ÚJ PROGRAM HIRDETÉS

Wellness Hotel Gyula**** Superior

Szállásfoglalási lehetőség
Ajánlatkérés
TOP 10-es programgazda
Kiemelt partner

Nem csak szállás: Gyula történelmi-, romantikus környezetében, romantika a pároknak, szórakozás a baráti társaságoknak, móka a gyermekeknek, wellness a szülőknek és feltöltődés a szenioroknak. Mint családbarát wellness szálloda, kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy minden generáció önfeledt kikapcsolódásban részesüljön. A Wellness Hotel Gyula a családbarát szállást kedvelőknek kiváló üdülőhely nemcsak üdülésre, nyaralásra, hanem egész évben kitűnő kikapcsolódást biztosít. Egész évben az ünnepnapokat is beleértve a minden csomagajánlatunkban teljes panziót biztosítunk félpanziós áron!

Wellness Hotel Gyula

Wellness- és családbarát szállás Gyulán a Várfürdő közvetlen közelében

A családbarát gyulai szállás a nemzetközi hírű gyulai Várfürdő szomszédságában, a bejáratától 10 méterre, gyönyörű környezetben található. A Wellness Hotel Gyula**** Superior a történelmi fürdőváros első négycsillagos családbarát wellness szállodája. A korábban Agro Hotel néven ismert gyulai szálláshely a felújítása során teljes egészében átalakult; Gyula szállás és szolgáltatás kínálatát a hotel wellness és családbarát szolgáltatásokkal teszi teljessé.

A szálloda az első szállás Gyulán, mely 4 csillag Superior minősítést kapott.

A Wellness Hotel Gyula a családbarát szállást kedvelőknek kiváló üdülőhely nemcsak üdülésre, nyaralásra, hanem egész évben kitűnő kikapcsolódást biztosít, mivel beltéri játszóház és játékterem egész évben nyitva áll a családi vendégek, gyerekek részére. Családi szállást keresőknek 2 szobás lakosztályokat, összenyitható szobákat, valamint teakonyhát alakítottunk ki. Mint gyermekbarát szállás az étkezéseknél gyermekmenüt, etetőszéket, gyermek evőeszközöket kínál gyerekbarát szállodánk.

A szálloda Gyulán komplex szállás- és családbarát szolgáltatást nyújt a kisgyermekkel érkezőknek!

Hogy a családi üdülés Gyulán ne a csomagolással járó stresszel induljon, mi minden eshetőségre felkészültünk. Nincs szükség arra, hogy az utazáshoz felpakoljuk az egész háztartást, hiszen a 4 csillagos szállás Gyula egyik legfelszereltebb szállodája: a cumisüvegtől a babakocsiig! A Gyulán szállást keresők előszeretettel választják a teljes felszereltséggel rendelkező wellness szállodánkat!

Két szintes wellness központtal, és 300 négyzetméteres játszóházzal, a’ la carte és büféétteremmel, mélygarázzsal és kamerával megfigyelt zárt parkolóval, családbarát szolgáltatásokkal valamint széleskörű szolgáltatási kínálatot nyújtó csomagajánlatokkal várjuk kedves vendégeinket.

Superior szállás Gyulán: stílus és elegancia

A wellness szállás szobái: a szálloda szobáinak tervezését a tökéletes kényelem kialakítása vezérelte, melynek során elegancia és stílus ötvöződik a természetes élmény és a nyugodt, harmonikus környezet fogalmával.

A 68 szállodai szobából
- 46 db superior (saját erkélyes) kétágyas szoba 25 m2, melyekből 18 db összenyitható, így családok részére kiváló elhelyezést biztosít
- 15 db classic kétágyas szoba 21 m2

- 2 db classic plusz kétágyas szoba 31 m2
- 3 db junior lakosztály 50 m2
- 2 db deluxe lakosztály 70-80 m2

6 antiallergén szobával rendelkezünk, szobáink nemdohányzóak.

A korábbi gyulai szálláshely, az Agro Hotel felújításakor kiemelt figyelmet fordítottunk családos vendégeink kényelmére, ezért családi szobákat alakítottunk ki, amelyek két - külön bejárattal is rendelkező - összenyitható superior kategóriában kérhető szobák, így pótágyazás nélkül is 4 fő komfortos elhelyezésére alkalmasak. Természetesen a nagy alapterületű szobáink pótágyazhatóak, akár két gyermek is elfér a szülőkkel egy szobában. A Junior és Deluxe lakosztályok, erkélyes nappalival, hálószobával akár nagyobb családok számára, hosszabb tartózkodásra is kiválóan alkalmasak.

Gyulai wellness élmények: Wellness Oázis

A gyulai wellness szálloda, a Wellness Hotel Gyula**** Superior wellness koncepciója a természetesség és a belső szépség harmóniáján alapszik. A gyulai szállás zöld felületei, a szomszédos park és a Várkert ősfái, minden időben tiszta, friss levegővel látják el környezetünket. A wellness szálloda mellett található Csigakertben végezhető légző gyakorlatok, fa- és fénymeditációs energiafeltöltő gyakorlatok bárki által könnyűszerrel elsajátíthatóak és gyakorolhatóak.

Amíg a felnőttek ellazulnak és kikapcsolódnak, addig gyermeküket biztonságban tudhatják a gyermekprogramjainkon és játszóházunkban. Amennyiben családi wellnessre vágynak a kicsiket a játékos gyermekmedence várja.

Wellness részlegünkben lévő szolgáltatásaink nem akadálymentesítettek a kerekesszékes Vendégeink részére.

Wellness szolgáltatásaink:
Szauna tér:
finn szauna,
gőzkabin,
infrakabin
sókabin,
merülőmedence,
Élménymedence
Pezsgőfürdő
Gyermekmedence
Pihenőágyak és
Vitamin bár
Családbarát szálloda: A gyermekeknek saját gyermekmedence áll rendelkezésre.

Fitness terem:

kardio gépek

Szépségfarm:

fodrászat
kozmetika
pedikűr és
manikűr
szolárium

A Wellness Oázis nyitva tartása:
Minden nap: 08:30 - 20:30 között


2024.03.25. - 2024.03.31.
2024.03.29.
2024.03.29.
2024.03.29. - 2024.04.01.
2024.03.30.
2024.03.30.
2024.04.01.
2024.04.01.
2024.04.01. - 2024.04.07.
2024.04.01. - 2024.04.07.
2024.04.03.
2024.04.05.
2024.04.05. - 2024.04.07.
2024.04.06.
2024.04.06.
2024.04.08.
2024.04.08. - 2024.04.14.
2024.04.10.
2024.04.12.
2024.04.12. - 2024.04.14.
2024.04.13.
2024.04.13.
2024.04.15.
2024.04.15. - 2024.04.21.
2024.04.17.
2024.04.19.
2024.04.19. - 2024.04.21.
2024.04.20.
2024.04.20.
2024.04.22.
2024.04.22. - 2024.04.28.
2024.04.24.
2024.04.26.
2024.04.26. - 2024.04.28.
2024.04.27.
2024.04.27.
2024.04.29.
2024.04.29. - 2024.05.05.
2024.05.01.
2024.05.03.
2024.05.03. - 2024.05.05.
2024.05.04.
2024.05.04.
2024.05.06.
2024.05.06. - 2024.05.12.
2024.05.08.
2024.05.10.
2024.05.10. - 2024.05.12.
2024.05.11.
2024.05.11.
2024.05.13.
2024.05.13. - 2024.05.19.
2024.05.15.
2024.05.17.
2024.05.17. - 2024.05.19.
2024.05.17. - 2024.05.20.
2024.05.17. - 2024.05.20.
2024.05.18.
2024.05.18.
2024.05.20.
2024.05.20. - 2024.05.26.
2024.05.22.
2024.05.24.
2024.05.24. - 2024.05.26.
2024.05.25.
2024.05.25.
2024.05.27.
2024.05.27. - 2024.06.02.
2024.05.29.
2024.05.31.
2024.05.31. - 2024.06.02.
2024.06.01.
2024.06.01.
2024.06.01. - 2024.07.01.
2024.06.03.
2024.06.05.
2024.06.07.
2024.06.07. - 2024.06.09.
2024.06.08.
2024.06.08.
2024.06.10.
2024.06.12.
2024.06.14.
2024.06.14. - 2024.06.16.
2024.06.15.
2024.06.15.
2024.06.17.
2024.06.19.
2024.06.21.
2024.06.21. - 2024.06.23.
2024.06.22.
2024.06.22.
2024.06.24.
2024.06.26.
2024.06.28.
2024.06.28. - 2024.06.30.
2024.06.29.
2024.06.29.
2024.07.01.
2024.07.01. - 2024.08.31.
Találatok száma: 32
Wellness Gyulán, 2 vagy 4 éjszakás tavaszi pihenés teljes panzióval a Wellness Hotel Gyulában

Wellness Gyulán, 2 vagy 4 éjszakás tavaszi pihenés teljes panzióval a Wellness Hotel Gyulában 2024.03.01. (péntek) - 2024.05.31. (péntek)

Gyulai wellness kikapcsolódás a tavaszi szezonban 2 vagy 4 éjszakára a Wellness Hotel Gyula szállodában, teljes ellátással és a wellness részleg korlátlan használatával. A csomag tartalmaz még masszázskupont és hetente háromszor ingyenes Aqua Fitnessre is várjuk vendégeinket, Gyulán.

Ajánlatkérés
Kiemelt ajánlat
Gyulai Pálinkafesztivál csomagajánlat a Wellness Hotel Gyula szállodában

Gyulai Pálinkafesztivál csomagajánlat a Wellness Hotel Gyula szállodában 2024. május 17. (péntek) - 2024. május 20. (hétfő)

Gyulai gasztronómiai fesztivál wellness pihenéssel! A 3 napos gasztrorendezvényhez foglaljon szállást már most a Wellness Hotel Gyula szállodában. Jöjjön el a Gyulai Pálinkafesztiválra 2024. május 17-19. között, ahol a minőségi és különleges termékek közül válogathat! Napközben programok, esténként pedig ...

Szállásfoglalási lehetőség
Kiemelt ajánlat
Pünkösdi hosszú hétvégi wellness teljes panziós ellátással a Wellness Hotel Gyula szállodában

Pünkösdi hosszú hétvégi wellness teljes panziós ellátással a Wellness Hotel Gyula szállodában 2024. május 17. (péntek) - 2024. május 20. (hétfő)

A Wellness Hotel Gyula szálloda a Pünkösdi hosszú hétvégén is teljes panziós ellátással, Wellness Oázis és fitness terem korlátlan használattal várja vendégeit Gyulán. Használja ki a nyár első hosszú hétvégéjét és pihenjen szállodánkban, fedezze fel a város nevezetességeit. A Várfürdő bejárata 10 ...

Ajánlatkérés
Kiemelt ajánlat
Előszezoni akciós wellness teljes ellátással, kedvezményes áron a Wellness Hotel Gyula szállodában

Előszezoni akciós wellness teljes ellátással, kedvezményes áron a Wellness Hotel Gyula szállodában 2024.06.01. (szombat) - 2024.07.01. (hétfő)

Előszezoni wellness pihenéséhez válassza Békés megye első és egyetlen négycsillagos superior szállodáját. A Wellness Hotel Gyula akciós áron kínál pihenést június hónapban egy kellemes előszezoni wellness nyaralásra 2 illetve 5 éjszakára, teljes panziós ellátással és wellness részleg korlátlan használattal. ...

Ajánlatkérés
Kiemelt ajánlat
Gyulai nyaralás, családi vakáció teljes panzióval a Wellness Hotel Gyula szállodában

Gyulai nyaralás, családi vakáció teljes panzióval a Wellness Hotel Gyula szállodában 2024.07.01. (hétfő) - 2024.08.31. (szombat)

Élményteli pihenés Gyulán! A világhírű Gyulai Várfürdő mellett elhelyezkedő hotelbe várjuk a családokat, barátokat egy élményteli családi nyaralásra a Wellness Hotel Gyula szállodába. A gyermekek pontosan tudják, érzik, hogy hol jó lenni. Az ő felhőtlen mosolyuk, önfeledt boldogságuk a garancia arra, hogy a ...

Ajánlatkérés
Kiemelt ajánlat
Augusztus 20 ünnepi wellness hétvége teljes ellátással a Wellness Hotel Gyula szállodában

Augusztus 20 ünnepi wellness hétvége teljes ellátással a Wellness Hotel Gyula szállodában 2024. augusztus 17. (szombat) - 2024. augusztus 20. (kedd)

Töltse az augusztus 20-ai ünnepi hétvégét a gyulai Wellness Hotel Gyula szállodában, teljes panziós ellátással és wellness részleg korlátlan használattal. A gyerekeket játszóházzal várjuk. A szálloda szobáinak tervezését a tökéletes kényelem kialakítása vezérelte, melynek során elegancia és stílus ...

Szállásfoglalási lehetőség
Kiemelt ajánlat
Csabai Kolbászfesztivál szállással a Wellness Hotel Gyula szállodában

Csabai Kolbászfesztivál szállással a Wellness Hotel Gyula szállodában 2024. október 24. (csütörtök) - 2024. október 27. (vasárnap)

Gyulai pihenés és Békéscsabai mulatozás a Csabai Kolbászfesztiválon, Magyarország egyik legismertebb gasztro-kulturális rendezvényén 2024. október 24-27. között színes programokkal várják az érdeklődőket. A gasztronómiai élvezetek után töltődjön fel szállodánk wellness részlegén. Válogasson kedvére ...

Kiemelt ajánlat
Gyerekzsúr Gyulán, szülinapi vagy névnapi program játszóházzal a Wellness Hotel Gyulában

Gyerekzsúr Gyulán, szülinapi vagy névnapi program játszóházzal a Wellness Hotel Gyulában 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)

Gyerekzsúr születésnapra vagy névnapra Gyulán játszóházzal a Wellness Hotel Gyula szállodában. A babazsúrokat minden gyermek élvezi. Szeretné, ha a gyermek név-, vagy szülinapja feledhetetlen élmény legyen? Viszont szívesen kihagyná az ezzel járó vesződségeket a főzéstől a romok eltakarításáig és inkább Ön is ...

Kiemelt ajánlat
Gyermek animáció Gyulán nem csak szállóvendégeknek a családbarát Wellness Hotel Gyula szállodában

Gyermek animáció Gyulán nem csak szállóvendégeknek a családbarát Wellness Hotel Gyula szállodában 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)

Gyermek animáció a családbarát hotel játszóházában. Mondókák, gyermekdalok, körjátékok a gyermekekért! Ugye, hogy nem kell megkérniük a nagymamát vagy egy kedves barátot, hogy vigyázzon gyermekükre, amíg Önök pihennek? Ebben próbálunk Önöknek segíteni! Szülők, nagyszülők kikapcsolódása idején a ...

Kiemelt ajánlat
Gyula nevezetességei, gyulai városnéző pihenés teljes ellátással a Wellness Hotel Gyula szállodában

Gyula nevezetességei, gyulai városnéző pihenés teljes ellátással a Wellness Hotel Gyula szállodában 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)

Jöjjön el Gyulára, és fedezze fel a város nevezetességeit. Töltődjön fel egy wellness pihenés alkalmával a négycsillagos Wellness Hotel Gyula szállodában. A kiemelt látnivalók megtekintése mellett, mint a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont, a Gyulai vár, a Százéves Cukrászda, a ...

Szállásfoglalási lehetőség
Kiemelt ajánlat
   1 2 3 4   
Találatok száma: 1
Asztalfoglalás, bejelentkezés közvetlenül a vendéglátóhelyek elérhetőségein!

Körös Garden Snack Bar

Körös Garden Snack Bar

Körös Garden Snack Bár hangulatos környezete elengedhetetlen a kellemes étkezéshez. A bárban csocsó, darts, biliárd is van. A Körös Garden Snack Bár kínálatából mindenki ízlésének megfelelően, változatosan, kedvére válogathat, a nemzetközi konyha specialitásain keresztül a legegészségesebb ételekig, ...

Kiemelt partner

Foglaljon asztalt!

Országos eseménynaptár

KeSzeCsüSzoVa
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
Megadott intervallumban:
-tól
-ig