ÚJ PROGRAM HIRDETÉS
Pünkösdi wellness hétvége a Bonvitalban - Sztárvendég: Gájer Bálint
Pünkösdi wellness hétvége a Bonvitalban - Sztárvendég: Gájer Bálint
Gyulai tavaszi wellness kikapcsolódás teljes panziós akcióval!
Gyulai tavaszi wellness kikapcsolódás teljes panziós akcióval!
Tavaszi programajánló online jegyvásárlási lehetőséggel
Tavaszi programajánló online jegyvásárlási lehetőséggel

Beethoven Emlékmúzeum Martonvásár

Martonvásár, a hazai Beethoven-kultusz központja. A Beethoven Emlékmúzeumot 1958-ban hozták létre azzal a szándékkal, hogy a zeneköltő és a Brunszvik-család szoros kapcsolatát, és ezen keresztül kötődését Magyarországhoz bemutassa.

A BEETHOVEN EMLÉKMÚZEUM

Az 1958 táján létrejött gyűjtemény a székesfehérvári István Király Múzeum állandó kiállításaként a Magyar Tudományos Akadémia Martonvásári Mezőgazdasági Kutató Intézetében, a Brunszvik-kastélyban, az épület legrégebben megépített részében kapott helyet. Azóta is itt látogatható. Ugyanebben az évben kezdődött meg a kastélypark szigetén a nyári Beethoven-estek sorozata. Kezdetben az Állami Hangversenyzenekar, majd utódja, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar ad nagysikerű hangversenyt minden évben.

A múzeum első felújítását (1973) a Fejér megyei Múzeumok Igazgatóságának munkatársai végezték. A múzeum 1988-ban az Akadémia fennhatósága alá került, felügyeleti szerve az MTA Zenetudományi Intézete lett. Az emlékgyűjtemény fenntartását vállaló martonvásári kutatóintézet a kastély földszintjén újabb szobákat adott át a múzeumi célokra.

1988-ban a Beethoven Emlékmúzeum fenntartása átkerült a kiállításnak helyet adó akadémiai intézethez. A következő évben a fenntartó intézet az MTA Zenetudományi Intézettel együttműködve az állandó kiállítást felújította.

Beethoven születésének 250. évfordulójának tiszteletére megújult a Beethoven Emlékmúzeum kiállítása.

A kastély, az angolpark, a kiállítás, a tudomány jelenléte és a koncertek különleges, egyedi kulturális-tudományos és természeti élményt kínálnak a közönségnek.

Nyitva tartás:

2023. november 1-től 2024. március 31-ig:
Az Agroverzum kiállítás, a Beethoven Emlékmúzeum és a Kastélypark is 10.00-16.00-ig tart nyitva. 

 

2024.01.01 - 2024.12.31

Találatok száma: 3
Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara koncertek 2024. Online jegyvásárlás

Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara koncertek 2024. Online jegyvásárlás 2024. április 20. (szombat)

Magyarország legrégebbi szimfonikus együttesét, a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarát bécsi mintára, 1853-ban alapította Erkel Ferenc. Története páratlan a maga nemében: számos zenetörténeti jelentőségű esemény, az itt megforduló, és a kor szempontjából is meghatározó jelentőségű zeneszerzők és ...

Ár: 1 500 Ft -tól
7 900 Ft -ig
JEGYVÁSÁRLÁS
Jegyvásárlás
Martonvásári programok 2024. Fesztiválok, rendezvények, események

Martonvásári programok 2024. Fesztiválok, rendezvények, események 2024. április 20. (szombat)

Tematikus élményséták a Brunszvik - kastély parkjában

Martonvásári programajánló.

Ár: 2 000 Ft -tól
3 000 Ft -ig
JEGYVÁSÁRLÁS
Jegyvásárlás
Fülesbagoly Tehetségkutatók 2024

Fülesbagoly Tehetségkutatók 2024 2024. szeptember 15. (vasárnap)

Számtalan újítással rendezik meg az idei Fülesbagoly Tehetségkutató-sorozatot, és minden eddiginél nagyobb nyereményeső hullik a döntős zenekarokra. A könnyűzenei versenyt ezúttal is Debrecenben, Martonvásáron, Budapesten és Keszthelyen rendezik meg. Utóbbi helyszínen a szervezők és a város idén először ...

Találatok száma: 2
Beethoven Emlékmúzeum látogatás Martonvásáron

Beethoven Emlékmúzeum látogatás Martonvásáron 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)

Különleges történet megfejtését rejti a Beethoven Emlékmúzeum kiállítása. Tényleg járt Martonvásáron? Kivel kötött itt barátságot? Milyen zeneműveket írt itt? Ezekre a kérdésekre is válaszol a kiállítás, miközben megismerjük a hely és a Brunszvik-család történetét is.

Piac Martonvásár 2024

Piac Martonvásár 2024 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)

Martonvásár megújult piacterén kis- és őstermelők friss áruval várják a vásárlókat minden szombaton 7:00-12:00 óra között.

Találatok száma: 4

Agroverzum Tudományos Élményközpont Martonvásár

Agroverzum Tudományos Élményközpont Martonvásár

Az Agroverzum Tudományos Élményközpont a Magyar Tudományos Akadémia Agrártudományi Kutatóközpontjának látogatóközpontja Martonvásáron. Egyszerre ismeretterjesztő központ és tudományos játszóház. Fő célja az agrártudományok ismertségének a növelése, az érthető és élvezetes, gondolkodásra ösztönző ...

Beethoven Emlékmúzeum Martonvásár

Beethoven Emlékmúzeum Martonvásár

Martonvásár, a hazai Beethoven-kultusz központja. A Beethoven Emlékmúzeumot 1958-ban hozták létre azzal a szándékkal, hogy a zeneköltő és a Brunszvik-család szoros kapcsolatát, és ezen keresztül kötődését Magyarországhoz bemutassa.

Brunszvik-kastély Martonvásár

Brunszvik-kastély Martonvásár

Brunszvik Antal Mária Terézia királynőtől kapta a grófi rangot és a martonvásári birtokot. A kastély mai külseje az 1870-es neogótikus stílusú átépítéskor alakult ki. Az egyemeletes épület szabálytalan alaprajza, csúcsíves, nagy ablakai, a karcsú tornyok, támpillérek, fiatornyok, pártázatok együttese igazi ...

Óvodamúzeum Martonvásár

Óvodamúzeum Martonvásár

Az Óvodamúzeum, mely az országban egyetlen, bepillantást enged a látogatóknak 1828-tól a magyar kisdedóvás történetébe. Tárgyai, könyvei, fotói, dokumentumai és játékai elénk tárják a régmúlt, s a közelebbi múlt óvodáinak életét, a szemléltető- és foglalkoztatóeszközök a honi kisgyermeknevelés ...

Kapcsolódó témák:

Kiemelt ajánlatok

Kiemelt ajánlatok

Beethoven Emlékmúzeum látogatás Martonvásáron Beethoven Emlékmúzeum látogatás Martonvásáron
  • Martonvásár
2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)

Közeli ajánlatok

Piac Tordas 2024. Termelői piac és vásár Piac Tordas 2024. Termelői piac és vásár
  • Tordas
2024. május 4. (szombat)
Börze Tordas 2024. Baba-mama ruha-és játékbörze Börze Tordas 2024. Baba-mama ruha-és játékbörze
  • Tordas
2024. április 20. (szombat)

Hasonló ajánlatok

Molnár-C. Pál Műterem Múzeum programok Budapest 2024 Molnár-C. Pál Műterem Múzeum programok Budapest 2024
  • Budapest
  • XI. kerület
2024. április 17. (szerda) - 2024. április 29. (hétfő)
Időszaki kiállítás Nyíregyházán 2024. Várjuk a Sóstói Múzeumfaluban Időszaki kiállítás Nyíregyházán 2024. Várjuk a Sóstói Múzeumfaluban
  • Nyíregyháza
2024.04.01. (hétfő) - 2024.08.20. (kedd)
Göcseji Múzeum programok 2024 Göcseji Múzeum programok 2024
  • Zalaegerszeg
2024. július 1. (hétfő)

Figyelmébe ajánljuk!

Érdemes felkeresni!

Ez is érdekelheti!

Unicum Ház Unicum Ház
  • Budapest
  • IX. kerület
A Magyar Nyelv Múzeuma A Magyar Nyelv Múzeuma
  • Sátoraljaújhely
Kapcsolat, elérhetőség
Szeretné aktiválni elérhetőségeit az oldalon? Partner információ

Országos eseménynaptár

KeSzeCsüSzoVa
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
Megadott intervallumban:
-tól
-ig

Prémium program