ÚJ PROGRAM HIRDETÉS
Pünkösdi wellness hétvége a Bonvitalban - Sztárvendég: Gájer Bálint
Pünkösdi wellness hétvége a Bonvitalban - Sztárvendég: Gájer Bálint
Gyulai tavaszi wellness kikapcsolódás teljes panziós akcióval!
Gyulai tavaszi wellness kikapcsolódás teljes panziós akcióval!
Tavaszi programajánló online jegyvásárlási lehetőséggel
Tavaszi programajánló online jegyvásárlási lehetőséggel

Pinceszínház Budapest

A Pinceszínház Budapest kulturális palettáján különös színt képvisel: a hazai színházművészet kiválóságait egy-két-háromszereplős darabokban, kamaraszínházi bemutatókban láthatja a közönség testközelből.

A Pinceszínház története és helye Ferencváros kulturális életében

A helytörténeti kutatások alapján tudható, hogy a Ráday utca 5. szám alatti ház 1875-ben épült és helyet adott a „Fogadó a két kék kecskebak”-hoz nevű műintézménynek. Az épület akkor lábakon állt, a földszint egyáltalán nem volt beépítve, hogy a szekerek, lovaskocsik be tudjanak állni az udvarra.  Az említett kecskebakok vörösbronzból, kb. 1-1,5 m magas szobrok lehettek a ház tetején, a saroknál, egy azóta lebontott kupola tetején. Két egymás felé forduló, mellső lábait felemelő patás állatot ábrázolt. A fogadóban átvonuló árusok, kereskedők szálltak meg egy-két éjszakára.

Később az Állami Altiszti Egyesület tulajdona volt a ház, a lakók tőlük bérelhették otthonukat. A két irányba néző épület Ráday utca 5. sz. ház felé néző része műemlék, a Török Pál utcai oldal építésének éve 1890. Az első világháború előtt táncos szórakozóhely volt itt, a háború után a pincében kuglizó, a földszinti részen szórakozóhely működött, hétvégi táncos rendezvényekkel, az egész környék lakói ide jártak táncolni. Alatta nagyméretű pince található, ami a II. világháborúban óvóhely lett, szintén sok környékbeli ház lakóinak menedéket nyújtva. Több mint 200 ember volt lenn egy-egy támadás alkalmával, és a méretére jellemző, hogy mindenkinek jutott fekvőhely.
A felszabadulás után renoválták az épületet (állítólag a két kecske akkor tűnt el, mert bomba nem találta el őket; egy másik lakó szerint 1951-ben még az egyik kecske a helyén volt) a kupolát lebontották, ma csak a hagyományos nyeregtető látható. Az eresz alatt díszesen cizellált minták húzódtak végig, amelyeket levertek és a helyét egyszerűen bedeszkázták. A pincében „kuglizó”-t csináltak, fent a hétvégi táncpartik tovább folytatódtak, míg a hangoskodók miatt a mellékutca felől is csináltak bejáratot, mert addig csak a ház belső udvara felől lehetett megközelíteni. Az eredetileg csak a Ráday utca felől megközelíthető helyiségek bejáratát az 1965-66-os átépítés során alakították ki a Török Pál utca felé, amely akkor kapta a Török Pál u. 3-as számot. Az ottani bejáratot Mattioni Eszter Táncoló leány című mozaikképe díszíti.
Az ötvenes évek végén a Soroksári úti Likőrgyár nyugdíjas klubja működött itt.

A kerületi Tanács 1962-ben alapította első önálló művelődési otthonát a Ráday u. 5 szám alatti épület Török Pál utcai részén. A kedvezőbb adottságokat elváró művelődési házi besorolási kategória helyett az „otthon” elnevezés jobban illett az intézményre. A művelődési otthon alig száz négyzetméteres nagyteremének ülőhelyszáma 100 fő, befogadóképessége maximum 120 fő. 1966. május 13-ától viseli a Török Pál utcai intézmény Kosztolányi Dezső nevét. „A névadó ünnepségen meghívottként részt vett Kosztolányi özvegye, Harmos Ilonka, a híres Ilona című vers ihletője, és Kosztolányi fia, Ádám is.
A Kosztolányi Művelődési Otthonban működő Pinceszínház eredetileg marionett-bábszínház volt az Astra Marionett Stúdió számára, de ennek helyét 1966. április 2-án a Budapesti Ifjúsági Színpad vette át, amely hamarosan Pinceszínház néven vált ismertté. Keleti István és Mezei Éva nevéhez fűződik a Pinceszínház legendájának kezdete és első három évtizede.
A jelenlegi, tehát a művelődési intézmény felől megfogalmazott történetben az a kiemelendő szempont, hogy a színháznak egészen 1993-ig nem volt azonos a fenntartója a művelődési otthonéval. A Pinceszínház a Fővárosi Tanács közvetlen felügyelete alá tartozott, előbb a Fővárosi Művelődési Ház egyik telephelyeként, majd 1979-től, a Budapesti Művelődési Központ megalapításától a XI. kerületi BMK egyik telephelyeként, nagy szakmai és gazdasági önállósággal rendelkezett. Keleti István 1969. január 1-től hivatalosan is a Pinceszínház vezetőjeként szerepel. Ezt a tisztet egészen 1985 tavaszáig töltötte be, amikor felkérésre megpályázta és elnyerte a Gyermekszínház, a későbbiekben általa elnevezett Arany János Színház igazgatói tisztét.

Keletit 1985-ben a színház kezdetekor vele együtt dolgozó Mezei Éva követte. Mezei Éva 1986 októberében, egy diákrendezők számára tartott tanfolyamon rosszul lett és még aznap este, 57 éves korában elhunyt. Váratlanul maradt elismert, nagy tekintélyű vezető nélkül a színház. Ez a körülmény lett a kiindulópontja annak a majd fél évtizedig tartó küzdelemnek, ami ettől kezdve kibontakozott a Pinceszínház működtetése, szakmai irányítása és fenntartása körül a kerület és a fővárosi kulturális irányítás között. Az eredője ennek a sok éven át zajló harcnak valójában az a hiányosság volt - amely műszakilag bizonyára indokolt, hiszen az eltelt évtizedek alatti számos felújítás, átalakítás során sem változott -, hogy a Pinceszínház a művelődési házéhoz hasonlóan 100 főre méretezett nézőteréhez, irodájához és színházi öltőihez semmilyen vizesblokk nem tartozott, és nézői csak a művelődési ház felől mehettek le az előadásokat megtekinteni. Büfé is csak a művelődési házi szinten állt rendelkezésre, a mindenkori művelődési ház üzemeltetésében.

Mindaddig, amíg Keleti és Mezei révén megkérdőjelezhetetlen tekintélyek irányították a színházi munkát, kevesebb előadással, főként amatőrszínházi műhelyként, a status quo-t minden fél tiszteletben tartotta. Sőt, a harmonikus és eredményes együttműködésre alapozva, a Fővárosi Tanács V.B. Művelődési Főosztálya és a Budapesti Művelődési Központ szakmai támogatásával jött létre 1979-ben a művelődési házban a Budapesti Diákszínjátszó Bázis. A diákszínjátszó bázis munkájában Keleti István szakmai vezetőként támogatta a művelődési házban népművelőként alkalmazott Illés Klára tevékenységét, számos sikeres színházrendezői tanfolyamot, tábort, budapesti diákszínjátszó seregszemlét bonyolítottak le együtt.

A feszültségek akkor kezdődtek, amikor Mezei Éva halálát követően, alig egy hónapon belül, a Fővárosi Tanács V.B. Művelődési Főosztály munkatársát, dr. Bodansky Györgyöt kinevezték a Pinceszínház igazgatójának. Bodansky törekvései a profi színházi működés irányába tartottak, ehhez azonban a működési feltételeket csak akkor lehetett volna biztosítani, ha a művelődési házi és a színházi közönség kiszolgálása nem ütközik. A legtöbb feszültség forrása a zaj átszűrődése volt, de nem kis nehézséget jelentett a kétféle közönség áteresztése és infrastruktúrával történő ellátása sem, annál is inkább, mivel a Hagyomány Iskolája, Rolling Stones Klub, Benkó Klub révén a művelődési ház a 80-as évek végén, 90-es évek elején gyakorlatilag minden hétköznap este foglalt volt. Egyre inkább nyilvánvalóvá vált, hogy a probléma csak úgy oldható meg, ha egységes irányítással működik a két intézmény. A Pinceszínház pozícióját gyengítette, hogy hiába hozott létre sikeres produkciókat, hívott vendégművészeket, valójában saját társulattal nem rendelkezett, a saját társulati mag továbbra is amatőr jellegű volt, ugyanakkor repertoárjának profi színházi törekvései a nem-hivatásos és az alakuló alternatív színházi szcénában is kívülállóvá tették. A történetet a BMK és a Pinceszínház oldaláról tekintve, a Budapesti Művelődési Központ első három évtizedét bemutató kötet jól foglalja össze.

A nyitottabb, színesebb művelődési házi tevékenység – gazdasági eredményesség és sok látogató, a helyi pártok megalakulása, a kulturális utca megszervezése – jó alapot teremtett arra, hogy a megalakuló Ferencvárosi Önkormányzat egyre aktívabban kezdeményezze a nemrég létrejött Fővárosi Önkormányzatnál a Pinceszínháznak a kerülethez történő csatolását, az ingatlan helyzetének megnyugtató és végleges rendezését. Miközben a színház igyekezett megtartani és növelni presztízsét, a művelődési ház részéről is beadványok, koncepciók sora született, amely azt kívánta alátámasztani, hogy a diákszínházi jelleghez kellene visszakanyarodni, valamint, a „két intézmény – egy tulajdonos” helyzet megszünteti majd az áldatlan állapotokat.

Végül 1993-ban került pont a történet végére: a Ferencvárosi Önkormányzat által a Fővárosnak megváltásul biztosított tulajdon felajánlásával, vagyis tulajdoncserével a Budapesti Művelődési Központ telephelye megszűnt a Török Pál utcában és a Pinceszínház az akkor létrejövő Kosztolányi Kulturális Központ (KKK) része lett. Ez utóbbi 1999-ben megszűnt, a Pinceszínház pedig 2007 óta a Ferencvárosi Művelődési Központ tagintézménye.

Az épület tehát nem csak az amatőr, majd profi színjátszásáról ismert a lenti színházteremben, hanem a Benkó Dixielandről is, amely a felső teremben alakította ki klubját és működtette több, mint 50 éven keresztül. Helyüket, a szerda esti klubkoncertek rendezését  - Benkó Sándor halála után - 2016-tól a Dixie Kings of Hungary folytatja. A Pinceszínház működése 2017. november 1-étől a Ferencvárosi Művelődési Háztól függetlenné vált, önállóan, Ferencváros színházaként folytatja tovább a munkáját. 

Antal Tibor és Gönczi Ambrus gyűjtése alapján

2024.01.01 - 2024.12.31

Találatok száma: 13
Szállásfoglalás, ajánlatkérés közvetlenül a szálláshelyek elérhetőségein!

Boulevard City Panzió Budapest

Boulevard City Panzió Budapest

A Boulevard City Panzió családias kis panzió a főváros IX. kerületében, közel a Dunához. A panzió szobái egy 8. emeletes lakóház felső szintjein találhatóak. Kedvező elhelyezkedésünk révén a panzió kiváló kiindulópont Budapest felfedezéséhez, a városközpontba egy kényelmes sétával is eljuthatnak ...

Corvin Hotel Budapest ****

Corvin Hotel Budapest ****

Otthonos életérzés a város közepén, madárcsicsergős reggelek néhány lépésre a Corvin-negyedtől. 86 kényelmes, kellemes szállodai szobánk és 5 tágas apartmanunk, sokoldalú rendezvénylehetőségeink és ínycsiklandó reggelink mellett a kedves vendéglátás az, ami miatt sokan visszajárnak hozzánk.

Ráday Central Apartman Budapest

Ráday Central Apartman Budapest

A Ráday Central Apartman Budapest színvonalas, új apartmanokat kínál a központban, 30 méterre a kellemes hangulatú, kávézókkal és éttermekkel teli sétálóutcától és a Kálvin tértől.

ibis Budapest Citysouth Hotel ***

ibis Budapest Citysouth Hotel ***

Az ibis Budapest Citysouth a repülőtér és a városközpont között található (20 perc), egy bevásárlóközpont mellett, egy metróállomással szemben, és könnyű hozzáférést biztosít a repülőtérhez.

Actor Hotel Budapest

Actor Hotel Budapest

Az Actor Hotel Budapest történelmi belvárosának pesti oldalán található. A szálloda könnyedén elérhető a városközponttól és a repülőtérről. A repülővel érkezők számára a szálloda egyszeri ingyenes reptéri transzfert biztosít minimum 3 éjszakás szobafoglalás esetén, előzetes kérés alapján (07:00-22:00 ...

Canada Hotel*** Budapest

Canada Hotel*** Budapest

A Canada Hotel ideális választás csoportok számára és üzleti tárgyalások, rendezvények, konferenciák lebonyolítására is. Célunk a vendégek igényeinek legmagasabb szintű kielégítése. Ezt szolgálja az ingyenes WiFi a szálloda egész területén, a tágas parkoló, mely vendégeink számára teljesen ingyenesen ...

Haller Camping Budapest

Haller Camping Budapest

Budapest szívében egy csendes parkban található a jól felszerelt, 24 órás recepcióval működő, családias Haller Camping. Központi elhelyezkedése miatt kiváló választás a magyar főváros nevezetességeinek felfedezéséhez. A tömegközlekedési lehetőségek még éjjel is kiválóak. A kempingből metróval vagy ...

Hotel IBIS Budapest Centrum***

Hotel IBIS Budapest Centrum***

Az IBIS Budapest Centrum mindössze 50 méterre fekszik a Kálvin tér metróállomástól (3,as és 4-es vonal), valamint 300 méterre a Magyar Nemzeti Múzeum épületétől. A szálloda ingyenes WiFi-vel és kerti terasszal várja vendégeit. A légkondicionált szobák saját fürdőszobával és műholdas TV-vel ...

Ibis Styles Budapest City ***

Ibis Styles Budapest City ***

Az Ibis Styles Budapest City hotel Budapest központjában, a Petőfi híd pesti hídfőjénél helyezkedik el, csodálatos kilátással a Dunára és a Gellért-hegyre.

Leonardo Hotel**** Budapest

Leonardo Hotel**** Budapest

A reptérhez legközelebb eső négycsillagos szálloda közel a nagykörúthoz.

1 2   
Találatok száma: 55
Asztalfoglalás, bejelentkezés közvetlenül a vendéglátóhelyek elérhetőségein!

Kemenes Cukrászda és Bisztró Vámház körút

Kemenes Cukrászda és Bisztró Vámház körút

Az otthon ízei. A Kálvin és a Fővám tér között félúton található a Kemenes legnagyobb és legimpozánsabb cukrászdája. Jelenleg több mint százharminc féle terméket kínálunk vásárlóinknak és partnereinknek, édes és sós változatban, saját receptúra alapján, kiváló minőségű természetes alapanyagokból. Egy ...

Kiemelt partner
Board Game Café Budapest

Board Game Café Budapest

Budapest első társasjátékos kávézója. A tulajdonosok missziójuknak tekintik, hogy minél többen éljék át segítségükkel a közös játék önfeledt örömét. Természetesen remek kávék és ízletes szendvicsek, kézműves házi sütemények is kóstolhatók itt. Ha Ön is szeret játszani, jó helyen jár, nálunk ...

Bohém Étterem Budapest

Bohém Étterem Budapest

A Bohém Étterem és Rendezvényhelyszín különlegességét már maga a helyszín is adja, hiszen a Müpán belül, a világ vezető muzsikusait fogadó hangversenyterem mellett található. A környezet adta patinás esszencia az, ami rögtön megragadja az ide látogatót. Belépve különleges terek, hangulatos világítás, ...

Fakanál Étterem Budapest

Fakanál Étterem Budapest

Magyar népi konyhát kínáló étterem a belváros szívében a Nagyvásárcsarnok első emeletén Budapest legjobb kolbászával és gulyásával.

Púder Étterem és Galéria

Púder Étterem és Galéria

Világkonyha és autentikus ízek egyben különleges, egyedi hangulatú enteriőrben.

Urban Jungle Budapest

Urban Jungle Budapest

Budapest szívében, egy lakásétterem, ami telis-tele van szobanövényekkel. Szeretünk és keresünk mindent a városban, ami zöld. Egyformán rajongunk a szobanövényekért, a városi parkokért, az irodai élő zöld falakért és a hangulatos belvárosi növényes erkélyekért. Hiszünk benne, hogy egy lakásból a ...

Veranda Grill & Wine Budapest

Veranda Grill & Wine Budapest

A Veranda Grill & Wine a 9. kerületben, a Vendel utcában várja vendégeit magyaros konyhával.

Vörös Postakocsi Étterem

Vörös Postakocsi Étterem

Vörös Postakocsi Étterem: tradicionális magyar ételspecialitások és élő cigány zene a város szívében, a Ráday utcában 1970 óta.

39 Studium Önkiszolgáló Étterem és Kávézó

39 Studium Önkiszolgáló Étterem és Kávézó

A Czuczor utcában várja alacsony árakkal és széles választékkal a megéhezett diákokat, és dolgozókat az önkiszolgáló étterem és kávézó.

BarCraft Corvin Budapest

BarCraft Corvin Budapest

A bárban az alsó szinten található a társasok polca, amin különböző de annál izgalmasabb és szórakoztatóbb játékokat próbálhatnak ki. Rögtön mellette a pultnál ismerkedhetnek koktél kínálatuk széles választékával.

1 2 3 4 ... 6   
Találatok száma: 169
Kiállításmegnyitók Budapest 2024

Kiállításmegnyitók Budapest 2024 2024. április 18. (csütörtök) 18:00

MEGNYITÓ: Capazine & Átlátás című kiállítások

Állandó és időszaki kiállításmegnyitó események Budapesten művészeti, kulturális intézményekben 2024-ben.

Holokauszt Emlékközpont programok 2024

Holokauszt Emlékközpont programok 2024 2024. április 18. (csütörtök)

A Holokauszt Emlékközpont nem csupán emlékhely, kutató- és oktató-bázis valamint kiállítási helyszín, hanem állandó jelleggel otthont ad különböző kulturális és szakmai eseményeknek is.

Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény programok 2024

Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény programok 2024 2024. április 17. (szerda) - 2024. április 25. (csütörtök)

A Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény legfőbb célja, hogy változó, és főképpen fejlődő IX. kerületet folyamatosan dokumentálja, hogy az elkövetkező évtizedek ferencvárosi polgárai minél színesebb és részletesebb képet kapjanak és alkothassanak városrészük rég- és közelmúltjáról.

Balázs János koncertek 2024. Online jegyvásárlás

Balázs János koncertek 2024. Online jegyvásárlás 2024. május 22. (szerda)

Balázs János fiatalos lendülete kiemelkedő technikai kvalitással és mély zenei megértéssel párosul. Művészi ösztönei biztonsággal vezetik a profizmus legmagasabb fokára. Egyéni zenei látásmód jellemzi előadásait, mely során hangot mer és tud adni saját elképzeléseinek. Hitvallása, hogy a zene csakis a ...

Ár: 3 500 Ft -tól
21 900 Ft -ig
JEGYVÁSÁRLÁS
Jegyvásárlás
Jazz koncertek 2024. Online jegyvásárlás

Jazz koncertek 2024. Online jegyvásárlás 2024. május 8. (szerda)

Jazz koncertek Magyarországon online jegyvásárlási lehetőséggel 2024-ben. A jazz hazánkban is a népszerű műfajok közé tartozik. Mi sem bizonyíthatná ezt jobban, mint a megannyi koncert és zenei program. A külföldi és hazai előadók széles repertoárjából válogathat a műfaj iránt érdeklődő koncertlátogató. ...

Ár: 1 000 Ft -tól
25 100 Ft -ig
JEGYVÁSÁRLÁS
Jegyvásárlás
Filharmonikus koncertek 2024. Online jegyvásárlás

Filharmonikus koncertek 2024. Online jegyvásárlás 2024. április 25. (csütörtök)

Filharmonikus koncertek országszerte online jegyvásárlási lehetőséggel 2024-ben. A filharmonikus együttesek színvonalas műsorral várják a komolyzene szerelmeseit. Magyarország több nagy múlttal rendelkező együttessel büszkélkedhet. A hazai komolyzenei élet meghatározó alakjai többek között a Nemzeti ...

Ár: 1 000 Ft -tól
21 900 Ft -ig
JEGYVÁSÁRLÁS
Jegyvásárlás
Hobo koncertek 2024 / 2025

Hobo koncertek 2024 / 2025 2024. április 18. (csütörtök)

Földes László közismert becenevén Hobo, Kossuth-díjas magyar bluesénekes, dalszerző, előadóművész és a Hobo Blues Band alapító tagja és énekese. Fellépéseit, színházi előadásait mindig nagy érdeklődés kíséri. A magyar zenei és színházi élet meghatározó alakja.

Ár: 200 Ft -tól
20 900 Ft -ig
JEGYVÁSÁRLÁS
Jegyvásárlás

Világnapi programok 2024. Események, rendezvények 2024. április 27. (szombat)

10. TAICHI ÉS CHI-KUNG VILÁGNAP

Világnapi programok, események országszerte. Ajánló.

Goethe Intézet programok 2024 Budapest

Goethe Intézet programok 2024 Budapest 2024. április 19. (péntek) - 2024. április 26. (péntek)

A budapesti Goethe Intézet 1988 óta, a két országban kölcsönösen felállítandó kulturális és információs központokról szóló megállapodásának alapján működik. Az intézet négy részlege: a kulturális programosztály, a könyvtár, a nyelviskola és a nyelvtanár-továbbképzés.

Cifra Palota Gyermeknap 2024 Budapest

Cifra Palota Gyermeknap 2024 Budapest 2024. május 26. (vasárnap)

A Müpa vasárnaponkénti Cifra Palotája hatalmasra nő gyermeknap alkalmából 2024. május 26-án 10 és 15 óra között. Zenék, mesék három színpadon; bent a Müpában és kint szabadtéren is rengeteg kreatív és zenés foglalkozás vár minden gyermeket és gyermeklelkű felnőttet, akik a „vattacukor-élmények” ...

1 2 3 4 ... 17   
Találatok száma: 8
IF Kávéház  programok 2024. Mindenkit vár az IF Cafe Jazz Club

IF Kávéház programok 2024. Mindenkit vár az IF Cafe Jazz Club 2024. április 12. (péntek) - 2024. április 30. (kedd)

Az év minden napján élő jazz koncertek, finom ételek és italok.

Bibliamúzeum időszaki kiállítás 2024 Budapest. Nemzedékről nemzedékre - Böhm Gyűjtemény

Bibliamúzeum időszaki kiállítás 2024 Budapest. Nemzedékről nemzedékre - Böhm Gyűjtemény 2024.03.23. (szombat) - 2024.07.13. (szombat)

Szeretettel várjuk a Bibliamúzeum Nemzedékről nemzedékre - Böhm Gyűjtemény időszaki kiállítására. A Bibliamúzeum tárlatán többek között Kiss Béla, Lakner László, Jakobovits Miklós, Mauer Dóra, Haász István, Konok Tamás, Mengyán András, Bak Imre és Fajó János alkotási segítenek bepillantani ebbe a sokszínű ...

Kiemelt ajánlat
Kertvárosi Időutazás 2024. Budapesti és főváros környéki városnéző séták

Kertvárosi Időutazás 2024. Budapesti és főváros környéki városnéző séták 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)

Több mint 40 féle különleges séta Budapest 16. kerületében, és múzeumi szerdák az ismeretlen főváros felfedezésére. Túravezető: Benedek Ágnes helytörténész.

Ferencvárosi programok 2024

Ferencvárosi programok 2024 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)

Ferencvárosi programok 2023. Ajánló

Ferencvárosi programok, események, rendezvények, fesztiválok Budapest 9. kerületében.

Ráday utca programok Budapest 2024. Online jegyvásárlás

Ráday utca programok Budapest 2024. Online jegyvásárlás 2024. április 15. (hétfő) - 2024. április 21. (vasárnap)

A Budapest 9. kerületében, Belső-Ferencvárosban található Ráday utca számos kikapcsoldási lehetőséget kínál. Több alternatív színház működik itt, nagy multú jazz kávézó, alternatív szórakozóhelyek, éttermek, specialty kávézók, reggelizőhelyek. Itt található a Biblia Múzeum is. Programajánló.

Ár: 2 000 Ft -tól
5 000 Ft -ig
JEGYVÁSÁRLÁS
Jegyvásárlás
Pancs - Gasztroplacc események 2024. Termelői Piac Budapest

Pancs - Gasztroplacc események 2024. Termelői Piac Budapest 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)

Frissen, egyenesen a termelőktől szerezhetitek be a hazai alapanyagokat, finomságokat a Pancs gasztroplaccon! Romkocsmából közösségi piac minden vasárnap 9:00-14:00 óráig. A Corvin-negyed vonzáskörzetében, a Trafó mellett található a Gasztro Placc. Őstermelői piaccal, gasztro vendéggel, közösségi asztallal ...

Kényszermunka a Szovjetunióban című kiállítás az MNM Malenkij Robot Emlékhelyen

Kényszermunka a Szovjetunióban című kiállítás az MNM Malenkij Robot Emlékhelyen 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)

MNM Málenkij Robot Emlékhely - A Magyar Nemzeti Múzeum új állandó kiállítóhelye a második világháború után a Szovjetunióba tömegesen kényszermunkára elhurcolt nők és férfiak számára állít emléket. A kiállításnak otthont adó, Ferencvárosi pályaudvar mellett álló „atombiztos” épület egykor a Magyar ...

Színháztörténeti, kertművészeti és építészettörténeti séta a Nemzeti Színház kert- és szoboparkjában

Színháztörténeti, kertművészeti és építészettörténeti séta a Nemzeti Színház kert- és szoboparkjában 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)

A kert és a szoborpark, a színház külső környezetének megálmodója Török Péter kerttervező művész. A kert és annak szerves részét alkotó szoborpark, a Nemzeti Színház külső térben megfogalmazott folytatása. A színház tehát nem ér véget az épület falainál, a színháztörténet, a kertművészet-történet és ...

Találatok száma: 17

Unicum Ház

Unicum Ház

Látogass el hozzánk egy minden érzékszervre ható élményért! A Zwack család által tolmácsolt filmben megismerheted kalandos történetüket. A kiállításon felfedezheted az Unicum történetét korabeli palackok, dokumentumok, családi fényképek és relikviák segítségével. A régi lepárlóban és a pincében az ital ...

Jegyvásárlás
Kiemelt partner
Art of Lamps Design Studio Budapest

Art of Lamps Design Studio Budapest

A Stúdio egyedi, klasszikus és modern lámpákat tervez, gyárt és installál!

Bibliamúzeum Budapest

Bibliamúzeum Budapest

A Bibliamúzeum kiállítás arra a kérdésre kíván választ adni, miért fontos ez a könyv a mai korban is, miért érdemes a Bibliát kézbe venni, kézbe adni és olvasni. A Biblia világát eredeti régészeti tárgyak, másolatok, hagyományos és informatikai interaktív eszközök segítségével mutatjuk be. ...

Dunapart Galéria

Dunapart Galéria

A DunaPart Galéria 2001 januárjában alakult, azzal a céllal, hogy a kortárs képzőművészeti alkotások, egyre meghatározóbb szerephez jussanak az emberek mindennapi életében, környezetükben, otthonukban, munkahelyeiken. Támogatni, és ezáltal elérni, hogy a festészet, a kisplasztika, a kerámia eredeti ...

Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény

Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény

1997-ben nyílt meg a Ferencváros fejlődését és több mint 200 éves történetét bemutató állandó kiállítás az önálló helyet nyert Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjteményben, mely nagyjából 60 négyzetméter alapterületen mutatta be elsősorban korabeli térkép- és fotóanyag segítségével a főváros e dinamikusan ...

Fradi Múzeum

Fradi Múzeum

A Groupama Aréna földszintjén található a Fradi Múzeum, ahol az állandó kiállítás mellett több időszaki kiállítást is láthatott a közönség. A Fradi Múzeum Magyarország első és egyetlen hivatalos klub múzeuma. Közel 200 m2-en több száz sportereklyén keresztül mutatjuk be a klub múltját és jelenét. ...

Holokauszt Emlékközpont Budapest

Holokauszt Emlékközpont Budapest

A Páva utcai emlékközpont a világ kevés, kizárólag a holokauszttal foglalkozó, állami alapítású intézményeinek egyike. Az intézmény tudományos, oktatási és kulturális központ. Interaktív állandó és különleges időszaki kiállításokkal, élményközpontú múzeumpedagógiai programokkal, kulturális ...

Húsipari Múzeum

Húsipari Múzeum

A kiállítás áttekintést ad a húsipari eszközök, a vágási és feldolgozási technológiák fejlődéséről. Bemutatót láthatunk a húsipari szakirodalomból, valamint nyomon követheti a látogató a Húsipari Kutatóintézet történetét, fejlődését.

József Attila Emlékhely Budapest

József Attila Emlékhely Budapest

József Attila szülőházában modern, interaktív állandó kiállítással és rendszeres programokkal várja az irodalomszeretőket.

Ludwig Múzeum Kortárs Művészeti Múzeum

Ludwig Múzeum Kortárs Művészeti Múzeum

A Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum Magyarország első olyan múzeuma, amely kizárólag kortárs művészetet gyűjt. Jelentős nemzetközi és magyar képzőművészeti gyűjteményét Peter és Irene Ludwig adománya alapozta meg 1989-ben. A műgyűjtő házaspár hetven nagy értékű műtárgyat ajándékozott ...

1 2   
Kapcsolódó témák:

Kiemelt ajánlatok

Kiemelt ajánlatok

Pinceszínház előadások Budapest 2024. Online jegyvásárlás Pinceszínház előadások Budapest 2024. Online jegyvásárlás
  • Budapest
  • IX. kerület
2024. április 16. (kedd) - 2024. április 21. (vasárnap)
Benkó Dixieland Band koncertek 2024 Benkó Dixieland Band koncertek 2024
2024. április 17. (szerda)
Jazz Budapest 2024. Koncertek online jegyvásárlással Jazz Budapest 2024. Koncertek online jegyvásárlással
  • Budapest
  • Több kerületben
2024. április 17. (szerda)

Közeli ajánlatok

Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény programok 2024 Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény programok 2024
  • Budapest
  • IX. kerület
2024. április 17. (szerda) - 2024. április 25. (csütörtök)
Református Zenei Fesztivál 2024 Budapest Református Zenei Fesztivál 2024 Budapest
  • Budapest
  • IX. kerület
2024. május 17. (péntek) - 2024. május 19. (vasárnap)
Szent István Könyvhét 2024 Budapest Szent István Könyvhét 2024 Budapest
  • Budapest
  • V. kerület
2024. május 13. (hétfő) - 2024. május 17. (péntek)

Hasonló ajánlatok

Balatonfüredi színházi előadások 2024 Balatonfüredi színházi előadások 2024
  • Balatonfüred
2024. április 27. (szombat)
RaM - ArT Színház Budapest előadások és jegyvásárlás 2024 RaM - ArT Színház Budapest előadások és jegyvásárlás 2024
  • Budapest
  • XIII. kerület
2024. április 19. (péntek)
Jegyvásárlás Kecskemét - koncertek, rendezvények, színházi előadások 2024 Jegyvásárlás Kecskemét - koncertek, rendezvények, színházi előadások 2024
  • Kecskemét
2024. április 15. (hétfő) - 2024. április 17. (szerda)

Érdemes felkeresni!

Foglaljon asztalt!

Kapcsolat, elérhetőség
Szeretné aktiválni elérhetőségeit az oldalon? Partner információ

Foglaljon asztalt!

Országos eseménynaptár

KeSzeCsüSzoVa
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
Megadott intervallumban:
-tól
-ig

Prémium program