ÚJ PROGRAM HIRDETÉS

Bakonybéli Tájház

TOP 10-es programgazda
Kiemelt partner

A Bakonybéli Tájház a bakonyi népi építészet egyik legszebb példája. A két lakóházból és a hagyományostól eltérő, úgynevezett torkospajtából álló épületeit a 19. század közepén építette a tehetős, faszerszámok kereskedelmével foglalkozó Hasprai család. A kisebbik ház elé 1895-ben egy bolthelyiséget toldott Hasprai István – erre utal az oromzaton olvasható évszám és a H.I. monogram. A két házat boltíves kapuval kötötték össze, így alakult ki a jelenleg is látható utcai homlokzat. A nagyobbik épület udvari oldalán mellvéddel ellátott íves gádor (tornác) fut végig.

Bakonybéli Tájház

A lakószobák közül a nagyobbik ház az utcai szobájának berendezése az 1920-as évek végét, a jómódú, fiatal házasok polgárosodó igényeit tükrözi, míg a kisebbikben a szülők 19. század végi életkörülményeit idézhetjük fel. Az egykori istálló helyiségében önálló kiállításrész foglalkozik a hagyományos faszerszám készítés történetével és eszközeivel. Ez a bemutató egyedülálló a Veszprém megyei paraszti kultúrát felidéző tárlatok között. 

A kisebbik ház konyhájában épségben megmaradt az eredeti szabadkémény és a kemence. Itt a falu lakóitól kapott hajdani háztartási eszközökből látható bemutató. Az épület hátsó, utcafronti helyiségében egy hat évtizede élő, sajátos életformájú közösség, a Cseh Tamás nevéhez kötődő bakonyi indián játék mindennapjairól mesélő, "Minden a rokonom - Mytakuye Oyasin" című kiállítás ad alkalmat a közösségek összetartásának bemutatására.

A két épület kiállításain tárlatvezető kíséretében ismerkedhetnek meg a helyi értékekkel.

A vezetés időtartama 35-45 perc.

Az ajándékboltban helyi termékek, valamint térképek és idegenforgalmi könyvek vásárolhatók.

A Bakonybéli Tájház 2024-es nyitvatartása: 

2024.03.29- 11.03.

03.29-04-30., valamint 09.01.-11.0.: naponta 9-16 óra,

05.01-08.31. között naponta 9-18 óra, vasárnap 9-16 óra.

Előre bejelentkező csoportok fogadására a szünnapokon is lehetőség van.

Az épület adottságai miatt egyszerre legfeljebb 25 főt tudunk fogadni. Az ennél nagyobb létszámú, előre bejelentkező csoportok számára két vezetőt tudunk biztosítani, vagy javasoljuk a csoport megosztását más programmal.

Belépőjegy árak:

TÁJHÁZ

VONATKOZIK:
• Egy bakonybéli módos gazda háza;
• A bakonyi faszerszám készítés története;
• A bakonyi indián játék;
• időszaki kiállítás,
• szabadkéményes konyha idegenvezetéssel

Felnőtt:      900.-
Diák, Kedvezményes:    700.-
Nyugdíjas:      700.-
Gyerek (6-14 év):     500.-
Előre bejelentett
gyerekcsoportok:     400.-/fő
Családi belépőjegy:
(2 felnőtt, 2 fő 14 év alatti gyerek): 2500.-
Nagycsaládos belépő:
(2 felnőtt, 3 vagy több gyerek):  2800.-

Ingyenes belépésre jogosultak: bakonybéli lakosok, fogyatékkal élők 1 kísérővel, a Pulszky Társaság, a Magyar Múzeumi Egyesület, a Magyar Könyvtárosok Egyesülete, az ICOMOS tagjai igazolványuk felmutatása mellett.
Kedvezményre jogosultak: tagsági igazolvánnyal rendelkező turisták és természetbarátok, pedagógusok.

A tájház harmadik épületében, az úgynevezett torkospajtában 2020-ban készült el Takács János pápai magángyűjtő anyagából a Játék és Nosztalgia Múzeum. A gyűjtemény az 1960-80-as évek játékait, használati eszközeit, s ezeken keresztül a családok életkörülményeit, szórakozási lehetőségeit, legfőképp a korszak életérzését idézi meg. A nagyszülők, szülők, gyerekek generációjának egyaránt élményt nyújt.

Új  időszaki kiállítás a Tájházban: Szabó Gyula Bakonybélben élő festőművész tárlata. Nyitva tartás a tájházéval egyezik.

Megtekintésére érdemes 40-60 percet szánni.

Belépőjegy árak:

(MAGÁNGYŰJTEMÉNY)
Felnőtt:     1800.-
Diák, Kedvezményes:   1200.-
Nyugdíjas:     1200.-
Gyerek (6-14 év):      800.-
Családi belépőjegy
(2 felnőtt, 2 fő 14 év alatti gyerek): 4200.-
Nagycsaládos belépő:
(2 felnőtt, 3 vagy több gyerek):  4800.-

2024.03.29 - 2024.11.03

Találatok száma: 14
Bakonyi bakancsos túrák 2024 Bakonybél. Bakonyi túrák télen, nyáron

Bakonyi bakancsos túrák 2024 Bakonybél. Bakonyi túrák télen, nyáron 2024. március 27. (szerda) - 2024. március 30. (szombat)

Bakonyi vezetett túrák télen-nyáron. A túrák kiindulópontja Bakonybél. A Bakony tökéletes helyszín a túrázáshoz,kiránduláshoz. Csodálatos erdei, völgyei a Bakony régi misztikumából még ma is sok mindent őriznek. Kikapcsolódás, nyugalom, természetközeli élmények várnak a bakonyi bakancsos turistákra.

Kiemelt ajánlat
Bakonybél programok 2024. Rendezvények, események, túrák, kirándulások

Bakonybél programok 2024. Rendezvények, események, túrák, kirándulások 2024. március 31. (vasárnap)

Jótékonysági húsvéti locsolóbál

Bakonybél 2024. évi programajánlója. Bakonybél egész évben számos vonzó eseménnyel várja a helyi lakosokat és a települést felkereső vendégeket. Állandó programlehetőség a híres helyi egyházi és nemzeti parki látnivalók, helyi nevezetességek felkeresése. Felejthetetlen élmény kirándulni és túrázni a ...

Szállásfoglalási lehetőség
Kiemelt ajánlat
Húsvéti bál 2024 Bakonybél. Jótékonysági locsolóbál a Faluházban

Húsvéti bál 2024 Bakonybél. Jótékonysági locsolóbál a Faluházban 2024. március 31. (vasárnap)

Jótékonysági húsvéti locsolóbál a Faluházban.

Szállásfoglalási lehetőség
Kiemelt ajánlat
Medvehagyma Nap Bakonybél 2024

Medvehagyma Nap Bakonybél 2024 2024. április 13. (szombat)

Medvehagymás Nap Bakonybélben 2024. április 13-án. Tavaszindító medvehagymás program az egész családnak. Receptismertetővel, medvehagymás ételek bemutatójával és kóstolójával, vásárral, a medvehagyma jótékony hatásairól szóló előadásokkal várják a Bakonybélbe kirándulókat, látogatókat.

Kiemelt ajánlat
Bakonybéli Tájház programok 2024

Bakonybéli Tájház programok 2024 2024. április 13. (szombat)

Medvehagyma Nap

A Bakonybéli Tájház a bakonyi népi építészet egyik legszebb példája. A két lakóházból és a hagyományostól eltérő, úgynevezett torkospajtából álló épületeit a 19. század közepén építette a tehetős, faszerszámok kereskedelmével foglalkozó Hasprai család. A kisebbik ház elé 1895-ben egy bolthelyiséget ...

Kiemelt ajánlat

Pünkösd Bakonybél 2024 2024. május 19. (vasárnap)

Pünkösd vasárnap a bakonybéli templomban. Látogasson el egy gyönyörű természeti környezetben fekvő apró településre, Bakonybélre, ahol egész évben kikapcsolódhat, feltöltődhet, kirándulhat. Hagyományőrző programok, rendezvények, családi szórakozás és pihenés Bakonybélben!

Kiemelt ajánlat
Hősök Napja Bakonybél 2024

Hősök Napja Bakonybél 2024 2024. május 26. (vasárnap)

Hősök Napja Bakonybélben a Szent Gellért téren. `Én nem ünneplem őt, én gyászolom, Fekete posztós dob nélkül, magamban, De milliók nevében, akik élnek, És föltámadnak majd egy szép napon A sírból, mit ma országnak neveznek.` (Juhász Gyula: Az ismeretlen katona — részlet).

Kiemelt ajánlat
Kézműves nap Bakonybél 2024. Kreatív programok, események, rendezvények

Kézműves nap Bakonybél 2024. Kreatív programok, események, rendezvények 2024. június 29. (szombat)

Kézműves nap a Tájházban

Kézműves programokra hívjuk és várjuk.

Kiemelt ajánlat

Faünnep Bakonybél 2024 2024. július 6. (szombat)

Faünnep Bakonybélben, az Odvaskői réten egész napos ingyenes kikapcsolódás remek programokkal.

Kiemelt ajánlat
Bakonybél Falunap 2024

Bakonybél Falunap 2024 2024. augusztus 10. (szombat)

A Bakonybéli Falunapot 2024. augusztus 10-én rendezik. A hagyományörző, természeti szépségekben gazdag település változatos programokkal, zenés műsorral, előadásokkal, kézműves foglalkozással, vendégváró gulyással várja az érdeklődőket. Zene, tánc, mulatság, Bakonybélben, a Falunapon mindenkit vár a ...

Kiemelt ajánlat
1 2   
Találatok száma: 1
Bakonybél kiállítás programok 2024

Bakonybél kiállítás programok 2024 2024.03.29. (péntek) - 2024.11.03. (vasárnap)

Állandó és időszaki kiállításokkal várják a Bakonybéli Tájházba látogató vendégeket. A Bakonybéli Tájház a bakonyi népi építészet egyik legszebb példája. A két lakóházból és a hagyományostól eltérő, úgynevezett torkospajtából álló épületeit a 19. század közepén építette a tehetős, faszerszámok ...

Kiemelt ajánlat
Találatok száma: 23
Szállásfoglalás, ajánlatkérés közvetlenül a szálláshelyek elérhetőségein!

Gerence Fogadó Bakonybél

Gerence Fogadó Bakonybél

Legyenek vendégeink Bakonybélben ahol akár több napos programlehetőséget is találnak mind azok akik egy bakonyi falu mai életével, vagy ezer éves múltjára visszatekintve régi idők üzeneteivel szeretnének megismerkedni. A túrázni vágyók számtalan kiépített turista útvonalon indulhatnak útnak, hogy ...

Kiemelt partner
Artemisz Vendégház Bakonybél

Artemisz Vendégház Bakonybél

Szálláshelyünk apartmanként, illetve szobánként is igénybe vehető. Zárt udvarunkban parkolási lehetőség, füvesített kertünkben bográcsozóhely, kerti hinta. Egész évben várjuk vendégeinket.

Bakony Hotel Bakonybél

Bakony Hotel Bakonybél

A Magas-bakonyi Tájvédelmi Körzet buja erdőiben épült Bakony Hotel a hallban ingyenes wifivel és díjmentes magánparkolóval várja vendégeit. A helyszínen masszázs is igénybe vehető.

Bakonybél Somhegy Vendégház

Bakonybél Somhegy Vendégház

Vendégházunk a Bakonybélhez tartozó Somhegy településen található Bakonybéltхl 1,5 km-re. Somhegypuszta apró házai szinte mesébe illően bújnak meg a Bakony második legmagasabb hegye, a Nagy-Somhegy (649 m) lábánál. Egész éves nyitvatartással, Bakonybél egyik legigényesebb vendégházába szeretettel várjuk kedves ...

Bakonybél Vadszőlő Szálló és Étterem

Bakonybél Vadszőlő Szálló és Étterem

Panziónk és éttermünk a Bakonyban, Bakonybélben, Bakonyváriéknál az erdő szélén,a Gerence patak partján fogadja vendégeit. Szállásunk egyéni vendégek, és csoportok részére is ideális. Szállás, étterem, wellness, masszázs, sétavonat, kerékpárkölcsönző, trófeakiállítás tartozik szolgáltatásaink közé.

Bakonybéli Hubertus Vendégház

Bakonybéli Hubertus Vendégház

A bakonybéli friss, tiszta levegő, gazdag állat és növényvilág, az itt élő emberek vendégszeretete felejthetetlen élményt nyújt. Szeretettel várjuk vadászok, családok, baráti társaságok, minden természetkedvelő, túrázni és pihenni vágyó jelentkezését! Jöjjön el, legyen a vendégünk! A Bakonybéli ...

Bakonyi Csillag Vendégház

Bakonyi Csillag Vendégház

A Bakonybélen található Bakonyi Csillag Vendégház ingyenes Wi-Fi-vel rendelkező, önellátó szállást, valamint ingyenes grillezési lehetőséggel és közös terasszal ellátott kertet kínál. A helyszínen ingyenes parkolóhelyek vehetők igénybe, egy buszmegálló pedig 500 méterre helyezkedik el.

Bakonyi Kemencésház

Bakonyi Kemencésház

A Veszprém megyei Bakonybélben található Bakonyi Kemencésház közös konyhával és grillezési lehetőséggel várja vendégeit a Bakonytól 3,4 km-re. Ingyenes wifi és magánparkoló biztosított. A szobákban TV és saját, zuhanyzós fürdőszoba található. Néhányban ülősarok is rendelkezésre áll. A szobák ...

Bakonyi Kisbetyár Erdészeti Erdei Iskola

Bakonyi Kisbetyár Erdészeti Erdei Iskola

A Dunántúl egyik legszebb, természeti és kultúrtörténeti értékekben gazdag vidéke a Bakony térsége. A hegység lábánál húzódó, a hajdani betyárok búvóhelyeként elhíresült Gerence-patak völgyében fekvő Huszárokelőpuszta, ad otthont a környezettudatos gondolkodás és magatartás kialakítását célzó, ...

Bakonyi Mandala Ház Bakonybél

Bakonyi Mandala Ház Bakonybél

Egész évben szeretettel várjuk a négy különálló apartmant magába foglaló vendégházunkban. A négy közül kettő akár össze is nyitható, ha erre igény mutatkozik. Ezért vendégházunk kiválóan alkalmas családok, párok és baráti társaságok itt tartózkodására. Az önellátó lakosztályok mindegyikében jól ...

1 2 3   
Találatok száma: 2
Asztalfoglalás, bejelentkezés közvetlenül a vendéglátóhelyek elérhetőségein!

Bakonybél Vadszőlő Szálló és Étterem

Bakonybél Vadszőlő Szálló és Étterem

Panziónk és éttermünk a Bakonyban, Bakonybélben, Bakonyváriéknál az erdő szélén,a Gerence patak partján fogadja vendégeit. Szállásunk egyéni vendégek, és csoportok részére is ideális. Szállás, étterem, wellness, masszázs, sétavonat, kerékpárkölcsönző, trófeakiállítás tartozik szolgáltatásaink közé.

Pikoló Vendéglő Bakonybél

Pikoló Vendéglő Bakonybél

Házias jellegű konyhával, szolid árakkal működő családias hangulatú étterem. Étlapunk választékában, hideg és meleg levesek, frissen sültek, vegetáriánus fogások, saláták, hamburgerek és desszertek is megtalálhatóak.

Kapcsolódó témák:

Kiemelt ajánlatok

Bakonybéli Tájház programok 2024 Bakonybéli Tájház programok 2024
  • Bakonybél
2024. április 13. (szombat)
Bakonybél kiállítás programok 2024 Bakonybél kiállítás programok 2024
  • Bakonybél
2024.03.29. (péntek) - 2024.11.03. (vasárnap)

Országos eseménynaptár

KeSzeCsüSzoVa
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
Megadott intervallumban:
-tól
-ig