1137 Budapest - 13. kerület, Újpesti rakpart - Jászai Mari tér és Szent István Park között

Kedves Látogató!
Felhívjuk figyelmét, hogy ennek a megjelenésnek jelenleg NINCS ÉRVÉNYES IDŐPONTJA portálunkon, ezért az itt közölt tartalom már lehet, hogy NEM AKTUÁLIS! Friss információkat az info@programturizmus.hu e-mail címen kérhet vagy küldhet.
2025. szeptember 6.
A Pozsonyi Piknik rendezvényünket Újlipótváros kulturális falunapjának is szokták becézni, ahol számos kulturális és zenei programmal várunk mindenkit szeptember első szombatján.
Hagyomány, hogy a tematikus utcákat járva megtalálhatjátok a kultúrát, gasztronómiát, mindet egy helyen, ahol a színesebbnél színesebb portékák várják, hogy hazavigyétek őket.
A Színházak utcájában a budapesti és Budapest környéki társulatok, kőszínházak és alternatív csoportok ismerős arcokként bukkannak fel.
De ilyen a könyvesek utcája is, ahol kiadók, könyvesboltok várnak titeket, olvasókat. A dedikálók, írók mosolyogva, már-már barátokként várják, hogy beszélgessetek egy jót a nap utolsó nyárai sugarai alatt.
A Jászai Mari téren, a Jászai színpadon, a Szent István Parknál a Fidelio színpódiumon és a Radnóti Miklós utca Dunaparthoz legközelebbi szakaszán a gyerekutcában színpadi programok sora kínál egy-egy szeletet a gazdag, színvonalas hazai kultúrából.
A Piknik forgatagában szívesen várunk Gasztrosorra is, ahol művész és látogató egy asztalnál költheti el a hosszú séták után jól megérdemelt ebédet. A saslik, gyros, pizza vagy a töltött lepény illata megalapozza a hangulatot, gyomor pedig nem marad üresen!
PROGRAMOK
Jászai Nagyszínpad (Újpesti rakpart, Jászai Mari térnél)
09:30 – Társulat: Önként és dalolva – közös éneklés, tábortűz-hangulat
10:00 – MÁV Szimfonikus Zenekar – csellóegyüttes slágerei
10:35 – Thália Színház – „Rejtélyek Évada” válogatás
11:20 – Dés László & Geszti Péter – akusztikus előzetes
11:55 – 6SZÍN – Falusi Mariann (zongorán Darvas Kristóf)
12:40 – Magyar Színház – „Jár neked a csoda” musicalslágerek
13:30 – Liszt Ferenc Kamarazenekar (vezényel: Hollerung Gábor)
14:55 – Lukács Sándor – Radnóti Miklós: Nem tudhatom
15:05 – Fischer Annie Zeneiskola szimfonikus (rézfúvós együttes)
18:05 – StEfrem – operett-/musical részlet (Budapesti Operettszínház)
19:25 – Broadway Stars Company feat. Swing à la Django – „Zenés utazás”
20:00 – In memoriam Cipő – Nádasi Veronika & Wagner–Puskás Péter (meglepetésvendég)
20:30 – Lepkegyűjtő Produkció – Bereczki Akusztik
10:00 – Budapesti Vonósok Kamarazenekar
10:40 – DANTE Társulat – összművészeti performansz
11:10 – Pesztraton énekkar
11:40 – Gólem Színház – részlet Borgula András önálló estjéből (rendezői változat)
12:10 – Jurányi Ház – Tyúkdráma darabrészlet
12:40 – L’artistic Társulat – Zeneidőgép (örökzöld slágerek és mesék)
13:30 – Óbudai Danubia Zenekar – Rézfúvós Együttes
14:00 – ArtSzíntér – Noel Coward: Akt hegedűvel részlet
14:45 – Taiko Hungary – japándob bemutató
15:20 – Pokorny Lia – A Füst musicalrészlet
16:00 – Dóka Attila & Orbán Bori – irodalom és zene találkozása
16:35 – Zenekademia – Jécsai Bori & Takács Zoltán
17:15 – Nemzeti Táncszínház – Jelenetek a házasságról (Szegedi Kortárs Balett)
17:50 – Magyar Színház – Az élet íze (létezésről gondolatok)
18:30 – Concerto Budapest – rézfúvós együttese
19:00 – Pesti Polgár – régi pesti kabaré dalok (Fesztbaum Béla, zongorán Termes Rita)
10:00 – Reggeli testébresztő táncház – Angyalföldi Vadrózsa Táncegyüttes
11:00 – Karaoke gyermekdalok + Hangszersimogató – Eszti néni Hangoldája
11:30 – BuliZoo Gyerekzenekar előadása
13:00 – „Gyertek, táncoljunk és meséljünk!”
14:00 – Holdvilág Kamaraszínház – Pogácsa az Arénában (színköre)
15:00 – Budaörsi Latinovits Színház – interaktív gyerekműsor (Szőts Orsi)
15:30 – „Dobbanjon együtt a szív!” – családi dobkör (Mogyoró Kornél)
16:00 – Maminbaba – hordozós latin fitness
17:00 – Budapesti Savoy Társulat – zenés utazás a mesék világába
18:00 – RaM-ArT Színház: Misi Mókus (családi musical részlet)
Líra stand (dedikálások):
11:00 – Kiss László
13:00 – „Filmet Főzünk!” szerzői, Tusjak Marianna, Fekete Ibolya, Bányai Kelemen Barna, Madarász István
14:00 – Jávori Ferenc (Fegya) és Balogh Gyula; Lutter Imre
15:00 – Madarász Éva
16:00 – Fábián Tamás
17:00 – Szacsvay László és Vajda Katali
ISON stand (mini-koncertek):
11:00 – Musical Show // Miller’s Singers
14:00 – Bolyki Sára & Várallyay Petra
16:00 – CelloChill // Era Nova cselló együttes
18:30 – NOMIQUE
K.A.S. Kiadó stand (dedikálások):
10:30 – Csunderlik Péter
12:00 – Havas Henrik (beszélgetés Kuncze Gáborral)
13:00 – Szunyogh Szabolcs
14:00 – Robert Scheer
15:00 – Kapitány Ágnes – Kapitány Gábor
16:00 – Iványi Gábor
17:00 – Dr. Matuscsák Tamás
18:00 – Kocsis András Sándor (megjelenik Rédei Éva, Tóth József is)
Láng Téka stand (dedikálások):
10:30–11:00 – Saly Noémi
11:30–12:00 – Fellegi Ádám
15:00–15:30 – Fleck Zoltán
15:30–16:00 – Gárdos Péter
16:00–16:30 – Nádasdy Ádám
16:30–17:00 – Bán Zsófia
17:00–17:30 – „Ahol élünk” szerzői
17:30–18:00 – Spiró György
18:00–18:30 – Szinetár Miklós
18:30–19:00 – Iványi Gábor
GyerekPiknik játszóház (Tücsöktanya): 0–5 éveseknek játékos sarok és kézműves foglalkozás
Pozsonyi Pagony sátornál: interaktív foglalkozások, dedikálások, játékbemutatók, kvízek; új könyvek és játékok bemutatása
BRFK XIII. Kerületi Rendőrkapitányság standja: bűnmegelőzési mesék, totók, feladatok gyerekeknek
PannKa Part Közösségi Tér: 09:30–18:00 között pelenkázási és szoptatási lehetőség a 0–3 éves családosoknak (1137 Budapest, Újpesti rakpart 6.)
Találatok száma: 14

Fürdőszobás szobák, apartmanok valamint minigarzonok kiadók. Gépjármű parkolása az udvarban lehetséges. 24 órás portaszolgálat. Közös konyha. Mosási lehetőség biztosítva. Széles-sávú internet, MinDig Tv szolgáltatásai elérhetők. Az épületben 95 szoba található három emeleten. Tágas folyosók, világos, fele részben csendes mellékutcára, fele részben udvarra néző szobák.

A szálloda zöldövezeti környezetben, Budapest legdinamikusabban fejlődő üzleti negyedében, közvetlenül a pesti Duna-parton, a Margitszigettel szemben fekszik, gyönyörű kilátással a budai hegyekre. A szállodában a kényelmes szobák és lakosztályok között választhat. Milyen panorámára szeretne ébredni? Válasszon hotelszobát kilátással a pesti háztetőkre vagy a budai hegyekre és a Dunára, wellness részleg használattal!

A Fortuna Szálloda***- és Étteremhajó a Duna pesti oldalán, a Margitszigettel szemben, a Szent István Park szomszédságában horgonyoz. A hajó nyugodt, kellemes környezetben mégis frekventált helyen áll, közel a belvároshoz. A Duna, a természet és a hajó együttese teszi igazán felejthetetlenné a nálunk eltöltött időt.

A 105 szobás szálloda panorámás kilátást kínál a Margit-szigetre. A hotel szolgáltatásai és szobáinak felszereltsége tökéletes megoldást kínál az üzleti utazóknak, akik a környéken keresnek szállást, míg az 50 fős meeting terem maradéktalanul kiszolgálja a közepes méretű rendezvények igényeit. Testmozgásra vágyó vendégek számára felszerelt edzőterem áll rendelkezésre. A 9. emeleten található, 40 fő befogadására alkalmas tetőtéri bár a szálloda vendégeit és a budapesti közönséget egyaránt várja.

Az Ybl Miklós tervei alapján készült hotel néhány percre található a városi forgatagtól, de mégis csendes, nyugodt környezetben. A Grand Margitsziget Health Spa Hotel kényeztetőleg hat a testére, lelkére és elméjére egyaránt. A szálloda elegáns, századfordulós építészeti stílusa, a Dunára és a Margitsziget ősfáira nyíló panoráma lélegzetelállító. Ugyanilyen lenyűgöző az itteni orvosok szakértelme és a kezelések minősége, amelyek kifejezetten a mozgásszervi betegségek gyógyulását szolgálják.

Tájékoztatjuk kedves vendégeinket, hogy a Hotel Flandria munkásszállóként üzemel, többnyire hosszútávú szerződéssel. Aulánkban lévő különtermünk alkalmas 45 fős rendezvények, tanfolyamok lebonyolítására. Megújult szobáink komfortos elhelyezési és pihenési lehetőséget kínálnak a munkavállalók számára, megfizethető áron. Ingyenes WIFI szolgáltatásunk az egész épületben elérhető.

Találatok száma: 57

Ha könnyed, mégis nívós zenei élményre vágyik, ha a jazz elkötelezett híve, vagy épp most barátkozik a műfajjal, látogasson el a főváros jazzéletének központjába, a Budapest Jazz Clubba! A különleges atmoszféra és kiváló hangminőség mellett, barátságos hangulatú jazzkávézóval és bisztró-fogásokat kínáló étteremmel is várjuk.

A Vogue hajó Budapest szívében, immáron több, mint 30 éve horgonyozik a Dunán. Exkluzív környezetben felejthetetlen gasztronómiai élményt garantálunk vendégeink számára. Nemzetközi konyhánkban a hagyományos magyar ételek mellett jól megférnek a mediterrán és dél-szláv konyha remekei is. Étlapunk magyar és angol nyelvű. A mindig friss, minőségi alapanyagaink ízükben és megjelenésükben is felejthetetlen gasztronómiai élményt garantálnak. Hajónk étteremként és rendezvényhelyszínként is egyaránt funkcionál. A hajó alkalmas esküvők, céges rendezvények, partyk, konferenciák, tréningek, sajtótájékoztatók, vevő- partner találkozók, termékbemutatók, családi ünnepségek, gyerekzsúrok, üzleti ebédek és vacsorák szervezésére valamint születésnapi partik megrendezésére.
Kiemelt partner

A 101 Tigris azt a célt tűzte ki, hogy szeretnének egyszerűt és jó ázsiai ízű ételeket adni úgy, hogy azok egyrészt ne legyenek unalmasak, másrészt meg lehessen azokat fizetni. A tapasztalatok szerint mindez folyamatosan megvalósul. Jól példázza ez az új ázsiai hely, hogy a gyors étkezésekre megálmodott egyszerűbb koncepcióból is csinálhatnak különleges ízekkel finom ételeket elérhető áron.

A több mint 20 éve működő Atlantis átköltözött a Váci útról a Hegedűs Gyula utcába, a Vígszínház szomszédságába. Új, modern környezetben várjuk régi és új vendégeinket! Az Atlantis lehetőséget biztosít baráti összejövetelek, céges rendezvények, családi ünnepségek, születésnapi bulik és osztálytalálkozók megszervezésére.

A Babka Budapest Újlipótváros gasztronómiai közösségi tere, ahol nemcsak lenni jó, de miközben élvezzük a kellemes, barátságos környezetet, jókat ehetünk és ihatunk is. A Babka a jeruzsálemi csokoládés kalácsról kapta nevét, ami finoman utal a konyhai koncepcióra. Megtaláljuk itt ugyanis a Földközi-tenger keleti medencéjének ízeit, zsidó, arab, török, mediterrán ételeket, ugyanakkor nem hiányozhatnak a menüből a komfort étkezés hazai kedvencei sem.

A török konyha a világon az egyik leggazdagabb palettával rendelkezik, gasztronómiai kánaán, amit szeretnénk bemutatni Önnek. A hagyományos török ételkülönlegességek, faszénen készült húsok és zöldségek, változatos napi ajánlatok mellett, helyben készített és frissen sütött pékárukat, édességeket is kínálunk éttermünkben. Kezdje nálunk a napot reggelire egy friss Simittel. A nap további részében számtalan á la carte és napi ajánlatból, vagy frissen sültből választhat.

A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!
Megosztás
Kapcsolódó témák:
Országos eseménynaptár