Országos Közfoglalkoztatási Kiállítás 130 kiállítóval Budapesten a Vajdahunyad várban
Országos Közfoglalkoztatási Kiállítás 130 kiállítóval Budapesten a Vajdahunyad várban
Disznóvágás bemutatók és óriási kolbászvásár, családi programok, folklór műsorok várják!
Disznóvágás bemutatók és óriási kolbászvásár, családi programok, folklór műsorok várják!
Gyulai wellness kikapcsolódás teljes panziós akcióval!
Gyulai wellness kikapcsolódás teljes panziós akcióval!
Egy nap, két főváros kirándulással, zenés bajor vacsorával - Őszi szünet Sopronban!
Egy nap, két főváros kirándulással, zenés bajor vacsorával - Őszi szünet Sopronban!

Szent Iván-éj

Európa számos vidékén még napjainkban is él a nyárközépi tűzgyújtás szokása.

Bár a nyári napforduló tűzünnepét már évszázadok óta Szent Iván (János) napjának (június 24) előestéjén tartják, és éppen ezért a legtöbb ember szemében keresztény ünnepnek számít, kétségtelen tény, hogy máig eleven szokásrendszere a kereszténységet messze megelőző korokból ered.

Szent Iván éjjelén bármi megtörténhet - tartja a néphagyomány. A nyári napforduló nem véletlenül olyan mágikus jelentőségű: A Nap június 21-én áll a legmagasabban, ekkor éri el pályájának csúcsát. Ez a Nap életének felezőpontja, ami után féléves hanyatlás következik. A néphit szerint ezen a napon minden eléri létezésének csúcspontját, a lehetőségek kitágulnak. A Szent Iván-éj igazi tüzes ünnep: a tűzhöz kapcsolódó rítusokkal a megújulást, az újjászületést, a termékenységet ünneplik már ősidők óta.

Habár évszázadok óta Keresztelő Szent János napjának előestéjén, június 24-én ünnepeljük a nyári napfordulót, a hozzá kapcsolódó hagyományok jóval korábbra, a kereszténység előtti időkre nyúlnak vissza. Ilyenkor a megtisztulás rítusai kaptak főszerepet, a népszokások így a tűz és a víz köré szerveződtek. Az emberek tűzön ugráltak át, megfürödtek a folyóban és ágakat merítettek a vízbe. Az ősi ember Szent Iván-éji tűzgyújtásával a Napot akarta segíteni a sötétség elleni harcban. A tüzet a világosság, a tisztaság, az egészség, az elevenség, a szenvedély, a szerelem és az örök megújulás jelképének tartották.

A kereszténység uralomra jutása után a Nap megsegítésének motívuma fokozatosan a háttérbe szorult, ennek ellenére a tűzünnep megőrizte mágikus karakterét. Ez mindenekelőtt magának a tűznek volt köszönhető, amelyet a régi korok emberei gyakorlati haszna mellett a világosság, a tisztaság, az egészség, az elevenség, a szenvedély, a szerelem és az örök megújulás jelképének tekintettek. Így válik érthetővé, hogy miért pont a megtisztulással, a gyógyítással, az egészség megőrzésével, a szerelemmel, a házassággal és a termékenységgel kapcsolatos mágikus praktikákat gyakorolták Európa-szerte Szent Iván varázslatos éjszakáján.

A Szent Iván-éji tűzgyújtás hagyománya egész Európában elterjedt. Mindenütt más és más népszokásokkal ünnepelték az év leghosszabb napját, de a tűz valamilyen módon mindenhol szerepet kapott. Szent Iván éjjelén rendszerint hatalmas örömtüzeket gyújtottak és lángoló kerekeket gurítottak le valamilyen magaslatról. Az örömtűz körül összegyűlt a környék apraja-nagyja, énekeltek és táncoltak. Ezzel elűztek minden rosszat, és elősegítették a jó termést, a házasságot, a gyermekáldást stb. A XIX. század végéig szinte nem volt olyan európai falu, ahol június 24-én ne gyúltak volna fel a nyár középi örömtüzek. A tűzrakás és a tűzön átugrálás szokása sok helyen máig megmaradt.

A Szent Iván- éj tehát kereszténység előtti ünnep. Manapság mégis keresztény ünnepnek tekintjük, hiszen egybeesik a Szent János-nap előestéjével. A középkori egyház ezt az ünnepet éppúgy átvette és a saját képére formálta, mint december 25-ét. Amint a téli napforduló Krisztus születésnapja lett, úgy a nyári napforduló Jézus előfutárának, Keresztelő Szent Jánosnak az ünnepévé vált. Ezáltal a folyóban fürdés is új jelentést kapott: arra emlékeztette a híveket, hogy Szent János a Jordán folyóban keresztelte meg Jézust.

A Szent Iván naphoz fűződő hiedelmek és szokások egyrészt a szomszédos népektől, másrészt egyházi közvetítéssel kerültek hozzánk. „A magyar szokások szerint régen a június hónapot is Szent Iván havának nevezték. A nyárközépi tűzgyújtást, illetve a tűzcsóvák forgatását – népies nevén lobogózást – a történelmi Magyarország egyes területein, főleg Nyitra megyében Szent Iván napi dalok éneklése kísérte” – mondta lapunknak Hegedűs Vilmos kultúrakutató.

A tűz körül álló asszonyok különféle illatos füveket, virágokat füstöltek, s ezeket később fürdők készítéséhez használták fel. Gyógyító hatást tulajdonítottak a tűzbe vetett almának is, mondván, aki abból eszik, nem betegszik meg. Baranya megyében a sírokra is tettek a sült almából, míg Csongrád megyében azt tartották, hogy a tűzbe dobott alma édes ízét az elhunyt rokonok is megízlelhetik.

Szerelmi praktikák és jóslások is fűződnek e naphoz. A szalmából és a többféle fából megrakott tűz fölött a hagyomány szerint a lányok átugráltak, amíg a fiúk azt figyelték, ki mozog közülük a legtetszetősebben. Az ugrások magasságából és irányából persze sokféle jövendölést lehetett kiolvasni.

Legyen akár pogány vagy keresztény ünnep, a nyári napfordulónak mindig is nagy jelentőséget tulajdonítottak. Igazi életteli örömünnep ez valami végének és valami új kezdetének határán.

Wikipedia

Szentivánéji álom - William Shakespeare (1564-1616) - Arany János (fordító)

KeSzeCsüSzoVa
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 1
Szent Iván-éj