Városmajori Színházi Szemle előadások 2019

TOP 10-es ajánlat TOP 10-es ajánlat
2019.06.14. - 07.02.

Ha Városmajor, akkor Színházi Szemle! Igen, a színházrajongók nagy örömére nyáron sem maradunk szórakoztató zenés és prózai előadások nélkül. A résztvevő színházak lelkes közreműködésével idén is hűek maradtunk hagyományainkhoz, mivel a színházi évad előadásainak legjavát hozzuk el a Városmajori közönségnek. A szerzők között Kosztolányi Dezső, Arthur Miller és Molnár Ferenc. Mellettük a rendezők, többek között Alföldi Róbert és Rusznyák Gábor neve is garancia a minőségi kikapcsoldásra. Ugye felkeltettük érdeklődését? Görgessen le és nézze meg, melyik előadásainkkal töltené el szívesen a nyárestéket.

Molnár Ferenc: Az üvegcipő - vígjáték
2019. június 20. csütörtök, 19:30

A Hamupipőke című Grimm-mese alapján írta Molnár Ferenc Az üvegcipő című vígjátékát. Itt a mese nem egy messzi-messzi országban, hanem Budapesten, a nyolcadik kerületben játszódik egy panzióban, 1924-ben.

A vágynak és valóságnak ritka találkozása az a három felvonás, megvan benne az álmok komédiája, az álmok tragédiája, s az álmok megváltó szépsége – írta Földi Mihály a Nyugat című folyóiratban. Molnár Ferenc „meséje” Czukor Balázs megkapó rendezésében vendégszerepel a szemle kínálatában.

Georges Feydeau: Osztrigás Mici - zenés vígjáték
2019. július 02. kedd, 19:30

Dr. Petypon egy tudományos munkájába temetkező orvostanár, aki fanatikusan hívő feleségével szerényen éli mindennapjait. Ám egyszer végre befejezi a nagy művét, az „altatószéket”, és ennek örömére cimborája a hírhedt Maximba viszi ünnepelni, ahol egyikük sem marad szomjasan...

Ettől kezdve elkezdődik Petypon rémálma, Mici levakarhatatlan és szemtelenül csábos. A fondorlatos helyzetek pergő ritmusban követik egymást a fergeteges bohózatban, amit örökzöld melódiák kísérnek.

Arthur Miller: A salemi boszorkányok -d ráma két részben
2019. június 25. kedd, 19:30

Egy boszorka van…
Vagy több…
Ha akarjuk…
Ha úgy akarjuk…
Ha jó gyávák és irigyek vagyunk…
Akkor van…
Több is…
Minél több…
Mindenki…
Kivéve persze önmagunkat…
Egyelőre…
A tavalyi évad sikerdarabja Alföldi Róbert rendezésében maradandó színházi élményt ígér!

Örkény István: Tóték - tragigroteszk
2019. június 14. péntek, 19:30

Tót Lajos mátraszentannai tűzoltóparancsnokot és családját nagy megtiszteltetés éri: fia azt üzeni a frontról, hogy szeretett parancsnoka náluk óhajt regenerálódni, miután az állandó partizánveszély teljesen felőrölte az idegrendszerét.

Az őrnagynak se igényei, se extra kívánságai nincsenek, csak nem bírja a lármát, a tétlenséget, álmatlanságban szenved, és roppant érzékeny bizonyos szagokra.

Tóték fáradtságot nem kímélve vetik magukat az őrnagy szeszélyeinek, aki még azt is elvárja tőlük, hogy mindezt örömmel tegyék.

Kosztolányi Dezső: Édes Anna - gyilkosság két részben
2019. június 27. csütörtök, 19:30

Anna tizenkilenc éves félénk lány. Faluról került fel Budapestre, most Vizyéknél szolgál cselédként. Rend és tisztaság van lába nyomában, keveset eszik, nem tart szeretőket, alig beszél. Vizyné büszkén mutogatja a szomszédoknak Annát, aki az egyetlen öröme, hiszen gyermekét elvesztette, férje pedig rendszeresen csalja. Anna kilenc hónap tökéletes szolgálat után olyat tesz, amire senki nem számít.

Az Édes Anna Kosztolányi Dezső világszemléletének tükre, művészi és emberi értékrendjének foglalata, emberszeretetének és szolidaritásának egyik legszebb példája. Az adaptációt készítette: Rusznyák Gábor

Állami áruház - operett
2019. június 18. kedd, 19:30

A Diadal Áruház szorgos eladói vígan készülődnek nyitáshoz. Percre sem restek, hiszen a tét óriási: idén melyik áruház nyeri el a Minisztérium zászlaját? A diadalhoz közös nevezőre kell jutni a nagy kérdésben, hogyan is kell eladni.

Az' 50-es évek legendássá vált propaganda-operettje, az Állami Áruház egy olyan vidám korról regél, amelyről nem vidáman regélni halálos bűn. A kecskeméti Katona József Színház friss előadása  Benkó Bence és Fábián Péter rendezésében látható.

Vásárolja meg jegyét jegyirodánkban a fenti programokra kezelési költség nélkül!


2019.06.14. - 2019.07.02.
Kapcsolódó időpontok

2019.06.08. - 2019.06.16. Duna Karnevál Nemzetközi Kulturális Fesztivál 2019 Budapest
2019.06.16. 15:00 Budapesti Nyári Fesztivál: kulturális fesztivál a Margitszigeten és a Városmajorban
Arany János a Margitszigeten | irodalmi séta extra programokkal
2019.06.18. 19:30 Városmajori Szabadtéri Színpad előadások, koncertek 2019
Állami áruház - operett
2019.06.18. 19:30 Budapesti Nyári Fesztivál: kulturális fesztivál a Margitszigeten és a Városmajorban
Állami áruház - operett
2019.06.20. 19:30 Budapesti Nyári Fesztivál: kulturális fesztivál a Margitszigeten és a Városmajorban
Molnár Ferenc: Üvegcipő - vígjáték
2019.06.20. 19:30 Városmajori Szabadtéri Színpad előadások, koncertek 2019
Molnár Ferenc: Üvegcipő - vígjáték
2019.06.20. 20:00 Budapesti Nyári Fesztivál: kulturális fesztivál a Margitszigeten és a Városmajorban
Adolphe Adam: Giselle - klasszikus balett két felvonásban
2019.06.21. 20:00 Budapesti Nyári Fesztivál: kulturális fesztivál a Margitszigeten és a Városmajorban
Adolphe Adam: Giselle - klasszikus balett két felvonásban
2019.06.22. Cotton Club Cingers koncert Budapest 2019. Online jegyvásárlás
2019.06.22. 10:30 Budapesti Nyári Fesztivál: kulturális fesztivál a Margitszigeten és a Városmajorban
Furfangos Péter. avagy az egér farkincája - zenés mesejáték
2019.06.22. 10:30 Budapesti Nyári Fesztivál gyermekelőadások 2019
Furfangos Péter. avagy az egér farkincája - zenés mesejáték
2019.06.22. 19:30 Budapesti Nyári Fesztivál: kulturális fesztivál a Margitszigeten és a Városmajorban
Cotton Club Singers Ó Budapest - A XX. század pesti utcadalai koncert
2019.06.22. 19:30 Városmajori Szabadtéri Színpad előadások, koncertek 2019
Cotton Club Singers Ó Budapest - A XX. század pesti utcadalai koncert
2019.06.07. - 2019.09.01. Aludjon Budapesten színházjeggyel, színházi előadás szállással a Budapesti Nyári Fesztiválon
2019.06.25. 19:30 Budapesti Nyári Fesztivál: kulturális fesztivál a Margitszigeten és a Városmajorban
Arthur Miller: A salemi boszorkányok - dráma két részben
2019.06.25. 19:30 Városmajori Szabadtéri Színpad előadások, koncertek 2019
Arthur Miller: A salemi boszorkányok - dráma két részben
2019.06.27. 19:30 Budapesti Nyári Fesztivál: kulturális fesztivál a Margitszigeten és a Városmajorban
Kosztolányi Dezső: Édes Anna - gyilkosság két részben
2019.06.27. 19:30 Városmajori Szabadtéri Színpad előadások, koncertek 2019
Kosztolányi Dezső: Édes Anna - gyilkosság két részben
2019.06.29. 10:30 Budapesti Nyári Fesztivál: kulturális fesztivál a Margitszigeten és a Városmajorban
Holdfű Színház: A csodaszarvas meséje - zenés mesejáték
2019.06.29. 10:30 Budapesti Nyári Fesztivál gyermekelőadások 2019
Holdfű Színház: A csodaszarvas meséje - zenés mesejáték
2019.06.29. 19:30 Városmajori Szabadtéri Színpad előadások, koncertek 2019
Vastag Csaba koncert
2019.06.29. 19:30 Budapesti Nyári Fesztivál: kulturális fesztivál a Margitszigeten és a Városmajorban
Vastag Csaba koncert
2019.06.29. 20:00 Budapesti Nyári Fesztivál: kulturális fesztivál a Margitszigeten és a Városmajorban
Bonnie & Clyde - musical
2019.06.30. 15:00 Budapesti Nyári Fesztivál: kulturális fesztivál a Margitszigeten és a Városmajorban
Szépirodalom és szépművészet Szent Margit szigetén | irodalmi séta extra programokkal
2019.06.30. 20:00 Budapesti Nyári Fesztivál: kulturális fesztivál a Margitszigeten és a Városmajorban
Bonnie & Clyde - musical
2019.07.02. 19:30 Városmajori Szabadtéri Színpad előadások, koncertek 2019
Georges Feydeau: Osztrigás Mici - zenés vígjáték
2019.07.02. 19:30 Budapesti Nyári Fesztivál: kulturális fesztivál a Margitszigeten és a Városmajorban
Georges Feydeau: Osztrigás Mici - zenés vígjáték
2019.07.04. 20:00 Budapesti Nyári Fesztivál: kulturális fesztivál a Margitszigeten és a Városmajorban
Nicola Benedetti és a San Francisco Szimfonikus Ifjúsági Zenekar koncert
2019.07.05. 19:30 Városmajori Szabadtéri Színpad előadások, koncertek 2019
Peter Shaffer: Black Comedy - bohózat
2019.07.05. 19:30 Budapesti Nyári Fesztivál: kulturális fesztivál a Margitszigeten és a Városmajorban
Peter Shaffer: Black Comedy - bohózat
2019.07.06. 10:30 Budapesti Nyári Fesztivál: kulturális fesztivál a Margitszigeten és a Városmajorban
Bon-Bon Matiné - BA-LU Eufórikusok: A kiskakas gyémánt félkrajcárja | A béka és az ökör
2019.07.06. 10:30 Budapesti Nyári Fesztivál gyermekelőadások 2019
Bon-Bon Matiné - BA-LU Eufórikusok: A kiskakas gyémánt félkrajcárja A béka és az ökör
2019.07.06. 19:30 Városmajori Szabadtéri Színpad előadások, koncertek 2019
Világzene - a világ zenéje Szinetár Dóra, Szalóki Ági és Náray Erika közös koncertje
2019.07.06. 19:30 Budapesti Nyári Fesztivál: kulturális fesztivál a Margitszigeten és a Városmajorban
Világzene - a világ zenéje Szinetár Dóra, Szalóki Ági és Náray Erika közös koncertje
2019.07.09. 19:30 Városmajori Szabadtéri Színpad előadások, koncertek 2019
Woody Allen: Férjek és feleségek - vígjáték
2019.07.09. 19:30 Budapesti Nyári Fesztivál: kulturális fesztivál a Margitszigeten és a Városmajorban
Woody Allen: Férjek és feleségek - vígjáték
2019.07.11. 19:30 My Fair Lady musical a Budapesti Nyári Fesztiválon
2019.07.11. 19:30 Budapesti Nyári Fesztivál: kulturális fesztivál a Margitszigeten és a Városmajorban
Alan Jay Lerner – Frederick Loewe: My Fair Lady - musical
2019.07.11. 19:30 Városmajori Szabadtéri Színpad előadások, koncertek 2019
Alan Jay Lerner – Frederick Loewe: My Fair Lady - musical
2019.07.12. 19:30 My Fair Lady musical a Budapesti Nyári Fesztiválon
2019.07.12. 19:30 Budapesti Nyári Fesztivál: kulturális fesztivál a Margitszigeten és a Városmajorban
Alan Jay Lerner – Frederick Loewe: My Fair Lady - musical
2019.07.12. 19:30 Városmajori Szabadtéri Színpad előadások, koncertek 2019
Alan Jay Lerner – Frederick Loewe: My Fair Lady - musical
2019.07.12. 20:00 Budapesti Nyári Fesztivál: kulturális fesztivál a Margitszigeten és a Városmajorban
Kálmán Imre Csárdáskirálynő - operett két részben
2019.07.13. 10:30 Budapesti Nyári Fesztivál gyermekelőadások 2019
Utazás a szempillám mögött - zenés mesejáték két részben
2019.07.13. 10:30 Budapesti Nyári Fesztivál: kulturális fesztivál a Margitszigeten és a Városmajorban
Utazás a szempillám mögött - zenés mesejáték két részben
2019.07.13. 19:30 Budapesti Nyári Fesztivál: kulturális fesztivál a Margitszigeten és a Városmajorban
Kamarás Iván: Egy fess pesti este - koncert
2019.07.13. 19:30 Városmajori Szabadtéri Színpad előadások, koncertek 2019
Kamarás Iván: Egy fess pesti este - koncert
2019.07.13. 20:00 Budapesti Nyári Fesztivál: kulturális fesztivál a Margitszigeten és a Városmajorban
Kálmán Imre Csárdáskirálynő - operett két részben
2019.07.18. 19:30 Budapesti Nyári Fesztivál: kulturális fesztivál a Margitszigeten és a Városmajorban
Fejes Endre: Jó estét nyár, jó estét szerelem - romantikus dráma
2019.07.18. 19:30 Városmajori Szabadtéri Színpad előadások, koncertek 2019
Fejes Endre: Jó estét nyár, jó estét szerelem - romantikus dráma
2019.07.18. 21:00 Budapesti Nyári Fesztivál: kulturális fesztivál a Margitszigeten és a Városmajorban
Barbár Éjszakák - avagy a világ első hajnalai - Tánctabló
2019.07.19. 19:30 Budapesti Nyári Fesztivál: kulturális fesztivál a Margitszigeten és a Városmajorban
Fejes Endre: Jó estét nyár, jó estét szerelem - romantikus dráma
2019.07.19. 19:30 Városmajori Szabadtéri Színpad előadások, koncertek 2019
Fejes Endre: Jó estét nyár, jó estét szerelem - romantikus dráma
2019.07.20. 10:30 Budapesti Nyári Fesztivál: kulturális fesztivál a Margitszigeten és a Városmajorban
Csukás-Bergendy: Süsü a sárkány - zenés mesejáték két felvonásban
2019.07.20. 10:30 Budapesti Nyári Fesztivál gyermekelőadások 2019
Csukás-Bergendy: Süsü a sárkány - zenés mesejáték két felvonásban
2019.07.20. 19:30 Magashegyi Underground koncert 2019
2019.07.20. 19:30 Budapesti Nyári Fesztivál: kulturális fesztivál a Margitszigeten és a Városmajorban
Magashegyi Underground Szimfonikus Remix koncert
2019.07.20. 19:30 Városmajori Szabadtéri Színpad előadások, koncertek 2019
Magashegyi Underground Szimfonikus Remix koncert
2019.07.20. 20:00 Budapesti Nyári Fesztivál: kulturális fesztivál a Margitszigeten és a Városmajorban
Operagála - Vittorio Grigolo gálakoncert
2019.07.21. 15:00 Budapesti Nyári Fesztivál: kulturális fesztivál a Margitszigeten és a Városmajorban
Krúdy Gyula a Margitszigeten | irodalmi séta extra programokkal
2019.07.23. 19:30 Budapesti Nyári Fesztivál: kulturális fesztivál a Margitszigeten és a Városmajorban
Brandon Thomas - Aldobólyi Nagy György - Szenes Iván: Charley nénje zenés bohózat két részben
2019.07.23. 19:30 Városmajori Szabadtéri Színpad előadások, koncertek 2019
Brandon Thomas - Aldobólyi Nagy György - Szenes Iván: Charley nénje zenés bohózat két részben
2019.07.24. 20:00 Budapesti Nyári Fesztivál: kulturális fesztivál a Margitszigeten és a Városmajorban
Pink Martini koncert
2019.07.25. 20:00 Budapesti Nyári Fesztivál: kulturális fesztivál a Margitszigeten és a Városmajorban
Pink Martini koncert
2019.07.27. 10:30 Budapesti Nyári Fesztivál gyermekelőadások 2019
Magyar Népmese Színház: Szerencsének szerencséje - magyar népmese
2019.07.27. 10:30 Budapesti Nyári Fesztivál: kulturális fesztivál a Margitszigeten és a Városmajorban
Magyar Népmese Színház: Szerencsének szerencséje - magyar népmese
2019.07.27. 19:30 Városmajori Szabadtéri Színpad előadások, koncertek 2019
Rákász Gergely - Lords of the Organ III. koncert
2019.07.27. 19:30 Rákász Gergely orgonakoncert a Budapesti Nyári Fesztiválon, Lords of the Organ III.
2019.07.27. 19:30 Budapesti Nyári Fesztivál: kulturális fesztivál a Margitszigeten és a Városmajorban
Rákász Gergely - Lords of the Organ III. koncert
2019.07.27. 20:00 Budapesti Nyári Fesztivál: kulturális fesztivál a Margitszigeten és a Városmajorban
Hollywoodi csillagok - szimfonikus filmzenekoncert
2019.07.28. 15:00 Budapesti Nyári Fesztivál: kulturális fesztivál a Margitszigeten és a Városmajorban
Arany János a Margitszigeten | irodalmi séta extra programokkal
2019.07.30. 19:30 Városmajori Szabadtéri Színpad előadások, koncertek 2019
Belinszki Zoltán - Gulyás Levente - Varga Viktor: Csodaszarvas musical
2019.07.30. 19:30 Csodaszarvas musical a Budapesti Nyári Fesztiválon
2019.07.30. 19:30 Budapesti Nyári Fesztivál: kulturális fesztivál a Margitszigeten és a Városmajorban
Belinszki Zoltán - Gulyás Levente - Varga Viktor: Csodaszarvas musical
2019.07.31. 19:30 Csodaszarvas musical a Budapesti Nyári Fesztiválon
2019.07.31. 19:30 Budapesti Nyári Fesztivál: kulturális fesztivál a Margitszigeten és a Városmajorban
Belinszki Zoltán - Gulyás Levente - Varga Viktor: Csodaszarvas musical
2019.07.31. 19:30 Városmajori Szabadtéri Színpad előadások, koncertek 2019
Belinszki Zoltán - Gulyás Levente - Varga Viktor: Csodaszarvas musical
2019.08.01. 20:00 Budapesti Nyári Fesztivál: kulturális fesztivál a Margitszigeten és a Városmajorban
Pietro Mascagni: Parasztbecsület - Ruggero Leoncavallo: Bajazzók
2019.08.02. 19:30 Budapesti Nyári Fesztivál: kulturális fesztivál a Margitszigeten és a Városmajorban
Harsányi Gábor: Édes alkony - zenés vígjáték két részben
2019.08.02. 19:30 Városmajori Szabadtéri Színpad előadások, koncertek 2019
Harsányi Gábor: Édes alkony - zenés vígjáték két részben
2019.08.03. 10:30 Budapesti Nyári Fesztivál gyermekelőadások 2019
Az elvarázsolt könyv - gyermek táncjáték egy felvonásban
2019.08.03. 10:30 Budapesti Nyári Fesztivál: kulturális fesztivál a Margitszigeten és a Városmajorban
Az elvarázsolt könyv - gyermek táncjáték egy felvonásban
2019.08.03. 19:30 Mi vagyunk a Grund! - Dés László koncertje a Budapesti Nyári Fesztiválon, vendég Básti Juli
2019.08.03. 19:30 Budapesti Nyári Fesztivál: kulturális fesztivál a Margitszigeten és a Városmajorban
Dés László koncert - Mi vagyunk a Grund!
2019.08.03. 19:30 Városmajori Szabadtéri Színpad előadások, koncertek 2019
Dés László koncert - Mi vagyunk a Grund!
2019.08.04. 19:30 Városmajori Szabadtéri Színpad előadások, koncertek 2019
Dés László koncert - Mi vagyunk a Grund!
2019.08.04. 19:30 Mi vagyunk a Grund! - Dés László koncertje a Budapesti Nyári Fesztiválon, vendég Básti Juli
2019.08.04. 19:30 Budapesti Nyári Fesztivál: kulturális fesztivál a Margitszigeten és a Városmajorban
Dés László koncert - Mi vagyunk a Grund!
2019.08.04. 20:00 Budapesti Nyári Fesztivál: kulturális fesztivál a Margitszigeten és a Városmajorban
Pietro Mascagni: Parasztbecsület - Ruggero Leoncavallo: Bajazzók
2019.08.06. 19:30 Városmajori Szabadtéri Színpad előadások, koncertek 2019
Valahol Európában - musical 2 részben
2019.08.06. 19:30 Budapesti Nyári Fesztivál: kulturális fesztivál a Margitszigeten és a Városmajorban
Valahol Európában - musical 2 részben
2019.08.06. 19:30 Valahol Európában musical a Budapesti Nyári Fesztiválon
2019.08.07. 19:30 Valahol Európában musical a Budapesti Nyári Fesztiválon
2019.08.07. 19:30 Városmajori Szabadtéri Színpad előadások, koncertek 2019
Valahol Európában - musical 2 részben
2019.08.07. 19:30 Budapesti Nyári Fesztivál: kulturális fesztivál a Margitszigeten és a Városmajorban
Valahol Európában - musical 2 részben
2019.08.09. 19:30 Városmajori Szabadtéri Színpad előadások, koncertek 2019
Hunyady Sándor – Vereben István: Lovagias ügy - zenés vígjáték két részben
2019.08.09. 19:30 Budapesti Nyári Fesztivál: kulturális fesztivál a Margitszigeten és a Városmajorban
Hunyady Sándor – Verebes István: Lovagias ügy - zenés vígjáték két részben
2019.08.09. 20:00 Budapesti Nyári Fesztivál: kulturális fesztivál a Margitszigeten és a Városmajorban
Kálmán Imre Csárdáskirálynő - operett két részben
2019.08.10. 10:30 Budapesti Nyári Fesztivál: kulturális fesztivál a Margitszigeten és a Városmajorban
Hadart Színház: Pinokkió - élőszereplős bábjáték
2019.08.10. 10:30 Budapesti Nyári Fesztivál gyermekelőadások 2019
Hadart Színház: Pinokkió - élőszereplős bábjáték
2019.08.10. 19:30 Városmajori Szabadtéri Színpad előadások, koncertek 2019
Pál Utcai Fiúk – Akusztik - koncert
2019.08.10. 19:30 Budapesti Nyári Fesztivál: kulturális fesztivál a Margitszigeten és a Városmajorban
Pál Utcai Fiúk – Akusztik - koncert
2019.08.10. 20:00 Budapesti Nyári Fesztivál: kulturális fesztivál a Margitszigeten és a Városmajorban
Kálmán Imre Csárdáskirálynő - operett két részben
2019.08.11. 15:00 Budapesti Nyári Fesztivál: kulturális fesztivál a Margitszigeten és a Városmajorban
Szépirodalom és szépművészet Szent Margit szigetén | irodalmi séta extra programokkal
2019.08.13. 19:30 Városmajori Szabadtéri Színpad előadások, koncertek 2019
Dan Gordon: Becéző szavak
2019.08.13. 19:30 Budapesti Nyári Fesztivál: kulturális fesztivál a Margitszigeten és a Városmajorban
Dan Gordon: Becéző szavak
2019.08.16. 19:30 Budapesti Nyári Fesztivál: kulturális fesztivál a Margitszigeten és a Városmajorban
Molnár Ferenc: Az Ördög - vígjáték két részben
2019.08.16. 19:30 Városmajori Szabadtéri Színpad előadások, koncertek 2019
Molnár Ferenc: Az Ördög - vígjáték két részben
2019.08.16. 20:00 Budapesti Nyári Fesztivál: kulturális fesztivál a Margitszigeten és a Városmajorban
National Georgian Ballet Sukhishvili - táncest
2019.08.17. Geszti Péter koncert 2019. Városmajori Szabadtéri Színpad, online jegyvásárlás
2019.08.17. 10:30 Budapesti Nyári Fesztivál: kulturális fesztivál a Margitszigeten és a Városmajorban
Lázár Ervin: A négyszögletű kerek erdő - mesejáték
2019.08.17. 10:30 Budapesti Nyári Fesztivál gyermekelőadások 2019
Lázár Ervin: A négyszögletű kerek erdő - mesejáték
2019.08.17. 19:30 Budapesti Nyári Fesztivál: kulturális fesztivál a Margitszigeten és a Városmajorban
Best of Geszti koncert
2019.08.17. 19:30 Városmajori Szabadtéri Színpad előadások, koncertek 2019
Best of Geszti koncert
2019.08.17. 20:00 Budapesti Nyári Fesztivál: kulturális fesztivál a Margitszigeten és a Városmajorban
National Georgian Ballet Sukhishvili - táncest
2019.08.18. 19:30 Városmajori Szabadtéri Színpad előadások, koncertek 2019
Ion Luca Caragiale – Parti Nagy Lajos: Karnebál - zenés vígjáték
2019.08.18. 19:30 Budapesti Nyári Fesztivál: kulturális fesztivál a Margitszigeten és a Városmajorban
Ion Luca Caragiale – Parti Nagy Lajos: Karnebál - zenés vígjáték
2019.08.20. 20:00 Budapesti Nyári Fesztivál: kulturális fesztivál a Margitszigeten és a Városmajorban
Ünnepi koncert - Magyar Mise - Új Magyar Rapszódia
2019.08.23. 21:00 Zagar koncert a Budapesti Nyári Fesztiválon
2019.08.23. 21:00 Budapesti Nyári Fesztivál: kulturális fesztivál a Margitszigeten és a Városmajorban
®AGAR – Electric Rituals koncert
2019.08.24. 10:30 Budapesti Nyári Fesztivál: kulturális fesztivál a Margitszigeten és a Városmajorban
Grund Színház: Mesemorzsák kreatív gyerekelőadás
2019.08.24. 10:30 Budapesti Nyári Fesztivál gyermekelőadások 2019
Grund Színház: Mesemorzsák kreatív gyerekelőadás
2019.08.24. 19:30 Budapesti Nyári Fesztivál: kulturális fesztivál a Margitszigeten és a Városmajorban
Hiperkarma Akusztik - koncert
2019.08.24. 19:30 Városmajori Szabadtéri Színpad előadások, koncertek 2019
Hiperkarma Akusztik - koncert
2019.08.25. 15:00 Budapesti Nyári Fesztivál: kulturális fesztivál a Margitszigeten és a Városmajorban
Krúdy Gyula a Margitszigeten | irodalmi séta extra programokkal
2019.08.25. 19:30 Városmajori Szabadtéri Színpad előadások, koncertek 2019
Molnár Ferenc: Riviéra - vígjáték
2019.08.25. 19:30 Budapesti Nyári Fesztivál: kulturális fesztivál a Margitszigeten és a Városmajorban
Molnár Ferenc: Riviéra - vígjáték
2019.08.25. 20:00 Budapesti Nyári Fesztivál: kulturális fesztivál a Margitszigeten és a Városmajorban
Budapest Bár koncert
2019.08.29. 19:30 Városmajori Szabadtéri Színpad előadások, koncertek 2019
Molnár Ferenc: Játék a kastélyban - anekdóta három felvonásban
2019.08.29. 19:30 Budapesti Nyári Fesztivál: kulturális fesztivál a Margitszigeten és a Városmajorban
Molnár Ferenc: Játék a kastélyban - anekdóta három felvonásban
2019.08.30. 19:30 Városmajori Szabadtéri Színpad előadások, koncertek 2019
Nyáry Krisztián - Kaláka: Így szerettek ők - irodalmi koncert-színház
2019.08.30. 19:30 Budapesti Nyári Fesztivál: kulturális fesztivál a Margitszigeten és a Városmajorban
Nyáry Krisztián - Kaláka: Így szerettek ők - irodalmi koncert-színház
2019.08.31. 10:30 Budapesti Nyári Fesztivál gyermekelőadások 2019
Állati ki mit nem tud – avagy az erdő tehetségkutatója
2019.08.31. 10:30 Budapesti Nyári Fesztivál: kulturális fesztivál a Margitszigeten és a Városmajorban
Állati ki mit nem tud – avagy az erdő tehetségkutatója
2019.08.31. 19:30 Városmajori Szabadtéri Színpad előadások, koncertek 2019
Nyáry Krisztián - Kaláka: Így szerettek ők - irodalmi koncert-színház
2019.08.31. 19:30 Budapesti Nyári Fesztivál: kulturális fesztivál a Margitszigeten és a Városmajorban
Nyáry Krisztián - Kaláka: Így szerettek ők - irodalmi koncert-színház
2019.08.31. 20:00 Budapesti Nyári Fesztivál: kulturális fesztivál a Margitszigeten és a Városmajorban
Fenyő Miklós: „Csókkoktél” - koncert
2019.09.01. 19:30 Városmajori Szabadtéri Színpad előadások, koncertek 2019
Nyáry Krisztián - Kaláka: Így szerettek ők - irodalmi koncert-színház
2019.09.01. 19:30 Budapesti Nyári Fesztivál: kulturális fesztivál a Margitszigeten és a Városmajorban
Nyáry Krisztián - Kaláka: Így szerettek ők - irodalmi koncert-színház
2019.09.07. 19:30 Budapesti Nyári Fesztivál nyárzáró koncert 2019. Caramel Akusztik koncert
2019.09.07. 19:30 Budapesti Nyári Fesztivál: kulturális fesztivál a Margitszigeten és a Városmajorban
Caramel Akusztik koncert
2019.09.07. 19:30 Városmajori Szabadtéri Színpad előadások, koncertek 2019
Caramel Akusztik koncert
2019.01.01. - 2019.12.31. Szabadtér Jegyiroda Budapest, jegyvásárlás és azonnali online jegyvásárlás
Találatok száma: 1

Jagelló Business Hotel***

Jagelló Business Hotel***

A kitűnő elhelyezkedésű Jagelló Business Hotel a budai üzleti negyedben található, az M1-es és M7-es autópályák és a Budapest Congress és World Trade Center közelében. Budapest budai oldalán, a 12. kerületben zöld környezetben várja vendégeit budapesti üzleti hotelünk 24 modern szobával. A szobák ... Bővebben

TOP 10-es programgazda TOP 10-es programgazda



A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!


Kiemelt ajánlatok

Városmajori Szabadtéri Színpad előadások, koncertek 2019
Városmajori Szabadtéri Színpad előadások, koncertek 2019
  • Budapest
  • XII. kerület
2019. június 18. 19:30
Budapesti Nyári Fesztivál gyermekelőadások 2019
Budapesti Nyári Fesztivál gyermekelőadások 2019
  • Budapest
  • XII. kerület
2019. június 22. 10:30

Figyelmébe ajánljuk!


Szállásra van szüksége? Foglaljon online!
Pontos cím, geokód, térkép
A PROGRAMGAZDA AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJA!
Pontatlanságot talált? Itt jelezze nekünk!

Országos eseménynaptár

KeSzeCsüSzoVa
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
MEGADOTT INTERVALLUMBAN:
-TÓL -IG

Legjobb élmények

Budapesti Nyári Fesztivál: kulturális fesztivál a Margitszigeten és a Városmajorban
Erkel Színház műsor és jegyvásárlás 2019
Szegedi Szabadtéri Játékok 2019. Műsor és online jegyvásárlás!
Budapesti Operettszínház előadások 2019. Online jegyek!
Dumaszínház előadások jegyvásárlási lehetőséggel!
Lord of the Dance - Dangerous Games turné 2019. Online jegyek!
Csányi Sándor fellépései jegyvásárlási lehetőséggel!
13.000 feletti
követő
Csatlakozz Facebook közösségünkhöz, hogy
az elsők között értesülj a legjobb programokról!
több mint 17.000
program
Iratkozz fel hírlevelünkre
a kimondottan neked javasolt élménykínálatokért!
1.000 feletti
online jegy
Ne töltsd az időt sorban állással!
Vásárold meg nálunk előre a jegyedet!

Megyék

Tájegységek


© 2007-2019 PROGRAMTURIZMUS - Magyar TourMix Kft.
Gemius
Interticket