ÚJ PROGRAM HIRDETÉS

Károlyi-kastély Fehérvárcsurgó

TOP 10-es programgazda
Kiemelt partner

Fehérvárcsurgó nevezetessége a klasszicista stílusú Károlyi-kastély. Az 1844-ben épült neoklasszicista stílusú épület jelenlegi állapotában 20 vendégszobával, könyvtárral, kápolnával, konferenciatermekkel és étteremmel várja vendégeit. Mindehhez a nyugodt környezetet a kastély 50 hektáros, romantikus, történelmi angolparkja biztosítja, ahol lehetőség nyílik pihenésre és sétára. A kastély termei egyaránt alkalmasak kis- és közepes létszámú megbeszélések, tréningek, találkozók, kollokviumok és nagyszabású konferenciák, szemináriumok, fogadások, kiállítások, esküvők és egyéb családi rendezvények lebonyolítására. A szolgáltatásaink színvonalát emeli a személyre szabott, figyelmes és szívélyes vendéglátás.

A Károlyi-kastély története

A fehérvárcsurgói kastélyt magába foglaló birtok története meglehetősen régre nyúlik vissza. 1834-ben a Perényi család zálogosította el Károlyi György grófnak ami 1853-ban, vásárlás útján végleg a Károlyiak kezébe került. A csurgói kastély építése annak a Heinrich Kochnak a tervei alapján történt aki az angol klasszicista stílusú pesti Károlyi palota átépítését is végezte. A Bécsben élő építészt Ybl Miklós képviselte, aki mint a Károlyi család építésze a művezetéssel kapcsolatos tervezésben vett részt.

Gróf Károlyi György 1877-ben bekövetkezett halála után Csurgót a másodszülött fiú, Viktor örökölte, korai halála után pedig a kastély tulajdonosa idősebbik testvére, Károlyi Gyula lett. Az ő idősebbik fia volt Károlyi Mihály a fiatalabbik pedig Károlyi József, aki a jelenlegi vagyonkezelő nagyapja volt.

A kastélyt a családnak 1944-ben el kellett hagynia. A háború alatt katonák használták,majd a második világháború után a kastélyt és birtokot államosították, ezt követően először üdülőként, majd gyermekotthonként üzemelt. 1980-ban kezdődtek meg az állagmegóvási munkafolyamatok, és 2007-ig helyreállították a két pavilont és két szárnyat, majd 2011-ben a főépület is átadásra került.

Európai Kulturális Találkozó Központ

A Károlyi József Alapítványt a Károlyi család hozta létre 1994-ben, és Fehérvárcsurgón ad impozáns otthont az Európai Kulturális Találkozó Központnak, amely a „Kulturális Találkozó Központok” európai hálózatának tagja, ezáltal biztosítja egy nagyobb történelmi műemlék rehabilitációját és megőrzését, miközben úgy használja, mint a nagyközönség érdeklődésének megfelelő dinamikus kulturális programok helyszínét. Ezáltal a program egyaránt igazolja a helyreállítást és biztosítja e tevékenységek állandósítását.

A Károlyi József Alapítvány tevékenységi köréhez tartozik egy Európai Dokumentációs Központ, amelynek alapját a Fejtő Ferenc Könyvtár valamint a Vajay Szabolcs könyvtár képezi. Ennek hivatalos felavatását 2003. október 9-én végezte Dominique de Combles de Nayves úr, Franciaország nagykövete.

A Dokumentációs Központ mint kutató központ az európai történelemre specializálódott és nemzetközi kapcsolatok gondoskodnak arról a speciális lehetőségről, amely a történelemtudomány, politikatudomány, valamint szociológiatudomány, genealogiai és heraldika különböző területein kutatási lehetőséget biztosít, ezáltal a közép-európai tanulmányok megfelelő központja.

Fejtő Ferenc Könyvtár

A Könyvtár több mint 6.000 kötetet tartalmaz francia, magyar, angol, olasz és német nyelven, az alábbi témákban:

-  filozófia és nyelvészet ;

-  vallási doktrínák, különösen a zsidó vallás; a shoah és a zsidó közösségek élete a közép-európai országokban a kommunizmus idején ;

-  politikai doktrínák, nagyon jelentős gyűjtemény a szocializmusról, a kommu­nizmusról (főleg a leninizmusról és a trockizmusról), a szociáldemokráciáról, stb. ;

-  Európa történelme a 18. századtól, különös tekintettel Közép-Európára, számottevő gyűjteménnyel Magyarországról, Ausztriáról (a Jacques Droz Gyűjtemény kiegészítésének köszönhetően), Németországról (a párizsi BILD adományainak köszönhetően) és Franciaországról ;

-  fő európai államok politikai története és a totalitárius politikai rendszerek, valamint fontos gyűjtemény a totalitárius rendszerű államok ellenzékéről, beleértve a keleti országokban és a Szovjetunióban betiltott műveket ;

-  számottevő gyűjtemény az emberi jogok kérdéseiről és az internáló táborokról (náci, sztálini, kínai);

-  nemzetközi kapcsolatok, különösen az I. világháború és az azokat követő békeszerződések, a Hidegháború ;

-   fontos szociológiai gyűjtemény ;

-  speciális gyűjtemény Kínáról és a kínai-szovjet kapcsolatokról ;

Ezt a gyűjteményt kiegészítik még Fejtő Ferenc folyamatosan érkező adományai és a nemrégiben megjelent művek megvásárolt példányai, melyek nem keverednek Fejtő Ferenc személyes gyűjteményével. Néhány ezek közül a művek közül egyedülálló Magyarországon.

Ehhez a könyvtárhoz kapcsolódik még egy feldolgozás alatt álló Sajtódosszié-gyűjtemény, mely minden, Fejtő Ferenc által vizsgált témát érint, s így nagyon jól kiegészíti a könyvgyűjteményt. Az újságkivágások egészen 1945-ig, sőt néha a háború előttre tekintenek vissza. Ezek a kivágások a jelentősebb nyugati, illetve magyar napilapokból származnak, s az eseményeket különböző megvilágításba helyezik. A sajtókivágások bizonyos esetekben jegyzetekkel ellátottak. Temati­kusan és időrendi sorrendben vannak osztályozva, s követik a könyvtár osztályozási rendszerét. A dossziék számos kivonatot is tartalmaznak, valamint konferencia- és kollokviumi jegyzeteket. Felhívjuk a figyelmet bizonyos dokumentumok egyedülálló jellegére, különösen a hírügynökségi jelentésekre, az AFP-ére, valamint a Szabad Európa Rádióból származó információkra és a közép-európai országok hírügynök­ségeinek 1989 előtti jelentéseire.

A dossziékat helyben lehet használni, illetve fénymásolatot lehet róluk készíttetni.

Végül az olvasók rendelkezésére áll egy jelentős Folyóirat-gyűjtemény (több mint 350 címmel) francia, angol, olasz és magyar társadalomtudományi témában (magyar irodalmi folyóiratok is találhatók) ábécé sorrendben. Igyekszünk a gyűjteményekben előforduló « hiányosságokat » pótolni. Teljes listát fogunk a kutatók rendelkezésére bocsátani. Természetesen ezt a gyűjteményt lehetőségeink szerint új példányok vásárlásával is bővítjük.

Fejtő Ferenc személyes művét illetően :

A Károlyi József Alapítvány létrehoz egy speciális gyűjteményt Fejtő Ferenc műveiből, és dolgozik személyes archívumának osztályozásán. Ezek használata azonban csak egy Tudományos Bizottság előzetes engedélyének megszerzése után válik lehetségessé. Az Archívum a személyes jegyzeteken, kézzel írt és gépelt műveken és cikkeken kívül magába foglalja Fejtő Ferenc művéről megjelent sajtó­kommentárok gyűjteményét, valamint szakmai és magánlevelezését.

Vajay Szabolcs Könyvtár

Az 1944 után Argentínában, Franciaországban és Svájcban élő történész, genealógus és heraldikus, Vajay Szabolcs (1921-2010) szakmai hagyatéka a Károlyi József Alapítványhoz került megőrzésre.

A fehérvárcsurgói Károlyi-kastélyban elhelyezésre került hagyaték két részből áll: a mintegy 6000 kötetes könyvgyűjteményből, melynek a díszkönyvtár-terem ad otthont, valamint Vajay Szabolcs teljes személyes hagyatékából (levelezés, anyaggyűjtés, fogalmazványok).

A könyvtár történelmi, genealógiai és heraldikai tárgyú műveket tartalmaz, főként magyar, angol, német és francia, kisebb számban olasz, spanyol és más nyelveken. A történelmi anyag hangsúlyos részterületei:

    magyar történelem (különösen a kezdetektől 1686-ig; valamint 1848/49)
    magyar helytörténet
    Erdély története
    magyar történelmi személyek életrajzai, emlékiratai, naplói
    a korona és koronázás kérdése (magyar és európai)

A magyar viszonylatban egyedülálló genealógiai és heraldikai gyűjtemény legjelentősebb területei:

    magyar genealógia (családok és vármegyék szerint)
    az európai országok genealógiája, különös tekintettel a francia nemességre
    európai heraldika
    magyar és európai periodikák és konferencia-kiadványok

A könyvek többségét még Vajay Szabolcs életében elegáns kötéssel és ex libris-szel látták el. A könyvtárban internet-használatra és fénymásolásra nyílik lehetőség. A könyvtárat Vajay Szabolcs 40 fiókot kitevő cédulakatalógusai egészítik ki, melyekben magyar családokra, illetve nemesítésekre és címeradományozásokra vonatkozó információkat kereshet az olvasó.

A hagyaték személyes része Vajay Szabolcs (többségében genealógiai tárgyú) levelezését, intézményekkel (pl. UNESCO, Máltai Lovagrend, Johannita Lovagrend, egyesületek és társaságok) kapcsolatos dokumentációit és iratait, valamint műveinek vázlatait és a hozzájuk kapcsolódó anyaggyűjtést tartalmazza.

A hagyaték rendszerezése és feltárása jelenleg is zajlik. Kutatók engedéllyel látogathatják a gyűjteményt, melyet a kutatók életrajzának, valamint a kutatás területének és céljának ismeretében személyes egyeztetés után a Károlyi József Alapítvány állít ki. Az érdeklődők a kutatás ideje alatt a kastélyszállóban nyerhetnek elhelyezést.

Egyéb archívum

Az Alapítvány Kolnai Aurél archívumát is őrzi, mely még feldolgozásra vár. Az e munka iránt érdeklődőket szívesen fogadjuk és kérjük őket, forduljanak a Károlyi József Alapítványhoz.

Belépőjegy ára:

Teljesárú jegy / Full- price ticket 3 000 Ft
(felnőtt / adult)

Kedvezményes jegy / Preferential ticket 1 500 Ft
(diák, nyugdíjas / student, pensioner)

Családi jegy / Family ticket 4 500 Ft
(2 felnőtt, 2 gyerek / 2 adults, 2 children)

Csoportjegy / Group ticket 2 500 Ft
(10 fő felett / min. 10 persons)

Fehérvárcsurgóiaknak, 6 éven aluliaknak, látás- és mozgássérülteknek a látogatás ingyenes!

2024.01.01 - 2024.12.31
Hétfő: 10:00 - 17:00
Kedd: 10:00 - 17:00
Szerda: 10:00 - 17:00
Csütörtök: 10:00 - 17:00
Péntek: 10:00 - 17:00
Szombat: 10:00 - 17:00
Vasárnap: 10:00 - 17:00


2024.03.25. - 2024.03.31.
2024.04.01. - 2024.04.07.
2024.04.08. - 2024.04.14.
2024.04.12.
2024.04.12.
Fehérvárcsurgói koncertek 2024
A belga Desguin Quartet koncertje a MERITA program keretében
2024.04.12.
2024.04.12.
2024.04.15. - 2024.04.21.
2024.04.21.
2024.04.21.
2024.04.22. - 2024.04.28.
2024.04.28.
2024.04.28.
2024.04.28.
Károlyi Kastély programok 2024. Események, rendezvények, fesztiválok Fehérvárcsurgón
Költői séta és piknik a kastélyparkban Lackfi Jánossal
2024.04.29. - 2024.05.05.
2024.05.06. - 2024.05.12.
2024.05.10. - 2024.05.25.
Károlyi Kastély programok 2024. Események, rendezvények, fesztiválok Fehérvárcsurgón
`Két Világ Között` – Abed Abdi festményeinek kiállítása
2024.05.10. - 2024.05.25.
2024.05.13. - 2024.05.19.
2024.05.19.
2024.05.19.
2024.05.20. - 2024.05.26.
2024.05.27. - 2024.06.02.
2024.05.31. - 2024.06.02.
2024.05.31. - 2024.06.02.
2024.05.31. - 2024.06.02.
2024.06.03. - 2024.06.09.
2024.06.10. - 2024.06.16.
2024.06.15. - 2024.06.20.
2024.06.15. - 2024.06.20.
Károlyi Kastély programok 2024. Események, rendezvények, fesztiválok Fehérvárcsurgón
`Identitás - vizuális párbeszéd` – izraeli és palesztin művészek kíállítása a csókakői Nemzetközi Művésztelep alkotásaiból
2024.06.16.
2024.06.16.
2024.06.17. - 2024.06.23.
2024.06.24. - 2024.06.30.
2024.07.01. - 2024.07.07.
2024.07.08. - 2024.07.14.
2024.07.14. - 2024.07.21.
2024.07.14. - 2024.07.21.
2024.07.14. - 2024.07.21.
2024.07.15. - 2024.07.21.
2024.07.21.
2024.07.21.
2024.07.22. - 2024.07.28.
2024.07.29. - 2024.08.04.
2024.08.05. - 2024.08.11.
2024.08.12. - 2024.08.18.
2024.08.18.
2024.08.18.
2024.08.19. - 2024.08.25.
2024.08.26. - 2024.09.01.
2024.09.01.
2024.09.01.
Károlyi Kastély programok 2024. Események, rendezvények, fesztiválok Fehérvárcsurgón
`Orquestra Sinfônica Jovem de Goiás / Goiás Ifjúsági Szimfonikus Zenekar` Brazíliából
2024.09.02. - 2024.09.08.
2024.09.09. - 2024.09.15.
2024.09.15.
2024.09.15.
2024.09.16. - 2024.09.22.
2024.09.23. - 2024.09.29.
2024.09.27. - 2024.09.29.
2024.09.27. - 2024.09.29.
2024.09.27. - 2024.09.29.
2024.09.30. - 2024.10.06.
2024.10.01. - 2025.03.30.
2024.10.07. - 2024.10.13.
2024.10.14. - 2024.10.20.
2024.10.20.
2024.10.20.
2024.10.21. - 2024.10.27.
2024.10.28. - 2024.11.03.
2024.11.04. - 2024.11.10.
2024.11.11. - 2024.11.17.
2024.11.15. - 2024.11.17.
2024.11.15. - 2024.11.17.
2024.11.15. - 2024.11.17.
Károlyi Kastély programok 2024. Események, rendezvények, fesztiválok Fehérvárcsurgón
« Friss termés » Magyar iparművészeti szalonbemutató és vásár
2024.11.15. - 2024.11.17.
2024.11.16.
2024.11.16.
Károlyi Kastély programok 2024. Események, rendezvények, fesztiválok Fehérvárcsurgón
Tradicionális Szent Erzsébet napi gyertyafényes hangverseny: fuvola és hárfa
2024.11.16.
Fehérvárcsurgói koncertek 2024
Tradicionális Szent Erzsébet napi gyertyafényes hangverseny: fuvola és hárfa
2024.11.16.
2024.11.17.
2024.11.17.
2024.11.18. - 2024.11.24.
2024.11.25. - 2024.12.01.
2024.12.02. - 2024.12.08.
2024.12.09. - 2024.12.15.
2024.12.15.
2024.12.15.
2024.12.16. - 2024.12.22.
2024.12.23. - 2024.12.29.
2023.10.01. - 2024.03.31.
2024.01.01. - 2024.12.31.
2024.01.01. - 2024.12.31.
2024.01.01. - 2024.12.31.
Találatok száma: 13
Fehérvárcsurgói kiállítások 2024. Időszaki kiállítások a Károlyi Kastélyban

Fehérvárcsurgói kiállítások 2024. Időszaki kiállítások a Károlyi Kastélyban 2024. november 15. (péntek) - 2024. november 17. (vasárnap)

Időszaki tárlatok a Károlyi Kastélyban Fehérvárcsurgón.

Kiemelt ajánlat
Friss Termés Iparművészeti szalon és vásár 2024 Fehérvárcsurgó

Friss Termés Iparművészeti szalon és vásár 2024 Fehérvárcsurgó 2024. november 15. (péntek) - 2024. november 17. (vasárnap)

A fehérvárcsurgói Károlyi-Kastély nyolcadik alkalommal ad otthont a FRISS TERMÉS Iparművészeti szalonnak és vásárnak, a kortárs magyar iparművészeket ismét a Károlyi József Alapítvány látja vendégül. Több mint 30 kortárs iparművész népesíti be a Károlyi kastély termeit, hogy megismertesse legújabb ...

Kiemelt ajánlat
Kastélykoncert 2024. Szent Erzsébet-napi gyertyafényes koncert a Károlyi Kastélyban, Fehérvárcsurgón

Kastélykoncert 2024. Szent Erzsébet-napi gyertyafényes koncert a Károlyi Kastélyban, Fehérvárcsurgón 2024. november 16. (szombat)

A Szent Erzsébet-napi hangverseny a Károlyi Kastély legrégebbi koncertsorozata. Minden év novemberében Szent Erzsébet november 19-i ünnepéhez kapcsolódva neves hazai és külföldi művészek szereznek egy-egy csodálatos estét a kastély vendégeinek.

Kiemelt ajánlat
   1 2
Találatok száma: 4
Teadélután a fehérvárcsurgói Károlyi Kastélyban

Teadélután a fehérvárcsurgói Károlyi Kastélyban 2024.10.01. (kedd) - 2025.03.30. (vasárnap)

Hangolódj a pihenésre és élvezd a hűvös délutánokat kastélyunk melegében egy kiváló forró teával és ízletes falatkákkal egybekötve. Régen a Károlyi Család életének elengedhetetlen részét képezte a délutáni tea. Éld át te is a főúri kényelmet egy felejthetetlen teadélutánon. Teadélutánunk októbertől március ...

Kiemelt ajánlat
Különleges esküvői helyszín Fehérvárcsurgón a Károlyi Kastélyban

Különleges esküvői helyszín Fehérvárcsurgón a Károlyi Kastélyban 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)

A festői környezetben lévő XIX. századi nemesi kastély és az 50 hektáros történelmi angolpark kitűnő lehetőséget kínál egyházi és polgári szertartások, valamint az esküvő teljes körű megrendezésére.

Kiemelt ajánlat
Múzeumpedagógiai foglalkozások a Károlyi Kastélyban, Fehérvárcsurgón

Múzeumpedagógiai foglalkozások a Károlyi Kastélyban, Fehérvárcsurgón 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)

Múzeumpedagógiai foglalkozások.

Kiemelt ajánlat
Családi programok, sportnapok, csapatépítő rendezvények a Károlyi Kastélyban

Családi programok, sportnapok, csapatépítő rendezvények a Károlyi Kastélyban 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)

Legyen akár néhány száz- vagy ezer fős családi nap, sportnap vagy csapatépítő rendezvény amihez helyszínt keres, akkor ne menjen tovább, megtalálta amit keres! A fehérvárcsurgói Károlyi-Kastély a Bakony szívében fekszik. A frissen megújított 50 hektáros ősfás park, benne egy másfél hektáron elterülő ...

Kiemelt ajánlat
Találatok száma: 1
Szállásfoglalás, ajánlatkérés közvetlenül a szálláshelyek elérhetőségein!

Károlyi-Kastély Hotel & Restaurant

Károlyi-Kastély Hotel & Restaurant

Szívélyes fogadtatás, nyugodt környezet és a klasszicista kastély arisztokratikus eleganciája várja az 50 hektáros kastélyparkban. Szobáink a kastély északi és déli szárnyában kaptak helyet, amelyek egyik része a grófi család tagjairól, míg a másik részük a Bakony gyöngyszemeiről lettek elnevezve. Konyhánk ...

Kiemelt partner
Találatok száma: 1
Asztalfoglalás, bejelentkezés közvetlenül a vendéglátóhelyek elérhetőségein!

Károlyi-Kastély Hotel & Restaurant

Károlyi-Kastély Hotel & Restaurant

Szívélyes fogadtatás, nyugodt környezet és a klasszicista kastély arisztokratikus eleganciája várja az 50 hektáros kastélyparkban. Szobáink a kastély északi és déli szárnyában kaptak helyet, amelyek egyik része a grófi család tagjairól, míg a másik részük a Bakony gyöngyszemeiről lettek elnevezve. Konyhánk ...

Kiemelt partner
Kapcsolódó témák:

Kiemelt ajánlatok

Kastélylátogatás a hét minden napján a Károlyi-kastélyban, vezetett séta garantált időpontokban Kastélylátogatás a hét minden napján a Károlyi-kastélyban, vezetett séta garantált időpontokban
  • Fehérvárcsurgó
2024. március 25. (hétfő) - 2024. március 31. (vasárnap)
Fehérvárcsurgói koncertek 2024 Fehérvárcsurgói koncertek 2024
  • Fehérvárcsurgó
2024. április 12. (péntek)

Foglaljon szállást!

Foglaljon asztalt!

Foglaljon szállást!

Foglaljon asztalt!

Országos eseménynaptár

KeSzeCsüSzoVa
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
Megadott intervallumban:
-tól
-ig