ÚJ PROGRAM HIRDETÉS

Vasarely Gyűjtemény, állandó kiállítás a Vasarely Múzeumban

Kiemelt ajánlat
2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)

A Vasarely Múzeum állandó kiállítása a földszinti termek sorában és a két emeleti kiállítótérben tekinthető meg. A művészi életművet időrend szerint követi végig az első budapesti rajzkörtől, a kinetikus, illetve a Gestalt elvek alapján többféle anyagban és műfajban megvalósuló op art munkákig.

Az 1987-ben nyíló első állandó kiállítás szinte a teljes adományt bemutatja. A gyűjtemény a beleltározásakor összesen 411 tételt tartalmaz. Benne valódi ritkaságok találhatók: a művész korai rajzai és grafikai tervei az 1920-as 1930-as évekből, korai olajfestmények, papír- és műanyag-kollázsok az 1950-es 1960-as évekből. A kiállítás felállítására lapos dobozban összehajtogatva érkeznek a kinetikus tárgyak, amelyek a használati utasítás segítségével a művész nélkül is installálhatóak. Az adomány értékes részét képezik Vasarely 1965–1981 közötti optikai és alaklélektani kísérleteire épülő Gestalt-munkái (amelyeket eleinte »L’Art pour l’Art « korszakként jelöl), valamint a nagyvárosi léptékben megvalósult „építészeti integrációk” modelljei. Az iparilag sokszorosított fém és porcelán művek – multiplikák – mellett három óriás falikárpit érkezik, amelyeket a 15. század óta fennálló neves aubusson-i manufaktúrában szőttek. A gyűjteménybe tartozó 103 szitanyomat többsége neves művészeti kiadók által közzétett albumokban érkezik, amilyen az aix-en-provence-i és gordes-i Fondation Vasarely, a párizsi Galerie Denise René, az Éditions Pierre Belford és az Édition Nicole Fauche, a müncheni Studio Bruckmann, a tokiói Nanteshi Gallery és a vancouveri Intercontinental Art Agency Ltd. A műtárgyak sorát kiegészíti a 92 leltári tételt tartalmazó könyvadomány, illetve kétkötetes diapozitív sorozat, amely ma a Vasarely Múzeum könyvtárában hozzáférhető. Az ajándékozás pillanatában a gyűjtemény becsértéke 7 millió francia frank. Érthető tehát, hogy az adományozó akarata ezt követően a múzeum gyűjteményének gyarapítását, más adományokkal való bővítését csak határozott megkötéssel, elkülönített egységekben engedélyezi.

Podolini–Volkmann Artúr rajziskolája

A művész gyűjteményünkben őrzött első akadémikus aktrajzai 1926-tól készülnek, Podolini–Volkmann Artúr (Podolin, Szlovákia, 1891. augusztus 4.– Fokváros, 1946. február 24.), a Nagybányán is megforduló plein-air festő budapesti, a Váci út 15-ben lévő Szabad Képzőművészeti Rajz- és Festőiskolájában. 

A Gyárváros szélén álló szabadiskolában, a környékbeli üzemekből műszak után érkező mesteremberek mellett fiatal művészek is megjelennek az esti aktrajzra és a festészeti alapismeretek elsajátítására. A rajzkört látogató Vasarely mellett megfordul itt többek között Derkovits Gyula, Dési Huber István és Korniss Dezső is.

Bortnyik Sándor reklámgrafikai iskolája, a Műhely

Vasarely számára azonban a művészi szakma 1929–1930 folyamán, Bortnyik Sándor (Marosvásárhely 1893. július 3.–Budapest, 1976. december 31.) reklámgrafikai Műhelyében kezdődik, amelyről visszaemlékezésében írja: „Párizsba jöttem, a budapesti Bauhausban eltöltött két év tanulmányaival felvértezve. A legnagyobb meglepetésemre úgy tűnt, Franciaország nem tud e forradalmi irányzat létezéséről.”

A weimari Bauhaus művészkörébe Bortnyik Sándor 1922-ben érkezik Molnár Farkas festő–építész hívására. Útba ejti Berlint, részt vesz a Der Sturm kiállításán és folyóiratában publikálja konkruktivista Fametszetét. Weimarban tagja lesz a magyar művészkolóniának Breuer Marcel, Forbát Alfréd, Moholy-Nagy László, Molnár Farkas és Weininger Andor társaságában, akik ekkor teszik közzé a művészi szintézist meghirdető K.U.R.I! manifesztumukat, amelynek neve a Konstruktív, Utilitär, Racionell, Internacional! szavak kezdőbetűiből áll össze. Bortnyik Weimarban előbb El Liszickij, majd Theo van Doesburg holland de Stijl művész műtermét használja. Alkalmi vendéghallgatóként és a művészkör révén betekintést nyer a Bauhaus oktatási alapelveibe, látogatja Josef Albers kurzusát, aki kétdimenziós papírlapokból háromdimenziós formákat vág és hajtogat, valamint a bútorműhelyt vezeti, játékokat készít tanítványaival. Bortnyik 1925-ben tér vissza végleg Budapestre. 1928-ban a Műhely egyik alapítója.

A magát „magyar Bauhaus”-ként reklámozó Műhely (1928–1938) iskolát 1928-ban hozzák létre fiatal építészek, mérnökök és képzőművészek, köztük Bortnyik Sándor, egy időben az Új Építők Egyesületének (Ú.É.E., 1928) megalapításával.

A korszakban megnőtt reklám iránti keresletnek köszönhetően, Vasarely rövidesen számos grafikai megbízást elnyer Budapesten: névjegyekre, karácsonyi üdvözletekre és folyóirat borítókra egyaránt. A korszakra Vasarely a következőképpen emlékszik vissza: „Bortnyik Sándor saját Bauhaus-stúdiót nyitott Budapesten. Festőként is, tanárként is ő lett a mesterem. Mindig arra figyelmeztetett minket: »Tartózkodjatok a művészbohém életmódjától. Tanuljatok ki egy második mesterséget, ami lehetővé teszi, hogy tisztességesen megéljetek. Így is találtok majd időt a saját kreatív munkátokra, ami az egyetlen dolog, ami számít.« Az én kulturális hátteremmel, a környezetem hatásaival, és amiatt, hogy már komoly művészi szaktudással rendelkeztem, felváltva találtam szimpatikusnak és elutasítandónak a Bauhaus gondolatait és azt, amit már tudtam. Ettől kezdve állandó ösztönzést éreztem az önkritikára, kíméletlen küzdelem vette kezdetét, három fronton: először is, eltartani magam a második mesterséggel (Bortnyik ihletett tanácsa szerint); másodsorban, együtt élni a »Művészettel«; és végül, belevetni magam az alapvető kutatásba, ami igazi hivatásom volt.”

Tévutak 1930–1946

Vasarely 1930-ban érkezik Párizsba és azonnal el tud helyezkedni a reklámszakmában, megbízást kap több kiadótól, köztük az Agence Havastól, valamint a Draeger és Devambez nyomdáktól. Legkorábbi grafikai tervein felismerhetőek még azok a sikeres reklámötletek, amelyeket Budapestről hozott, de munkáit rövidesen nem Vásárhelyi Győzőként, hanem Victor Vasarelyként írja alá.

Tervezi egy a grafikai tervezést magas szinten oktató iskola megnyitását, amely végül nem valósul meg, de mintarajz sorozatot készít hozzá: „A technikailag is illusztrált részek a következők voltak: Anyagtanulmányok; Kétdimenziós tanulmányok; Mozgástanulmányok; Színtanulmányok; Fénytanulmányok. 1951-ben, a Noir-Blanc (Fekete-fehér) korszakom megszületésekor egyértelművé vált számomra e tanulmányok jelentősége. Bár figuratívak, a későbbi alapvető, absztrakt »vonalas« és »korpuszkuláris« tanulmányaim szempontjából döntő fel-fedezéseket jelentettek.”  A budapesti Vasarely Múzeum gyűjteménye őrzi Vasarely értékes rajzsorozatát, amelynek egyik kiindulópontja lehet Bortnyik Sándor Műhelyének egykori tananyaga. 1935-ben Vasarely Roger Bessard kiadójában orvosi kiadványok reklámmellékleteit készíti, akivel társul és ezzel anyagi helyzete biztossá válik.

1939-ben megismerkedik Denise Renével (Denise Bleibtreu, 1913–2012), akit rábeszél, hogy családi divatüzletét alakítsa át új szemléletű művészeti galériává. Denise René Catherine Millet-vel folytatott beszélgetésében erről így számol be: „Vasarely jól keresett: reklámokat rajzolt nagy gyógyszergyáraknak. A megszállás persze véget vetett ennek a tevékenységnek. Ekkor ajánlotta fel, hogy nyissunk dekorációs műhelyt a La Boétie utca 124-ben. Az itt alkalmazott technikát a magyar népművészet ihlette: Vasarely egy tárgyat megfestett olajfestékkel, majd finom üveggyöngyréteget szórt rá. Ezzel a technikával luxustermékeket és az olyan nagyon elegáns csokoládémárkák dobozait díszítette, mint a Boissier és a Marquise de Sévigné. Maloudji, Fabien Lorris és sok illegalitásban lévő művész köszönhette annak a megmenekülését, hogy a műhelyben dolgozott.”

Vasarely az 1944-ben megnyíló Galerie Denise René Les dessins et composition de Vasarely (Vasarely rajzai és grafikai kompozíciói) című első kiállításán képzőművészként is bemutatkozik. A szürrealizmus hat első műveire, maga André Breton is felfigyel rá. Erről szintén Denise René számol be: „André Breton egyenesen úgy találta, hogy új szürrealista festőre akadtunk; leginkább a trompe-l’oeil-ök miatt gondolta így, ilyenek bőven akadtak Vasarely grafikai újításaiban. Breton meghívott minket, engem és Vasarelyt, hogy látogassuk meg őt a Fontaine utcában. Éluard és Breton is eljött megnézni a kiállítást, de nem ugyanazon a napon, mert Éluard szakított Bretonnal és a szürrealizmussal.” Vasarely rövid ideig a gesztusfestészettel is kísérletezik. Végül művészi felfedezései és sikerei ellenére, a legkorábbi művészeti korszakát lezárva, Tévutaknak nevezi el.

Vasarely a keményvonalas geometrikus absztrakt művészet képviselője

1946-ban a francia absztrakt művészek megrendezik Párizsban a Ier Salon des Réalités Nouvelles, az Új realitások szalonját. Vasarely a Galerie Denise René vezető művésze, amely ettől kezdve a „durs” (kemények), azaz a keményvonalas geometrikus absztrakt művészeket képviseli és kora egyik legbefolyásosabb galériája lesz..

Vasarely rajzait és festményeit ekkor a természetben és a város utcáin megfigyelhető absztrakt látványok inspirálják. 1947-ben a nyarat a bretagne-i Belle-Île-en-Mer sziget tengerpartján tölti. Érdeklődéssel vizsgálja a tengerhomokban lecsiszolt kavicsokat, figyeli a tengervíz prizmaszerű viselkedését, a fénytörést és tükrözést, a nézőpont elmozdulásának térképző jelentőségét a síkon, a fény-árnyék kontrasztja által előidézett vibráló látványt. A szigetről elnevezett Belles-Isle periódusát (1947–1954) az optikai kísérletezés jellemzi.

A Gordes-ban (La Vaucluse) töltött nyarakon a középkori város kőházainak geometrikus struktúráját és építészeti tömegeinek elrendezését modellálja rajzain, kollázsain és festményein. Megfigyeli egyben a kövek kristályos szerkezetének természetes geometriáját. A korszakot Kristály periódusnak (1948–1960) nevezi el. Gordes-i házuk ablakai egyúttal emlékeztetik a gyermekkorára, a pécsi vidéki ház egymásra nyíló kettős üvegablakainak tükröző és fényvisszaverő jelenségére, amire többször hivatkozik későbbi kinetikus kutatásai során.

1936-ban Arcueil-be költözik családjával. Reggelente vonattal utazik Párizsba és a Denfert–Rochereau állomáson száll metróra; Vasarely itt felfigyel a folyosók öreg csempeburkolatán a finom repedések vonalhálójára. Párhuzamot von a rajzain és festményein megjelenő konstrukciók és a töredezett mázas felületek természetes szerkezetisége között. A  metróállomásról adta a Denfert-periódus (1938–1951–1958) nevét. 

Vasarelyt letisztult geometrikus festészetével főszereplője 1951-ben a Galerie Denise René által öt helyszínen rendezett KlarForm kiállításoknak.

Vasarely, kinetikus és op art művész

Vasarely művészetében léptékváltást jelöl, amikor képzőművészként vetítőgéppel vagy írásvetítővel felnagyítja a kézzel rajzolt ceruzarajzait és rávetíti háromdimenziós objektumokra. A munkáit a fénysugár útja, a disztorzió, az optikai jelenségek tanulmányozása motiválja. Kivetített fekete-fehér rajzai átrajzolásával létrehozza Fotografizmusait (Photographismes), Vonal-periódusát, a Phantomes-sorozatát (1954).

A Fekete-fehér kinetikus periódusának (1951–1963) alapja a pozitív–negatív kontrasztjával való konstruálás. Új, monumentális méretű látványokat idéz elő, kilép a rajzasztal közegéből és az építészeti tér léptékéhez igazodik.

A párizsi Galerie Denise René 1955-ben Vasarely elgondolása szerint rendezi meg a Le Mouvement (A mozgás) című első nemzetközi kinetikus kiállítást.  Vasarely egy csapásra nemzetközi hívnévre tesz szert itt felfüggesztett üveg-installációjával és a nagy üvegtáblákat homokfúvással megfestett „mélyreliefjével”, valamint a kiállítás katalógusában közzétett Jegyzetek egy manifesztumhoz című kiáltványával. A mindössze egyetlen sárga papírlapon közzétett katalógus színéről ez a Le Manifeste Jaune (Sárga kiáltvány) néven vált ismertté. Vasarely először ebben a kiáltványában teszi közzé felfogását az interaktív plasztikai műről és az építészettel való kapcsolatáról: „A mozgás az architekturális szintézisben valósul meg, ahol úgy jelenik meg a monumentális térplasztika, hogy a néző helyváltoztatásának függvényében folyamatos metamorfózisokon esik át.”

Egy tisztán képi ábrázolásért – a Gestalt periódus

Vasarely egyre több rokonságot fedez fel az 1960-as évek elején a saját kutatásai és az új tudományok, a kibernetika, vagy az asztrofizika új eredményei között. Saját optikai kísérleteivel eljut a Gestalt pszichológiához, a képi forma látásának törvényszerűségeit kutató alaklélektanhoz. (A német Gestalt szó jelentése az észlelt ‘alak’-ra vonatkozik.) Ezt a L’art pour l’art (Művészet a művészetért) alkotói korszakának nevezi el, ahol a tiszta „vizuális gondolat” nyer formát, ami csak úgy lehetséges – hívja fel Vasarely a figyelmet –, ha az ábrázolást a „tiszta képiség” irányítja, és mellőz minden személyes gesztust, véletlenszerű és szimbolikus elemet.

Vasarely optikai kísérletei során egy tisztán képi szisztémát dolgoz ki, amelynek legkisebb eleme a l’unité plastique, a „plasztikai egység” nevű találmánya. Egy-egy plasztikai egység dinamikus szín és forma kontrasztra épül: a bivalens + – (pozitív-negatív) képleten alapuló művei közül az Hommage à Malevics első verziója 1952-ben valósul meg. A számozott plasztikai egységeit az ABC betűsorához hasonlítja, amellyel bármilyen képi látvány létrehozható.  

A Plasztikai ABC tisztán képi eszközével Vasarely a művein gyakran többértelmű, vagy a gyakorlatban lehetetlen alakzatokat konstruál, amelyek a képi látás mechanizmusainak autonóm képalkotó lehetőségeit feszegetik. Módszertana a Gestalt-elmélet alaptételét erősíti meg, amely szerint az emberi látás-érzékelés globális, tehát a képi struktúrát, azaz a kép egészét asszociatív egységként értelmezi és ennek során akár teljesen figyelmen kívül hagyja a mű egészét felépítő részelemeket. Vasarely ekkor az op art irányzat művészeként és designereként válik ismertté.

Az op art terminust 1964-ben használja először a New York-i Time magazin kritikusa a korszakban rendkívül népszerűvé váló, optikai illúziót alkalmazó nem ábrázoló absztrakt művészi irányzat megnevezésére. 1965-ben William C. Seitz által rendezett The Responsive Eye (A fogékony szem) című kiállításon a New York-i Museum of Modern Art-ban száz művész és művészcsoport állít ki, amely az optikai percepcióval foglalkozik. A rendező a csak a látás által érzékelhető tényeket állítja a középpontba: „A szubjektív tapasztalatok, amelyeket a szimultán kontraszt, az utókép vagy más optikai mechanizmusok keltenek életre, a szem számára teljesen valóságosak, habár minden megfigyelő bizonyos fokig eltérően fog reagálni rájuk.” 

Vasarely gyűjteményünkben őrzött Gestalt munkái az 1960-as és 1970-es években készült akril, polisztirol képek, kárpitok, sokszorosított fém és Rosenthal-porcelán tárgyak, amelyek a Vasarely Múzeum emeleti termeiben láthatóak. Az Orion Noir (1963) kollázs a New York-i op art kiállításon bemutatott Orion MC (1963) mű variációja.

A színes város

A „plasztikai egység”-et Vasarely 1952-től kezdve dolgozza ki. Szín-forma modulja segítségével az épületdíszítő feladatokat, illetve a nagy léptékű murális munkákat viszonylag egyszerű módon kivitelezi, és egyben utat nyit számára a szériagyártás előtt. Emiatt 1959-ben szabadalmaztatja a találmányát.

Első „építészeti integrációja” (építészeti környezetbe tervezett munkája) Carlos Raúl Villanueva építész meghívására valósul meg 1954-ben, a caracasi egyetem campusán: a Sophia és az Hommage à Malevics címet viselő két kerámiafala, illetve a Pozitív–Negatív elnevezésű, fémlemezekből felépített kinetikus téreleme. Érdekességük, hogy ezek a munkák a művész jelenléte nélkül készülnek el, a telexen leadott rajzok és használati utasítás szerint. A Vasarely Múzeum gyűjteménye több vázlatot őriz a caracasi egyetem campusához, illetve egyéb megvalósult építészeti integrációkhoz.

Vasarely építészeti munkásságának csúcspontja az 1976-ban megnyíló aix-en-provence-i Fondation Vasarely – Centre Architectonique (Vasarely Alapítvány – Építészeti Központ) épülete és belső installációja, amely ma megújultan működik.

Vasarely több művet adományozott magyarországi középületeknek is. Budapest Déli Pályaudvarán 1978-ban egy reliefet, majd 1986-os átépítése után egy szobrot helyeztek el.

A „plasztikai egység”-ben rejlő lehetőséget és a „színes város” utópisztikus gondolatát Vasarely közzéteszi a kiállításai után könyveiben. 1963-ban bemutatja találmányát L’Unité Plastique című önálló kiállításán a Musée des Arts Décoratifs (Palais du Louvre, Párizs) tereiben. Plasti-Cité (1970) című könyve a „művészet közösségbe történő integrálását”, a Cité Polychrome du Bonheur (A boldogság sokszínű városa, 1983) utópisztikus fejtegetéseit teszi közzé. A „színes várost” a sokszorosítható, korlátlan variációs lehetőséget hordozó helyként fogja fel. Designerként olyan puzzle sorozatot is közread, amilyen a Planetary Folklore. Participations No. 2 (1971); ezzel a vevő saját Vasarely-művet építhet.

Vasarely magát tervező-művészként határozza meg. Módszerét építészeti léptékében Planetáris folklórnak határozza meg és úgy véli, a jövő társadalmát formáló művészetet hoz létre.

Alapításától kezdve, a Vasarely Múzeum elsőrendű küldetése a műtárgyállomány megőrzése és közzététele, Victor Vasarely életművének kutatóhelye. 2012-ben a Victor Vasarely és Denise René kalandja a geometrikus absztrakt művészettel Magyarországon című kiállítás emlékezik a múzeum megnyitásának 25. évfordulójára, amely Pécsett, a Janus Pannonius Múzeumban is látható ezt követően. 

A Vasarely Múzeum egyben az absztrakt művészet folyamatosságát képviselő kiállítóhely. A művész által 1990-ben bejegyeztetett Vasarely Alapítvány programjának tekinti a nyugati emigrációban élő magyar művészek dokumentálását és kiállítását.

2005 óta a múzeum két termében rendezi meg az OSAS művészeti egyesület tematikus kiállításait. 2010–2014 között a Kamarateremben Párhuzamos kiállítás sorozaton a nemzetközi és magyar kortárs művészeket mutatja be. 2019-tól tematikus kiállításokat mutat be. 2019-ben Vasarely – Hommage à 1969 címen rendez a Műcsarnok nagy kiállításának dokumentumait bemutató tárlatot.


2024.01.01. - 2024.12.31.
Találatok száma: 14

Aquamarina Hotel - Rendezvényhajó & Étterem Budapest

Aquamarina Hotel - Rendezvényhajó & Étterem Budapest

Budapest legszebb zöldövezetében, a Római parton található az 1900-as évek elején épült orosz lapátkerekes gőzhajóból átalakított 40 szobás szállodánk. A szállodahajón, amely Budapest szinte egyetlen természetes dunaparti részén van kikötve, a pihenés mellett étterem is várja kedves vendégeinket. Szobáink ...

Aquincum Hotel Budapest

Aquincum Hotel Budapest

Az Aquincum Hotel Budapest a város egyik legrégibb részén, Óbudán található, a Duna-parton, a Margitszigettel szemben, az Árpád-híd lábánál. A szálloda hatalmas saját parkkal rendelkezik, mely kiváló helyszíne lehet kültéri rendezvényeknek is. A környékén hangulatos utcákat, borozókat és éttermeket ...

Crazy Club Római. Római Apartmanház és Szabadidő Központ

Crazy Club Római. Római Apartmanház és Szabadidő Központ

Nálunk a Római part csodálatos vízparti környezetében pihenhet. Lehetőséget biztosítunk számos nagyszabású szabadtéri rendezvény megszervezésére vagy a helyszín biztosítására, igény esetén a kivitelezésben teljeskörű szakmai segítséget biztosítva. Működtetjük a Civil Torna Clubot. Várjuk sok szeretettel ...

Holiday Beach Budapest Wellness & Conference Hotel****

Holiday Beach Budapest Wellness & Conference Hotel****

Magyarország egyetlen hajó formájú szállodája, a Holiday Beach Budapest Wellness Hotel with Sauna Park közvetlenül a Duna-parton, zöldellő környezetben helyezkedik el. A szálloda nagyszerű medencékkel és díjmentes Wi-Fi-hozzáféréssel is várja vendégeit. A városközpont könnyedén megközelíthető ...

Alfréd Panzió Budapest

Alfréd Panzió Budapest

Családias panzió 20 szobával, Budapest két legszebb strandjának szomszédságában a Csillaghegyi strandfürdő és Római élményfürdő szomszédságában található.

Bed-Breakfast Hotel Budapest

Bed-Breakfast Hotel Budapest

A hangulatos hotel kellemes kertvárosi negyedben, Budapest belvárosától északra található. Kényelmes kétágyas szobák és két apartman várja vendégeinket. A szobák felszereltsége: saját fürdőszoba zuhanyfülkével/káddal, színes TV műholdas programokkal, mini hűtőszekrény.

Duna - Party Panzió Budapest

Duna - Party Panzió Budapest

Panziónk Budapest északi részén, a Római-parton, üdülő-övezetben, csendes, nyugodt, családias környezetben, a Flórián tértől kb. 5 km-re, a városközponttól 8 km-re található. Szobáink kétágyasak, zuhanyzóval, mosdóval, mellékhelyiséggel és légkondicionálóval felszereltek; ezen felül Internet-hozzáférés, ...

Erdőajándéka Erdei Iskola Budapest

Erdőajándéka Erdei Iskola Budapest

A hely különlegessége, hogy az erdei iskola fönn a hegytető (495 m) közelében helyezkedik el az öreg tölgyek és feketefenyők ligetében, ahol a tábor megrendezésre kerül. Az hegytető és az erdei iskolát körülölelő ligetes erdő biztosítják a nyári melegben is a különleges erdei klímát és friss ...

Hotel Noé Budapest

Hotel Noé Budapest

A fővárosban, mégis nyugodt, tiszta levegőjű, kellemes környezetben, távol a nagyváros zajától, a Duna partján várja vendégeit egész évben a Hotel Noé. A háromszintes épület és a 6 teljesen komfortos faház közel egyhektáros, szépen parkosított területen fekszik, ahol napozásra, pihenésre, ...

Külker Hotel Munkásszálló

Külker Hotel Munkásszálló

Csillaghegyen, a 3. kerület kertvárosi környezetében igényes munkásszállással várjuk a nyugodt pihenésre vágyó budapesti és vidéki munkavállalókat.

1 2   
Találatok száma: 48

36 Bisztró Budapest

36 Bisztró Budapest

Reggelitől a vacsoráig várjuk a környéken élőket és dolgozókat egészséges és természetes alapanyagokból készült friss és finom ételekkel.

Anytime Étterem és Kávézó Budapest

Anytime Étterem és Kávézó Budapest

Valószínűleg előfordult már Veled is, hogy “csak úgy” ennél valami finomat. Valami olyat, ami bármikor jól esne…Nem kell alkalmat keresned ahhoz, hogy nálunk ebédelj, vagy vacsorázz. Hozzánk bármikor betérhetsz.

Cziniel Cukrászda és Kávéház Budapest

Cziniel Cukrászda és Kávéház Budapest

A nagyi sütijeinek hagyományos ízei és a modern cukrászat remekei a helyi szokásokhoz finomítva. Édes csábítás nyugodt környezetben, ez a Cziniel, ahogy a Rómain szeretjük!

Fellini Római Kultúrbisztró Budapest

Fellini Római Kultúrbisztró Budapest

Mi egy bisztró vagyunk a Duna- parton. Tényleg a parton, nálunk a nyugágyról a lábad vízbe lóghat. Van sok enni és innivaló, például belga csapolt meggyes sör, mentás limonádé, olasz grill szendvics, házisüti.

Gyradiko Görög Étterem Budapest

Gyradiko Görög Étterem Budapest

Célunk, hogy az eredeti görög gasztronómiai értékek eljuthassanak mindenkihez. Ehhez természetesen igyekszünk alapvetően görög alapanyagokat, fűszereket használni. Eredeti alapanyagokból, eredeti receptek alapján készítjük ételeinket. A görög származású tulajdonosok, a görög és magyar kollégák mindegyike ...

Lady Lavender Csokoládé Manufaktúra

Lady Lavender Csokoládé Manufaktúra

Különleges kézműves bonbonok prémium minőségű csokoládéból természetes alapanyagok felhasználásával.

Maharaja Indiai Étterem Budapest

Maharaja Indiai Étterem Budapest

Magyarország egyik legautentikusabb, és első indiai étterme 1994 óta büszkén ajánlja Önnek a világ legnépszerűbb étkeit. A Maharaja étekműhely egzotikus és érdekes fogásokat kínál vendégeinek, a világ legjobb indiai mesterszakácsaitól, elérhető áron.

Mókus Bisztró Budapest

Mókus Bisztró Budapest

Fesztelen bár és étterem, mini művház a Krúdy negyedben. Tágas terek, ősfás kert, príma cseh sörök, finom konyha, és a Séf ebédmenüje hétköznap. Gyerekkel, családdal, kutyával, baráttal, kollegával enni-inni, lenni.

Pannónia Női Borrend

Pannónia Női Borrend

Tizenkét hölgy 2004 nyarán úgy döntött, hogy a leghatékonyabban akkor tehet valamit a magyar borkultúráért, ha borrendet alapít. Így 2004 nyarán létrehozták a Pannónia Női Borrendet, amelynek fő célja a minőségi magyar borok értékesítésének segítése és megismertetése a nagyközönséggel.

Pikáns Ételbár Budapest

Pikáns Ételbár Budapest

Csapatunk hosszú évek óta tevékenykedik az irodai vendéglátásban. Hagyományos és újragondolt receptjeink garantálják a változatos ételkínálatot, melyből mindenki kedvére válogathat. Éttermünk kialakításakor különös figyelmet fordítottunk arra, hogy vendégeink stílusos környezetben, teljes kényelemben és ...

1 2 3 4 5   

A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!

Kapcsolódó témák:

Kiemelt ajánlatok

Időszaki kiállítás Budapest 2024. A Vasarely Múzeum időszaki tárlatai Időszaki kiállítás Budapest 2024. A Vasarely Múzeum időszaki tárlatai
  • Budapest
  • III. kerület
2024.02.09. (péntek) - 2024.04.28. (vasárnap)
Vasarely Múzeum Budapest programok 2024 Vasarely Múzeum Budapest programok 2024
  • Budapest
  • III. kerület
2024.02.09. (péntek) - 2024.04.28. (vasárnap)

Figyelmébe ajánljuk!

Vasarely Múzeum Budapest Vasarely Múzeum Budapest
  • Budapest
  • III. kerület

Országos eseménynaptár

KeSzeCsüSzoVa
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
Megadott intervallumban:
-tól
-ig