Fedezze fel velünk az a Tisza-tó téli mesebeli világát! - wellness pihenés a Balneum Hotelben
Fedezze fel velünk az a Tisza-tó téli mesebeli világát! - wellness pihenés a Balneum Hotelben
Szabics Kikötő – ahol megérint a természet!
Szabics Kikötő – ahol megérint a természet!

Tiszafüred a Tisza-tavi régió legnagyobb települése és idegenforgalmi központja, a Tisza-tó fővárosa. A város és környéke a csendes természeti környezetre vágyó vendégek kedvelt helye. Az ide látogatóknak lehetőségük van lovaglásra, lovas túrákon és a Tisza mentén, kerékpáros túrán való részvételre. Aki megcsodálja ezt a tájat, az beleszeret és évről-évre visszatér. A város, kedvező fekvése lehetővé teszi az itt üdülők számára, hogy megismerjék a környék nevezetességeit. Színes programokkal szeretettel várja az látogatókat Magyarország legnagyobb horgászparadicsoma.



2017.11.17. Sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes `A banda` című előadása a Kovács Pál Művelődési Központban
2017.11.18. Téli fotótúra
2017.11.18. Téli vízszint-túra a Tisza-tavon
2017.11.20. Diafilm vetítések a Művelődési Központban
2017.11.21. Kerekerdő bérlet: Az égig érő paszuly - magyar népmese
2017.11.22. Kézműves foglalkozás a Művelődési Központban - origami papírból huszár ujjbábok készítése
2017.11.23. Diafilm vetítések a Művelődési Központban
2017.11.25. I. Tisza-tavi Disznótoros és Pálinkamustra
Fellép a Csík Zenekar.
2017.11.25. Téli fotótúra
2017.11.25. Téli vízszint-túra a Tisza-tavon
2017.11.25. Angyali Hangok - Harmónia Kamarakórus XXVI. Adventi hangversenye a Római Katolikus Templomban
2017.11.30. Hangfürdő a Művelődési Központban - Relaxációs élménykoncert, zenei utazás tibeti gongok, éneklő tálkák csodálatos világába
2017.12.02. Mikulás túra
2017.12.02. Téli fotótúra
2017.12.09. Téli fotótúra
2017.12.12. Kerekerdő bérlet: A só - bábjáték
2017.12.16. Téli fotótúra
2017.12.16. Ismerős Arcok koncert a Piac téren
2017.12.16. - 2017.12.23. Karácsonyi Falu - vásár
2017.12.17. Luca naptól Vízkeresztig - Benedek Gábor Városi Sportcsarnok
2017.12.22. Mazsorett Gála a Benedek Gábor Városi Sportcsarnokban
2017.12.23. Téli fotótúra
2017.12.28. Óévbúcsúztató hangverseny a Tiszafüredi Ifjúsági Fúvószenekar közreműködésével - Benedek Gábor Városi Sportcsarnok
2017.12.30. Téli fotótúra
2017.12.31. Utcabál
2018.01.06. Téli fotótúra
2018.01.13. Téli fotótúra
2018.01.20. Téli fotótúra
2018.01.27. Téli fotótúra
2018.02.03. Téli fotótúra
2018.02.10. Téli fotótúra
2018.02.17. Téli fotótúra
2018.02.24. Téli fotótúra
2018.02.27. Kerekerdő bérlet: Pinokkió - bábjáték
2018.03.06. ŐRÁLLÓ előadás - Vujity Tvrtko: Túl minden határon
2018.04.26. Kerekerdő bérlet: A bűbájos lakat - bábjáték
Kapcsolódó időpontok

2017.11.18. Tisza-tavi túrák 2017 / 2018. Élményekben gazdag túrák a Tisza-tónál
Téli fotótúra a Tisza-tavon
2017.11.18. Tisza-tavi túrák 2017 / 2018. Élményekben gazdag túrák a Tisza-tónál
Téli vízszint-túra a Tisza-tavon
2017.11.18. 11:00 Tisza-tó gyalogtúrák vezetéssel a Szabics Kikötő szervezésében
Téli vízszint-túra
2017.11.18. 11:00 Téli vízszint-túra a Tisza-tavon a Szabics Kikötő szervezésében
2017.11.18. 11:00 Szabics Kikötő programok 2017 Tiszafüred
Téli vízszint-túra a Tisza-tavon
2017.11.18. 11:00 Szabics Kikötő programok 2017 Tiszafüred
Téli fotótúra a Tisza-tavon
2017.11.18. 11:00 Téli fotós túra a Tisza-tavon, a Szabics Kikötő szervezésében
2017.11.25. Tisza-tavi Disznótoros és Pálinkamustra
2017.11.25. Tisza-tó fesztiválok Tiszafüreden és környékén, szállással a Tisza Balneum Hotelben
2017.11.25. Tisza-tavi túrák 2017 / 2018. Élményekben gazdag túrák a Tisza-tónál
Téli fotótúra a Tisza-tavon
2017.11.25. Tisza-tavi túrák 2017 / 2018. Élményekben gazdag túrák a Tisza-tónál
Téli vízszint-túra a Tisza-tavon
2017.11.25. - 2017.12.28. Advent Tiszafüreden 2017
2017.11.25. 11:00 Szabics Kikötő programok 2017 Tiszafüred
Téli vízszint-túra a Tisza-tavon
2017.11.25. 11:00 Tisza-tó gyalogtúrák vezetéssel a Szabics Kikötő szervezésében
Téli vízszint-túra
2017.11.25. 11:00 Téli vízszint-túra a Tisza-tavon a Szabics Kikötő szervezésében
2017.11.25. 11:00 Szabics Kikötő programok 2017 Tiszafüred
Téli fotótúra a Tisza-tavon
2017.11.25. 11:00 Téli fotós túra a Tisza-tavon, a Szabics Kikötő szervezésében
2017.12.02. Tisza-tavi túrák 2017 / 2018. Élményekben gazdag túrák a Tisza-tónál
Mikulás túra a Tisza-tónál
2017.12.02. Tisza-tavi túrák 2017 / 2018. Élményekben gazdag túrák a Tisza-tónál
Téli fotótúra a Tisza-tavon
2017.12.02. 10:00 Szabics Kikötő programok 2017 Tiszafüred
Mikulás túra
2017.12.02. 10:00 Mikulás túra Tiszafüreden, a Szabics Kikötő szervezésében
2017.12.02. 11:00 Téli fotós túra a Tisza-tavon, a Szabics Kikötő szervezésében
2017.12.02. 11:00 Szabics Kikötő programok 2017 Tiszafüred
Téli fotótúra a Tisza-tavon
2017.12.09. Tisza-tavi túrák 2017 / 2018. Élményekben gazdag túrák a Tisza-tónál
Téli fotótúra a Tisza-tavon
2017.12.09. 11:00 Szabics Kikötő programok 2017 Tiszafüred
Téli fotótúra a Tisza-tavon
2017.12.09. 11:00 Téli fotós túra a Tisza-tavon, a Szabics Kikötő szervezésében
2017.12.16. Tisza-tavi túrák 2017 / 2018. Élményekben gazdag túrák a Tisza-tónál
Téli fotótúra a Tisza-tavon
2017.12.16. 11:00 Szabics Kikötő programok 2017 Tiszafüred
Téli fotótúra a Tisza-tavon
2017.12.16. 11:00 Téli fotós túra a Tisza-tavon, a Szabics Kikötő szervezésében
2017.12.23. Tisza-tavi túrák 2017 / 2018. Élményekben gazdag túrák a Tisza-tónál
Téli fotótúra a Tisza-tavon
2017.12.23. 11:00 Szabics Kikötő programok 2017 Tiszafüred
Téli fotótúra a Tisza-tavon
2017.12.23. 11:00 Téli fotós túra a Tisza-tavon, a Szabics Kikötő szervezésében
2017.12.30. Tisza-tavi túrák 2017 / 2018. Élményekben gazdag túrák a Tisza-tónál
Téli fotótúra a Tisza-tavon
2017.12.30. 11:00 Szabics Kikötő programok 2017 Tiszafüred
Téli fotótúra a Tisza-tavon
2017.12.30. 11:00 Téli fotós túra a Tisza-tavon, a Szabics Kikötő szervezésében
2017.01.01. - 2017.12.31. Tisza-tavi csónakázás, átkelő túra túravezetővel a Szabics Kikötőből
2017.01.01. - 2017.12.31. Tisza-tavi sétahajózás már 8 főtől Tiszafüreden, a Szabics Kikötőből
2017.01.01. - 2017.12.31. Tisza-tavi hajókirándulás 8-60 fős csoportoknak Szabics Kikötőből
2017.01.01. - 2017.12.31. Tiszaörvényi Tiszavirág Ártéri Sétaút, gyalogtúra egész évben a Tisza-tónál
2017.01.01. - 2017.12.31. Tisza-tavi csónakbérlés túravezetővel a Szabics Kikötőben
2017.01.01. - 2017.12.31. Tisza-tavi horgászat Tiszafüreden, a Szabics Kikötőben
2017.01.01. - 2017.12.31. Csónaktúra az Óhalászi Holt-Tiszán
2017.01.01. - 2017.12.31. Csónakos horgászat a Tisza-tónál, csónakbérléssel a Szabics Kikötőben
2017.01.01. - 2017.12.31. Tiszafüred csónaktúra, csónaktúrák túravezetővel a Szabics Kikötőből
2017.01.01. - 2017.12.31. Hajóbérlés rendezvényre a Tisza-tónál, a tiszafüredi Szabics Kikötőben
2017.01.01. - 2017.12.31. Napkelte túra, Tisza-tavi csónaktúra túravezetővel a Szabics Kikötőben
2017.01.01. - 2017.12.31. Naplemente túra, Tisza-tavi romantikus csónaktúra túravezetővel a Szabics Kikötőből
2017.01.01. - 2017.12.31. Tiszavirág Ártéri Tanösvény ökotúra a Tisza-tónál
2017.01.01. - 2017.12.31. Vízimadarak nyomában, Tisza-tavi csónaktúra túravezetővel a Szabics Kikötőből
2017.01.01. - 2017.12.31. Tisza-tavi vízi növények, csónakkirándulás a Szabics Kikötőből
2017.01.01. - 2017.12.31. Örvényi pákász tanösvény a Tisza-tónál a pákász mesterség nyomában
2018.01.06. Tisza-tavi túrák 2017 / 2018. Élményekben gazdag túrák a Tisza-tónál
Téli fotótúra a Tisza-tavon
2018.01.06. 11:00 Szabics Kikötő programok 2017 Tiszafüred
Téli fotótúra a Tisza-tavon
2018.01.06. 11:00 Téli fotós túra a Tisza-tavon, a Szabics Kikötő szervezésében
2018.01.13. Tisza-tavi túrák 2017 / 2018. Élményekben gazdag túrák a Tisza-tónál
Téli fotótúra a Tisza-tavon
2018.01.13. 11:00 Szabics Kikötő programok 2017 Tiszafüred
Téli fotótúra a Tisza-tavon
2018.01.13. 11:00 Téli fotós túra a Tisza-tavon, a Szabics Kikötő szervezésében
2018.01.20. Tisza-tavi túrák 2017 / 2018. Élményekben gazdag túrák a Tisza-tónál
Téli fotótúra a Tisza-tavon
2018.01.20. 11:00 Szabics Kikötő programok 2017 Tiszafüred
Téli fotótúra a Tisza-tavon
2018.01.20. 11:00 Téli fotós túra a Tisza-tavon, a Szabics Kikötő szervezésében
2018.01.27. Tisza-tavi túrák 2017 / 2018. Élményekben gazdag túrák a Tisza-tónál
Téli fotótúra a Tisza-tavon
2018.01.27. 11:00 Szabics Kikötő programok 2017 Tiszafüred
Téli fotótúra a Tisza-tavon
2018.01.27. 11:00 Téli fotós túra a Tisza-tavon, a Szabics Kikötő szervezésében
2018.02.03. Tisza-tavi túrák 2017 / 2018. Élményekben gazdag túrák a Tisza-tónál
Téli fotótúra a Tisza-tavon
2018.02.03. 11:00 Szabics Kikötő programok 2017 Tiszafüred
Téli fotótúra a Tisza-tavon
2018.02.03. 11:00 Téli fotós túra a Tisza-tavon, a Szabics Kikötő szervezésében
2018.02.10. Tisza-tavi túrák 2017 / 2018. Élményekben gazdag túrák a Tisza-tónál
Téli fotótúra a Tisza-tavon
2018.02.10. 11:00 Szabics Kikötő programok 2017 Tiszafüred
Téli fotótúra a Tisza-tavon
2018.02.10. 11:00 Téli fotós túra a Tisza-tavon, a Szabics Kikötő szervezésében
2018.02.17. Tisza-tavi túrák 2017 / 2018. Élményekben gazdag túrák a Tisza-tónál
Téli fotótúra a Tisza-tavon
2018.02.17. 11:00 Szabics Kikötő programok 2017 Tiszafüred
Téli fotótúra a Tisza-tavon
2018.02.17. 11:00 Téli fotós túra a Tisza-tavon, a Szabics Kikötő szervezésében
2018.02.24. Tisza-tavi túrák 2017 / 2018. Élményekben gazdag túrák a Tisza-tónál
Téli fotótúra a Tisza-tavon
2018.02.24. 11:00 Téli fotós túra a Tisza-tavon, a Szabics Kikötő szervezésében
2018.02.24. 11:00 Szabics Kikötő programok 2017 Tiszafüred
Téli fotótúra a Tisza-tavon
2018.04.01. - 2018.10.31. Vízi csapatépítés, csapatépítő vízitúra a vadregényes Tisza-tavon a Szabics Kikötő szervezésében
Találatok száma: 25

Tisza Balneum Hotel****

Tisza Balneum Hotel****

Fedezze fel a Tisza-tó páratlan természeti környezetét, gazdag élővilágát és vadregényes tájait! A Tisza Balneum Hotel a Tisza-tó partján, természetvédelmi övezetben épült, ökotudatos üzemelésű, ...


Balneum Apartmanházak

Balneum Apartmanházak

A vízparti, cölöpökre épített apartmanházakban kétszintes lakosztályok találhatók 84 m2 alapterületen. A két duplaágyas hálószobából és egy pótágyazható nappaliból álló lakosztályban terasz, telefon, ...


Fekete Gólya Porta Apartmanok

Fekete Gólya Porta Apartmanok

A Fekete Gólya Portán két ház található, amelyet egy fedett közösségi tér választ el, vagy köt össze, ha arra van szükség. Az épület őrzi a Tisza-tó körüli parasztházak építésének hagyományait, ...


Szabics Kemping

Szabics Kemping

A kikötő megnyitotta új szolgáltatását, a Szabics Kempinget, ahol 150 fő szállására van lehetőség lakókocsival vagy sátorral érkező vendégeink számára. A Kemping területén, mosogatóhelyiség, ...


Ladik Vendégház

Ladik Vendégház

A kikötőtől 500 méterre fekvő vendégház kifejezetten gyerekes családoknak, baráti társaságoknak nyújt ideális pihenési lehetőséget az Örvényi Tisza partján. A két egységből álló szállásunk egyben és ...


Albatrosz Kemping

Albatrosz Kemping

Az Albatrosz kikötő Tiszafüred egyik nagy csónakkikötője. A kikötő saját kempingje 2000 m2-es területen fogadja vendégeit. A kemping saját strandrésszel, vízi sporteszköz bérléssel, vízi ...


Dieter`s Camping

Dieter`s Camping

Üdülőhelyünk a Tisza-tó fővárosában, Tiszafüreden található meg. Kis családi vállalkozásként működik, ahová nagyon sok törzsvendégünk tér vissza szezonról szezonra. Vendégeink 500 méteres körzetben ...


Eszter Vendégház Tiszafüred

Eszter Vendégház Tiszafüred

Eszter Vendégház Tiszafüred. A vendégház két egyenként 50 nm-es apartmanjában 5-5 fő szállásolható el. Az apartmanok konyhás nappaliból, hálószobából, zuhanyzós WC-s fürdőszobából állnak. Az ...


Gulyás Lovastanya és Vendégház

Gulyás Lovastanya és Vendégház

A Gulyás Vendégház Tiszafüreden a Tisza-tó közvetlen közelében várja a sportot, horgászatot, a természet-kedvelőket, a pihenni vágyó családokat, baráti társaságokat. Vendégeink Lovas-tanyánkon, ...


Hableány Hotel*** Tiszafüred-Örvény

Hableány Hotel*** Tiszafüred-Örvény

Hableány Hotel*** Tiszafüred-Örvény. Szállodánk közvetlenül a Tisza folyó partján, természetes környezetben helyezkedik el, folyóra néző erkélyes szobáival. Az a vendég, aki szereti a csendet, ...


1 2 3   


Találatok száma: 6

Platán Étterem

Platán Étterem

A Platán Étterem nemzetközi és regionális konyhájával, Tokaj környéki zamatos borokkal, nyáron tóparti hangulatos teraszával és grillteraszával várja Vendégeit, ahol fenséges és regionális ...


Gulyás Lovastanya és Vendégház

Gulyás Lovastanya és Vendégház

A Gulyás Vendégház Tiszafüreden a Tisza-tó közvetlen közelében várja a sportot, horgászatot, a természet-kedvelőket, a pihenni vágyó családokat, baráti társaságokat. Vendégeink Lovas-tanyánkon, ...


Molnár Vendéglő Füzes Panzió Tiszafüred

Molnár Vendéglő Füzes Panzió Tiszafüred

Molnár Vendéglő Füzes Panzió Tiszafüred. A Tisza-tó fővárosában, Tiszafüreden mind a magyar, mind a nemzetközi gasztronómiai paletta specialitásaival várja Önt az év minden napján.


Hal-jó Vendéglő Panzió

Hal-jó Vendéglő Panzió

A Tiszán horgonyzó étteremhajó szobái mellett, gazdag étel és ital kínálattal várja vendégeit. Az érintetlen természetben garantált a kikapcsolódás. Különböző kategóriájú szállásokkal várjuk szíves ...


Nemzeti Étterem

Nemzeti Étterem

Főleg tájjellegű, házias ételeket, menüket szolgálunk fel olcsó árakon a város centrumában található éttermünkben.


Öreg Halász Étterem Tiszafüred

Öreg Halász Étterem Tiszafüred

Várjuk régi és új vendégeinket a hét minden napján 10-22 órai nyitva tartással, udvarias kiszolgálással, ízletes tiszai és táj jellegű ételekkel. Nézzenek be hozzánk és ízleljék meg az Öreg Halász ...




KeSzeCsüSzoVa
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3
Tiszafüredi programok 2017. Fesztiválok, események, rendezvények a Tisza-tónál