Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont

Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont

Kiemelt partner

Az egykori grófi rezidenciában a nagyközönség előtt is megnyílt a gyulai Almásy-kastély a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont. A műemléki elveknek megfelelő módon – teljes körűen helyreállításra került az épületben különleges kiállítás kapott helyet. Ünnep és hétköznap, úr és cseléd, fény és árnyék. A kiállítás középpontjában az egykori kastély életét „láthatatlan motorként” működtető cselédség mindennapjainak, valamint a főúri életforma színtereinek színes, izgalmas, élményszerű bemutatása áll az országban egyedülálló interaktív eszközök segítségével. A kiállítás oly sokrétű, hogy érdemes többször visszatérve, minden egyes alkalommal újabb részleteket felfedezve megismerni ezt a különleges világot.

Kevesebb szolgáltatással, de folyamatosan működik az Almásy-kastély

Nem lesznek tárlatvezetések és elmaradnak a garantált programok az Almásy-kastélyban – erről a vírusügyi szigorításokat rögzítő, 479/2020. számú kormányrendelet megjelenését követően hozott döntést a kiállítóhelyeket működtető önkormányzati cég vezetése.

A november 3-án éjfél előtt megjelent kormányrendelet rendelkezése szerint a muzeális intézmények látogathatók, azzal, hogy a látogatók kötelesek egymástól 1,5 méter távolságot tartani. A rendelet betartása, valamint a látogatók és a kiállítóhelyeken dolgozók egészségének védelme érdekében a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpontban – amíg a járványhelyzet nem teszi azt ismét lehetővé – nem lesznek tárlatvezetések és elmaradnak a garantált programok. Mindez azt jelenti, hogy a kastélyban nem rendezik meg a gyertyafényes tárlatvezetéseket és nem működnek a szabadulószobák sem.

A kastély garantált tárlatvezetéseinek indulási időpontjaiban 10.30, 11.30 és 14.30, a kastély télikertje előtti kocsibejáró alatt a kiállítóhelyek szakemberei általános ismertetőt adnak az épület történetéről és a megtekinthető kiállításról. Az intézményeket működtető Erkel Ferenc Nonprofit Kft. vezetése kéri az ezeken résztvevő látogatóit, hogy tartsák be a 1,5 méteres távolságtartást és viseljenek maszkot.

A szolgáltatások fent sorolt, átmeneti korlátozásával a gyulai kiállítóhelyek továbbra is folyamatosan nyitva tartanak. Ugyanígy, a napokban meghirdetett új nyitvatartási rendben, korlátozás nélkül fogadja vendégeit a Kastély Kávézó és az Almásy-kastély ajándékboltja is. A kiállítóhelyeken, a kávézóban és az ajándékboltban maszk viselése kötelező.

Kincsek őrzője – 150 éves a gyulai Erkel Ferenc Múzeum című tárlat az időszaki kiállítótérben.

Az időszaki kiállítás nem csupán az összegyűlt muzeális anyag jellegzetes tárgyainak felvonultatása miatt különleges, de mind interaktivitásában és modernségében, mind pedig a tudományágak közelivé tételében egyedül álló tárlatot jelent.
Jegyár: 800 Ft, Négy az egyben jeggyel 4300 Ft (gyulai lakcímmel fél áron)

A gyulai kiállítás egyik különlegessége a megszokottól eltérő, de a tematikához igazodó látogatói útvonal. Hiszen nem a főúri fogadótéren, hanem a cselédség által használt lakrészen át juthatunk be az épületbe.

A KIÁLLÍTÁS

A Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont a saját nyelvén szólítja meg a gyermekeket és a felnőtteket, a fiatalokat és az időseket, hiszen mind a tematika, mind az eszközök azt szolgálják, hogy minden korosztály számára hiteles élményt és érdekes programot kínálhasson e látnivaló.

A tágas tereket, reprezentatív helyiségeket járva felmerül a kérdés, hogyan éltek egy kastélyban? Ki fűtötte a kályhákat, hány liter víz fogyott egy nap, ki mosta a grófnő fehérneműit és egyáltalán hol, hogyan éltek a cselédek, akik egy grófi család mindennapjait tették láthatatlanul és szinte észrevétlenül kényelmessé? Az Almásy-kastélyban ezekre a kérdésekre is választ kapunk. Egy közel harminc termes kastély zökkenőmentes „működtetését” nem kevés belső és külső szolgáló összeszokott munkája tette lehetővé, akárcsak egy mai szálloda esetében. A kastélyban helyt álló belső cselédek egy életen át szolgálták urukat, biztos megélhetést, előremenetelt, nyugdíjat és műveltséget biztosítva számukra. A cselédségen belül is komoly hierarchia uralkodott, mindenkinek megvolt a maga feladata, felelőssége és hatásköre. Az interaktív kiállítási installációk segítségével a látogató képet kap erről a láthatatlan rendszerről, megismerheti minden beosztott feladatát és életmódját, sőt, a kastélyban valaha ténylegesen szolgált személyzetet is módunkban áll bemutatni.

A KASTÉLYKERT

A Békés megyei kastélyparkok közül a gyulai Harruckern-Wenckheim-Almásy-kastély kertje mondható a legjelentősebbnek, hiszen ez az egyetlen kertépítészeti alkotás, amelynek létezése több kerttörténeti korszakon is átívelt.
A kertrendezés és rekonstrukció célja az egykori uradalmi díszkert hangulatának megidézése, olyan csendes városi közösségi tér létrehozása, amely a nyüzsgő központból kilépve a látogatóknak és a helyi lakosságnak egyaránt lehetőséget biztosít a pihenésre, feltöltődésre, a látottak elmélyítésére. A látogatók a díszkertben egész évben zavartalanul élvezhetik a műemléki környezetet és a kastély épületének esztétikai szépségét – mind nappal, mind pedig – a díszkivilágításnak köszönhetően – az esti órákban.

LÁTOGATÓI INFORMÁCIÓK

Nyitva tartás:

2020. november 3 - 2021. február 28. között:

Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont
kedd-vasárnap 9.00-17.00
hétfő: zárva

A jegykiadás utolsó időpontja zárás előtt egy órával.
Tárlatvezetés: hétfő-vasárnap 10.30, 11.30, 14.30

A kastély akadálymentesített, így az egész kiállítás elérhető a kerekesszékes vendégek számára is. A kisgyermekeket pedig babahordozó kenguruban vihetik végig szüleik a látogatóközpontban.

Kastély Kávézó
kedd-vasárnap 9.00-17.00
hétfő: zárva

Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont Múzeum- és Ajándékbolt
kedd-vasárnap 9.00-17.00
hétfő: zárva

Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont szabadulószobái
Rejtély a kastélyban szabadulószoba időpontjai: minden nap 13.00-16.00

2021.01.01 - 2021.12.31

Találatok száma: 23
Gyulai piac minden vasárnap

Gyulai piac minden vasárnap 2021. március 7.

A lombsátorral borított piactér igazán különleges, barátságos és családias hangulatú. A helyi termékeket kereső vásárlók rengeteg finomságból válogathatnak a friss tehéntejtől és tejtermékektől kezdve, a házikolbászon és sonkán át, a környéken termesztett zöldségfélékig. A Gyulai Piac minden vasárnap ... Bővebben

Kiemelt ajánlat

Gyulai programok 2021. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán

Gyulai programok 2021. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán 2021. március 7.

Gyulai Piac

Gyula népszerű turisztikai központ Békés megyében egyedülálló természeti és épített környezetének köszönhetően. Egész évben pezsgő kulturális élet és gasztronómiai programok várják a látogatókat. A Gyulai vár, a Várszínház, a Várfürdő, a pálinka és a kolbász hazája szinte minden hónapban egy kiemelkedő ... Bővebben

Kiemelt ajánlat

Garantált programok Gyulán, állandó programok minden napra minden korosztálynak

Garantált programok Gyulán, állandó programok minden napra minden korosztálynak 2021. március 15 - 21.

A városba érkező vendégek eddig is számtalan kikapcsolódási lehetőség közül választhattak, de a hét minden napjára tervezett, színes programkínálat felülmúl minden képzeletet… Városunk múltjának és látnivalóinak megismerését, valamint a tartalmas kikapcsolódást segítik a csoportok, családok, baráti ... Bővebben

Kiemelt ajánlat

Városnézés Gyulán idegenvezetéssel, ismerje meg Erkel Ferenc életének színes történeteit!

Városnézés Gyulán idegenvezetéssel, ismerje meg Erkel Ferenc életének színes történeteit! 2021. március 16.

A Gyulai Tourinform Iroda legújabb városnéző sétáján Erkel Ferenc életének színes történeteibe nyerhetnek bepillantást a résztvevők. A vezetett séták az őszi-tavaszi szezonban kedd és csütörtök délután lesznek 14.00-16.30 óra között. Bővebben

Kiemelt ajánlat

Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász-, pálinka- és édességtúra Gyulán

Gasztro kirándulás, Sör-, kolbász-, pálinka- és édességtúra Gyulán 2021. március 17.

Gyula nemcsak történelméről és fürdőjéről, hanem sokszínű étel- és italgasztronómiájáról is híres. A heti garantált programok keretében szerdánként gasztrotúrán vehetnek részt a vendégek. Bővebben

Kiemelt ajánlat

Gyulai gasztronómiai program: Gyulán (l)enni jó – a nagy gyulai gasztrokaland

Gyulai gasztronómiai program: Gyulán (l)enni jó – a nagy gyulai gasztrokaland 2021. március 17.

Gyulán (l)enni jó – a nagy gyulai gasztrokaland: garantált program minden szerdán 14:00 – 16:30 között Gyulán. A gasztrotúra során ellátogatunk a Százéves Cukrászdába, majd belekóstolunk a helyi kézműves sörökbe, gyulai pálinkába és végül a híres gyulai kolbász sem maradhat ki a nagy gasztrokalandból. ... Bővebben

Kiemelt ajánlat

Gyulai kolbász, kolbászkóstolás a tavaszi szezonban minden szerdán Gyulán

Gyulai kolbász, kolbászkóstolás a tavaszi szezonban minden szerdán Gyulán 2021. március 17.

Gyula méltán híres a gasztronómiájáról, legyen szó a kolbászról, a pálinkáról vagy a kézműves sörökről. A nagy gyulai gasztrokaland túra keretében kolbászt is lehet kóstolni az tavaszi szezonban minden szerdán Gyulán. Bővebben

Kiemelt ajánlat

Gyulai pálinka kóstoló program, kóstolja meg a gyulai Pálinka Manufaktúra zamatos pálinkáit!

Gyulai pálinka kóstoló program, kóstolja meg a gyulai Pálinka Manufaktúra zamatos pálinkáit! 2021. március 17.

Gyulán (l)enni jó – a nagy gyulai gasztrokaland - A programon résztvevő vendégek megkóstolhatják a páratlan ízvilággal rendelkező hungarikum Gyulai kolbászt, a közel tízéves múlttal rendelkező Gyulai Pálinka Manufaktúra zamatos pálinkáit, illetve számos helyi és környékbeli különlegességet. Bővebben

Kiemelt ajánlat

Sörkóstoló Gyulán, a nagy gyulai gasztrokaland

Sörkóstoló Gyulán, a nagy gyulai gasztrokaland 2021. március 17.

Sörkóstoló Gyulán - A nagy gasztrokaland túra keretében gyulai kézműves söröket is meg lehet kóstolni a pálinka, a kolbász és az édességek mellett az őszi-tavaszi szezonban minden szerdán Gyulán. Bővebben

Kiemelt ajánlat

Idegenvezetés Gyulán, városnéző körséta  - Gyulai történetek és legendák

Idegenvezetés Gyulán, városnéző körséta - Gyulai történetek és legendák 2021. március 19.

Gyulai történetek és legendák - Városnéző séta idegenvezetéssel ősztől tavaszig hétfőn és pénteken Gyulán. Gyula városa bővelkedik látnivalókban, története pedig számos érdekességet tartogat. Fedezze fel velünk a várost látnivalóit és ismerje meg város híres személyeit és a város történetét. Bővebben

Kiemelt ajánlat

1 2 3   


Találatok száma: 26
Alakformálás Gyula 2021. Mozogj otthon!

Alakformálás Gyula 2021. Mozogj otthon! 2021. március 1 - 15.

Mozogj otthon – online edzések Gyulán! Mozogni már pedig kell! Ha nem edzőteremben, akkor otthon. A #vigyazzunkegymasra szlogenbe saját magunkat is bele kell értsük, ez egyértelmű, a rendszeres testedzés ehhez pedig elengedhetetlen. Szerencsére sokan gondolják ezt így Gyulán, összeállításunk segítségével ... Bővebben

Kiemelt ajánlat

Kaland program minden nap Gyulán, szabadulás a Kalandpincéből 60 perc alatt!

Kaland program minden nap Gyulán, szabadulás a Kalandpincéből 60 perc alatt! 2021. március 15 - 21.

Escape Room - Szabadulás a Pincéből 60 perc alatt! Izgalmas szabadulós játék, amely ijedelem nélkül biztosít felejthetetlen élményt mindenki számára. Kaland program minden nap Gyulán. A játék lényege, hogy egy berendezett, zárt pincéből fizikai erő használata nélkül, logikai feladatok megoldása során kell ... Bővebben

Kiemelt ajánlat

Kerékpáros túra, Fedezze fel Gyula természeti környezetét kerékpárral!

Kerékpáros túra, Fedezze fel Gyula természeti környezetét kerékpárral! 2021.03.01. - 10.31.

Kerékpár túra vezetéssel - Gyulán és környékén nincsenek nagy távolságok, ám annál több a látnivaló. Fedezze fel a város környékét és különleges helyeit keretében két keréken. Bővebben

Kiemelt ajánlat

Kerékpártúra, fedezze fel Gyulát és környékét két keréken!

Kerékpártúra, fedezze fel Gyulát és környékét két keréken! 2021.03.01. - 10.31.

Kerékpártúra, fedezze fel Gyulát és környékét két keréken! A Gyulai Tourinform Iroda szervezésében kísérővel együtt egyéni biciklitúrával bejárhatóak a környék nevezetességei. Kerékpárokat a Tourinform irodában lehet kölcsönözni. A túrák min. 3 fő, max. 8 fővel indulnak. A túrákon való részvételt 3 nappal előtte ... Bővebben

Kiemelt ajánlat

Étel házhozszállítás Gyula, Éttermi körkép Gyulán – honnan, mit, mikor és hogyan?

Étel házhozszállítás Gyula, Éttermi körkép Gyulán – honnan, mit, mikor és hogyan? 2021.01.12. - 03.15.

A kijárási korlátozás miatt jelenleg nem járhatunk étterembe – legalábbis nem ülhetünk be falatozni kedvenc helyünkre, de ez így is van rendjén veszélyhelyzet idején –, viszont ez nem jelenti azt, hogy minden és mindenki leállt. Gyulán is van jó néhány vendéglátóhely, ami a jelenleg érvényes ... Bővebben

Kiemelt ajánlat

Gyulai családi program 2021. Gyula (kul)túra - városfelfedező játék

Gyulai családi program 2021. Gyula (kul)túra - városfelfedező játék 2021.01.04. - 03.31.

Gyula (kul)túra - Izgalmas kikapcsolódás az egész családnak! A Gyula (kul)túra egy feladványokkal fűszerezett városfelfedező játék. Meseszerű térképek segítségével ismerheted meg Gyula főbb látványosságait. Bővebben

Kiemelt ajánlat

Gyula kiállítások a város kiállítóhelyein és a múzeumaiban 2021-ben

Gyula kiállítások a város kiállítóhelyein és a múzeumaiban 2021-ben 2021.02.01. - 03.31.

Egyenesen a raktárból - Ablaktárlat formájában mutatják be a gyulai Erkel Ferenc Múzeum ritkán látott tárgyait az Almásy-kastélyban

Gyula népszerű turisztikai központ Békés megyében. A város kulturális intézményei pedig számos kiállításnak adnak otthont egész évben. A kiállításokon többnyire a helyi és a megyén belüli művészek mutatkoznak be különböző alkotásaikkal. Bővebben

Kiemelt ajánlat

Kalandpark Gyulán minden korosztálynak tavasztól őszig

Kalandpark Gyulán minden korosztálynak tavasztól őszig 2021.04.01. - 10.31.

A Gellény Birtok 4,5 hektáros gondozott kalandparkja garantált élményeket és kikapcsolódást nyújt az egész csoport, család számára, akár osztálykirándulásoknak, céges rendezvényekhez, családi napokra, csapatépítő tréningekhez egészen tavasztól őszig. 3 km-re a vasútállomástól, 2,5 km-re a ... Bővebben

Kiemelt ajánlat

Békéscsabai városnézés egyéni kirándulással Gyuláról

Békéscsabai városnézés egyéni kirándulással Gyuláról 2021.01.01. - 12.31.

A Gyulán tartózkodó vendégek számára érdekes programot kínálhat egy békéscsabai kirándulás, amelyhez igény esetén a gyulai Tourinform Iroda idegenvezetőt biztosít. A három órás program során a résztvevők megtekintik és bejárják Békéscsaba belvárosát, megismerik a város történetét és az ahhoz ... Bővebben

Kiemelt ajánlat

Csokoládé kóstoló Gyula

Csokoládé kóstoló Gyula 2021.01.01. - 12.31.

Gyulán létezik egy hely, ahol minden az édességről szól. Vendégeink egy különleges csokoládébemutatón vehetnek részt a Jetty Choco Sörbárban és Cukrászdában, ahol különböző égtájakról összeválogatott kakaóbabból készült csokipasztillákat lehet megkóstolni. Bővebben

Kiemelt ajánlat

1 2 3   


Találatok száma: 1
Szállásfoglalás, ajánlatkérés közvetlenül a szálláshelyek elérhetőségein!

Wellness Hotel Gyula**** Superior

Wellness Hotel Gyula**** Superior

Nem csak szállás: Gyula történelmi-, romantikus környezetében, romantika a pároknak, szórakozás a baráti társaságoknak, móka a gyermekeknek, wellness a szülőknek és feltöltődés a szenioroknak. Mint családbarát wellness szálloda, kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy minden generáció önfeledt ... Bővebben

Szállásfoglalási lehetőség
Kiemelt partner



Találatok száma: 1
Asztalfoglalás, bejelentkezés közvetlenül a vendéglátóhelyek elérhetőségein!

Kastély Kávézó

Kastély Kávézó

A Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont kávézója mellett a múzeumi ajándékbolt munkatársai is nagy szeretettel és csinos portékákkal várnak. Nyitva minden nap 10-21 óra között. Bővebben

Kiemelt partner




Kiemelt ajánlatok

Figyelmébe ajánljuk!


Pontos cím, geokód, térkép
A PROGRAMGAZDA AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJA!
Pontatlanságot talált? Itt jelezze nekünk!

Országos eseménynaptár

KeSzeCsüSzoVa
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4
MEGADOTT INTERVALLUMBAN:
-TÓL -IG

Gyula TOP szállás