Siófoki adventi programok 2018


Adventi programok, koncertek, rendezvények Siófokon.

Siófoki adventi programok 2018

Felhívjuk figyelmét, hogy ennek a megjelenésnek jelenleg NINCS ÉRVÉNYES IDŐPONTJA portálunkon, ezért az itt közölt tartalom már lehet, hogy NEM AKTUÁLIS!
Friss információkat e-mailben kérhet vagy küldhet.

Események, programok Siófokon advent idején

Adventi Vásár Siófokon
2018.  november 30 – december  23.

A siófoki Fő tér december 1-jén ünnepi hangulatba öltözik, ugyanis az idén 50. születésnapját ünneplő Siófok jubileumi programsorozatának első decemberi eseménye a karácsonyig tartó Aranycsengő Adventi Vásár.

A Víztorony körül ismét felsorakoznak a díszes pompába öltöztetett kis faházak, melyek tehetséges kézművesek termékeit rejtik. Az itt fellelhető kínálatból az egész család számára megtalálhatjuk a tökéletes karácsonyi ajándékot. A gasztronómiában is kiemelkedő Siófokon természetesen az adventi vásár alatt sem maradhatnak el az olyan finomságok, mint a kürtőskalács, a lepény, a gőzgombóc vagy a téli kedvenc, a forralt bor.

Vasárnaponként az adventi hagyományokhoz híven Siófok adventi koszorúján is meggyúlnak a gyertyák, ahogy közeledünk az ünnepek felé. A helyi általános- és középiskolák ünnepi műsora teremti majd meg a varázslatos, meghitt hangulatot a pompázatos karácsonyi fények alatt. Persze idén decemberben is jobbnál jobb előadók kavalkádjára számíthatunk a siófoki Fő téren. A hétvégi fellépők között lesznek Siófok tehetséges helyi zenekarai, és olyan országos hírű műsorokat is meghallgathatunk, mint például a Swing Karácsony a sokoldalú Daniel Speer Brass Friends zenekar előadásában, vagy a Fourtissimo zenekar karácsonyi performansza.

Az advent, az ünnepekrevaló készülődés, a karácsonyra való hangolódás meghitt időszaka, melynek varázslatos hangulata minden évben magával ragadja az embert. Látogasson el Ön is Siófok Fő terére családjával és barátaival, és ünnepeljük együtt az adventi időszakot az Aranycsengő Adventi Vásáron!


Mézeskalács város Siófok 2018
2018. december 19-ig

Jótékonysági kezdeményezésünk immár 3 éves.

Az idén egy tündéri,3 éves kislányt,Vörös Zsófikát támogatjuk. Zsófikának 5 hónapos korában derült ki, hogy a csontvelő nem működik rendesen. Havonta vértranszfúzióra volt szükség. 2 év és rengeteg vizsgálat után szideroblasztos anémiát diagnosztizáltak. Zsófika augusztusban átesett a csontvelőtranszplantáción és azóta is a Démétér Ház lakója, ahol steril környezetben halad a gyógyulás utján. Hazatéréséhez fontos feltétel az itthoni steril környezet kialakítása.

Ehhez járul hozzá a Mézeskalácsváros Siófok 2018 jótékonysági árverésünk.

Zsófika szülei az árverésből befolyt összeg egy részét közös megállapodás szerint a Démétér Alapítványnak ajánlja fel. Ez az alapítvány működteti a Déméter Házat,ahol a kis betegek szüleik jelenlétében gyógyulhatnak.

Tehát aki licitál,duplán segít!

Kiállításmegnyitó: 2018. november 30. 17.30
A kiállítás ingyenesen megtekinthető 2018. november 30 - december 19. között.

Az árverés 2018. november 30. 17.30 - december 12. 20.00-ig tart.
Licitálni a Mézeskalácsváros Siófok 2018 facebook oldalon a kép alatt hozzászólásban lehet!

A licit zárást követően Zsófika édesanyja által megadott OTP 11773470-41036361-00000000 számla számra kérjük befizetni a megnyert épületre felajánlott összeget.

Az átadó 2018. december 20.16.30 és 17.30 között lesz a Kálmán Imre Kulturális Központban.

Mindenkinek köszönjük szépen a támogatást!


Siófoki Művészeti Iskola karácsonyi koncertje
2018. december 14-én, pénteken 18 órától

a Siófoki Művészeti Iskola karácsonyi koncertje hallgatható meg a Siófoki Közös Önkormányzati Hivatal házasságkötő termében. A koncert alatt kiállítás látható a siófoki Helyi Érték Egyesület tagjainak műveiből.
A rendezvény ingyenesen látogatható.


Varázslatos advent a Sió Plázában!
2018.december 15. 10-18 óra - 2018.december 16. 10-18 óra

Idén advent harmadik hétvégéjén, december 15-én és 16-án minden kicsit és nagyot szeretettel várunk egy különleges ünnepi workshopra reggel 10 és délután 18 óra között.

Már csak egy hét és karácsony − ha előbb nem is, ilyenkor már érdemes elkezdeni lélekben a ráhangolódást. Tedd félre a rohanást és lassulj le te is, éljük át a gyerekek mesevilágán keresztül, hogy milyen érzést lophat szívünkbe a szeretet ünnepének közelsége.
Szombaton viaszgyertyát és karácsonyfadíszt, ezüstvasárnap pedig ékszereket és angyalkát készíthet, aki egyedi ajándékkal lepné meg szeretteit, de a játékosabb kedvűek sem maradnak program nélkül: a szombati napon karácsony ihlette ügyességi játékokon mérhetik össze erejüket, aki pedig teljesíti a hat állomásos ünnepi erőpróbát, apró meglepetést kap.

Programok

December 15. (szombat)

Kézműves program
• viaszgyertya készítés
• karácsonyfadísz készítés különböző technikákkal

Adventi ügyességi játékok

Rudolf orra
Rénszarvasunk egyedül áll az erdőben, így nagyon magányos. Gyerekekkel szeretne játszani, labdázni, fejelni, vajon talál társakat? Manócskák, találjuk el Rudolf orrát!

Hová lett a szaloncukor?
Az angyalkák elvesztettek egy nagy zsák szaloncukrot a nagy hóban. Segítsünk nekik megtalálni!

Összekeveredett játékok
Sajnos a nagy sietségben sok-sok apró játék összekeveredett és egy nagy becsomagolt ajándékdobozba kerültek. Egérkéink azonban rágtak rá egy kis lyukat, amin benyúlva apró kezek ügyesen szét tudják válogatni a játékokat.

Hógolyózás
Nagy hó esett az éjszaka, így lehetőség van arra, hogy Hóemberünk megépítése után jól megdobáljuk.

Candy-horgászat
Manócskáink belopakodtak az ajándékgyárba és Candy cukrok felhasználásával próbálják kihorgászni a nekik tetsző ajándékcsomagocskákat, hűű ez könnyű munka lesz... vagy mégsem?

Szánkóhúzós játék
Rengetek a kiszállítandó ajándék, nagyon kevés az időnk, szükség van a kis manók segítségére! Ki tudja a legrövidebb idő alatt a legtöbb csomagot felpakolni a szánkóra és elhúzni a "rögös úton" a célba?

December 16. (vasárnap)

Kézműves program
• ékszerkészítés
• angyalka készítés különböző technikákkal


Karácsonyi Gála
2018. december 15. 18:00

Esemény helyszíne: Kálmán Imre Kulturális Központ

A Diótörő Balett Egyesület növendékeinek hagyományos ünnepi gálaműsora.


A Balaton Táncegyüttes 55 éves jubileumi karácsonyi estje
2018.12.21 19:00 - 21:00

Esemény helyszíne: Kálmán Imre Kulturális Központ

Szeretettel várunk mindenkit a Balaton Táncegyüttes 55 éves jubileumi karácsonyi műsorára! A műsort színesíti az utánpótlás csoport (Szakajtó Csoport), a Balaton Táncegyüttes senior csoportja a Balaton BT és fellépnek volt "Balatonos" táncosok is.


2018. december 21. 16:30 - 17:45
Karácsonyváró Adventi Kóruskoncert

Esemény helyszíne:  Sarlós Boldogasszony Plébániatemplom,
Szeretettel meghívunk Benneteket hagyományos kórus-hangversenyünkre, ahol több izgalmas, új művet is bemutatunk. Karnagyunk, Bati Zoltán ígérete szerint minden eddiginél izgalmasabb, változatosabb kórusművek kerülnek terítékre.

Többszólamú kézzel szolmizálástól kezdve, afrikai karácsonyi kavalkádon keresztül, sodró lendületű, már-már könnyed stílusú misetételig minden kórus megmutathatja, milyen remek újdonságokkal készült Nektek az elmúlt hónapokban!

A belépés díjtalan!
Szeretettel várunk! Hangolódjunk együtt az ünnepre! 8600 Siófok, Fő u. 57.

Szállásfoglalás

Kapcsolódó időpontok

2019.01.22. 18:00 Siófoki programok 2019. Események, rendezvények, fesztiválok Siófokon
Kultúr Találka zenekar - A magyar kultúra napja
2019.01.23. Siófoki programok 2019. Események, rendezvények, fesztiválok Siófokon
Nosztalgia kávéház Németh Gáborral
2019.01.24. Siófoki programok 2019. Események, rendezvények, fesztiválok Siófokon
Előadás a Seuso-kincsről. Helyszín: Balatoni Regionális Történeti Kutatóintézet Könyvtár
2019.01.26. - 2019.01.27. Siófoki programok 2019. Események, rendezvények, fesztiválok Siófokon
II. Farsangi Toros Party
2019.01.27. Siófoki programok 2019. Események, rendezvények, fesztiválok Siófokon
Maszka RUN - Asszonyfarsang. Hajóállomás
2019.01.28. Siófoki programok 2019. Események, rendezvények, fesztiválok Siófokon
Sola Sciptura előadások Sámuel, a kitartás embere - Hogyan küzdött Sámuel a népéért és az egyes emberekért?
2019.01.29. 10:00 Siófoki programok 2019. Események, rendezvények, fesztiválok Siófokon
Kis Vakond és Szafi-bérlet óvodásoknak: Délibábos Hortobágyon Gyermek operett az Orfeum Vándorszínpad előadásában
2019.01.29. 10:00 Siófoki programok 2019. Események, rendezvények, fesztiválok Siófokon
Délibábos Hortobágyon - Orfeum Vándorszínpad - Kálmán Imre Kulturális Központ, Színházterem - JEGYVÁSÁRLÁS
2019.01.29. 14:00 Siófoki programok 2019. Események, rendezvények, fesztiválok Siófokon
Délibábos Hortobágyon - gyermek operett előadás - Kálmán Imre Kulturális Központ, Színházterem - JEGYVÁSÁRLÁS
2019.01.30. Siófoki programok 2019. Események, rendezvények, fesztiválok Siófokon
Kis Vakond és Szafi-bérlet óvodásoknak: Délibábos Hortobágyon Gyermek operett az Orfeum Vándorszínpad előadásában
2019.01.30. 10:00 Siófoki programok 2019. Események, rendezvények, fesztiválok Siófokon
Délibábos Hortobágyon - Orfeum Vándorszínpad - Kálmán Imre Kulturális Központ, Színházterem - JEGYVÁSÁRLÁS
2019.01.30. 14:00 Siófoki programok 2019. Események, rendezvények, fesztiválok Siófokon
Helka-bérlet - A fantasztikus nagynéni
2019.01.30. 18:00 Siófoki programok 2019. Események, rendezvények, fesztiválok Siófokon
Balatoni Népfőiskola: Szily Nóra 2.0– Boldogság
2019.01.30. 18:00 Siófoki programok 2019. Események, rendezvények, fesztiválok Siófokon
Balatoni Népfőiskola - Szily Nóra 2.0 - BoldogságKálmán Imre Kulturális Központ, Színházterem - JEGYVÁSÁRLÁS
2019.01.31. Siófoki programok 2019. Események, rendezvények, fesztiválok Siófokon
Életkezdet - szülő/baba találkozó
2019.01.31. 10:00 Siófoki programok 2019. Események, rendezvények, fesztiválok Siófokon
Életkezdet - Szülő És Baba Találkozó
2019.02.04. Siófoki programok 2019. Események, rendezvények, fesztiválok Siófokon
A BAHART és a Siófoki Szakképzési Centrum hajózási technikus képzést indít, melyre várják a diákok jelentkezését
2019.02.06. 17:00 Siófoki programok 2019. Események, rendezvények, fesztiválok Siófokon
Nosztalgia kávéház - Németh Gáborral
2019.02.09. 09:00 Siófoki programok 2019. Események, rendezvények, fesztiválok Siófokon
Adománygyűjtés a siófoki menhely állatainak
2019.02.11. Siófoki programok 2019. Események, rendezvények, fesztiválok Siófokon
Sola Sciptura előadások: Egy irigy ember tragédiája - Saul király és Dávid konfliktusa
2019.02.11. 19:00 Siófoki programok 2019. Események, rendezvények, fesztiválok Siófokon
Casablanca - Nemzeti Táncszínház - Kálmán Imre Kulturális Központ, Színházterem - JEGYVÁSÁRLÁS
2019.02.12. Siófoki programok 2019. Események, rendezvények, fesztiválok Siófokon
Jókai-bérlet - Boldogság. A József Attila Színház előadása
2019.02.12. 19:00 Siófoki programok 2019. Események, rendezvények, fesztiválok Siófokon
Boldogság - József Attila Színház - Kálmán Imre Kulturális Központ, Színházterem - JEGYVÁSÁRLÁS
2019.02.14. 10:00 Siófoki programok 2019. Események, rendezvények, fesztiválok Siófokon
Életkezdet - Szülő és Baba Találkozó. Babai Katalin gyermek rehabilitációs szakgyógytornász várja az az érdeklődő szülőket és gyermekeket
2019.02.15. - 2019.02.16. Siófoki programok 2019. Események, rendezvények, fesztiválok Siófokon
Kultúrházak éjjel-nappal
2019.02.17. Siófoki programok 2019. Események, rendezvények, fesztiválok Siófokon
Valentin nap
2019.02.20. 17:00 Siófoki programok 2019. Események, rendezvények, fesztiválok Siófokon
Nosztalgia kávéház - Németh Gáborral
2019.02.22. 10:00 Siófoki programok 2019. Események, rendezvények, fesztiválok Siófokon
Tipegő-bérlet - Tarkabarka
2019.02.25. Siófoki programok 2019. Események, rendezvények, fesztiválok Siófokon
Sola Sciptura előadások: Fogolyból államférfi? - Dániel küzdelmes útja két egymást követő világbirodalomban
2019.02.25. 19:00 Siófoki programok 2019. Események, rendezvények, fesztiválok Siófokon
Mr. és Mrs. - Pindroch Csaba és Verebes Linda - Kálmán Imre Kulturális Központ, Színházterem - JEGYVÁSÁRLÁS
2019.02.27. 18:00 Siófoki programok 2019. Események, rendezvények, fesztiválok Siófokon
Balatoni Népfőiskola Sorozat: Soma Mamagésa – Hogyan ne sárkányosodjunk el?
2019.02.28. 10:00 Siófoki programok 2019. Események, rendezvények, fesztiválok Siófokon
Életkezdet - Szülő és Baba Találkozó. Koncsag Adrienn zeneterapeuta várja az az érdeklődő szülőket és gyermekeket
2019.03.01. 18:00 Siófoki programok 2019. Események, rendezvények, fesztiválok Siófokon
Megyünk a levesbe - Hadházi László önálló estje, műsorvezető: Lakatos László - Dumaszínház, Siófok - Kálmán Imre Kulturális Központ - JEGYVÁSÁRLÁS
2019.03.01. 18:00 Siófoki programok 2019. Események, rendezvények, fesztiválok Siófokon
Hadházi László önálló estje Siófokon
2019.03.11. Siófoki programok 2019. Események, rendezvények, fesztiválok Siófokon
Sola Sciptura előadások: Az újjáépítés nehézségei és győzelmei a nemzeti tragédia után - Ezsdrás és Nehemiás munkássága
2019.04.21. Siófoki programok 2019. Események, rendezvények, fesztiválok Siófokon
Révész & Závodi Piramis évek - Helyszín: Plázs Siófok
2019.05.18. Siófoki programok 2019. Események, rendezvények, fesztiválok Siófokon
McDonald`s BringaMánia Tour de Balaton
2019.08.17. Siófoki programok 2019. Események, rendezvények, fesztiválok Siófokon
Balatoni Retro Láz
Találatok száma: 2

Hotel Nostra*** Siófok

Hotel Nostra*** Siófok

Szállodánk, a Nostra Hotel Siófok tradicionális üdülőövezetében fekszik, a Balatontól 100, a központtól 1200 m távolságban. 41 db kétágyas pótágyazható szobával, és 5 db kétszobás apartmannal rendelkezünk. Bővebben


Renegade Hotel

Renegade Hotel

Több mint 10 éve várjuk kedves vendégeinket a Balaton fővárosában, ahol az év legmelegebb időszakában a Petőfi sétány Siófok szíve. Számtalan szórakozóhely, alig 50 méterre a Balaton, pár perc sétára a szabad strand. Családias hangulatú hotelünk 24 egyedi két ágyas szobával rendelkezik, melyből 10 ... Bővebben




A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!


Programajánlat


Szállást online? Gyorsan és egyszerűen!
KAPCSOLATFELVÉTEL, ELÉRHETŐSÉGEK
Gyors választ szeretne? Telefonáljon!
További információt kér? Írjon levelet!
Pontos cím, geokód, térkép
További információra lenne szüksége?
Szívesen segítünk, forduljon szerkesztőségünkhöz!
Információkérés a szerkesztőségtől itt
A PROGRAMGAZDA AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJA!
Pontatlanságot talált? Itt jelezze nekünk!

Országos eseménynaptár

KeSzeCsüSzoVa
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3
MEGADOTT INTERVALLUMBAN:
-TÓL -IG

Legjobb élmények

Eros Ramazzotti újra Magyarországon! Online jegyek!
Andrea Bocelli koncert Budapesten 2019-ben! Online jegyek!
Honeybeast koncertek 2019. Online jegyek!
Majka koncertek online jegyvásárlási lehetőséggel!
Koncz Zsuzsa Aréna koncert 2019. Online jegyek!
Omega Tűzvihar koncertsorozat 2019. Online jegyek!
Rúzsa Magdi koncertek
12.000 feletti
követő
Csatlakozz Facebook közösségünkhöz, hogy
az elsők között értesülj a legjobb programokról!
több mint 17.000
program
Iratkozz fel hírlevelünkre
a kimondottan neked javasolt élménykínálatokért!
1.000 feletti
online jegy
Ne töltsd az időt sorban állással!
Vásárold meg nálunk előre a jegyedet!

Megyék

Tájegységek


© 2007-2019 PROGRAMTURIZMUS - Magyar TourMix Kft.
Gemius
Interticket