ÚJ PROGRAM HIRDETÉS

Zalakaros Tourinform Iroda

Kiemelt partner
8749 Zalakaros , Gyógyfürdő tér 10. (46.55227 x 17.124382) Megnézem a térképen

A településre érkező vendégeket információkkal, prospektusokkal és sok szeretettel várjuk a Zalakarosi Tourinformban. Irodánk rendezvényszervezéssel, ajándéktárgy , könyv- és térkép értékesítéssel, Kerékpáros Centrum működtetésével foglalkozik. Továbbá lehetőség van mind wifi internetezésre, nyomtatásra, laminálásra.

Magyarország egyik legismertebb fürdővárosa, a 750 éves múlttal rendelkező Zalakaros, Európában is híres termálvizéről, gyógyfürdőjéről. A város csodálatos természeti környezetben a Kis-Balaton közvetlen közelében található. Zalakaros 2010-ben, 2012-ben és 2013-ban is elnyerte Zala megye legkedveltebb nyaralóhelye címet.

Településünk évről évre fejlődik, gyógyvizünk mellett büszkék vagyunk termáltavunkra, mely a zalakarosi fürdő elfolyó termálvizét hasznosítja újra, illetve a hozzá tartozó ökopartra, ahol többek közt megtalálható a fények meditációs tere, hangok pavilonja, idősek aktív pihenőparkja , labirintus, tanösvény és a gyermekek számára kialakított mesepark is. A város nevezetességeihez tartozik továbbá a Csiga túra tanösvény, melyet 2015-ben az Év tanösvényének választottak, a kilátó, és a méltán híres Szilágyi cukrászda.

Településünkön lehetőség van a nyugodt környezetben való pihenésre, a természet csodáinak felfedezésére. Az aktív sportok kedvelőinek sem okozunk csalódást, településünket 4 kijelölt túraútvonal szeli át, lehetőség van kerékpár és nordic walking bot kölcsönzésre, a bátrabbak kipróbálhatják a környezetbarát cirkálót másnéven segwayt, vagy akár elektromos rollerrel is bejárhatják a várost.

Zalakaros nevezetességeit a vendégek Dotto vonattal is körbejárhatják a városnéző túra keretein belül, bort kóstolhatnak a kis vonat bortúráján, vagy akár ellátogathatnak a Kis-Balatonhoz is.

Várjuk Önöket Várjuk a kicsiket és nagyokat egyaránt programlehetőségekkel és sokszínű látnivalókkal városunkban és környékén sok szeretettel!

2024.01.01 - 2024.12.31


2024.03.28.
2024.03.28. - 2024.04.06.
2024.03.28. - 2024.04.06.
2024.03.29. - 2024.04.07.
2024.03.30.
2024.03.30. - 2024.04.01.
2024.03.30. - 2024.04.01.
2024.03.31.
2024.04.01.
2024.04.04.
2024.04.06.
Zalakarosi programok 2024. Események, rendezvények, fesztiválok
Karosi Panoráma: Nordic-és Smovey Walking Kul-Túra
2024.04.11.
2024.04.12.
2024.04.13.
2024.04.18.
2024.04.25.
2024.04.26. - 2024.04.28.
2024.04.26. - 2024.04.28.
2024.04.27.
2024.04.27.
2024.04.30.
2024.04.30. - 2024.05.01.
2024.04.30. - 2024.05.01.
2024.05.01.
2024.05.02.
2024.05.04.
2024.05.09.
2024.05.10. - 2024.05.11.
2024.05.16.
2024.05.17. - 2024.05.20.
2024.05.17. - 2024.05.20.
2024.05.23.
2024.05.25.
2024.05.25.
2024.05.25. - 2024.06.01.
2024.05.25. - 2024.06.01.
2024.05.30.
2024.06.21. - 2024.06.23.
2024.06.22. - 2024.06.23.
2024.06.22. - 2024.06.23.
2024.06.23.
2024.06.29.
2024.07.01. - 2024.08.31.
2024.07.06.
2024.07.12. - 2024.07.14.
2024.07.12. - 2024.07.14.
2024.07.20.
2024.08.07. - 2024.08.11.
2024.08.07. - 2024.08.11.
2024.08.17. - 2024.08.20.
2024.08.17. - 2024.08.20.
2024.08.20.
2024.08.31.
2024.09.14.
2024.09.14.
2024.09.14.
2024.09.15.
2024.09.15.
Zalakarosi futás programok 2024
Kis-Balaton Kör Futóverseny
2024.09.15.
2024.09.27. - 2024.09.28.
2024.10.26. - 2024.11.03.
2024.10.26. - 2024.11.03.
2024.10.26. - 2024.11.03.
2024.11.08. - 2024.11.09.
2024.11.30.
2024.11.30.
2024.11.30.
2024.12.07.
2024.12.07.
2024.12.14.
2024.12.14.
2024.12.21.
2024.12.21.
2024.12.27. - 2024.12.31.
2024.01.01. - 2024.12.31.
2024.01.01. - 2024.12.31.
2024.01.01. - 2024.12.31.
2024.01.01. - 2024.12.31.
2024.01.01. - 2024.12.31.
2024.01.01. - 2024.12.31.
2024.01.01. - 2024.12.31.
2024.01.01. - 2024.12.31.
2024.01.01. - 2024.12.31.
2024.01.01. - 2024.12.31.
2024.01.01. - 2024.12.31.
2024.01.01. - 2024.12.31.
2024.01.01. - 2024.12.31.
2024.01.01. - 2024.12.31.
2024.01.01. - 2024.12.31.
2024.01.01. - 2024.12.31.
2024.01.01. - 2024.12.31.
2024.01.01. - 2024.12.31.
2024.01.01. - 2024.12.31.
2024.01.01. - 2024.12.31.
2024.01.01. - 2024.12.31.
2024.01.01. - 2024.12.31.
2024.01.01. - 2024.12.31.
2024.01.01. - 2024.12.31.
Találatok száma: 27
Zalakarosi Sakkfesztivál 2024

Zalakarosi Sakkfesztivál 2024 2024.05.25. (szombat) - 2024.06.01. (szombat)

43. Zalakarosi Sakkfesztivál - Bárczay László emlékverseny 2024. május 25 - június 1. között. A verseny célja: A sakkozás népszerűsítése, versenylehetőség biztosítása az amatőr és profi versenyzők részére.

Országúti Kerékpárverseny 2024

Országúti Kerékpárverseny 2024 2024. június 22. (szombat) - 2024. június 23. (vasárnap)

A országúti teljesítménytúra Zalakarosról indulva, kis forgalmú utakon kalandozunk a zalai vidék legszebb tájain, a táv 60 km.

Tour de Zalakaros 2024. MAPEI Tour de Zalakaros Országúti kerékpárverseny

Tour de Zalakaros 2024. MAPEI Tour de Zalakaros Országúti kerékpárverseny 2024. június 22. (szombat) - 2024. június 23. (vasárnap)

2024-ben is megrendezésre kerül Magyarország egyik legkedveltebb országúti kerékpáros versenye, mely évről - évre egyre több és több résztvevőt vonz fantasztikus hangulatával. Az országúti maratonon Zalakarosról indulva, kis forgalmú utakon, a zalai vidék legszebb tájain. A rendezvény célja, hogy a magyar ...

Családi kerékpártúra 2024 Zalakaros. Mapei Tour de Zalakaros, Kis-Balaton Családi Bringatúra

Családi kerékpártúra 2024 Zalakaros. Mapei Tour de Zalakaros, Kis-Balaton Családi Bringatúra 2024. június 23. (vasárnap)

2024-ben is megrendezésre kerül Magyarország egyik legkedveltebb családi kerékpáros versenye, mely évről - évre egyre több és több résztvevőt vonz fantasztikus hangulatával! Nálunk az egész család igazán jól érezheti magát, hisz a lurkók sem maradhatnak ki a jóból, számukra külön versenypályán a ...

Utcazene Fesztivál Zalakaros 2024. Korzó Estek

Utcazene Fesztivál Zalakaros 2024. Korzó Estek 2024.07.01. (hétfő) - 2024.08.31. (szombat)

Korzó Estek változatos koncertekkel, előadásokkal, minden évszakban.

Város Napjai Zalakaros 2024

Város Napjai Zalakaros 2024 2024. július 12. (péntek) - 2024. július 14. (vasárnap)

A Zalakarosi Városnapokon valamennyi korosztály megtalálhatja számára a legkedveltebb kikapcsolódási lehetőségeket. Minden évben Anna naphoz kötődően kerül megrendezésre Zalakaros Város Napjai, melyen kézműves vásár és borházak kínálata, élő koncertek és tűzijáték szórakoztatja a vendégeket.

Zalakarosi Bornapok 2024

Zalakarosi Bornapok 2024 2024. augusztus 7. (szerda) - 2024. augusztus 11. (vasárnap)

A hagyományosan négy napos rendezvényen az állandó boros gazdák mellett megjelennek a rendezvényen egyéb környékbeli és Balaton Felvidéki bortermelők is. Kézműves vásár és koncertek várják a látogatókat!

Szent István Napok Zalakaros 2024

Szent István Napok Zalakaros 2024 2024. augusztus 17. (szombat) - 2024. augusztus 20. (kedd)

Augusztus 20. tiszteletére várunk mindenkit sok szeretettel Zalakaroson! Állami ünnepünkön tűzzsonglőrökkel és koncertekkel várjuk vendégeinket.

Zalakarosi programok 2024. augusztus 20-án

Zalakarosi programok 2024. augusztus 20-án 2024. augusztus 20. (kedd)

Az államalapítás és az államalapító Szent István király emlékünnepe.

Zalakaros Szüreti Mulatság 2024

Zalakaros Szüreti Mulatság 2024 2024. szeptember 14. (szombat)

Helyi és környékbeli kulturális csoportok fellépése és szüreti felvonulás. Az estét szüreti bál zárja.

   1 2 3   
Találatok száma: 26
Vízen járás a zalakarosi termáltavon

Vízen járás a zalakarosi termáltavon 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)

A termáltavon kialakított vízi tipegő segítségével a bátrabbak kipróbálhatják a vízen járás tudományát. A pálya a sekély vízmélységű részekre épült, beton elemekből áll, melyek csúszásmentes felületükkel a biztonságos játékot biztosítják.

Vízitúra Zalakaros környékén, evezés a gyönyörű Zala folyón egészen Zalavárig

Vízitúra Zalakaros környékén, evezés a gyönyörű Zala folyón egészen Zalavárig 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)

Fedezze fel a Kis-Balatont! Vegyen részt vízitúránkon! Zalakaros környéke természeti szépségekben bővelkedik, érdemes útra kelni a Zala folyón, amely a Balatont tápláló egyetlen folyó. A túra sok látványosságot érint, igazi élmény minden korosztálynak, aki lapátot ragad.

Zalakaros NEAK (régen OEP) által támogatott kezelések a zalakarosi gyógyfürdőben

Zalakaros NEAK (régen OEP) által támogatott kezelések a zalakarosi gyógyfürdőben 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)

A NEAK által támogatott kedvezményes kezeléseket úgy lehet igénybe venni, ha háziorvosától beutalót kér a Zalakarosi Fürdő reumatológiai szakrendelésére.

Zalakaros környéke túrák gyalogosan vagy kerékpárral

Zalakaros környéke túrák gyalogosan vagy kerékpárral 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)

Zalakaros és a Kis-Balaton régió számtalan élménydús kikapcsolódási lehetőséget nyújt. A környék változatos természeti értékei, épített örökségei és egyéb attrakciói egyedülállóak széles körben. Ismerje meg a híres zalai dimbes-dombos, erdőkkel és vizekkel övezett táj szépségeit!

Zalakaros látnivalói, interaktív élménytúra az Érzékek útján Zalakaroson

Zalakaros látnivalói, interaktív élménytúra az Érzékek útján Zalakaroson 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)

Érzékek útján. Interaktív élménytúra Zalakaroson. Egyedi programra invitálunk, amely során a város legcsodálatosabb helyszíneit tekintheted meg! Indulj hát el az érzékek útján és közben ismerd meg Zalakaros nevezetességeit! A túra bármikor teljesíthető, hossza megközelítőleg 5 km és tempódtól függően ...

Zalakaros túra 2024. Gyalogtúrák és kerékpártúrák Zalakarosról és Zalakarosra

Zalakaros túra 2024. Gyalogtúrák és kerékpártúrák Zalakarosról és Zalakarosra 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)

Zalakarosi gyalogtúrák, kerékpártúrák, nordic walking vízitúrák, autós túrák Zalakarosról és Zalakarosra.

Zalakaros és környéki kirándulások kisvonattal vagy saját szervezésben

Zalakaros és környéki kirándulások kisvonattal vagy saját szervezésben 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)

Zalakaros egész évben számtalan érdekes látnivalóval, programmal várja a kicsiket és nagyokat. Pihenjen, kiránduljon Zalakaroson! Zalakaroson kihagyhatatlan program a városnéző körutazás a DOTTO kisvonattal. A legszebb napját is megkoronázza.

Zalakarosi fürdőzés, vizes élmények a strandfürdőben és az élményfürdőben

Zalakarosi fürdőzés, vizes élmények a strandfürdőben és az élményfürdőben 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)

Élményfürdő, strandfürdő és fedett fürdő várja a Zalakaroson pihenni vágyó kedves vendégeket.

Zalakarosi gasztronómia és vendéglátás

Zalakarosi gasztronómia és vendéglátás 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)

Zalakaroson nagy hagyománya van a zalai tájjellegű ételek készítésének. Zalakaros egész évben várja vendégeit. A fürdőváros élmény- és gyógyfürdő centruma megunhatatlan program akár jó idő van, akár borongós. A wellness és spa élmények bármikor elérhetők. A fürdés mellett a Kis-Balaton közelsége miatt a ...

Zalakarosi látnivalók

Zalakarosi látnivalók 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)

A fürdőváros egész évben várja vendégeit. Kínálunk gyógykúrát, rekreációs és rehabilitációs kezeléseket. Pihenve gyógyuljon Zalakaroson.

   1 2 3   
Találatok száma: 30
Szállásfoglalás, ajánlatkérés közvetlenül a szálláshelyek elérhetőségein!

Forrás Hotel*** Zalakaros

Forrás Hotel*** Zalakaros

A Hotel Forrás közvetlenül a Zalakarosi Fürdő szomszédságában helyezkedik el, néhány perc sétára a városközponttól. Pihenni szeretne? Nyaralást tervez? Vagy csak kikapcsolódni szeretne egy hosszú hétvégén? Érdeklődjön és kérjen egy testre szabott árajánlatot elérhetőségeinken!

Szállásfoglalási lehetőség
Hírlevél feliratkozás
Kiemelt partner
Aphrodite Hotel Zalakaros****

Aphrodite Hotel Zalakaros****

Szállodánk a zalakarosi fürdő felett található, teraszos szobáinkból fantasztikus kilátás nyílik a 97 m-re lévő gyógyfürdőre. Szállodánkban 4 medence várja vendégeit, 3 beltéri, és egy kültéri. A fedett wellness részlegen belül található a 12 személyes, feszített víztükrű jakuzzi, a termálvízzel feltöltött ...

AquaTherm Hotel

AquaTherm Hotel

Az AquaTherm Hotel Zalakaroson a Gyógy-, Termál- és Élményfürdőhöz közel, Wellness-oázisában pezsgőfürdővel, szaunával, 22 szobával és apartmannal várja kedves vendégeit.

Art Hotel Zalakaros

Art Hotel Zalakaros

A teljesen felújított Art Hotel a Zalakarosi Fürdő közvetlen közelében található étteremmel, kávézóval, wellness részleggel, különtermekkel. A hotel világos, tágas, átriumos halljába lépve a vendég merész színek, képek, grafikák, szobrok és trópusi növények színpompás kavalkádjával találkozik, ...

Belenus Thermalhotel*** Superior Zalakaros

Belenus Thermalhotel*** Superior Zalakaros

Jöjjön el és tapasztalja meg személyesen, mit jelent az isteni hely és miért is olyan isteni ez a hely! Zalakaros egyik legcsendesebb környezetében, a zalakarosi Élmény-és gyógyfürdőtől mindössze 3 percnyi sétára található szállodánk, amely egyedülálló szolgáltatással rendelkezik a zalakarosi szállodák ...

Boni Családi Wellness Hotel Zalakaros

Boni Családi Wellness Hotel Zalakaros

A zalakarosi Boni Családi Wellness Hotel a fürdőváros központjában található, közel a helyi éttermekhez, rendezvényekhez és látnivalókhoz, azonban mégis pihentető zöldövezetben. Nálunk elbújhat pár napra a világ elő, kipihenheti a hétköznapok fáradalmait, de az aktív pihenés szerelmeseinek is ...

Fürdő Hotel*** Zalakaros

Fürdő Hotel*** Zalakaros

A Fürdő Hotel mindössze néhány lépésre található az Európában híres Zalakarosi Fürdőtől, így másodpercek alatt a strandon találhatja magát! Szállodánkban kedvező árakkal, minőségi szolgáltatásokkal várjuk Önt. A zalakarosi vendégház kényelmes, jól felszerelt szobákkal, családi lakosztályokkal áll ...

Gesztenyés Étterem Panzió

Gesztenyés Étterem Panzió

A nyugalom, az erdei séták, a hatalmas terasz úszómedencével és a barátságos, figyelmes kiszolgálás egyaránt biztosítékai a pihentető nyaralásnak mindenki számára. Várja Önt Zalakaroson, az erdő szélén elterülő Gesztenyés Panzió és Étterem.

Honig Haus Apartmanház

Honig Haus Apartmanház

A Gaugecz család egész évben fogadja vendégeit Zalakaroson, a HonigHaus apartmanházában. Az apartmanház a gyógyfürdőtől mindössze 200 m-re, a sportcentrum közvetlen közelében található. A jól felszerelt 1 és 2 szobás - 2-4 fős külön ágyas illetve franciaágyas - apartmanok mindegyike saját erkéllyel ...

Hotel Karos Spa**** superior

Hotel Karos Spa**** superior

A Hotel Karos Spa nem csak a kedvelt üdülőváros Zalakaros, de a környék legnagyobb szállodája is. A tágas terek, a hatalmas zöld park, amely a szálloda 2 épületét körülveszi, valamint a nyugodt elhelyezkedés pihentető napokat ígér.

1 2 3   
Találatok száma: 5
Asztalfoglalás, bejelentkezés közvetlenül a vendéglátóhelyek elérhetőségein!

Gesztenyés Étterem Panzió

Gesztenyés Étterem Panzió

A nyugalom, az erdei séták, a hatalmas terasz úszómedencével és a barátságos, figyelmes kiszolgálás egyaránt biztosítékai a pihentető nyaralásnak mindenki számára. Várja Önt Zalakaroson, az erdő szélén elterülő Gesztenyés Panzió és Étterem.

Nagyapám Borozója Zalakaros

Nagyapám Borozója Zalakaros

A Nagyapám Borozója a régmúlt hangulatát idéző beltérrel, kerthelyiséggel, hazai borokkal, pálinkákkal, magyaros ízvilággal, házi kecskesajttal, parasztsonkával, faszénparázson, és kemencében készített ételekkel, és cigányzenével várja kedves vendégeit! A borozó májustól október végéig minden nap ...

Szent Orbán Borozó és Panzió

Szent Orbán Borozó és Panzió

A Szent Orbán Borozó és Panzió Zalakaroson várja vendégeit.

Farkas Panzió Étterem

Farkas Panzió Étterem

Zalakaroson a Gyógy- és Élményfürdő közelében található a Farkas Panzió és Étterem. Kényelmes, jól felszerelt szobákkal, zöldövezetben, panorámás környezetben várjuk vendégeinket. Az összes férőhely 12 fő.

Friskó Panzió Étterem

Friskó Panzió Étterem

Friskó Panzió és Étterem - Zalakaros szívében a gyógyfürdőtől pár percnyi sétára található 2016-ban kibővített családi panziónk kínál kiemelkedő pihenési élményt.

Kapcsolódó témák:

Kiemelt ajánlatok

Tour de Zalakaros 2024. MAPEI Tour de Zalakaros Országúti kerékpárverseny Tour de Zalakaros 2024. MAPEI Tour de Zalakaros Országúti kerékpárverseny
  • Zalakaros
2024. június 22. (szombat) - 2024. június 23. (vasárnap)
Utcazene Fesztivál Zalakaros 2024. Korzó Estek Utcazene Fesztivál Zalakaros 2024. Korzó Estek
  • Zalakaros
2024.07.01. (hétfő) - 2024.08.31. (szombat)

Figyelmébe ajánljuk!

Országos eseménynaptár

KeSzeCsüSzoVa
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
Megadott intervallumban:
-tól
-ig