A Galgamente Magyarország két nagy tájegységének, az Északi-középhegységnek és az Alföldnek az átmeneti sávjában található, a Cserhát-vidékéhez tartozik. A Cserhát-vidék az Észak-Magyarországi-középhegység tagja. Szűkebb értelemben vett Galgamentén a Galga-folyó völgyében található települések és közvetlen környezetük értendő. A Galgamente települései közül néhány: Aszód, Domony, Galgahévíz, Galgamácsa, Hévízgyörk, Kartal, Tura, Vácegres.
Országos eseménynaptár

Kitűnő délutáni, esti program szállás igénybevétele nélkül, ha szeretne munka után csak egy pár órácskát Önmagára fordítani, relaxálni, feltöltődni vagy ha szeretne a barátokkal együtt lenni, beszélgetni, és kivételesen nem mozira és nem is kocsmára vágynak! Mert jót tesz testnek és léleknek egyaránt! Ami a XIX. században tejben-vajban fürösztés, az a XXI. században Wellness! Testi-lelki harmóniájáért létrehozott szolgáltatásainkat szállás foglalása nélkül is élvezheti, de igénybevételükhöz mindenképpen előzetes bejelentkezés szükséges!

Kiemelt ajánlat

Tura programok, 2026. évi események és rendezvények. Tura egész évben változatos kulturális és közösségi rendezvényekkel várja a látogatókat. A város hagyományos eseményei, ünnepi programjai és családi rendezvényei színes kikapcsolódási lehetőséget kínálnak Tura lakosainak és az idelátogatóknak egyaránt.

Benzingőz és Asztfalt Évadzáró Autós és Motoros Találkozó
Tura programok, 2026. évi események és rendezvények. Tura egész évben változatos kulturális és közösségi rendezvényekkel várja a látogatókat. A város hagyományos eseményei, ünnepi programjai és családi rendezvényei színes kikapcsolódási lehetőséget kínálnak Tura lakosainak és az idelátogatóknak egyaránt.

2026-ban látványos hétvégi és hétköznapi disznóvágás finom falatokkal, korlátlan pálinka fogyasztással és helyben készült disznótoros ételekkel a Fenyőharaszt Kastélyszállóban. Ha még nem volt része egy hagyományos falusi disznóvágásban, vagy már volt és szeretné újra átélni, akkor itt a helye. Vegyen részt akár aktívan is a munkálatokban, majd pihenje ki magát szállodánk wellness részlegén.

Disznótoros hétvége Versegen! A Fenyőharaszt Kastélyszálló 2026 októbertől disznótoros hétvégére várja vendégeit Versegre. Hagyományos gasztronómia, disznótoros, pálinka, forralt bor, csapolt sör, bor és üdítő egész nap korlátlanul fogyasztható. Kemencében sült finom szaftos húsok és friss kovászos kenyér, hurka, kolbász, friss tepertő... A disznóvágás egész napján élő cigányzene szól, Versegen, a Fenyőharaszti Kastélyszállóban!

Pihenjen 2026-ban is a Budapesthez közeli Fenyőharaszt Kastélyszállóban! Ha elég volt a hétköznapok monotonitásából és a négy falból, irány Fenyőharaszt, ahol csodálatos zöld környezetben élvezheti a nap melegségét, a madarak csicsergését, és közben finomabbnál finomabb ételekkel és a megújult wellnessünkkel kényeztetjük. Ugye Önt is érik fokozott stressz hatások? Nem kérdés, igaz? Itt az idő, hogy gondoskodjon testi-lelki-szellemi feltöltődéséről, általános jól-létéről, csodálatos, vadonatúj wellnessünkben. Kérje ajánlatunkat!

Igazi vidéki élmény, hagyományőrző program és közös gasztronómiai kaland várja a társaságokat a Fenyőharaszt Kastélyszálló tanyasi disznóvágásán. A különleges program remek választás céges rendezvényhez, csapatépítéshez, baráti összejövetelhez vagy közös hétvégi programhoz., melynek különlegességét a Fenyőharaszt Kastélyszálló hangulatos környezete is tovább fokozza. A vidéki atmoszféra és a hagyományos gasztronómiai élmények tökéletesen kiegészítik egymást.

Igazi vidéki élmény, közösségi program és különleges csapatépítés egy helyen! A falusi disznótor, vagyis a hagyományos disznóvágás egyre népszerűbb választás azoknak a cégeknek, amelyek a megszokott vacsorák és csapatépítő programok helyett valami igazán különleges élménnyel lepnék meg munkatársaikat. A Fenyőharaszt Kastélyszállóban a céges disznótor hangulatos környezetben idézi meg a hagyományos falusi disznóvágások világát. A program során a résztvevők bepillantást nyerhetnek a régi vidéki szokásokba, miközben közösen tölthetnek el egy vidám, élményekkel teli napot vagy hétvégét.

Tanyasi disznótor Fenyőharaszton! A Budapesttől kb. 50 km-re található Fenyőharaszti Kastélyszálló a téli szezonban hamisítatlan hangulatú programra, tanyasi disznóvágásra várja az érdeklődő vendégeket a hétköznapokon is. És ha a falusi disznóvágás program nem lenne kielégítő az Ön számára, akkor egész hétvége folyamán a kastélyszálló wellness részlege, valamint biliárd, ping-pong, teke és darts ingyenesen állnak rendelkezésre.