Kiemelt ajánlat
8000 Székesfehérvár, Több helyszínen
Kedves Látogató!
Felhívjuk figyelmét, hogy ennek a megjelenésnek jelenleg NINCS ÉRVÉNYES IDŐPONTJA portálunkon, ezért az itt közölt tartalom már lehet, hogy NEM AKTUÁLIS! Friss információkat az info@programturizmus.hu e-mail címen kérhet vagy küldhet.
Gyereknap ráadással - Hetedhét Játékfesztivál Székesfehérváron
Kiemelt programokkal készül az idei fesztiválra a Játékmúzeum, hiszen gyűjteményük létrehozója, Dr. Moskovszky Éva születésének 100. évfordulóját ünnepeljük idén. A programok is ennek jegyében készültek: a Hétpróba középpontjában – a tavaly október óta már a város tulajdonában álló – gyűjtemény, ezen belül a tárgyak elrendezése, csoportosítása, kontextusba helyezése áll. A történet szerint a Moskovszky-lakópark egyik pici lakásának konyhapolcán éldegélt egy kék pöttyös kisbögre. Most éppen hétéves, mindenre kíváncsi és keresi a helyét: vajon hol vigyáznak rá a legjobban? A gyerekek feladata, hogy segítsenek a kis bögrének megtalálni új otthonát. Hangszeres, bögreöltöztetős, rajzolós kihívások várnak a kis segítőkre, de egyedül sem hagyhatják, így bögrebarátokat is kell találniuk számára. Mindehhez először is szükségük lesz egy menetlevélre, amit a Hétpróba Városház téri állomásain vehetnek át. A játékban azért is érdemes részt venni, mert aki legalább három pecsétet megszerez, azt vasárnap a Rotary Klub jégkrémmel jutalmazza – aki pedig az összes feladatot sikeresen teljesíti, egy kis meglepetést és belépőt kap a Hetedhét Játékmúzeumba.
A Hetedhét Játékfesztivál igazi paradicsom a gyerekeknek, akik ebben az évben is rengeteg játékot próbálhatnak ki a Városház téren és a Fő utcán: Molyoda a régmúlt játékaival, Zuggó Ládavasút, Paprika Jancsi csúzlizdája, Betyár Tanya népi játszótér kincsmosóval, Játékos tudomány, Felhővadászat – hogy csak néhányat említsünk a sok közül, de lesz mód kézműveskedésre is. A Tálos Edit Alapítvány hangszersimogatójában ismert és kevésbé ismert hangszereket próbálhatnak ki a gyerekek, a zenekedvelők Mihály György hangszergyűjteményét is megismerhetik, lesz zsonglőr workshop és Nemlétező tárgyak tárlata is, így a kisebbek és a nagyobbak is biztosan találnak kedvükre valót a választékban.
Az eseményen idén is változatos színpadi műsor várja a közönséget. A fesztivál nyitányára, szombaton 10 órára a Szárnyas Sárkányok gólyalábasai csalogatják majd a közönséget, akik két napig mókáznak a Városház téren. A megnyitón dr. Cser-Palkovics András polgármestertől a Napsugár Óvoda képviselői veszik át a város „ballagó” ovisainak nevében a „Barangolás Székesfehérváron, a királyok városában” című kifestőt, amely a rendezvényt követően jut el majd minden nagycsoportos óvodáshoz.
A színpadi programokat Gryllus Vilmos koncertje indítja, kettőtől Artúr Cirkusza, vagyis Lehőcz Zsuzsa és Takács Dániel marionett- és bohóc előadása szórakoztatja a családokat, négykor Pályi János veszi birtokba a színpadot a Vitéz László és az elátkozott malom című vásári bábjátékkal, a napzáró produkció pedig Kovácsovics Fruzsina gyerekkoncertje lesz, ez hatkor kezdődik. Vasárnap tízkor Grecsó Krisztián és a Pici Szív Tánczenekar Belefér egy pici szívbe című előadásával indul a színpadi műsor, kettőkor Fabók Mancsi Bábszínháza várja a nézőtérre a gyerekeket A háromágú tölgyfa tündére című előadásra, négykor Csernik Szende székely mesemondó Mesebölcső című előadását élvezheti a közönség, hattól pedig a Katáng Zenekar mesekoncertje kínál színvonalas szórakozást a kicsi és nagyobbacska látogatóknak.
A rendezvény állandó programeleme a Hozd el kedvenc játékodat!, amelyben fotók készülnek a kis látogatókról, és a kedvencükhöz kapcsolódó történetet is megörökítik a múzeum munkatársai. A Hétbolha játékcserebere keretében gyűjtött játékokat ebben az évben is az Igazgyöngy Alapítványnak ajánlják fel a szervezők.
PROGRAMOK
Május 24., szombat
9.30 Szárnyas sárkányok – gólyalábas felvonulás a Játékmúzeumtól a Fő utcán át a Városház térre
10.00 Gryllus Vilmos koncertje
14.00 Artúr Cirkusza – Lehőcz Zsuzsa és Takács Dániel marionett- és bohóc előadása
16.00 Vitéz László és az elátkozott malom – Pályi János vásári bábjátéka
18.00 Kovácsovics Fruzsina gyerekkoncertje
Május 25., vasárnap
10.00 Belefér egy pici szívbe – Grecsó Krisztián és a Pici Szív Tánczenekar gyermekelőadása
14.00 A háromágú tölgyfa tündére – Fabók Mancsi Bábszínháza
16.00 Mesebölcső – Csernik Szende székely mesemondó előadása
18.00 Adorján tortája – a Katáng Zenekar mesekoncertje
UTCAI JÁTÉKELEMEK
ÉlményMűhely – felfedezés – játék – művészet – tudomány – innováció – vállalkozó szellem – design
Marika néni játszókonyhája
Tintaló Társulás – JövőbeLövő
Betyár Tanya népi játszótér és Kincsmosó
Játékos tudomány – Furfangos csudavilág
Felhővadászat
Magyar Hagyományőrző Faművesek – alkotótevékenység, mesterségek parkja és szerszámkiállítás
Zuggo Ládavasút
LEGO játszóház
Tudor Játékok – logikai és táblajátékok mindenkinek
Bab Társulat – Lóverseny Játék – Nemlétező tárgyak tárlata
BábSzín Tér – GolyóZoo
Fekete Dávid zsonglőr workshopja
Szárnyas Sárkányok gólyalábasai
Mihály György hangszerkiállítása
Tekergőtér (csak vasárnap)
Molyolda – régmúlt játékaink (csak szombat)
Paprika Jancsi Csúzlizdája (csak szombat)
Édes Álom Cukrászda
Ezer Mester Műhely
Mindkét nap
HÉTPRÓBA a belvárosban és a Hetedhét Játékmúzeumban
10.00–18.00 óráig
A székesfehérvári Moskovszky-lakópark egyik pici lakásának konyhapolcán éldegélt egy kék pöttyös kisbögre. Most éppen hétéves, büszkén csillog kék máza, pajkosan táncolnak apró pöttyei, mindenre kíváncsi és keresi a helyét: vajon hol vigyáznak rá a legjobban? A gyerekek feladata, hogy segítsenek a kisbögrének megtalálni új otthonát, ehhez várja őket a Hétpróba! Hangszeres, bögreöltöztetős, rajzolós kihívások várnak a kis segítőkre, de egyedül sem hagyhatják, így bögrebarátokat is kell találniuk számára.
A játék lebonyolításában az ELTE Tanító- és Óvóképző Karának hallgatói segítik a szervezőket. A játékban legalább három pecsétet szerző gyerekek a Rotary Club Székesfehérvár felajánlásának köszönhetően vasárnap egy jégkrémet kapnak ajándékba – aki pedig az összes feladatot sikeresen teljesíti, belépőt kap a Hetedhét Játékmúzeumba.
HOZD EL A KEDVENC JÁTÉKODAT!
Hozd magaddal a kedvenc játékodat a Hetedhét Játékfesztiválra, és gyarapítsd Te is a Hetedhét Játékmúzeum virtuális játékgyűjteményét! Meséld el a hozzá kapcsolódó legkedvesebb emlékedet, és engedd meg, hogy lefotózzunk vele, majd a fotót el is küldjük e-mailben a szüleidnek!
HÉTBOLHA JÁTÉKCSEREBERE
Biztosan van olyan játékod, amivel te már nem játszol szívesen, de szép állapotban van és más gyermek örömét lelné benne! Hozd magaddal, és cserébe választhatsz egy másikat, vagy akár egy puha textiljátékot, melyet a Hetedhét Játékmúzeum önkéntesei készítettek tűvel, cérnával és csupa szeretettel! Az összegyűlt játékokat az Igazgyöngy Alapítvány számára ajánljuk fel.
További ajánlataink
2025. november
2025.11.21. - 2026.01.04.
2025.11.29. - 2025.12.21.
2025.11.30. - 2025.12.21.
2025. december
2025.12.01.
2025.12.01. - 2025.12.05.
Székesfehérvári programok 2025 / 2026. Fesztiválok, rendezvények, események
Nyitott Városháza – megtekinthető a Szent Korona, az országalma és a koronázási kard hiteles másolata
2025.12.01. - 2025.12.06.
Székesfehérvári programok 2025 / 2026. Fesztiválok, rendezvények, események
Édes-mézes Fehérvár – mézeskalács város
2025.12.01. - 2025.12.07.

Betlehem a Városház téren

Mesebeli gőzös a város karácsonyfája alatt

Meglepetés minden napra: élő adventi naptár 17.30-kor a Városháza ablakaiban

Fotópontok a Városház téren és a Hősök terén

Karácsonyi csodák utcája a Vasvári Pál utcában

XXIII. Betlehemi szép csillag pályázat kiállítás

Fényfestés a Városháza Díszudvarában minden este

Adventi vásár a Belvárosban
2025.12.01. - 2025.12.14.
Székesfehérvári programok 2025 / 2026. Fesztiválok, rendezvények, események
Örvendezz, királyi város! – Szent István és városa a filatéliában bélyegkiállítás
2025.12.01. - 2025.12.17.
Székesfehérvári programok 2025 / 2026. Fesztiválok, rendezvények, események
Képzőművészeti tárlat a Magyar Festészet Napja alkalmából
2025.12.01. - 2025.12.21.
Székesfehérvári programok 2025 / 2026. Fesztiválok, rendezvények, események
Téli tárlat – a Székesfehérvári Művészek Társaságának kiállítása
2025.12.01. - 2025.12.21.
Székesfehérvári programok 2025 / 2026. Fesztiválok, rendezvények, események
Y – Most Ők jönnek! Kortárs magyar design kiállítás
2025. december
Székesfehérvári programok 2025 / 2026. Fesztiválok, rendezvények, események
Hadimustra – A magyar hadtörténet évszázadainak emlékei kiállítás
2025.12.02.
2025.12.02. - 2025.12.05.
Székesfehérvári programok 2025 / 2026. Fesztiválok, rendezvények, események
Vörösmarty Színház előadások
2025.12.02. - 2025.12.20.
Székesfehérvári programok 2025 / 2026. Fesztiválok, rendezvények, események
Karácsonyi varázslat – Borsosné Császár Margit különböző technikával készült kézimunka-alkotásai
2025.12.02. - 2025.12.30.
Székesfehérvári programok 2025 / 2026. Fesztiválok, rendezvények, események
Adventi fotókiállítás a Tóparti Gimnázium tizenkettedikes osztályának képeiből
2025.12.03.
2025.12.04.
Székesfehérvári programok 2025 / 2026. Fesztiválok, rendezvények, események
A VILÁG ESZE - Hadházi László tudományos főmunkatárs önálló estje, műsorvezető: Fehér Boldizsár
2025.12.04.
2025.12.05.
2025.12.06.
Székesfehérvári programok 2025 / 2026. Fesztiválok, rendezvények, események
Mikulás a Belvárosban
2025.12.06.
Székesfehérvári programok 2025 / 2026. Fesztiválok, rendezvények, események
Az Óramúzeum ingyenesen látogatható 18.00–20.00 óra között a Kossuth udvarban

Kórusmuzsika az Országalmától indulva a Kossuth udvari Órajátékig 17.35 órakor
2025.12.06.
2025.12.06. - 2025.12.07.
Székesfehérvári programok 2025 / 2026. Fesztiválok, rendezvények, események
Kézműves termékek vására a Városháza Díszudvarában

Jótékonysági és kézműves vásár a Püspöki Palota kertjében
2025.12.07.
2025.12.08. - 2025.12.12.
Székesfehérvári programok 2025 / 2026. Fesztiválok, rendezvények, események
Nyitott Városháza – megtekinthető a Szent Korona, az országalma és a koronázási kard hiteles másolata
2025.12.08. - 2025.12.13.
Székesfehérvári programok 2025 / 2026. Fesztiválok, rendezvények, események
Édes-mézes Fehérvár – mézeskalács város
2025.12.08. - 2025.12.14.
Székesfehérvári programok 2025 / 2026. Fesztiválok, rendezvények, események
Fényfestés a Városháza Díszudvarában minden este
2025.12.08. - 2025.12.14.
Székesfehérvári programok 2025 / 2026. Fesztiválok, rendezvények, események
Fotópontok a Városház téren és a Hősök terén
2025.12.08. - 2025.12.14.
Székesfehérvári programok 2025 / 2026. Fesztiválok, rendezvények, események
Mesebeli gőzös a város karácsonyfája alatt
2025.12.08. - 2025.12.14.
Székesfehérvári programok 2025 / 2026. Fesztiválok, rendezvények, események
Adventi vásár a Belvárosban
2025.12.08. - 2025.12.14.
Székesfehérvári programok 2025 / 2026. Fesztiválok, rendezvények, események
XXIII. Betlehemi szép csillag pályázat kiállítás
2025.12.08. - 2025.12.14.
Székesfehérvári programok 2025 / 2026. Fesztiválok, rendezvények, események
Karácsonyi csodák utcája a Vasvári Pál utcában
2025.12.08. - 2025.12.14.
Székesfehérvári programok 2025 / 2026. Fesztiválok, rendezvények, események
Betlehem a Városház téren
2025.12.08. - 2025.12.14.
Székesfehérvári programok 2025 / 2026. Fesztiválok, rendezvények, események
Meglepetés minden napra: élő adventi naptár 17.30-kor a Városháza ablakaiban
2025.12.09. - 2025.12.14.
Székesfehérvári programok 2025 / 2026. Fesztiválok, rendezvények, események
Vörösmarty Színház előadások
2025.12.13.

Ajtódísz készítő workshop
2025.12.13.
Székesfehérvári programok 2025 / 2026. Fesztiválok, rendezvények, események
Az Óramúzeum ingyenesen látogatható 18.00–20.00 óra között a Kossuth udvarban
2025.12.13.
Székesfehérvári programok 2025 / 2026. Fesztiválok, rendezvények, események
Kórusmuzsika az Országalmától indulva a Kossuth udvari Órajátékig 17.35 órakor
2025.12.13. - 2025.12.14.
Székesfehérvári programok 2025 / 2026. Fesztiválok, rendezvények, események
Jótékonysági és kézműves vásár a Püspöki Palota kertjében
2025.12.13. - 2025.12.14.
Székesfehérvári programok 2025 / 2026. Fesztiválok, rendezvények, események
Kézműves termékek vására a Városháza Díszudvarában
2025.12.15.
Székesfehérvári programok 2025 / 2026. Fesztiválok, rendezvények, események
Karácsonyi koncert 2025
2025.12.15. - 2025.12.17.
Székesfehérvári programok 2025 / 2026. Fesztiválok, rendezvények, események
Diótörő/ Székesfehérvári Balett Színház
2025.12.15. - 2025.12.19.
Székesfehérvári programok 2025 / 2026. Fesztiválok, rendezvények, események
Kézműves termékek vására a Városháza Díszudvarában
2025.12.15. - 2025.12.19.
Székesfehérvári programok 2025 / 2026. Fesztiválok, rendezvények, események
Jótékonysági és kézműves vásár a Püspöki Palota kertjében
2025.12.15. - 2025.12.19.
Székesfehérvári programok 2025 / 2026. Fesztiválok, rendezvények, események
Nyitott Városháza – megtekinthető a Szent Korona, az országalma és a koronázási kard hiteles másolata
2025.12.15. - 2025.12.20.
Székesfehérvári programok 2025 / 2026. Fesztiválok, rendezvények, események
Édes-mézes Fehérvár – mézeskalács város
2025.12.15. - 2025.12.21.
Székesfehérvári programok 2025 / 2026. Fesztiválok, rendezvények, események
Karácsonyi csodák utcája a Vasvári Pál utcában
2025.12.15. - 2025.12.21.
Székesfehérvári programok 2025 / 2026. Fesztiválok, rendezvények, események
Fényfestés a Városháza Díszudvarában minden este
2025.12.15. - 2025.12.21.
Székesfehérvári programok 2025 / 2026. Fesztiválok, rendezvények, események
Vörösmarty Színház előadások
2025.12.15. - 2025.12.21.
Székesfehérvári programok 2025 / 2026. Fesztiválok, rendezvények, események
Adventi vásár a Belvárosban
2025.12.15. - 2025.12.21.
Székesfehérvári programok 2025 / 2026. Fesztiválok, rendezvények, események
XXIII. Betlehemi szép csillag pályázat kiállítás
2025.12.15. - 2025.12.21.
Székesfehérvári programok 2025 / 2026. Fesztiválok, rendezvények, események
Fotópontok a Városház téren és a Hősök terén
2025.12.15. - 2025.12.21.
Székesfehérvári programok 2025 / 2026. Fesztiválok, rendezvények, események
Meglepetés minden napra: élő adventi naptár 17.30-kor a Városháza ablakaiban
2025.12.15. - 2025.12.21.
Székesfehérvári programok 2025 / 2026. Fesztiválok, rendezvények, események
Betlehem a Városház téren
2025.12.15. - 2025.12.21.
Székesfehérvári programok 2025 / 2026. Fesztiválok, rendezvények, események
Mesebeli gőzös a város karácsonyfája alatt
2025.12.20.
Székesfehérvári programok 2025 / 2026. Fesztiválok, rendezvények, események
Az Óramúzeum ingyenesen látogatható 18.00–20.00 óra között a Kossuth udvarban
2025.12.20.
Székesfehérvári programok 2025 / 2026. Fesztiválok, rendezvények, események
Kórusmuzsika az Országalmától indulva a Kossuth udvari Órajátékig 17.35 órakor
2025.12.20. - 2025.12.21.
Székesfehérvári programok 2025 / 2026. Fesztiválok, rendezvények, események
Jótékonysági és kézműves vásár a Püspöki Palota kertjében
2025.12.20. - 2025.12.21.
Székesfehérvári programok 2025 / 2026. Fesztiválok, rendezvények, események
Kézműves termékek vására a Városháza Díszudvarában
2025.12.22. - 2025.12.23.
Székesfehérvári programok 2025 / 2026. Fesztiválok, rendezvények, események
Vörösmarty Színház előadások
2025.12.22. - 2025.12.28.
Székesfehérvári programok 2025 / 2026. Fesztiválok, rendezvények, események
Karácsonyi csodák utcája a Vasvári Pál utcában
2025.12.22. - 2025.12.28.
Székesfehérvári programok 2025 / 2026. Fesztiválok, rendezvények, események
Betlehem a Városház téren
2025.12.22. - 2025.12.28.
Székesfehérvári programok 2025 / 2026. Fesztiválok, rendezvények, események
Adventi vásár a Belvárosban
2025.12.22. - 2025.12.28.
Székesfehérvári programok 2025 / 2026. Fesztiválok, rendezvények, események
Fotópontok a Városház téren és a Hősök terén
2025.12.27. - 2025.12.31.
Székesfehérvári programok 2025 / 2026. Fesztiválok, rendezvények, események
Vörösmarty Színház előadások
2025.12.28.
Székesfehérvári programok 2025 / 2026. Fesztiválok, rendezvények, események
Előszilveszter, Abba Slágerekkel
2025.12.29. - 2026.01.04.
Székesfehérvári programok 2025 / 2026. Fesztiválok, rendezvények, események
Karácsonyi csodák utcája a Vasvári Pál utcában
2025.12.29. - 2026.01.04.
Székesfehérvári programok 2025 / 2026. Fesztiválok, rendezvények, események
Adventi vásár a Belvárosban
2025.12.29. - 2026.01.04.
Székesfehérvári programok 2025 / 2026. Fesztiválok, rendezvények, események
Betlehem a Városház téren
2025.12.31.
Székesfehérvári programok 2025 / 2026. Fesztiválok, rendezvények, események
Fehérvári Szilveszter
2026. január
2026. február
2026. március
2026. május
2026. június
Találatok száma: 8

Modern stílus és nemzetközileg garantált, négycsillagos minőség Székesfehérvár központjában, egyedi, tóparti környezetben, 86 fantasztikus szobával. Letisztult formák, visszafogott és elegáns megjelenés, gondosan válogatott hangulatok garantálják, hogy szállodánkban harmonikusan érezze magát. Kényelmét gazdag reggeli koncepciónkkal egészítjük ki: célunk, hogy túlszárnyaljuk az Ön elvárásait és képzeletét. A szálloda a finoman elegáns belsőépítészeti kialakításával és a nyújtott szolgáltatások kiemelkedően magas színvonalával biztosítja az ide érkező vendégek teljes körű kényelmét.

A Castrum Hotel**** Székesfehérvár a történelmi belváros szélén található, 300 méterre a barokk főutcától, ahol a város főbb nevezetességei rövid sétával elérhetőek. Széleskörű szolgáltatásaink révén tökéletes környezetet garantálunk üzletemberek, turisták és a többgyermekes családok részére egyaránt.

Megnyitotta kapuit Székesfehérvár legújabb és egyben legrégibb szállodája. A négycsillagos Hotel Magyar Király**** a közel 200 éves patinás műemlék épületben kívül-belül megújulva várja vendégeit. A történelmi belvárosban, a színház szomszédságában, a sétálóutca elején található szállodánk egyaránt megfelelő pihenni vágyóknak, üzleti úton levőknek, de kiváló helyszínt biztosíthat konferenciáknak vagy akár esküvőknek, de bármely más rendezvénynek is.

A szálloda Székesfehérvár belvárosától néhány percre helyezkedik el. Legyen szó akár családi nyaralásról, néhány napos üzleti útról, vagy csak átutazásról, szívesen látjuk vendégül és készséggel állunk rendelkezésére. Az épület 60 szobával rendelkezik. 24 db egyágyas szobával, 24 db kétágyas szobával, 12 db apartmannal várjuk kedves vendégeinket.

A királyok városában, Székesfehérváron mindössze öt perc sétára a központtól, mégis csendes, zöldövezeti környezetben vár a Hotel Platán, ahonnan néhány perc sétával elérhetőek a város legjobb éttermei, kávézói, turisztikai látványosságai és rendezvényhelyszínei. A Hotel ideális helyszíne üzleti megbeszéléseknek, továbbképzéseknek, konferenciának, vagy akár csapatépítő tréningeknek 50 főig. A berendezés igény szerint alakítható.

Székesfehérváron, a 63-as főút mellett található a békebeli hangulatban berendezett Szárcsa Hotel. Szállodánk különlegessége, hogy valamennyi szobánk és éttermi termünk más hangulatú, bútorzatú és színvilágú. Étterem, kerthelyiség, szabadtéri és beltéri wellness részleg medencékkel, szaunákkal, edzőterem, gyerekjátszó sarok, Xbox szoba található a szállodában. Éttermünk négy egyedi hangulatú teremből áll.

Találatok száma: 29

Székesfehérvár belvárosában megnyitott a Csendes-ülős cafe & deli! Várunk mindenkit szeretettel egy kávéra, sütire, snackre, finom limonádéra! Kóstold meg koktéljainkat és naponta frissülő süti és szendvics kínálatunkat. Vállaljuk linzerek, kekszek, muffinok, házi sütemények, piték rendelésre való készítését. Vállalun asztaldíszek, koszorúk, virágtálak készítését is.

A kétszintes étterem légkondicionált, 110 illetve 50 fő befogadására alkalmas. Egyedülálló mediterrán hangulatú kerthelyiségünkben pedig 90 fő fér el. A belső tér melegséget, kényelmes polgári miliőt sugall. Étlapunk kínálatát évente többször újítjuk meg annak érdekében, hogy magyar specialitásokon túl vendégeinket megismertethessük az európai gasztronómiai művészet minél több remekművével.

Reggelizzen nálunk! A la carte étlapunkról többek között frissen facsart gyümölcslevet, frissen őrölt olasz Varesina kávét és az Ön igényei szerint elkészített hideg és meleg ételeket választhat executive reggelink keretében. Ebédeljen nálunk! Minden héten érdemes meglátogatni éttermünket. Séfünk hetente változó tésztafélékkel színesíti a Grafit Bistro kínálatát, így az olasz konyha szerelmesei is mindig találnak kedvükre valót. Vacsorázzon nálunk! Foglaljon helyet teraszunkon és engedje, hogy a mediterrán francia konyha által megidézett hangulatot fokozza a fűzfák, vadkacsák és simogató napsütés a csendesen fodrozódó csónakázó tó partján.

A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!
Megosztás
Országos eseménynaptár