Tüskevár Panoptikum látogatás Keszthelyen

Matulárium

2014-ben nyílt meg a Fekete István világhírű regényeinek Tüskevár, Téli berek népszerűsítésére, a nevében is különleges kulturális csemegét ígérő Matulárium.

Az író életét, és a filmgyártás kulisszatitkait bemutató kiállítás után léphetünk , a diórámatechnika segítségével megelevenedő , a Kis-Balatont hűen megidéző panoptikumba . A kis halásztanya nádkunyhóval ,készülő halpaprikással, a körülötte forgolódó Matula bácsival, Bütyökkel és Tutajossal idézi fel a Berek egy nyári estéjét.

István bácsi (Zenthe Ferenc) Túri Török Tibor által megformázott élethű „ megjelenésével „ Csikasz és Bikfic bogrács körüli finom falatokra éhes vidámságával, a regény lapjai közé varázsolja a látogatót. A lemenő nap varázsával , a bogrács alatt égő tűzzel,szinte érezzük a finom halcsemege illatát és a Berek varázsát.

Az év elején nyílt meg,Keszthely sétálóutcájában a Tüskevár Panoptikum hol a regény szereplői és a varázslatos Nagyberek kel életre.

FEKETE ISTVÁN

(Gölle, 1900. 01. 25. – Budapest, 1970. 06. 23.)

Fekete István Göllén született a család első gyermekeként. Édesapja nemcsak a falu tanítója volt, hanem kiváló gazdálkodó is. Fekete István csupán az első kilenc évét töltötte szülőfalujában, mégis írói munkásságának legmeghatározóbb emlékei ezekből az időkből származtak.

A család 1909-ben Kaposvárra költözött, hogy gyermekeik részére a jobb tanulási lehetőséget biztosítsa. Középiskolás évei után sikeres hadiérettségit tett. Majd közel egy évtizedes katonáskodása alatt elvégezte a Gazdasági Akadémiát. Néhány évet Bakócán dolgozott, mint segédtiszt. Itt ismerte meg leendő feleségét, Piller Editet a körorvos lányát. Életében jelentős változást hozott az 1929-es év. Ajkán kapott gazdatiszti állást és az év végén megnősült. Két gyermekük született, Edit (1930 – 2013) és István (1932 – ).

A harmincas évek elején néhány apróbb cikket küldött be a Nimród vadászlap világhírű Afrika-vadász szerkesztőjéhez, Kittenberger Kálmánhoz (1881–1958), aki felfigyelt írásaira. Íróvá válását Csathó Kálmán (1881–1964) és Láng Rudolf (1881–1963), írói álnevén Sólyom is egyengette és segítette. 1936-tól más újságok is közölték elbeszéléseit. Első két regényével (A koppányi aga testamentuma, 1937 és a Zsellérek, 1939) országos regénypályázat első díját nyerte el. Irodalmi munkássága miatt 1941-ben elvesztette ajkai állását és Budapestre költözött. 1940-ben a Hajnalodik című színművével nagy visszhangot váltott ki. Három forgatókönyvéből is sikeres filmek készültek – Dr. Kovács István (1942), Féltékenység (1943), Aranypáva (1943) –, amelyekkel országos hírnévre tett szert. Sorban jelentek meg regényei és mellette oktatófilmeket is készített. Sajnos 1945 után már egyre nehezebb lett az élete.

Fia visszaemlékezéséből tudjuk, hogy a kommunista rendszerben az ÁVO-n egy alkalommal olyan súlyosan bántalmazták, hogy egyik szemére megvakult. Mindezt azért kellett elszenvednie, mert nem volt hajlandó átírni a Zsellérek című könyvének azt a részét, ahol hitelesen ábrázolta a Tanácsköztársaság vörös terrorját.

1949-ben elbocsátották minisztériumi állásából. Ezt követően, sok más íróhoz hasonlóan mellőzték, könyveit nem adták ki.

Családi tragédiaként élte meg feleségével együtt, hogy apáca lánya 1949-ben elhagyta az országot, fia pedig 1956 decemberében kényszerült menekülni, mert részt vett a forradalomban.

Hogy megélhetését biztosítsa, segédmunkásként dolgozott, például gabonát szállító dunai uszályokon búzát lapátolt. Szerencsére a kitelepítés elkerülte őket, annak ellenére, hogy az ötvenes évek elején a lakásának nagyméretű ebédlőjét átadta az egyháznak, kápolna céljára. 1952-1954 között tanfolyami előadóként halászokat oktatott Kunszentmártonban. Könyvei 1955-től jelentek meg újra. A hatvanas évektől ismét sikeres íróként ismerték el, egyre nagyobb példányszámban jelentek meg könyvei. 1970-ben, 70. születésnapján a Munka Érdemrend arany fokozatával tüntették ki, elismerve írói munkásságát. Öt hónappal később váratlanul elhunyt. A Farkasréti temetőben lett első nyughelye, ahova később felesége is került. 2004-ben Göllén újratemették, ekkor végleg hazatért.