Szigetvári Zrínyi Vár

Szigetvári Zrínyi Vár

Kiemelt partner Kiemelt partner

A Szigetvári Zrínyi Vár alapjainak lerakását a XIV. század végén kezdték el. Jelenlegi formáját az ostromok utáni felújítások során, a XIX. század végére érte el. A magyar történelembe az 1566-os ostrommal írta be magát,amikor Szulejmán szultán Bécs ellen induló közel 80.000 fős seregét az akkori várkapitány Zrínyi Miklós horvát bán, a várfalak előtt megállította.

Zrínyi Miklós horvát bán, a várfalak előtt megállította. Zrínyi 2500 katonájával védte a várat, de a szüntelen ostrom után a külső erődítményt feladta és a belső várba húzódott a megmaradt 800 katonájával. Szeptember 5-én Szulejmán szultán elhunyt, amiről sem az ostromló sereg, sem a védők nem tudtak. Két nap múlva, mivel az égő belső várat már nem tudták tartani, Zrínyi kitört a várból. A vár eleste után 123 évig török zászló lengett a vár felett.

A várudvar közepén Szulejmán dzsámija áll a csonka minarettel, benne a Mekka felé tájolt imafülkével és a faltöredékeken látható perzsa-arab nyelvű feliratokkal.

A várban történelmi-, képzőművészeti kiállítás illetve török panoptikum várja a látogatókat.

Belépődíj:

  • Felnőtt jegy: 1850,-Ft/fő
  • Gyermek (6 éves kortól), diák, nyugdíjas:1250,-Ft/fő
  • Csoportos kedvezmény (15 főtől):1450,-Ft/fő
  • Nagycsaládos kedvezmény (2 felnőtt+2 gyermek) 5000,-Ft, (további 6 évesnél idősebb gyermek esetén 800,-Ft/fő

Szigetvár Kártyával, a Várbaráti Kör tagjainak, valamint a szigetvári lakcímkártyával rendelkezőknek a várudvar ingyenesen látogatható

A kiállítás megtekintése a szigetvári lakcímkártyával rendelkezőknek 800,-Ft/fő, a Szigetvár Kártyával rendelkezőknek és Várbaráti Kör tagoknak 500,-Ft/fő

Díjtalan a belépés a szigetvári iskolásoknak tanóra keretében történő látogatás során.

Téli nyitvatartás 
2019.10.01 - 2020.04.30
Hétfő: -
Kedd: 09:00 - 16:00
Szerda: 09:00 - 16:00
Csütörtök: 09:00 - 16:00
Péntek: 09:00 - 16:00
Szombat: 09:00 - 16:00
Vasárnap: 09:00 - 16:00


2019.11.19. - 2019.11.23. Szigetvári programok 2019. Események, rendezvények, fesztiválok Szigetváron
Aquafitness foglalkozások a Gyógyfürdőben és tanuszodában
2019.11.26. - 2019.11.30. Szigetvári programok 2019. Események, rendezvények, fesztiválok Szigetváron
Aquafitness foglalkozások a Gyógyfürdőben és tanuszodában
2019.09.06. - 2019.12.01. Szulejmán szultán elveszett zarándokvárosa c. időszaki kiállítás Szigetváron
2019.12.03. - 2019.12.07. Szigetvári programok 2019. Események, rendezvények, fesztiválok Szigetváron
Aquafitness foglalkozások a Gyógyfürdőben és tanuszodában
2019.12.10. - 2019.12.14. Szigetvári programok 2019. Események, rendezvények, fesztiválok Szigetváron
Aquafitness foglalkozások a Gyógyfürdőben és tanuszodában
2019.12.14. Szigetvári programok 2019. Események, rendezvények, fesztiválok Szigetváron
Adventi gyermek kézműves programok a Várban
2019.12.14. Szigetvári Vár programok 2019
Karácsonyi hangolódás, adventi gyermek kézműves programok
2019.12.14. Szigetvári advent 2019. Ünnepi programok és rendezvények
2019.12.17. - 2019.12.21. Szigetvári programok 2019. Események, rendezvények, fesztiválok Szigetváron
Aquafitness foglalkozások a Gyógyfürdőben és tanuszodában
2019.12.24. - 2019.12.28. Szigetvári programok 2019. Események, rendezvények, fesztiválok Szigetváron
Aquafitness foglalkozások a Gyógyfürdőben és tanuszodában
2019.04.01. - 2019.12.31. Szigetvári Vár és Gyógyfürdő programok diákcsoportoknak
Találatok száma: 3
Szigetvári advent 2019. Ünnepi programok és rendezvények

Szigetvári advent 2019. Ünnepi programok és rendezvények 2019. december 14.

Adventi gyermek kézműves programok 2019. december 14-én. Részletes program hamarosan! Bővebben

Kiemelt ajánlat Kiemelt ajánlat

Szigetvári programok 2019. Események, rendezvények, fesztiválok Szigetváron

Szigetvári programok 2019. Események, rendezvények, fesztiválok Szigetváron 2019. november 19 - 23.

Aquafitness foglalkozások a Gyógyfürdőben és tanuszodában

Szigetvári programajánló. Bővebben

Kiemelt ajánlat Kiemelt ajánlat

Szigetvári Vár programok 2019

Szigetvári Vár programok 2019 2019. december 14.

Karácsonyi hangolódás, adventi gyermek kézműves programok

Események, rendezvények, garantált- és fakultatív programlehetőségek a Szigetvári Várban. Bővebben

Kiemelt ajánlat Kiemelt ajánlat



Találatok száma: 2
Szulejmán szultán elveszett zarándokvárosa c. időszaki kiállítás Szigetváron

Szulejmán szultán elveszett zarándokvárosa c. időszaki kiállítás Szigetváron 2019.09.06. - 12.01.

2019. szeptember 6-án megnyílt a Janus Pannonius Múzeum `Szulejmán Szultán elveszett zarándokvárosa` időszaki kiállítása, mely a Szigetvári Vár dzsámijában tekinthető meg várbelépővel. Mindenkit szeretettel várunk! Bővebben

Kiemelt ajánlat Kiemelt ajánlat

Szigetvári Vár és Gyógyfürdő programok diákcsoportoknak

Szigetvári Vár és Gyógyfürdő programok diákcsoportoknak 2019.04.01. - 12.31.

Várbejárás szakvezetéssel fegyverbemutató és fürdés a Gyógyfürdőben Szigetváron. A Szigetvári Zrínyi Vár és Gyógyfürdő közös ajánlata április 1-től diákcsoportok számára! Bővebben

Kiemelt ajánlat Kiemelt ajánlat




Szállásra van szüksége? Foglaljon online!
Pontos cím, geokód, térkép
A PROGRAMGAZDA AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJA!
Pontatlanságot talált? Itt jelezze nekünk!

Országos eseménynaptár

KeSzeCsüSzoVa
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 1
MEGADOTT INTERVALLUMBAN:
-TÓL -IG