Túl a fizika határain. A 19 legjobb mester és shami (diák) mutatja be hihetetlen képességeit.
Túl a fizika határain. A 19 legjobb mester és shami (diák) mutatja be hihetetlen képességeit.
Új kenyér ünnep hagyományőrző programok a Katica Tanya Élményközpontban

Örüljünk az új kenyérnek a Katica Tanyán, 2017 augusztus 19-20-án. Az új kenyér ünnepén megismerkedhettek őseink kenyér sütési technikáival, majd készítünk nemzeti fonatot, koronát és kalász függőt is. Éttermi ajánlatunk: zöldségkrém leves, gánica, almás pite. Programok: kenyérdagasztás és sütés – koronakészítés – körmönfonás nemzeti színeinkkel – kalászfüggő készítése. Ezek mellett sétakocsikázás, kisállat simogatás, tehénfejés, hajítógéppel lövés, vonatozás a Matyi-vonattal és más programok színesíthetik a Zselic egy szép völgyében található tanyára látogató családok, vendégek hétvégéjét.

KAPCSOLATFELVÉTEL, ELÉRHETŐSÉGEK

Felhívjuk figyelmét, hogy ennek a megjelenésnek jelenleg NINCS ÉRVÉNYES IDŐPONTJA portálunkon, ezért az itt közölt tartalom már lehet, hogy NEM AKTUÁLIS!
Friss információkat e-mailben kérhet vagy küldhet.

Új kenyér ünnepe a Katica Tanya Élményközpontban

2017. augusztus 19-20., szombat - vasárnap

Programok:

kenyérdagasztás és sütés – korona készítés – körmönfonás nemzeti színeinkkel – kalász függő készítése

2017.08.19. Szombat

  • • 07:30 - 08:00 : Tehénfejés
  • • 10:00 - 10:30 : Matyivonat (1. menet ingyenes)
  • • 10:00 - 10:45 : Kenyérdagasztás és sütés
  • • 10:30 - 11:00 : Kisállat simogatás
  • • 10:30 - 11:00 : Kreatív pólófestés
  • • 11:00 - 11:20 : Kiütlek ( 1. menet ingyenes)
  • • 11:00 - 11:30 : Hordóutánfutó-járat (1. menet ingyenes)
  • • 12:00 - 12:30 : Matyivonat (1. menet ingyenes)
  • • 13:00 - 13:20 : Kiütlek ( 1. menet ingyenes)
  • • 13:00 - 13:30 : Viaszkéz készítés
  • • 13:30 - 14:00 : Kisállat simogatás
  • • 14:00 - 14:30 : Hordóutánfutó-járat (1. menet ingyenes)
  • • 14:00 - 14:30 : Kreatív pólófestés
  • • 14:00 - 18:00 : Erdei kötélpályák (30-60-90 perces jegyek válthatóak)
  • • 14:30 - 15:00 : Matyivonat (1. menet ingyenes)
  • • 15:00 - 15:20 : Kiütlek ( 1. menet ingyenes)
  • • 15:30 - 16:00 : Kisállat simogatás
  • • 15:45 - 16:15 : Hajítógéppel lövés
  • • 16:00 - 16:30 : Hordóutánfutó-járat (1. menet ingyenes)
  • • 16:00 - 16:30 : Viaszkéz készítés
  • • 16:00 - 17:00 : Tréfás népi játékok
  • • 16:00 - 17:00 : Lovaglás
  • • 16:30 - 17:00 : Kreatív pólófestés
  • • 16:30 - 17:00 : Korona készítés
  • • 17:00 - 17:20 : Kiütlek ( 1. menet ingyenes)
  • • 17:00 - 17:30 : Kisállat simogatás
  • • 17:00 - 17:30 : Hordóutánfutó-járat (1. menet ingyenes)
  • • 17:30 - 18:00 : Matyivonat (1. menet ingyenes)
  • • 18:00 - 18:20 : Kiütlek ( 1. menet ingyenes)
  • • 18:00 - 18:30 : Kreatív pólófestés
  • • 18:30 - 19:00 : Tehénfejés
  • • 19:00 - 19:15 : Matyivonat (1. menet ingyenes)
  • • 20:00 - 20:30 : Tüzesgolyó lövés

2017.08.20. Vasárnap

  • • 07:30 - 08:00 : Tehénfejés
  • • 10:00 - 10:30 : Matyivonat (1. menet ingyenes)
  • • 10:00 - 10:45 : Langallódagasztás és sütés
  • • 10:30 - 11:00 : Kisállat simogatás
  • • 10:30 - 11:00 : Kreatív pólófestés
  • • 11:00 - 11:20 : Kiütlek ( 1. menet ingyenes)
  • • 11:00 - 11:30 : Hordóutánfutó-járat (1. menet ingyenes)
  • • 11:00 - 11:30 : Körmönfonás nemzeti színeinkkel
  • • 12:00 - 12:30 : Matyivonat (1. menet ingyenes)
  • • 13:00 - 13:20 : Kiütlek ( 1. menet ingyenes)
  • • 13:00 - 13:30 : Viaszkéz készítés
  • • 13:30 - 14:00 : Kisállat simogatás
  • • 14:00 - 14:30 : Hordóutánfutó-járat (1. menet ingyenes)
  • • 14:00 - 14:30 : Kreatív pólófestés
  • • 14:00 - 18:00 : Erdei kötélpályák (30-60-90 perces jegyek válthatóak)
  • • 14:30 - 15:00 : Matyivonat (1. menet ingyenes)
  • • 15:00 - 15:20 : Kiütlek ( 1. menet ingyenes)
  • • 15:30 - 16:00 : Kisállat simogatás
  • • 15:45 - 16:15 : Hajítógéppel lövés
  • • 16:00 - 16:30 : Hordóutánfutó-járat (1. menet ingyenes)
  • • 16:00 - 16:30 : Viaszkéz készítés
  • • 16:00 - 17:00 : Íjászat
  • • 16:00 - 17:00 : Lovaglás
  • • 16:30 - 17:00 : Kalászfüggő készítése
  • • 16:30 - 17:00 : Kreatív pólófestés
  • • 17:00 - 17:20 : Kiütlek ( 1. menet ingyenes)
  • • 17:00 - 17:30 : Kisállat simogatás
  • • 17:00 - 17:30 : Hordóutánfutó-járat (1. menet ingyenes)
  • • 17:30 - 18:00 : Matyivonat (1. menet ingyenes)
  • • 18:00 - 18:20 : Kiütlek ( 1. menet ingyenes)
  • • 18:00 - 18:30 : Kreatív pólófestés
  • • 18:30 - 19:00 : Tehénfejés
  • • 19:00 - 19:15 : Matyivonat (1. menet ingyenes)

Gasztronómiai ajánlat:
zöldségkrém leves, gánica, almás pite

Kapcsolódó időpontok

2018.02.24. - 2018.02.25. Jégtörő Mátyás napja a Katica Tanya Élményközpontban
2018.02.23. - 2018.02.28. Katica Tanya Élményközpont programok 2018
2018.03.01. - 2018.03.31. Katica Tanya Élményközpont programok 2018
2018.03.03. - 2018.03.04. Márciusi hétvégék élményprogramokkal a Katica Tanya Élményközpontban 2018
2018.03.03. - 2018.03.04. Mesterségek napja, Babakészítés Rostás Klárával a Katica Tanya Élményközpontban
2018.03.10. - 2018.03.11. Márciusi hétvégék élményprogramokkal a Katica Tanya Élményközpontban 2018
2018.03.10. - 2018.03.11. Népi játékok gyerekeknek, családi hétvége a Katica Tanya Élményközpontban élményekkel, kalandokkal
2018.03.17. - 2018.03.18. Márciusi hétvégék élményprogramokkal a Katica Tanya Élményközpontban 2018
2018.03.17. - 2018.03.18. Öko hétvége, A víz világnapja a Katica Tanya Élményközpontban
2018.03.24. - 2018.03.25. Márciusi hétvégék élményprogramokkal a Katica Tanya Élményközpontban 2018
2018.03.24. - 2018.03.25. Tojásfestés mesterség napok Majorné Szabó Ildikóval a Katica Tanya Élményközpontban
2018.03.29. - 2018.04.03. Márciusi hétvégék élményprogramokkal a Katica Tanya Élményközpontban 2018
2018.03.29. - 2018.04.03. Húsvét Somogyban, ünnepi programok és tavaszi szünet élmények a Katica Tanya Élményközpontban
2018.01.01. - 2018.12.31. Élmény csapatépítés vidéken, csapatépítő programok a Katica Tanya Élményközpontban
2018.01.01. - 2018.12.31. Fedett csúszdapark a Katica Tanya Élményközpontban, Közép-Európa legnagyobb óriás csúszdaparkja
2018.01.01. - 2018.12.31. Somogyi esküvő természetközeli környezetben a Katica Tanya Élményközpontban
2018.01.01. - 2018.12.31. Tanyasi programok hétfőtől péntekig a Katica Tanya Élményközpontban
2018.01.01. - 2018.12.31. Családi összejövetelek egyedülálló élményközpontunkban, a Katica Tanya Élményközpontban
2018.01.01. - 2018.12.31. 1 napos családi kirándulás egyedülálló élményközpontunkban a Katica Tanyán
2018.01.01. - 2018.12.31. Családi kirándulás a Zselicben, több napos kikapcsolódás Katica Tanya Élményközpontunkban
2018.01.01. - 2018.12.31. Osztálykirándulás Somogy megyébe, felejthetetlen élmény az egész osztálynak a Katica Tanyán!
2018.01.01. - 2018.12.31. Szülinapi élmény kalandparkban, ünnepeld születésnapodat a Katica Tanya Élményközpontban!
2018.01.01. - 2018.12.31. Természetbarát tábor az év bármely szakában az országban egyedülálló Katica Tanya Élményközpontban
Találatok száma: 3

Katica Tanya Élményközpont

Katica Tanya Élményközpont

A Katica Tanya Élményközpont egy 10 hektáros élményparadicsom kisgyermekes családok, iskolai és óvodás csoportok, baráti társaságok és munkahelyi csapatok számára. Az itt található félszáz ...


Katica Porta

Katica Porta

A Katica Portán 2 szinten, központi fűtéssel ellátott, 8 szobában összesen 42 ággyal várjuk vendégeinket. Igény esetén 4 sátor elhelyezésére is van lehetőség.


Katica Turistaház

Katica Turistaház

Turistaházunk 2 szintes, összkomfortos, központi fűtéssel ellátott, 8 szobájában összesen 72 ággyal várja a vendégeinket. A Turistaház mellett található a hat Faházikó (összesen 48 ágy) és a kemping ...




Találatok száma: 1

Katica Élményközpont Étterem

Katica Élményközpont Étterem

Az Élményközpontunk saját konyhával rendelkezik, ahol frissen készítjük az à la carte falon található ételeket. Kínálatunkkal nem csak a hazai ízek szerelmeseire, hanem a vegetáriánusokra és az ...