ÚJ PROGRAM HIRDETÉS

Országgyűlési Múzeum

Jegyvásárlás
TOP 10-es programgazda
Kiemelt partner

Az Országgyűlési Múzeum országos szakmúzeum, amely gyűjti, megőrzi és a nyilvánosság elé tárja a magyar parlamentarizmus kialakulásának és fejlődésének a tárgyi, valamint dokumentációs emlékeit.

Országgyűlési Múzeum

Az Országgyűlési Múzeum 2014-ben azzal a céllal jött létre, hogy összegyűjtse, megőrizze és a nyilvánosság elé tárja a magyar parlamentarizmus emlékeit. Tevékenysége során az 1949-ben felszámolt régi Országgyűlési Múzeum nyomdokaiba kíván lépni, alapul véve annak előremutató ötleteit, népszerű kezdeményezéseit, eredményeit, ugyanakkor megfelelve a 21. század kihívásainak is.

Négy állandó tárlatunkat a hagyományos és multimédiás múzeumi technikák felhasználásával alakítottuk ki az összesen 1700 négyzetméternyi kiállítóterekben. A múzeum kiemelt célközönsége a fiatalok, ezért az egyes kiállításokhoz kapcsolódóan számos múzeumpedagógiai foglalkozást tartunk eltérő korosztályú diákcsoportok részére.

A múzeum gyűjteményezési munkája a klasszikus tárgyi, dokumentációs köre mellett hangsúlyosan kiterjed egy jelentős digitális adatbázis felállítására is. Az Országgyűlési Múzeum mindezek mellett kutatóműhelyként is működik: két állandó kutatócsoportja vizsgálja az 1956. október 25-iki Kossuth téri sortűz történetét, illetve az Országház művészettörténetét.

Kiállítások:

A MAGYAR TÖRVÉNYHOZÁS EZER ÉVE

Nyitvatartás: kedd-vasárnap 09:00-17:00.
Tárlatvezetés csoportok számára: csoportos látogatásnak minősül a minimum 10 fő részére kért, 3 munkanappal az időpont előtt írásban a muzeum@parlament.hu címre jelzett és visszaigazolt látogatás. Maximális csoportlétszám 30 fő, magasabb látogatószám esetén csoportbontás szükséges.

A kiállítás ingyenesen látogatható.
Megközelítés: az Országház látogatóközpontján keresztül.

IN MEMORIAM 1956. OKTÓBER 25. EMLÉKHELY ÉS KIÁLLÍTÁS

Nyitvatartás: kedd-vasárnap 10:00-18:00. Technikai szünet: 14:00-14:45.

A kiállítás ingyenesen látogatható.
Megközelítés: a tér déli oldalának közepén (a Rákóczi-szobor irányában).

KŐTÁR

Nyitvatartás: kedd-vasárnap 10:00-18:00. Technikai szünet: 13:15-14:00

A kiállítás ingyenesen látogatható.
Megközelítés: a tér északi oldalának közepén (a Kossuth-szoborcsoport irányában).

AZ ORSZÁGHÁZ TÖRTÉNETE

A kiállítás az országházi sétára váltott jeggyel tekinthető meg, a program befejező állomásaként az Országház Neÿ Béla termében.

2024.01.01 - 2024.12.31


2024.03.25. - 2024.03.31.
2024.04.01. - 2024.04.07.
2024.04.08. - 2024.04.14.
2024.04.15. - 2024.04.21.
2024.04.22. - 2024.04.28.
2024.04.29. - 2024.05.05.
2024.05.06. - 2024.05.12.
2024.05.13. - 2024.05.19.
2024.05.20. - 2024.05.26.
2024.05.27. - 2024.06.02.
2024.06.01.
Országgyűlési Múzeum programok 2024 Budapest
Együtt Határok Nélkül – Egy csapatban játszunk!
2024.06.03. - 2024.06.09.
2024.06.10. - 2024.06.16.
2024.06.17. - 2024.06.23.
2024.06.24. - 2024.06.30.
2024.07.01. - 2024.07.07.
2024.07.08. - 2024.07.14.
2024.07.15. - 2024.07.21.
2024.07.22. - 2024.07.28.
2024.07.29. - 2024.08.04.
2024.08.05. - 2024.08.11.
2024.01.01. - 2024.12.31.
2024.01.01. - 2024.12.31.
2024.01.01. - 2024.12.31.
2024.01.01. - 2024.12.31.
2024.01.01. - 2024.12.31.
2024.01.01. - 2024.12.31.
2024.01.01. - 2024.12.31.
2024.01.01. - 2024.12.31.
Országház Filmműhely oktatófilmek gyerekeknek, bemutatjuk a magyar történelem egy-egy fejezetét
„Ahogy éltem, úgy fogok meghalni` – Tisza István tragédiája
2024.01.01. - 2024.12.31.
Országház Filmműhely oktatófilmek gyerekeknek, bemutatjuk a magyar történelem egy-egy fejezetét
Kommunista terrorszervezet – Az államvédelem a diktatúra szolgálatában
2024.01.01. - 2024.12.31.
2024.01.01. - 2024.12.31.
2024.01.01. - 2024.12.31.
Országház Filmműhely oktatófilmek gyerekeknek, bemutatjuk a magyar történelem egy-egy fejezetét
Trónfosztott királyság – Az utolsó magyar király visszatérési kísérlete
2024.01.01. - 2024.12.31.
2024.01.01. - 2024.12.31.
2024.01.01. - 2024.12.31.
Találatok száma: 3
Parlamentlátogatás 2024 Budapest. 45 perces séta idegenvezetővel az Országház legszebb helyiségeiben

Parlamentlátogatás 2024 Budapest. 45 perces séta idegenvezetővel az Országház legszebb helyiségeiben 2024. március 25. (hétfő) - 2024. március 31. (vasárnap)

Az Országház épületét évente hétszázezer látogató tekinti meg. Több nyelven beszélő, szakképzett idegenvezetők kíséretével vagy audioguide-dal az év szinte minden napján fogadja a Ház az érdeklődőket. A belépőjegy megváltása után a Látogatóközpontból induló turistacsoportok egy közel 45 perces séta ...

Jegyvásárlás
Kiemelt ajánlat
Szent Korona látogatás 2024 Budapest

Szent Korona látogatás 2024 Budapest 2024. március 25. (hétfő) - 2024. március 31. (vasárnap)

Az Országház kupolacsarnokában őrzik a magyar Szent Koronát és a koronázási jelvényeket, Európa egyik legrégibb koronázási együttesét, amelyre a nap 24 órájában honvéd koronaőrök vigyáznak. A közel 27 méter magas kupolacsarnok legalsó szintjét körfolyosó díszíti. Ehhez kapcsolódik a tizenhat ágú ...

Jegyvásárlás
Kiemelt ajánlat
Országgyűlési Múzeum programok 2024 Budapest

Országgyűlési Múzeum programok 2024 Budapest 2024. június 1. (szombat)

Együtt Határok Nélkül – Egy csapatban játszunk!

Országgyűlési Múzeum programajánló Budapesten.

Kiemelt ajánlat
Találatok száma: 3
Múzeumpedagógiai programok az Országgyűlési Múzeumban, ingyenes foglalkozások minden korosztálynak

Múzeumpedagógiai programok az Országgyűlési Múzeumban, ingyenes foglalkozások minden korosztálynak 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)

Pedagógiai programjaink keretében évente több mint 7000 diák látogat az Országházba. A Parlamenti különóra célja, hogy a középiskolások egy egész napot tölthessenek el az épületben, míg a Demokráciajáték és a Mint-a-Parlament arra hivatott, hogy a középiskolások és az egyetemisták a gyakorlatban ismerhessék ...

Hírlevél feliratkozás
Kiemelt ajánlat
Országgyűlési Könyvtár programok 2024 Budapest

Országgyűlési Könyvtár programok 2024 Budapest 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)

Könyvtárunk lehetőséget biztosít az intézmény csoportos látogatására, ahol könyvtárosok vezetésével tekinthetik meg az Országgyűlési Könyvtárat, ahol a múltidéző kiállítás és a különgyűjtemények bemutatása mellett megcsodálhatják a világ legszebbjei között számontartott olvasótermet. A program egy prezentáció ...

Kiemelt ajánlat
Kossuth téri programok 2024 Budapest

Kossuth téri programok 2024 Budapest 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)

Látogatás az Országházban

A Kossuth tér az utóbbi évszázadban számtalanszor átalakult már a főváros szívében, és számos jelentős eseménynek adott és ad most is helyet.

Kiemelt ajánlat
Találatok száma: 41
Szállásfoglalás, ajánlatkérés közvetlenül a szálláshelyek elérhetőségein!

Alta Moda Fashion Hotel**** Budapest

Alta Moda Fashion Hotel**** Budapest

Szállodánk a divatos elegancia képviselője, a közösségi terek letisztult stílusát élénk sárgák, visszafogott kékek, kényelmes bútorok jellemzik. A szállodai szolgáltatások között olyan újítások is megtalálhatók, mint az élő, kontaktus nélküli chat a recepcióval, vagy a vezeték nélküli készüléktöltés a ...

Aria Hotel Budapest*****

Aria Hotel Budapest*****

Fedezd fel Budapestet egy turista szemével és lazíts a világ egyik legjobb szállodájának választott Aria Hotel Budapestben! A zenei tematikájú luxus butikhotel különböző zenei irányzatokat képviselve négy szárnyra különül – klasszikus, opera, jazz és kortárs –, melynek mindegyike más-más stílusjegyeket ...

Bohém Art Hotel Budapest

Bohém Art Hotel Budapest

A Bohém Art Hotel Budapest legújabb, különleges szállodája. Kiváló fekvése mellett – a történelmi belvárosban, 50 méterre a Váci utcától és a Dunaparttól – nemcsak egyesíti a legkeresettebb városi szállodák (design és hip hotelek) stílusjegyeit, de jól megkülönböztethető, egyedi tulajdonsággal is ...

Boutique Hotel Budapest

Boutique Hotel Budapest

A Boutique Hotel Budapest szálloda Budapest szívében, a nyüzsgő belvárosi sétáló-vásárló utca, a Váci utca, az élményt adó Vásárcsarnok és a felújított Szabadság híd közelében található. Mindamellett, hogy kiváló közlekedési csomópontban van, a városközpont elegáns üzletei, vonzó kávéházai, éttermei, ...

Budapest Marriott Hotel

Budapest Marriott Hotel

A Budapest Marriott Hotel a főváros szívében, a híres Duna korzón helyezkedik el. Egyedülálló módon a városban - az ötcsillagos luxusszálloda valamennyi szobája a Dunára és a Budai Várra néző kilátást kínál.

City Hotel Pilvax Budapest

City Hotel Pilvax Budapest

A City Hotel Pilvax a belváros szívében, a Váci utca legelőkelőbb üzleteitől és éttermeitől csak néhány perc séta távolságban helyezkedik el. 32 jól felszerelt és ízlésesen berendezett szoba kilátással az utcára vagy a szálloda belső udvarára.

Cosmo City Hotel*** Budapest

Cosmo City Hotel*** Budapest

A divatos és ízléses berendezésű hotel Budapest szívében, a Váci utcában, a főváros számos látványosságának közvetlen közelében található. A 36 saját fürdőszobás, kiválóan felszerelt, hangulatos szoba közül választhat igényeinek megfelelően. A szobáinkban klíma, hajszárító, ingyenes WiFi hozzáférés, ...

Danubius Hotel Astoria City Center****

Danubius Hotel Astoria City Center****

Tradíció és stílus a főváros szívében 1914 óta. A patinás Danubius Hotel Astoria az évek során megőrizte eredetiségét, különleges hangulatát. Csodálja meg Budapest egyik legszebb patinás épületét, mely a kényelem és az elegancia maximális kombinációját nyújtja. Térjen be a Mirror Kávéház és Étterembe, amely ...

Danubius Hotel Erzsébet City Center *** Budapest

Danubius Hotel Erzsébet City Center *** Budapest

Modern szálloda hangulatos légkörrel a nyüzsgő főváros szívében, a belváros új sétáló utcájában, Pest üzleti, kereskedelmi és kulturális negyedében, közel kitűnő éttermekhez és kávézókhoz. 123 klimatizált szoba, WIFI minden szobában, zuhanyzó, hajszárító, telefon, minibár, TV. Összenyitható, dohányzó és ...

Elizabeth Apartman Hostel Budapest

Elizabeth Apartman Hostel Budapest

Az Elizabeth Apartman Hostel a város szívében helyezkedik el, az Astoria és a Ferenciek tere közt, a belvároshozban. Várunk diákokat, csoportokat, akik szívesen maradnának itt nálunk pár napra, vagy hosszabb időre. Hostelünk igazán kecsegtető, olcsó árakat biztosít hátizsákos vendégeknek és ...

1 2 3 4 5   
Találatok száma: 190
Asztalfoglalás, bejelentkezés közvetlenül a vendéglátóhelyek elérhetőségein!

Scruton Belváros Közösségi tér és Kávézó Budapest

Scruton Belváros Közösségi tér és Kávézó Budapest

Scruton Belváros egy klasszikus találkozóhely a város szívében. A Scruton Belváros az V. kerületi Zoltán utcában, a Duna és a Szabadság tér gyönyörű környezetében található igazán különleges közösségi hely, mely a klasszicista miliő és a kortárs belsőépítészeti enteriőr tökéletes ötvözetét kínálja. Az ...

Asztalfoglalás
Kiemelt partner
Scruton V.P. Közösségi tér és Kávézó Budapest

Scruton V.P. Közösségi tér és Kávézó Budapest

Scruton V.P. inspiráló találkozóhely a Veres Pálné utcában, a város szívében. Fedezd fel a Scruton V.P.-t, a budapesti üzleteink közül a legfiatalabb találkozóhelyet, mely az V. kerületi Veres Pálné utcában található. Az inspiráló Scruton életérzés 2022. március 15-én költözött be a Veres Pálné utcába. A ...

Asztalfoglalás
Kiemelt partner
Essência Restaurant - Tiago & Éva

Essência Restaurant - Tiago & Éva

Az Essência Tiago & Éva története, egy étterem, melyben ötvöződnek a portugál és magyar gyermekkor emlékeit idéző ételek ízei a modern csúcsgasztronómiával, kötetlen elegáns stílusban. Éttermünkben megmutatjuk mit jelent az élet és étel esszenciája. Ételeinkkel, borainkkal, ízeinkkel élményt ...

Kiemelt partner
AZR Libanoni Étterem Budapest

AZR Libanoni Étterem Budapest

Autentikus libanoni ételek Budapest szívében - Lépjen be a libanoni kultúra és a kulináris élvezetek világába az újonnan megnyílt ARZ Libanoni Étteremben, mely az InterContinental Budapest szálloda földszintjén, a pezsgő Dunakorzón található.

Anna Café Budapest

Anna Café Budapest

Kávékülönlegességek széles választékával várja vendégeit az Anna Café a Váci utca forgatagában. Igazi otthon a kávészeretők számára, legyen szó munkáról, randevúról, baráti vagy családi beszélgetésről.

BOATanic Hajó Terrace & Bar Budapest

BOATanic Hajó Terrace & Bar Budapest

A BOATanic Hajó a város szívében, a pesti Duna-part legszebb részén horgonyoz, az Erzsébet-híd és a Lánchíd között.

Bambuszliget Japán Étterem és Sushi Bár Budapest

Bambuszliget Japán Étterem és Sushi Bár Budapest

Éttermünk a japán hagyományoknak és stílusnak megfelelően lett berendezve, kialakítva. Harmonikus környezet, tiszta letisztult formák, kellemes nyugtató színek jellemzik a belső tereket. Magyarországon egyedülállóan éttermünkben kóstolhatja meg házilag készített, kézzel gyúrt japán tésztakülönlegességeinket. ...

Big Ben Teaház

Big Ben Teaház

A Big Ben Teaház 2000 óta várja vendégeit a belváros szívében, több mint 130 fajta teával és több mint 20 fajta natúr és ízesített kávéval.

Boom & Brass Étterem

Boom & Brass Étterem

Késői reggeli, korai ebéd vagy egy jó kávé elegáns környezetben, a város szívében. Esténként koncertek, élőzene.

Borssó Bistro

Borssó Bistro

A francia bisztrók hangulatát idézi meg franciás-magyar éttermünk Budapest belvárosában, ahol a magyar konyha klasszikus ízei jelennek meg francia zamatokkal. Évekkel ezelőtt egy magyaros-franciás éttermet álmodtunk meg, mely a francia bisztrók hangulatát idézné meg Budapest belvárosában. Ebbe a ...

1 2 3 4 ... 19   
Kapcsolódó témák:

Kiemelt ajánlatok

Parlamentlátogatás 2024 Budapest. 45 perces séta idegenvezetővel az Országház legszebb helyiségeiben Parlamentlátogatás 2024 Budapest. 45 perces séta idegenvezetővel az Országház legszebb helyiségeiben
  • Budapest
  • V. kerület
2024. március 25. (hétfő) - 2024. március 31. (vasárnap)
Országgyűlési Múzeum programok 2024 Budapest Országgyűlési Múzeum programok 2024 Budapest
  • Budapest
  • V. kerület
2024. június 1. (szombat)

Országos eseménynaptár

KeSzeCsüSzoVa
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
Megadott intervallumban:
-tól
-ig