ÚJ PROGRAM HIRDETÉS

Csillag Erőd Komárom

TOP 10-es programgazda
Kiemelt partner

Megnyitotta kapuit a Csillagerőd, a csillagba zárt művészet. Jellegzetes csillag alakját négy, befele nyitott ütegállás adja, melyeknek külső felét kövekkel erősítették meg és kőfallal kötötték össze. Körbe mély vizesárok védte. Az udvaron nyújtott nyolcszögletű erőd-jellegű laktanyaépület található.

Csillag Erőd kiállítás

A tárlaton mintegy háromszáz másolat tekinthető meg, az archaikus görög művészettől a 16. századig a szobrászat legismertebb darabjainak gipszöntvényei láthatók egy helyszínen. A komáromi kiállítás két nagy egységre osztható. Az egyik rész az erőd belsejében lévő egykori laktanya épülete, melyet kiállítótérré alakítottak át. A lineárisan felfűzött térsorban az antik művészet jelenik meg az archaikus, majd klasszikus görög, hellénisztikus művészet és római szobrászat bemutatásával. Olyan kiemelkedő művek másolataival találkozhatunk itt, mint például a híres ókori szobor, A borjúvivő öntvénye, Praxitelész klasszikus kori műve, a Hermész és a gyermek Dionüszosz, a hellénisztikus Méloszi Aphrodité (Milói Vénusz) és a közismert római Laokoón-csoport másolatai. A laktanya teremsorának további tereiben középkori és reneszánsz másolatok kaptak helyet, melyek révén betekintést nyerhetünk a reneszánsz szobrászat történetébe elsősorban firenzei alkotások, Donatello, Luca della Robbia és Michelangelo utáni másolatokon keresztül.

A tárlat másik nagy egysége a belső udvaron felépített nagy méretű csarnok. A csarnokban vannak a monumentális reneszánsz másolatok, köztük Donatello Gattamelata és Andrea del Verrocchio Bartolomeo Colleoni lovas szobrainak öntvényei. Ez utóbbi lovas szobor talapzatának különlegessége, hogy a világon ez az egyetlen másolat az eredetiről. Ugyancsak itt látható a firenzei Keresztelőkápolna Lorenzo Ghiberti által készített és Michelangelo révén A Paradicsom kapuja nevet kapó aranyozott bronzkapu másolata is.

A kiállított tárgyak számos esetben közvetlenül az eredetiről vett negatív levételével készültek több mint száz éve. Gipszből nagyon pontos másolat készíthető, mivel az anyag hűen felveszi a másolásra szánt mű összes részletét és formáját. A másolatok felületét a 20. század elején a Szépművészeti Múzeumba érkezéskor rendszerint díszítőfestők kezelték, így a művek önmagukban is kiemelkedő esztétikai látványt nyújtanak. A látvány mellett a kiállítás hagyományos és digitális tartalmai számos érdekes információval szolgálnak a művek ábrázolásairól, a gipszmásolatok készítéséről.

Nyitvatartás

Csütörtöktől vasárnapig 9 órától 17 óráig

Jegyárak

Diák, nyugdíjas: 2.000 Ft
Felnőtt: 2.500 Ft
6 éves korig a belépés díjtalan.

– Jegyváltás 16 óráig –

Találatok száma: 56
Osztálykirándulás Komáromba, a Monostori Erődbe

Osztálykirándulás Komáromba, a Monostori Erődbe 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)

A csomagok előnye, hogy leveszik a szervező tanár válláról a sokszereplős egyeztetések terhét. A továbbiakban nem szükséges a szolgáltatókkal az időpontokat és a programelemeket összehangolnia. A Monostori Erőd szervezője egyezteti Önnel a programra, valamint ellátásra vonatkozó igényeket, és ...

Kiemelt ajánlat
Kreatív csapatépítés, művészeti indoor programok Komáromban, a Monostori Erődben

Kreatív csapatépítés, művészeti indoor programok Komáromban, a Monostori Erődben 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)

Kreatív és művészeti csapatépítő program Komáromban, a Monostori Erődben. A felnőttek a mindennapi hajtásban már nem keresik az élményeket. Mi ezt a lehetőséget szeretnénk ajánlani, biztosítani résztvevőink számára a kreatív csapatépítéssel. Felébreszteni az élményt nyújtó tanulás iránti vágyat.

Kiemelt ajánlat
Kisvonatos városnézés gyerekcsoportoknak Komáromban, látogatással a Monostori Erdőben

Kisvonatos városnézés gyerekcsoportoknak Komáromban, látogatással a Monostori Erdőben 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)

Kisvonatos városnézés Észak- és Dél-Komáromban. Az útvonal érinti Komárom nevezetességeit és látnivalóit, Dél-Komáromban a Jókai teret és a Fürdő utcáját, elhalad a Rüdiger-tó, a Lovas Színház, a Tengerészeti Múzeum és a Szabadság tér mellett.

Kiemelt ajánlat
Erőd túra gyerekeknek Komáromban, a Monostori Erődben

Erőd túra gyerekeknek Komáromban, a Monostori Erődben 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)

Osztálykirándulás Komáromba, a Monostori Erődbe. Érkezés utáni első programnak az erődtúrát szoktuk javasolni a gyerekeknek. A túra során a tárlatvezető körbekíséri a csoportot a túraútvonalon, összefoglalja az erődrendszer történetét, bemutatja az épületegységek funkcióit, történetekkel, anekdotákkal fűszerezve a ...

Kiemelt ajánlat
Csapatépítő osztálykirándulás Komáromba, a Monostori Erődbe

Csapatépítő osztálykirándulás Komáromba, a Monostori Erődbe 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)

Csapatépítő osztálykirándulás Komáromba, a Monostori Erődbe. Kiváló kiegészítő programot jelentenek azok a foglalkozások, amely során az osztálynak csapatépítő, kreativitásfejlesztő feladatokat kell megoldania, miközben mélyülnek a túra során hallott ismeretek is.

Kiemelt ajánlat
Ajándékozzon élményt! Ajándék erődtúra névnapra, születésnapra a Monostori Erődben

Ajándékozzon élményt! Ajándék erődtúra névnapra, születésnapra a Monostori Erődben 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)

AJÁNDÉKOZZON ÉLMÉNYT! Születésnapra, névnapra különleges ajándék egy emlékezetes kirándulás a Monostori Erődbe. Pénztárunkban 9-17 óráig vásárolható meg az ajándék belépőjegy 1 fő vagy 1 család számára. A belépőjegy a tárlatvezetést is magában foglalja.

Kiemelt ajánlat
   1 ... 3 4 5 6
Találatok száma: 14
Szállásfoglalás, ajánlatkérés közvetlenül a szálláshelyek elérhetőségein!

Czanek Apartman Komárom

Czanek Apartman Komárom

Szállás Komáromban a termálfürdő közvetlen közelében! Házunk emeletén két kényelmes, szép egyszobás apartmanunk van külön bejárattal. Mindkét apartmanban jól felszerelt.

Forrás Hotel Komárom

Forrás Hotel Komárom

A város központjában a termálfürdő területén található kényelmes, családias szállodánk a Forrás Hotel. A szálloda hátsó kijárata a gyógyfürdő parkjára nyílik, így a közvetlen átjárás biztosítva van. Szobaáraink tartalmazzák a svédasztalos reggelit és a gyógyfürdő belépőt. A közelben pedig számos ...

Hotel Aqua Komárom

Hotel Aqua Komárom

Az Aqua Hotel Komárom a város központtól egy kilométerre, a Brigeto Gyógyfürdő közvetlen szomszédságban található a pihenni, kikapcsolódni, gyógyulni és nem utolsó sorban a sportolni vágyók részére.

Hét Vezér Apartmanhotel Komárom

Hét Vezér Apartmanhotel Komárom

A Hét Vezér Apartmanhotel a Komáromi Gyógyfürdő közvetlen szomszédságában fekszik, a fürdő területére saját bejárattal rendelkezik. Apartmanjaink többségéhez saját teraszok tartoznak, melyek a háztól mindössze 20 m-re található feszített víztükrű medencékre néznek. A közvetlen kapcsolat által a ...

Solaris Apartmanház

Solaris Apartmanház

Az apartmanház 2, illetve 4 ágyas apartmanokkal rendelkezik. Az apartmanok fürdőszobával, konyhával felszereltek. Felszereltség: zuhanyzós-WC-s fürdőszoba, televízió, hűtőszekrény. Az apartman ház közös konyhával és fürdőszobával is rendelkezik. Az épületben tárgyaló is található. A fotók tájékoztató ...

Solaris Faház és pihenőházak

Solaris Faház és pihenőházak

Faházak 4-6 fő elhelyezésére alkalmasak. A szállás ára tartalmazza a fürdőbelépő árát. A fotók tájékoztató jellegűek, az egyes faházak ettől eltérőek lehetnek. A kétcsillagos kemping a Brigetio Gyógyfürdő területén található, így közvetlen átjárást biztosítunk vendégeinknek a fürdőbe. A kemping ...

Solaris Kemping és Üdülőházak Komárom

Solaris Kemping és Üdülőházak Komárom

A kétcsillagos kemping a Komáromi Gyógyfürdő területén található, így közvetlen átjárást biztosítunk vendégeinknek a fürdőre. A kemping városközponti elhelyezkedésének köszönhetően a centrum és a város főbb látnivalói is gyalogosan elérhetőek. A kemping 1990 óta várja vendégeit.

Thermal Hotel Komárom

Thermal Hotel Komárom

A Brigetio Gyógyfürdő területén lévő, családias jellegű Thermál Hotel két családi szobával és 25 db részben pótágyazható, kétágyas szobával rendelkezik. A szobák mindegyike zuhanyzó/WC-s fürdőszobával, televízióval, mini hűtőszekrénnyel és telefonnal felszerelt. Emeleti szobáink döntő többsége ...

Tulipán Hotel Komárom

Tulipán Hotel Komárom

Komárom könnyen megközelíthető, az M1-es autópályától csak 7 km. A térség természetes kincse a gyógyvíz és az erre települő fürdő- és gyógykomplexum, mely egész évben várja az üdülni, gyógyulni vágyókat. Megálmodása óta a Tulipán Hotelben mindig a minőséget és vendégeink elégedettségét tartottuk szem ...

Vasmacska Étterem és Panzió Komárom

Vasmacska Étterem és Panzió Komárom

A Vasmacska Étterem és Panzió Komáromban, a Magyar-Szlovák határátkelő-híd lábánál található, a Monostori Erődhöz legközelebbi étterem. Az idelátogatók sokszínű kulturális, turisztikai és sportolási lehetőség közül válogathatnak. Panziónkban 20 db kétágyas, 2 db 3 ágyas és 2 db 4 ágyas szoba ...

1 2   
Találatok száma: 1
Asztalfoglalás, bejelentkezés közvetlenül a vendéglátóhelyek elérhetőségein!

Monostori Erőd - Duna Bástya Kávézó

Monostori Erőd - Duna Bástya Kávézó

A Dunai Bástya Kikötői Fogadótérben kávéval, cappucinóval, teával, ásványvízzel és üdítővel várjuk kedves Vendégeinket a bástya hivatalos nyitvatartási idejében. Ha a túra után felfrissülésre, vagy épp pihenésre vágynak, térjenek be hozzánk! Márciustól októberig jó időben teraszunkon, rossz idő ...

Kiemelt partner

Foglaljon asztalt!

Országos eseménynaptár

KeSzeCsüSzoVa
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
Megadott intervallumban:
-tól
-ig