ÚJ PROGRAM HIRDETÉS

Szabadtéri Néprajzi Múzeum Szentendre

TOP 10-es programgazda
Kiemelt partner

A szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum alapításának célja, hogy bemutassa a magyar nyelvterület népi építészetét, lakáskultúráját, gazdálkodását és életmódját eredeti, áttelepített épületekkel, hiteles tárgyakkal, régi településformák keretében. A Skanzennek nem lehet csak az a célja, hogy a paraszti kultúra értékeit naftalinban tárolja a távoli jövő generációi számára. Sokkal inkább az itt és most élő embereknek szeretné meg- és felmutatni a hagyományos tudás ma is használható elemeit és a közösségi kultúra értékeit. A szabadtéri kiállítások lehetővé teszik, hogy a falusi élet hangulatáról és léptékéről valós benyomást szerezzen a látogató.

ÉLŐ MÚZEUM

A hű faluképet nemcsak a településbe rendezett, bútorozott lakóházak adják, hanem a portákat alkotó gazdasági épületeket (ólak, istállók, présházak, pincék), műhelyek, malmok, vallási építmények (templomok, kálváriák, út menti feszületek), és nem utolsósorban azok a hagyományos módon művelt kertek, kaszálók, szántóföldek is, amelyekben az adott vidékre jellemző növényvilág található meg. A konyhakertekben olyan, egy időre feledésbe merült, de napjainkban újra felfedezett tápláléknövények nőnek, mint a csicsóka, a szántón bánkúti búzát termesztünk, bozótjainkban kökény, galagonya, cserszömörce virít, a Felföldi mezőváros földteraszainak ültetvénye a tokaji szőlőket idézi. A Sztaravoda-patak környéke a Duna-Ipoly Nemzeti Park része, így a múzeum saját, eredeti növény- és állatvilága is figyelmünkre méltó.

Mivel az élményszerű ismeretterjesztésnek köteleztük el magunkat, nagy hangsúlyt fektetünk a kiállítások bemutatásában az ide érkező vendégek aktív részvételére. Kiállításaink, rendezvényeink, oktatási programjaink olyan praktikus tudás elsajátítására ösztönzik a vendéget, amelyet saját környezete és otthona alakításában hasznosíthat. Látogatóink megismerkedhetnek többek között a hagyományos építőanyagokkal és technológiákkal, a kiskertek művelésével, a gyógynövényes házi patika, a szőlészet, borászat alapjaival, a környezettudatos hulladék-gazdálkodással.

Szórakoztatnak és az egyéni önkifejezés gazdagítására szolgálnak azok a régi kézműves mesterségek vagy a zenei és táncbemutatók, amelyekbe programjainkon bárki maga is bekapcsolódhat. A társas együttlétet és generációk közötti összetartást erősíti a faluközösség és a család ünnepi alkalmainak felelevenítése fesztiváljainkon. A Húsvét, a Pünkösdi Játékok, az Építészeti Napok, a Termőföldünnep, a Szüreti Sokadalom és a Szent Márton Újborfesztivál és Libator olyan visszatérő rendezvényeink, amelyeken több ezer ember vesz részt évről évre.

A Skanzen a múzeumot a mindenkori társadalmi párbeszéd színtereként fogja fel. Arra törekszik, hogy a történelem értelmezésén túl a társadalom alakításában is aktív szerepet vállaljon. Tevékenységeinek évtizedek óta egyik alapköve az oktatás. Több száz iskola, diákok ezrei, pedagógusok százai keresik fel évente kiállításainkat és a Csilléry Klára Oktató Központot, hogy a paraszti élet tanulságait a környezetismeret (Tanösvény-program), a hon- és népismeret (Élet a múlt századi falvakban), a magyar nyelv és irodalom (Tanóra a kondorfai iskolában), a rajz (Alkotónap) vagy a technika (kézműves foglalkozások), sőt a testnevelés órákhoz (Falusi Olimpia) kapcsolódóan hasznosítsák.

A múzeum élethosszig tartó tanulásra ösztönzi látogatóit. Oktatási tevékenységünk nemcsak az iskolás korosztályokhoz és iskolai intézményekhez szól. A hagyományos falusi közösségekben a tanulás legfontosabb színtere a család volt. A tudás (a környező világ ismerete) és az értékrend (beállítódások és viselkedési minták) a magán- és közösségi élet valamennyi területére vonatkozóan, apáról fiúra, generációról generációra hagyományozódtak. Napjainkban, az individualizálódott társadalom felgyorsult életritmusában a család mintaadó jelentősége háttérbe szorul. A Skanzen küldetése értelmében tenni kíván a családi körben folyó tanulás mint kulturális érték és modell fenntartásáért, megerősödéséért, terjesztéséért. Hétvégenként, a Családi Szöszmötölő programjaiban az együtt szerzett tudás közös élménnyé is válik.

A szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum alapításának célja, hogy bemutassa a magyar nyelvterület népi építészetét, lakáskultúráját, gazdálkodását és életmódját eredeti, áttelepített épületekkel, hiteles tárgyakkal, régi településformák keretében, a 18. század közepétől a 20. század első feléig tartó időszakban. A folyamatosan finomodó telepítési terv 400-nál is több építmény múzeumba történő áthelyezését irányozza elő, melyeket településnéprajzi szempontok alapján faluszerű épületcsoportokba, ún. tájegységekbe szervezve tár a látogatók elé. A tájegységeken belül az építmények egy-egy parasztporta hagyományos rendjébe illeszkednek, melyekhez olyan szakrális-, közösségi- és gazdasági építmények kapcsolódnak, melyek egykor részei voltak a hagyományos faluképnek. A lakóházak és a gazdasági épületek egy-egy táj történetileg kialakult lakóháztípusát és jellegzetes melléképületeit reprezentálják.

8 tájegység helyezkedik el a múzeumban

Egy-egy tájegység lakóépületeiben, portáin és egyéb építményeiben működnek műhelyeink, melyekben különböző foglalkozások is zajlanak.

A tájegységeknél az évszámok a tájegység megnyitásának évét jelölik.

  • Felső-Tiszavidék (1974)
  • Alföld (folyamatosan épül)
  • Kisalföld (1987)
  • Nyugat-Dunántúl (1993)
  • Bakony, Balaton-felvidék (2000)
  • Dél-Dunántúl (2005)
  • Felföldi mezőváros (2006)
  • Észak-magyarországi falu (2010)

TEMATIKUS MŰHELYEK

Műhelyek, de még milyenek?! A múzeum talán egyik legérdekesebb látnivalói a működés közben szemlélhető tematikus műhelyek. A Skanzenben egy tájegység kivételével minden tájegységben egyenként legalább egy műhely található:

Kékfestő műhely - Alföldi mezőváros
Tímárműhely - Alföldi mezőváros
Vízimalom - Bakony, Balaton-felvidék
Szárazmalom - Felső-Tiszavidék
Szélmalom - Alföldi mezőváros
Darálómalom - Kisalföld
Kovácsműhelyek - Nyugat-Dunántúl, Kisalföld
Cipészműhely - Kisalföld
Takácsműhely - Kisalföld
Pékműhely - Alföldi mezőváros
Csizmadiaműhely - Felföldi mezőváros

Séta a múzeumban

A múzeum hét kiállítási egységre ún. tájegységre oszlik. A kiállítás-vezető lapjain tájegységekbe rendezve olvashat információkat a múzeumban fellelhető látnivalókról. A kiállítások rövid bemutatása mellett, minden esetben kiemelünk a látottakhoz kapcsolódóan egy-egy érdekességet, keresse a színesen szedett bekezdéseket. A kiadvány utolsó lapjain szószedetbe gyűjtöttük össze a csillaggal jelölt*, magyarázatra szoruló kifejezéseket.

A Szabadtéri Néprajzi Múzeum a kulturális kikapcsolódás és a természetjárás élményének ideális ötvözetét nyújtja. A Skanzen természetvédelmi terület, a Duna-Ipoly Nemzeti Park része. Kérjük, vigyázzon múzeumunkra, hogy olyannak őrizhessük meg az utókor számára, ahogy azt elődeink megálmodták, amiért a ma itt dolgozók munkálkodnak!

Felhívjuk szíves figyelmét, hogy a dohányzás – kivéve a kijelölt pihenőkben – a múzeum egész területén tilos!

Természeti környezet, pihenőparkok

Múzeumunk a Pilis-hegységben, a Duna-Ipoly Nemzeti Park területén helyezkedik el. Külön kiemelt természeti érték a Sztaravoda forrás és a patakvölgy környéke, ahol az eredeti növényzet még háborítatlanul él a völgy vonalát követő galériaerdőben. Kora tavasztól késő őszig védett növényeket (pl. tavaszi tőzike, sudárkankalin, pusztai árvalányhaj, agárkosbor) figyelhetnek meg a területen. A múzeum területén található védett, vagy védelemre érdemes növényfajokat a tanösvény programunk keretében ismerhetik meg az érdeklődők.

A múzeum rétjei, ligetes parkjai lehetőséget kínálnak egy kellemes sétára, az önfeledt játékra a gyermekek számára, vagy épen a csendes kikapcsolódásra. A látogatás során elfáradt vendégeinket a tájegységek mellett árnyas pihenőhelyek várják. A megjelölt csapoknál ivóvizet találnak. A pihenőhelyeket kivéve a múzeum egész területén tilos a dohányzás.

ÁLTALÁNOS NYITVATARTÁS

FŐSZEZON (október 31-ig)
kedd - vasárnap 9:00 - 17:00

TÉLI HÓNAPOKBAN (november 1-től) ZÁRVA, kivéve Márton-napi rendezvény (november)

A múzeum hétfőnként ZÁRVA tart.

2024.03.15 - 2024.10.30
Hétfőnként zárva!


2024.04.19.
2024.04.19.
2024.04.19.
2024.04.19.
2024.04.19. - 2024.04.21.
2024.04.20.
5 900 Ft Jegyvásárlás
2024.04.20.
2 500 Ft Jegyvásárlás
2024.04.20.
2024.04.20. - 2024.04.21.
2024.04.20. - 2024.04.21.
2024.04.20. - 2024.04.21.
2024.04.20. - 2024.04.21.
2024.04.20. - 2024.04.21.
2024.04.21.
2024.04.21.
2024.04.21.
2024.04.26.
2024.04.26.
4 400 Ft - 5 000 Ft Jegyvásárlás
2024.04.26.
5 500 Ft Jegyvásárlás
2024.04.26.
2024.04.27. - 2024.04.28.
2024.04.27. - 2024.04.28.
2024.04.27. - 2024.04.28.
2024.04.27. - 2024.04.28.
2024.04.27. - 2024.04.28.
2024.04.27. - 2024.04.28.
2024.04.27. - 2024.04.28.
2024.04.28.
6 900 Ft Jegyvásárlás
2024.04.28.
2024.04.30.
7 900 Ft - 8 900 Ft Jegyvásárlás
2024.04.30.
2024.05.01.
2024.05.01.
2024.05.03.
2 000 Ft Jegyvásárlás
2024.05.03.
2024.05.04.
2024.05.04.
5 000 Ft Jegyvásárlás
2024.05.04.
2024.05.04.
2024.05.04.
2024.05.04. - 2024.05.05.
2024.05.04. - 2024.05.05.
2024.05.04. - 2024.05.05.
2024.05.04. - 2024.05.05.
2024.05.04. - 2024.05.05.
2024.05.05.
2024.05.05.
2024.05.05.
2024.05.05.
2024.05.10.
2024.05.10.
2024.05.10.
2 200 Ft Jegyvásárlás
2024.05.10.
2024.05.10.
2024.05.10.
2024.05.10.
4 900 Ft Jegyvásárlás
2024.05.11. - 2024.05.12.
2024.05.11. - 2024.05.12.
2024.05.11. - 2024.05.12.
2024.05.11. - 2024.05.12.
2024.05.11. - 2024.05.12.
2024.05.12.
2024.05.12.
2024.05.17.
2024.05.17.
3 000 Ft Jegyvásárlás
2024.05.18. - 2024.05.19.
2024.05.18. - 2024.05.19.
2024.05.18. - 2024.05.19.
2024.05.18. - 2024.05.19.
2024.05.18. - 2024.05.19.
2024.05.19.
2024.05.19. - 2024.05.20.
2024.05.19. - 2024.05.20.
2024.05.20.
7 900 Ft Jegyvásárlás
2024.05.20.
2024.05.25. - 2024.05.26.
2024.05.25. - 2024.05.26.
2024.05.25. - 2024.05.26.
2024.05.25. - 2024.05.26.
2024.05.25. - 2024.05.26.
2024.05.26.
2024.05.26.
2024.05.26.
2024.05.30.
2024.05.30.
2 000 Ft Jegyvásárlás
2024.05.31. - 2024.06.01.
2024.05.31. - 2024.06.01.
2024.06.01. - 2024.06.02.
2024.06.01. - 2024.06.02.
2024.06.01. - 2024.06.02.
2024.06.01. - 2024.06.02.
2024.06.01. - 2024.06.02.
2024.06.07.
2024.06.07.
2 500 Ft - 3 500 Ft Jegyvásárlás
2024.06.08. - 2024.06.09.
2024.06.08. - 2024.06.09.
2024.06.08. - 2024.06.09.
2024.06.08. - 2024.06.09.
2024.06.08. - 2024.06.09.
2024.06.15. - 2024.06.16.
Találatok száma: 1
Szállásfoglalás, ajánlatkérés közvetlenül a szálláshelyek elérhetőségein!

Skanzen Hotel Szentendre

Skanzen Hotel Szentendre

A szabadtéri múzeum közvetlen közelében található a Skanzen Hotel, mely Szentendre legnagyobb férőhelyes szálláshelye!

Kiemelt partner
Találatok száma: 2
Asztalfoglalás, bejelentkezés közvetlenül a vendéglátóhelyek elérhetőségein!

Jászárokszállási Fogadó

Jászárokszállási Fogadó

A bejárat közvetlen közelében, 1 percre a Vasútállomás épületétől található a Jászárokszállásról áttelepített fogadó. Önkiszolgáló a’la carte éttermünk az eredeti vidéki ízeket csalogatja elő, a magyarországi tájegységekre jellemző regionális különlegességeket és a szezonalitást szem előtt tartva.

Kiemelt partner
Mádi Borozó

Mádi Borozó

A Mádi borozó és pinceétterem magával ragadó 19. századi hangulata mellett italkínálata miatt is kiváló választás lehet, hiszen a legjobb hazai kézműves borokat találhatjuk itt meg. A pinceétterem 30-60 fős vacsorák, fogadások, kisebb esküvőkre kínál exkluzív megoldást. A köztéri pinceborozónk ...

Kiemelt partner
Kapcsolódó témák:

Országos eseménynaptár

KeSzeCsüSzoVa
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
Megadott intervallumban:
-tól
-ig