ÚJ PROGRAM HIRDETÉS

Néprajzi Múzeum Budapest

Jegyvásárlás
TOP 10-es programgazda
Kiemelt partner
1146 Budapest XIV. kerület, Dózsa György út - Ötvenhatosok tere (47.512115 x 19.080698) Megnézem a térképen

A budapesti Néprajzi Múzeum a világ egyik legkorszerűbb etnográfiai intézménye. Gyűjteményében a közel 225 ezer néprajzi tárgy mellett egyedülálló fényképfelvételeket, kéziratokat, fotókat, népzenei és filmfelvételeket őriz. A Néprajzi Múzeum nyitott kulturális tér, ahol összeér a múlt a mával, a tudomány a tanítással, ahol kultúrák és generációk találkoznak és beszélnek egymással.

A Néprajzi Múzeum Európa egyik legkorábbi, 1872 óta működő etnográfiai intézményeként kiemelkedő gyűjteményére büszke, s egyben a jövőre és a megújulásra nyitott társadalmi múzeum – ennek jegyében készült el új épülete is. A Néprajzi Múzeum nemcsak egyike Európa legfontosabb szakmúzeumainak, de új épülete révén a világ egyik legkorszerűbb etnográfiai intézményének is tekinthetjük.

A Néprajzi Múzeum társadalmi múzeumként a múltbeli és a jelenkori tárgykultúra, valamint a társadalmi jelenségek kutatásának és bemutatásának reflexív helyszíne, a néprajztudomány, az európai etnológia, a kulturális antropológia meghatározó magyarországi intézménye, múzeumtudományi műhelye.

Gyűjteményének és tudáskészletének köszönhetően a Múzeum más tudományok és a művészet számára is kiindulópontot jelent a kulturális emlékezet, a kulturális sokszínűség és a változó identitások megértéséhez, elfogadásához és tiszteletéhez. A tudás, az élmény és a tapasztalat összhangjával lehetőséget teremt a közösségi és egyéni értelmezések, viszonyulások megfogalmazására.

Óvodás-, diák- és felnőttcsoportoknak szóló foglalkozásaink élménygazdag, játékos formában, gazdag tartalommal nyújtanak lehetőséget kiállításaink, témáink megismerésére.

A Néprajzi Múzeum megépült új épülete tökéletesen illeszkedik a Városliget és a Dózsa György út közötti környezetbe, tiszta vonalvezetésű, emblematikus épület, amely nemzetközi szinten is jelképpé válhat. A Liget új fordított kapuzataként az 56-os nemzeti emlékhely aurájában két szárnyat formálva emelkedik ki, és a Városliget egyik fogadó építményeként funkcionál.

A tetőkertet körbeölelő szárnyak 1000 méter átmérőjű körív mentén emelkednek a Városliget lombkoronájába. A szakrális átkelő egyúttal a Hősök tere zöld reflexiójaként az anonim forradalmi hősök előtt is tiszteleg, miközben múzeum funkciójából fakadóan felöleli és egyben tartja a nemzeti és egyetemes műtárgygyűjteményt.

A Néprajzi Múzeum a főváros pesti oldalának olyan emlékezetes pontja kíván lenni, amely megajándékozza a látogatót a budai hegyek panorámájával, új perspektívát nyit a Hősök tere és a Liget zöldje felé. Keleti szárnyának tetejéről a Parlament kupolája is látható. A mesterséges völgyet formáló zöld kert a pihenés és elmélkedés tere, a megbékélés építészete. 

A múzeumbelső tereinek szövevénye a föld mélyéből kiemelkedő, barlangszerű átjárhatóként tárul elénk. Az épület áttört belső térrendszere egyedülálló távolságokat hidal át, és felülmúló térélményt nyújt. Az épület ékköve, az íves díszlépcső a ház teljes hosszán áthaladva juttatja el a kiállítások terébe a látogatókat.

Az épület koronája az üveghomlokzat, amelyre közel félmillió pixelből álló, a múzeum magyar és nemzetközi gyűjteményeiből válogatott néprajzi motívumokon alapuló, raszter szerkezetű fémrács hálót feszítettek körbe.

Nyitvatartás:

hétfő: zárva (de az épület 10:00-18:00 között átjárható)

kedd-vasárnap: 10:00-18:00

2024.01.01 - 2024.12.31
Hétfő: -
Kedd: 10:00 - 18:00
Szerda: 10:00 - 18:00
Csütörtök: 10:00 - 18:00
Péntek: 10:00 - 18:00
Szombat: 10:00 - 18:00
Vasárnap: 10:00 - 18:00


2024.03.26. - 2024.03.31.
2024.03.28.
2024.03.28. 10:30
Néprajzi Múzeum programok Budapest 2024
Tárlatvezetés a Kerámiatérben
2024.03.28. 10:30
2024.03.28. 14:00
2024.03.28. 14:00
Néprajzi Múzeum programok Budapest 2024
Tárlatvezetés a Zoom c. kiállításban
2024.03.28. 16:30
2024.03.29. 11:00
Néprajzi Múzeum programok Budapest 2024
Tárlatvezetés A kétely felfüggesztése c. kiállításban
2024.03.29. 11:00
2024.03.29. 14:00
2024.03.29. 14:00
Néprajzi Múzeum programok Budapest 2024
Tárlatvezetés a Kerámiatérben
2024.03.29. 16:30
Néprajzi Múzeum programok Budapest 2024
Tárlatvezetés a Zoom c. kiállításban
2024.03.29. 16:30
2024.03.30. 11:00
Néprajzi Múzeum tárlatvezetések 2024. Budapest. Időszaki és állandó kiállítás tárlatvezetések
Tárlatvezetés az Együtt. Inaktelki képek 2000–2002 c. kiállításban
2024.03.30. 11:00
Néprajzi Múzeum programok Budapest 2024
Tárlatvezetés az Együtt. Inaktelki képek 2000–2002 c. kiállításban
2024.03.30. 14:00
Néprajzi Múzeum programok Budapest 2024
Tárlatvezetés az Indiánok. Lelkek. Túlélők. c. fotókiállításban
2024.03.30. 14:00
Néprajzi Múzeum tárlatvezetések 2024. Budapest. Időszaki és állandó kiállítás tárlatvezetések
Tárlatvezetés az Indiánok. Lelkek. Túlélők. c. fotókiállításban
2024.03.30. 16:00
Néprajzi Múzeum tárlatvezetések 2024. Budapest. Időszaki és állandó kiállítás tárlatvezetések
Tárlatvezetés az Istennel talállak, testvérem! – Cigány történetek c. kiállításban
2024.03.30. 16:00
Néprajzi Múzeum programok Budapest 2024
Tárlatvezetés az Istennel talállak, testvérem! – Cigány történetek c. kiállításban
2024.03.31.
2024.03.31.
2024.03.31. 14:00
Néprajzi Múzeum programok Budapest 2024
Tárlatvezetés A kétely felfüggesztése c. kiállításban
2024.03.31. 14:00
2024.03.31. 16:00
Néprajzi Múzeum programok Budapest 2024
Tárlatvezetés az Együtt. Inaktelki képek 2000–2002 c. kiállításban
2024.03.31. 16:00
Néprajzi Múzeum tárlatvezetések 2024. Budapest. Időszaki és állandó kiállítás tárlatvezetések
Tárlatvezetés az Együtt. Inaktelki képek 2000–2002 c. kiállításban
2024.04.01. 11:00
Néprajzi Múzeum tárlatvezetések 2024. Budapest. Időszaki és állandó kiállítás tárlatvezetések
Tárlatvezetés az Együtt. Inaktelki képek 2000-2002 c. kiállításban
2024.04.01. 11:00
Néprajzi Múzeum programok Budapest 2024
Tárlatvezetés az Együtt. Inaktelki képek 2000-2002 c. kiállításban
2024.04.01. 14:00
Néprajzi Múzeum programok Budapest 2024
Tárlatvezetés a Kerámiatérben
2024.04.01. 14:00
2024.04.01. 16:00
Néprajzi Múzeum programok Budapest 2024
Tárlatvezetés a Zoom c. kiállításban
2024.04.01. 16:00
2024.04.02. - 2024.04.06.
2024.04.09. - 2024.04.13.
2024.04.14.
2024.04.14.
Néprajzi Múzeum programok Budapest 2024
WAMP DESIGN VÁSÁR a Néprajzi Múzeumban
2024.04.16. - 2024.04.20.
2024.04.23. - 2024.04.27.
2024.05.10. - 2024.05.12.
2024.05.12.
2023.09.15. - 2024.06.30.
Időszaki kiállítások Budapesten a Néprajzi Múzeumban 2024
Indiánok. Lelkek. Túlélők. - Claudia Andujar fotókiállítása a Néprajzi Múzeumban
2023.11.30. - 2024.06.22.
Időszaki kiállítások Budapesten a Néprajzi Múzeumban 2024
A kétely felfüggesztése (A művész tekintete 1.) - Albert Ádám, Kristóf Krisztián és Trapp Dominika kiállítása
2024.01.01. - 2024.12.31.
2024.01.01. - 2024.12.31.
2024.03.05. - 2024.04.14.
Időszaki kiállítások Budapesten a Néprajzi Múzeumban 2024
El nem vész, csak átalakul. KORTÁRS KÖZELÍTÉSEK 1.
2024.03.05. - 2024.06.30.
Időszaki kiállítások Budapesten a Néprajzi Múzeumban 2024
FORRÁS ÉS KREATIVITÁS – Az alkotófolyamatok galériája
2024.03.05. - 2024.06.30.
2024.03.05. - 2024.07.12.
Időszaki kiállítások Budapesten a Néprajzi Múzeumban 2024
„Figyeljük népünk olvasmányait” - Válogatás a Néprajzi Múzeum könyvtárának világi ponyváiból
Találatok száma: 3
Időszaki kiállítások Budapesten a Néprajzi Múzeumban 2024

Időszaki kiállítások Budapesten a Néprajzi Múzeumban 2024 2023.09.15. (péntek) - 2024.06.30. (vasárnap)

Indiánok. Lelkek. Túlélők. - Claudia Andujar fotókiállítása a Néprajzi Múzeumban

Időszaki kiállítások a Néprajzi Múzeumban Budapesten.

Ár: 500 Ft -tól
3 000 Ft -ig
JEGYVÁSÁRLÁS
Jegyvásárlás
Kiemelt ajánlat
Kerámia kiállítás a Néprajzi Múzeumban, a világ kerámiái a kerámiatér látványtárban

Kerámia kiállítás a Néprajzi Múzeumban, a világ kerámiái a kerámiatér látványtárban 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)

A világ kerámiái, kerámiavilágok. A Kerámiatér a Néprajzi Múzeum két részből álló látványtára. Ingyenesen látogatható, a kiállítások nyitvatartási idején túl is. Aki végigböngészi a látványtárat, nyer valami benyomást a gyűjteményről, a múzeumi gyűjtőszenvedélyről, a tudományos feldolgozómunkáról és ...

Ár: 1 000 Ft -tól
1 300 Ft -ig
JEGYVÁSÁRLÁS
Jegyvásárlás
Kiemelt ajánlat
Múzeumpedagógiai foglalkozások Budapesten a Néprajzi Múzeumban

Múzeumpedagógiai foglalkozások Budapesten a Néprajzi Múzeumban 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)

Óvodás-, diák- és felnőttcsoportoknak szóló foglalkozásaink élménygazdag, játékos formában, gazdag tartalommal nyújtanak lehetőséget kiállításaink, témáink megismerésére. Zoom belépőjeggyel és előzetes regisztrációval vehető igénybe.

Jegyvásárlás
Kiemelt ajánlat
Találatok száma: 11
Szállásfoglalás, ajánlatkérés közvetlenül a szálláshelyek elérhetőségein!

Green Hotel**** Budapest

Green Hotel**** Budapest

A Green Hotel Budapest a főváros egyik egyedi stílusú szállodája, a kiemelt rendezvényközpont közelében, a Puskás Ferenc Stadionnál. Különböző, a természet meghitt nyugalmát idéző hangulatban kialakított, tágas és modern szobákkal, illetve üzleti és családi rendezvényekhez, kisebb konferenciákhoz ...

Hotel Lucky***

Hotel Lucky***

A Hotel Lucky*** kényelmes szobáival, konyhás, légkondicionált apartmanjaival minden elvárásnak megfelel, akár üzletemberek, turisták vagy tranzit utasok veszik igénybe szolgáltatásait. Legtöbb szobánkban vezeték nélküli internet hozzáférést biztosított. Éttermünk gazdag büféreggelivel várja kedves ...

Passzió Panzió

Passzió Panzió

A panzió Zugló zöldövezetében található. Könnyen megközelíthető a belvárostól és az M3 autópályától. Szobáiban a vendégek kényelemre lelnek, akár pihenés akár munka céljából érkeznek a családias hangulatú szálláshelyre. Minden szobához fürdőszoba, rádió, kábeltévé, ventilátoros csillár tartozik. ...

Szőnyi Garden Hotel Pest *** Superior és Étterem

Szőnyi Garden Hotel Pest *** Superior és Étterem

A Szőnyi Hotel*** Zuglóban található, így vendégeink egyszerre élvezhetik a belváros közelségét és a zöldövezet nyugalmát. Házunk 42 szobával rendelkezik, melyekben 90 fő szállásolható el. Budapest történelmi belvárosa autóval vagy tömegközlekedéssel néhány perc alatt elérhető. Legfontosabb célunk, ...

Ajtósi Dürer sori Kollégium

Ajtósi Dürer sori Kollégium

Az Ajtósi Dürer sori Kollégium 9 emelete otthont nyújt az Eötvös Loránd Tudományegyetem minden karáról érkező hallgatóknak.

Danubius Hotel Arena****

Danubius Hotel Arena****

A hotel Budapest legnagyobb sport- és rendezvénycentrumainak közelében, a Puskás Ferenc Stadion és a Papp László Sportaréna közvetlen szomszédságában helyezkedik el. A hotel frissen felújított, mediterrán hangulatú, fürdőszobás, légkondicionált szobái ideális helyszínt biztosít sporteseményekre, ...

Hotel Amadeus*** Budapest

Hotel Amadeus*** Budapest

A Hotel Amadeus Budapest zöldövezetében, Zugló kertvárosában csendes, kellemes környezetben helyezkedik el, a belvárostól és a Hungexpo területétől is csak néhány kilométerre. A szálloda 39 tágas, kényelmes szobával, valamint körpanorámás étteremmel, kerthelységgel, konferenciatermekkel és egy ...

Hotel Romantik Panzió Budapest

Hotel Romantik Panzió Budapest

Hotelünk családias környezetben üzemel, mely Budapest belvárosától 3 km-re, a Városliget turisztikai látványosságainak közelében, az M3-as autópálya bevezető szakaszánál található. A Romantik Hotel a romantikát nemcsak a nevében viseli, hanem megjelenésében is: diófa falborítás, antik szekrények, régi ...

Hotel Veritas Budapest

Hotel Veritas Budapest

A Hotel Veritas a Papp László Sportaréna, a SYMA kiállítási központ és az EXPO kiállítási területhez is közel található.

Hotel Zugló Budapest

Hotel Zugló Budapest

Hotelunk Zuglóban, Pest egyik legelegánsabb, legrégebbi kerületében helyezkedik el, közel a város főbb látnivalóihoz. Légkondicionált szobáink LCD TV-vel, hűtőszekrénnyel illetve mini bárral, telefonnal, internet csatlakozási lehetőséggel vannak ellátva.

1 2   
Találatok száma: 32
Asztalfoglalás, bejelentkezés közvetlenül a vendéglátóhelyek elérhetőségein!

Aranyhal Vendéglő Budapest

Aranyhal Vendéglő Budapest

Vendéglőnk már évtizedek óta családi vállalkozásként üzemel, ahol mindig kiemelt hangsúlyt fektettünk a színvonalas vendéglátásra és a tradicionális magyar konyha kínálta gasztronómiai élmények megőrzésére. Méltóan az Aranyhal névhez, a hazai halétel különlegességek széles választékát kínáljuk; korhely ...

Bagolyvár Étterem és Terasz Budapest

Bagolyvár Étterem és Terasz Budapest

A Bagolyvár egy családias hangulatú étterem, amely nagyanyáink és anyáink vasárnapi ebédjeit, vacsoráit idézi és a hagyományos magyar vendégszeretet értékeit kínálja az új évezred vendégeinek.

Pavilon Kert Budapest

Pavilon Kert Budapest

Tökéletes kikapcsolódás a város zöld szívében. Ha azt mondjuk, Városliget, szinte biztos, hogy azonnal elmosolyodsz, hiszen ez az a hely Budapesten, amit egyszerűen nem lehet nem imádni. A közvetlen közelben a Széchenyi fürdő, az imádott Állatkert és a gyönyörű Hősök tere is, így nem csoda, ha örömmel és ...

Robinson Restaurant Budapest

Robinson Restaurant Budapest

A Robinson Restaurant 1989-ben nyitotta meg kapuit a gasztronómia kis szigetén, a Városligeti tavon, amely a Hősök terétől néhány perc sétával elérhető. A Robinson az elmúlt évtizedekben a főváros közönségének és az itt élő külföldiek kedvelt éttermévé vált. Számos világsztár (Arnold Schwarzenegger, ...

Stefánia Pizzéria és Étterem Budapest

Stefánia Pizzéria és Étterem Budapest

Zuglóban a Városliget szomszédságában, a Stefánia és a Thököly út sarkán kellemes hangulatú éttermünkben várjuk kedves vendégeinket. Nyáron nyitott, télen zárt teraszunkról szemlélheti a Stefánia úti fasor látványát. Belső termeink kellemes hangulatát a barátságos felszolgálás a természetes anyagokból ...

Széchenyi Kertvendéglő Budapest

Széchenyi Kertvendéglő Budapest

A Széchenyi Kertvendéglő Budapest szívében, a Széchenyi fürdő patinás épületének tövében található, és bár a belvároshoz közel van, csodálatos körpanorámájának köszönhetően mégis távol áll a sematikus belvárosi pincehelyiségektől és a régi bérházak éttermeitől. Míg nyáron az étterem nyitott, de ...

Szőnyi Étterem Budapest

Szőnyi Étterem Budapest

Éttermünk Zuglóban, a Városliget közelében, autóval és tömegközlekedéssel egyaránt jól megközelíthető helyen, ugyanakkor csendes környezetben található.

Trófea Grill Étterem Zugló

Trófea Grill Étterem Zugló

Az étterem, ami már a századfordulón is fogadta a budapesti polgárokat, most különleges szolgáltatásokkal várja Önöket! Varázslatos svédasztalt állítottunk fel, amelyről meghatározott összegért korlátlanul fogyaszthat, több mint 100 féle ételből és italból!

VAN BORIS

VAN BORIS

Nyitottunk Zuglóban egy helyet, ahol lehetsz, ehetsz, ihatsz...Találsz itt teát, kávét, finom falatokat, sört a csapon, minőségi párlatokat és Van Boris!

Wang Mester Kínai Konyhája Budapest

Wang Mester Kínai Konyhája Budapest

Magyarország legelismertebb kínai szakácsa, Wang Qiang szeretettel várja a hagyományos kínai konyha kedvelőit.

1 2 3 4   
Kapcsolódó témák:

Kiemelt ajánlatok

Néprajzi Múzeum gyerekeknek 2024. Diák tárlatvezetés és épületséta csoportoknak Néprajzi Múzeum gyerekeknek 2024. Diák tárlatvezetés és épületséta csoportoknak
  • Budapest
  • XIV. kerület
2024. március 26. (kedd) - 2024. március 31. (vasárnap)
Épületséta a Néprajzi Múzeumban Budapesten 2024 Épületséta a Néprajzi Múzeumban Budapesten 2024
  • Budapest
  • XIV. kerület
2024. március 28. (csütörtök)
Néprajzi Múzeum programok Budapest 2024 Néprajzi Múzeum programok Budapest 2024
  • Budapest
  • XIV. kerület
2024. március 28. (csütörtök) 10:30

Országos eseménynaptár

KeSzeCsüSzoVa
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
Megadott intervallumban:
-tól
-ig