Gyulai Várszínház Összművészeti Fesztivál - 55. évad
Gyulai Várszínház Összművészeti Fesztivál - 55. évad
Virtus - tánc - cirkusz előadás a Gyulai Várszínházban a DUDA ÉVA Társulat előadásában

Újhullámos cirkusz varázslatos helyszínen - A Duda Éva Társulat és a Tűzmadarak, a Freak Fusion Cabaret artistáinak előadása, Szirtes Edina Mókus zenéjével! Testközelben a történelmi várral, egy hamisítatlan nyáresti szórakozás vár mindenkire, aki ellátogat a Gyulai Várszínházba július 19-én, sok vidámsággal, groteszk tükörrel, akrobatákkal, élőzenével, tűzzsonglőrökkel és sok-sok tánccal!

KAPCSOLATFELVÉTEL, ELÉRHETŐSÉGEK

Honnan is indul a történet? Hőseink útra kelnek, hogy egy igazi turnéra indulhassanak kis hazánkban. Elsőnek Gyulát veszik célpontba, és hamarosan meg is érkeznek a történelmi vár mellett található kis tóhoz, melynek közepén található színpadon mutatják meg, hogy milyen is az igazi magyar virtus.

Egy cirkuszi társulat próbájába csöppenünk bele, melynek tagjai közt barátságok és szerelmek szövődnek, a testvérek hol játszanak, hol civakodnak, lányok kacéran, fiúk fontoskodva évődnek, miközben jelen van a kis főnök, sőt, a nagy is, de itt tartózkodik a legnagyobb hazafi is köztük. Vagyis pont mint mi, nézők, a különbség mindösszesen annyi, hogy az események földön és levegőben egyaránt játszódhatnak, sőt, tanúi lehetünk az első nemzetközi kúszó világversenynek is. Nem láttak még ilyen versenyt? Hát akkor itt a kihagyhatatlan alkalom!

A VIRTUS az első olyan magyar produkció, amely a kortárs tánc és az underground cirkuszi világ ötvözéséből született, lendületes zenével, a színházi tér számos síkját kihasználva, sajátosan magyar ízzel, Szirtes Edina Mókus és Kunert Péter zenéjével, a Tűzmadarak és a Freak Fusion Cabaret artistáival és a Duda Éva Társulat táncművészeivel.

A VIRTUS humorral és könnyedséggel átszőtt előadás, melyben minden nemzeti: a ruhák, a díszlet, a zene és a játék is. Igazi kelet-európai életérzés magyar lelkületből: fellengzős érzelmek, hősködő ritmus, bánatos kesergés, dicső lózungok, és mindez virtuóz táncokkal és játékos beavatással minden korosztály számára.

Előadók: Egyed Bea, Jessica Simet, Gaál Júlia, Takács László, Grecsó Zoltán, Csuzi Márton, Rusu Andor, Újvári Milán, Kecskés Ábrahám
Cirkuszművészek: Zoletnik Zsófia, Mező András
Akrobaták: Fehér Ádám, Nguyen Péter

Fénytervező: Payer Ferenc
Tér, díszlet, látvány: Duda Éva
Zenei előadók: Szirtes Edina Mókus, Cserta Balázs, Földes Gábor, Kovács Ferenc Öcsi
Zeneszerző: Szirtes Edina Mókus, Kunert Péter
Produkciós vezető: Czveiber Barbara
Koreográfus – Rendező: Duda Éva

Online jegyvásárlás

Kapcsolódó időpontok

2018.07.18. Halmos Béla Népzenei és Világzenei Fesztivál 2018 Gyula
2018.07.19. 20:30 Gyulai Várszínház előadások jegyvásárlással 2018
2018.07.20. 20:30 Gyulai Várszínház előadások jegyvásárlással 2018
2018.07.21. Gyulai Vár Jazz Fesztivál 2018
2018.07.21. 20:00 Gyulai Várszínház előadások jegyvásárlással 2018
2018.07.22. 20:30 Gyulai Várszínház előadások jegyvásárlással 2018
2018.07.23. 18:00 Gyulai Várszínház előadások jegyvásárlással 2018
2018.07.23. 20:30 Gyulai Várszínház előadások jegyvásárlással 2018
2018.07.24. 20:30 Gyulai Várszínház előadások jegyvásárlással 2018
2018.07.25. 20:30 Gyulai Várszínház előadások jegyvásárlással 2018
2018.07.29. 17:00 Gyulai Várszínház előadások jegyvásárlással 2018
2018.07.30. - 2018.08.05. Erdélyi hét 2018. Erdélyi magyar színházak bemutatkozása Gyulán
2018.07.30. 20:30 Gyulai Várszínház előadások jegyvásárlással 2018
2018.07.31. 19:00 Gyulai Várszínház előadások jegyvásárlással 2018
2018.08.01. 19:00 Gyulai Várszínház előadások jegyvásárlással 2018
2018.08.02. 17:00 Gyulai Várszínház előadások jegyvásárlással 2018
2018.08.02. 20:30 Gyulai Várszínház előadások jegyvásárlással 2018
2018.08.04. 20:30 Gyulai Várszínház előadások jegyvásárlással 2018
2018.08.05. 20:30 Gyulai Várszínház előadások jegyvásárlással 2018
2018.08.06. 14:30 Gyulai Várszínház előadások jegyvásárlással 2018
2018.08.07. 20:30 Gyulai Várszínház előadások jegyvásárlással 2018
2018.08.08. 20:30 Gyulai Várszínház előadások jegyvásárlással 2018
2018.06.24. - 2018.08.11. Gyulai Várszínház Összművészeti Fesztivál 2018
2018.08.09. 18:00 Gyulai Várszínház előadások jegyvásárlással 2018
2018.08.09. 20:30 Gyulai Várszínház előadások jegyvásárlással 2018
2018.08.09. 20:30 Vőlegény vígjáték a Gyulai Várszínház Tószínpadán
2018.08.10. 18:00 Gyulai Várszínház előadások jegyvásárlással 2018
2018.08.10. 20:30 Gyulai Várszínház előadások jegyvásárlással 2018
2018.08.11. 20:30 Gyulai Várszínház előadások jegyvásárlással 2018
Találatok száma: 3

Wellness Hotel Gyula**** Superior

Wellness Hotel Gyula**** Superior

Nem csak szállás: Gyula történelmi-, romantikus környezetében, romantika a pároknak, szórakozás a baráti társaságoknak, móka a gyermekeknek, wellness a szülőknek és feltöltődés a szenioroknak. Mint ...


Hőforrás Hotel és Üdülőpark

Hőforrás Hotel és Üdülőpark

A Hőforrás Hotel és Üdülőpark a gyógyvizéről híres gyulai termál-és strandfürdő, a Várfürdő közelében, Gyula város zöldövezetében, zajtól és átmenő forgalomtól mentes területen található.A gyulai ...


Hunguest Hotel Erkel Gyula ***/****

Hunguest Hotel Erkel Gyula ***/****

A Hunguest Hotel Erkel***/**** Gyula a Várkertben, ősfákkal övezett környezetben, a csónakázótó és a Vár szomszédságában, az ötcsillagos minősítésű Várfürdővel egybeépítve, barátságos légkörben, ...




Találatok száma: 1

Körös Garden Étterem

Körös Garden Étterem

A Körös Garden Étterem kínálatából mindenki ízlésének megfelelően, változatosan, kedvére válogathat, a nemzetközi konyha specialitásain keresztül a legegészségesebb ételekig, ugyanakkor nagy figyelmet ...




A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!

KeSzeCsüSzoVa
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5
Virtus - tánc - cirkusz előadás a Gyulai Várszínházban a DUDA ÉVA Társulat előadásában