ÚJ PROGRAM HIRDETÉS

Kis-Balaton Látogatóközpont

TOP 10-es programgazda
Kiemelt partner
8360 Keszthely , Fenékpuszta, Tőzegtelep 5. (46.700195 x 17.238188) Megnézem a térképen

A Kis-Balaton Látogatóközpont elsődleges célja a fokozottan védett Kis-Balaton természeti értékeinek bemutatása. A Kis-Balaton – mely Európai viszonylatban is kiemelkedően értékes vizes élőhelyünk – sokféleképpen él a köztudatban: madárrezervátum, nemzeti park, Ramsari terület, az intézményesült hazai természetvédelem szülőföldje, Fekete István regényeinek romantikus helyszíne, a Balaton halbölcsője, vízvédelmi rendszer, ökoturisztikai célpont.

A látogatóközpont főbb elemei: interaktív kiállítás, 27 perces mozifilm a Kis-Balaton élővilágáról, tanösvény a tetőn, játszótér felnőtteknek és gyermekeknek egyaránt.

A fogadóépületben lehetőség van kiadványok, ajándéktárgyak, bivalyszalámi megvásárlására, illetve kávé, frissítők, meleg étel fogyasztására.

A látogatóközpont kiinduló pontja a terület élővilágát bemutató szárazföldi és vízi túráinknak.

Állatot bevinni a Kis-Balaton Látogatóközpontba tilos!

A Diás-szigeti szakvezetésre kutyát vinni csak pórázon lehet.

Szakvezetések a Diás-sziget Fekete István-emlékhelyhez és Matula-kunyhóhoz

A Kis-Balaton Látogatóközponttól szakvezetett kirándulásokat indítunk a Fekete István-emlékhelyhez a Diás-szigetre saját járművel, golfautóval, vízi úton, kenuval. A kirándulás bevezető 3 km-es szakasza kenuval vagy szárazföldön is megtehető.

A Diás-sziget fokozottan védett természetvédelmi területen fekszik, kizárólag a Kis-Balaton Látogatóközpontból induló szakvezetés során tekinthető meg!

Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a bevezető szakasz kerékpárral nem tehető meg, amennyiben a Látogatóközponthoz kerékpárral érkeznek, foglaljanak előre helyet a golfautóra.

Jegyvásárlás a Látogatóközpont pénztárában. Előzetes bejelentkezés kizárólag a golf autóra szükséges.

A golfautó 13 férőhelyes, így foglalása előzetes e-mailen történő regisztrációhoz kötött. A golfautót kizárólag a szakvezető vezetheti.

A golfautó nyitott, időjáráshoz kötött, így adott esetben csak saját jármű igénybevétele lehetséges a túra során.

A gépjárművek, golf autó leparkolása után, a túravezető vezetésével 650 m gyalogtúra következik a Diás-szigetig, több megállóval, amely során a túravezető mesél a Kis-Balaton kialakulásáról, természeti értékeiről, tájhasználatáról.

A túra során a Fekete István-emlékhelyet, valamint a Matula-kunyhót tekintik meg a látogatók.

A túrák pontosan a megadott időpontokban indulnak. A kirándulás időtartama 1,5 – 2 óra.

Szakvezetések a Kis-Balatonon

Ha a Kis-Balaton fokozottan védett területén kívánnak látogatást tenni, erre kizárólag szakvezetőink kíséretében, szakvezetési díj ellenében tudunk lehetőséget biztosítani.

A szakvezetésekhez előzetes bejelentkezés szükséges - a túrát megelőző nap 16 óráig!

A rendkívül értékes fokozottan védett természetvédelmi terület túlzott zavarásának elkerülése érdekében hétfőtől csütörtökig naponta kettő (9 órakor és 13 órakor), pénteken, szombaton és vasárnap egy-egy csoportot (9 órakor) tudunk fogadni, ezért van előzetes időpont-egyeztetésre szükség.

Szakvezetéseink során tapasztalt túravezetőink segítségével, látogatóink megismerkedhetnek a Kis-Balaton történetével, természeti értékeivel, gazdag madárvilágával. A töltésrendszeren lassan végighaladva lehetőség van a terület látványos szakaszainak bejárására, a madarak megfigyelésére, az élőlények zavarása nélkül.

A túra időtartama körülbelül 3- 3,5 óra.

A terepen való közlekedés 8 fő részvételéig az Igazgatóság által biztosított járművel történik, 8 fő feletti társaság esetén saját járműről a vendégnek szükséges gondoskodnia. A töltéseken egy túra alkalmával, csak egy jármű haladhat végig, kérjük ezt vegyék figyelembe a jelentkezés illetve a járműbérlés során.

Ajánlott, hogy kényelmes, könnyebb túrára alkalmas ruházatban, lábbeliben érkezzenek. A nyári melegben javasolt fejfedővel védekezni a napszúrás ellen, valamint innivalót hozni. Akinek lehetősége van rá, kérjük, hozzon magával távcsövet! Azonban a túra idejére az Igazgatóság által biztosított távcsöveket, spektívet is igénybe lehet venni.

LÁTOGATÓKÖZPONT NYITVATARTÁS 2024

április 1 – 30.

péntek – vasárnap 9.00 – 16.00 óra
(hétfő – csütörtök: szünnap)

május 1 – június 30.

kedd – vasárnap 9.00 – 16.00 óra
(hétfő: szünnap)

július 1 – augusztus 31.

minden nap 9.00 – 19.00 óra

szeptember 1 – 30. 

kedd – vasárnap 9.00 – 16.00 óra (hétfő: szünnap)

október 1 – 31. + október 23. (ünnep)

péntek – vasárnap 9.00 – 16.00 óra (hétfő – csütörtök szünnap)

november 1.  zárva

november 2 – december 15.

szombat – vasárnap 9.00 – 16.00 óra

december 19 - 2024. március 31.

zárva

A helyszínen jegyet váltani legkésőbb a zárás időpontja előtt 30 perccel lehet.

JEGYÁRAK 2024

Gyermek 3 éves korig  ingyenes
Gyermek jegy (3-14 év)  1 800 Ft/fő
Felnőtt jegy  2 600 Ft/fő
Kedvezményes* jegy  2 200 Ft/fő
Családi csomag (2 fő felnőtt, max. 3 fő 3-14 éves)  7 800 Ft/család
Kiegészítő gyermekjegy családi csomag vásárlása esetén  1 000 Ft/fő
West of Balaton kedvezményes* felnőtt jegy (maximum 2 fő esetén)  2 080 Ft/fő
VR (virtuális valóság) szemüveg egyszeri, max. 20 perces használati díj
600 Ft/fő/szemüveg

Kombinált jegyek (Kis-Balaton Látogatóközpont + Diás-sziget (Fekete István-emlékhely)):
Gyermek jegy (3-14 év) 3 000 Ft/fő
Felnőtt jegy 4 200 Ft/fő
Kedvezményes* jegy 3 600 Ft/fő
Családi csomag (2 fő felnőtt, max. 3 fő 3-14 éves) 10 000 Ft/család

Szolgáltatások díja:
Játszótér gyermekjegy 800 Ft/fő
WC- és mosdóhasználat díja 300 Ft/fő

Elfogadott fizetőeszköz: készpénz (HUF), bankkártya, SZÉP kártya.

2024.04.01 - 2024.12.15


2024.03.29. - 2024.04.01.
2024.03.29. - 2024.04.01.
2024.04.05. - 2024.04.07.
2024.04.05. - 2024.04.07.
2024.04.12. - 2024.04.14.
2024.04.12. - 2024.04.14.
2024.04.19. - 2024.04.21.
2024.04.19. - 2024.04.21.
2024.04.26. - 2024.04.28.
2024.04.26. - 2024.04.28.
2024.05.07. - 2024.05.12.
2024.05.07. - 2024.05.12.
2024.05.14. - 2024.05.19.
2024.05.14. - 2024.05.19.
2024.05.21. - 2024.05.26.
2024.05.21. - 2024.05.26.
2024.05.28. - 2024.06.02.
2024.05.28. - 2024.06.02.
2024.06.04. - 2024.06.09.
2024.06.04. - 2024.06.09.
2024.06.11. - 2024.06.16.
2024.06.11. - 2024.06.16.
2024.06.18. - 2024.06.23.
2024.06.18. - 2024.06.23.
2024.06.25. - 2024.06.30.
2024.06.25. - 2024.06.30.
2024.07.02. - 2024.07.07.
2024.07.02. - 2024.07.07.
2024.07.09. - 2024.07.14.
2024.07.09. - 2024.07.14.
2024.07.16. - 2024.07.21.
2024.07.16. - 2024.07.21.
2024.07.23. - 2024.07.28.
2024.07.23. - 2024.07.28.
2024.07.30. - 2024.08.04.
2024.07.30. - 2024.08.04.
2024.08.06. - 2024.08.11.
2024.08.06. - 2024.08.11.
2024.08.13. - 2024.08.18.
2024.08.13. - 2024.08.18.
2024.08.20. - 2024.08.25.
2024.08.20. - 2024.08.25.
2024.08.27. - 2024.09.01.
2024.08.27. - 2024.09.01.
2024.09.03. - 2024.09.08.
2024.09.03. - 2024.09.08.
2024.09.10. - 2024.09.15.
2024.09.10. - 2024.09.15.
2024.09.17. - 2024.09.22.
2024.09.17. - 2024.09.22.
2024.09.24. - 2024.09.29.
2024.09.24. - 2024.09.29.
2024.10.04. - 2024.10.06.
2024.10.04. - 2024.10.06.
2024.10.11. - 2024.10.13.
2024.10.11. - 2024.10.13.
2024.10.18. - 2024.10.20.
2024.10.18. - 2024.10.20.
2024.10.25. - 2024.10.27.
2024.10.25. - 2024.10.27.
2024.01.01. - 2024.12.31.
Találatok száma: 1
Csapatépítő túra a Kis-Balatonnál, Fekete István és Matula bácsi nyomában földön és vízen

Csapatépítő túra a Kis-Balatonnál, Fekete István és Matula bácsi nyomában földön és vízen 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)

A Kis-Balaton Látogatóközponttól csapatépítő élmény kirándulásokat indítunk a Diás-szigetre saját járművel, golfautóval vagy kenuval és egy kis gyalogtúrával. A Diás-sziget fokozottan védett természetvédelmi terület a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkban. A túra során a Fekete István-emlékhelyet, ...

Kiemelt ajánlat
Találatok száma: 22
Szállásfoglalás, ajánlatkérés közvetlenül a szálláshelyek elérhetőségein!

Helikon Hotel**** superior Keszthely

Helikon Hotel**** superior Keszthely

Balaton északi partjának ikonikus szállodája, a keszthelyi Hotel Helikon 4 csillagos (superior) minősítéssel, teljesen megújult szolgáltatási palettával, 176 db teljes körűen felújított szobával, hatalmas wellness részleggel, fitneszteremmel, gyermek- és családbarát programokkal várja vendégeit.

Szállásfoglalási lehetőség
Kiemelt partner
Abbázia Club Hotel Keszthely

Abbázia Club Hotel Keszthely

Az Abbázia Club Hotel Keszthely szívében, a Balaton part és a Festetics kastély közt félúton várja mindazokat, akik pihenni, szórakozni vagy akár kultúrálódni érkeznek a Balaton fővárosába. Látogatása célja családi kikapcsolódás, céges esemény vagy munkaügy? Esetleg átutazóként érdeklődik ...

Erika Apartmanház Panzió Keszthely

Erika Apartmanház Panzió Keszthely

A keszthelyi Erika Panzió 16 szobával és apartmannal, kültéri medencével, napozókerttel és wellness részleggel várja a pihenni vágyókat. Igyekszünk minden vendégnek személyre szabottan segíteni: egyedül érkezők, párok, családok illetve baráti társaságok részére is tudunk szállást biztosítani.

Família Apartmanház

Família Apartmanház

Családias apartmanházunk nyugodt, csendes környezetben található, néhány perc sétára a gyermekbarát Libás strandtól, a Yacht Kikötőtől és a Balaton körüli kerékpárúttól. Szeretettel várjuk egész évben kedves vendégeinket önellátásra kialakított 2-3 fős stúdióinkban és 2+2/2+3 fős családi apartmanjainkban - ...

Hotel***superior Ovit

Hotel***superior Ovit

A Hotel***Ovit Keszthelyen kényelemesen berendezett szobákkal és apartmanokkal várja a vendégeket egész éven át. Minden szoba és apartman klimatizált, erkélyes/teraszos és TV-vel, rádióval, telefonnal, minibárral, teakonyhával, fürdőszobával (tusoló/WC), valamint WIFI, Internet csatlakozási ...

Kristály Hotel*** Keszthely

Kristály Hotel*** Keszthely

A keszthelyi Kristály Hotel *** legfőbb előnye rendkívül jó elhelyezkedése: 5 perc sétára fekszik a Balaton partjától, a keszthelyi városi strandtól, a mólótól, a balatoni kerékpárkörúttól és Keszthely történelmi belvárosától. Szállodánk 40 nemdohányzó, zuhanyzós, kényelmesen berendezett szobával ...

Melinda Villa Keszthely

Melinda Villa Keszthely

A Keszthelyi Helikon Strandtól 60 méterre, csendes, zöldövezeti, kertes környezetben, a Helikon Ligetben található az 1800-as évek végét visszaidéző új építésű Melinda Villa. Két kétágyas szoba és négy háromágyas szoba várja a vendégeket áprilistól októberig.

Muschel Hotel Balaton

Muschel Hotel Balaton

Családi panziónk a Balatontól 400 méterre, 10 tágas és napfényes szobával rendelkezik, melyeknek többsége erkélyes és légkondicionált. Igényesen és kényelmesen berendezett szobáink saját fürdőszobával, hűtővel illetve műholdas TV-vel vannak ellátva. Autóval érkező vendégeink igénybe vehetik a panzió előtt ...

Pátri Apartmanház

Pátri Apartmanház

Egész évben nyitva tartó lakásaink Keszthelyen, nyugodt környezetben, egy telken találhatóak. Mindegyik apartman önálló bejárattal rendelkezik.

SIRIUS HOTEL**** superior Keszthely

SIRIUS HOTEL**** superior Keszthely

A Sirius Hotel**** superior Keszthely legújabb szállodája közvetlen a Balaton partján, a vizek ölelésében várja pihenni vágyó Vendégeit. SunRise éttermünkben az ínycsiklandozó ételeink mellé szemet gyönyörködtető napfelkeltét kínálunk, elegáns lobby recepciónk mellett Capella bárunkban különleges ...

1 2 3   
Találatok száma: 10
Asztalfoglalás, bejelentkezés közvetlenül a vendéglátóhelyek elérhetőségein!

Bormúzeum Keszthely - Bacchus Bor és Borászati Eszköz Múzeum

Bormúzeum Keszthely - Bacchus Bor és Borászati Eszköz Múzeum

A különleges bormúzeumban a régi pince egyik ágában került kialakításra, mely büszkeségévé válna valamennyi helytörténeti gyűjteménynek. A bormúzeumban található, több mint 1000 tárgyból álló szőlőművelési és borkészítési eszközök gyűjteménye bepillantást nyújt az elmúlt századok életébe. A múzeum ...

Vadaskert Csárda Keszthely

Vadaskert Csárda Keszthely

A Vadaskert Csárda 1968-ban épült, az egykori gróf Festetics György vadas parkjának területére, mely nevében is tükröződik. Keszthely és Hévíz között félúton, kellemes, zöld környezetben, a főút mellett található a Vadaskert Csárda. A Vadaskert Csárda egész évben várja kedves vendégeit (11-22 óráig), ...

Belvárosi Borszaküzlet és Borbár Keszthely

Belvárosi Borszaküzlet és Borbár Keszthely

Fő célunk, hogy a borászok által termelt borok a lehető leggyorsabban és kitűnő minőségben eljussanak a fogyasztókhoz. Természetesen előnyben részesítjük a magyar borokat, de külföldi borok is megtalálhatóak a polcainkon. Választékunkban a kis kézműves pincészetek és a nagyobb modern borászatok ...

Bezerics Borház Keszthely

Bezerics Borház Keszthely

Borászatunk a Balaton és a Bakony ölelésében elhelyezkedő gyönyörű tájon, a Balaton-felvidéken, Keszthelyen található. A rendszerváltást követően, az évszázados családi hagyományokat követve fejlesztettük a borászatot, és 1997 óta borainkat palackban értékesítjük. A szőlő telepítésétől, gondozásától a ...

Da Bibere Zalai Borlovagrend

Da Bibere Zalai Borlovagrend

A 2000-ben alakult borlovagrendünk szellemiségében és külsőségeiben egyaránt a zalai tájhoz és hagyományokhoz kíván kapcsolódni. Célja: borvidék szőlő és borkultúrájának ápolása, a zalai borok népszerűsítése, a borkultúra ismereteinek terjesztése. Tagjaink aktív szereplői a közéletnek életnek, és ...

John`s Pub and Restaurant Keszthely

John`s Pub and Restaurant Keszthely

Klasszikus pub stílust idéző hely Keszthely belvárosában. Könnyű megközelíthetősége, hangulatos belső berendezése, barátságos atmoszférája miatt, gyorsan közkedvelt találkozóhelye lett minden korosztálynak. Étlapunkon megtalálhatók pizzák, lepények, magyar és nemzetközi ételspecialitások. Italkínálatunkban ...

Klassz Kultbisztró Keszthely

Klassz Kultbisztró Keszthely

Közösségi tér, kortárs „kultúr-központ”, tapas bár, kávézó, bisztró. Légy Te is részese a Klassz élményeknek!

No1 Szalon Keszthely

No1 Szalon Keszthely

Közkedvelt szórakozóhely, étterem, biliárd és darts szalon Keszthely belvárosában. Pizzéria, Burgerek, bulik, biliárd, darts minden ami a jó hangulathoz kell. Kóstolja meg ebédidős ételeinket is.

Párizsi Udvar Étterem & Panzió

Párizsi Udvar Étterem & Panzió

A Párizsi Étterem és Panzióban egész évben várjuk vendégeinket finom ételekkel, személyre szabott rendezvényekkel, egyedi menüajánlatokkal, Keszthely belvárosában! Tegye szebbé pihenéssel hétköznapjait, ünnepeit. Családias környezet, parkosított kert és gyönyörű környék várja.

Titok Drink Bár Keszthely

Titok Drink Bár Keszthely

Finom italokkal, jó bulikkal várunk.

Foglaljon szállást!

Országos eseménynaptár

KeSzeCsüSzoVa
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
Megadott intervallumban:
-tól
-ig