Vert-csipke készítő

Vert-csipke készítő


A vertcsipke-készítő mester segítségével bárki kipróbálhatja a csipke készítését Bikalon az Élménybirtokon.

KEDVES LÁTOGATÓ!
Felhívjuk figyelmét, hogy ennek a megjelenésnek jelenleg NINCS ÉRVÉNYES NYITVATARTÁSI IDŐPONTJA portálunkon, ezért az itt közölt információk már lehet, hogy NEM AKTUÁLISAK! Friss információkat az info@programturizmus.hu e-mail címen kérhet vagy küldhet.

Bár a faluban és az óvárosban sétálgatva a látogató lépten-nyomon különféle szakmák művelőinek műhelyeibe és alkotásaiba botlik, egyetlen helyre sem sűrűsödött be annyiféle mesterség, mint amennyi a Mesterségek Házában megtalálható. Ebben a különleges épületben lelt otthonra, s remekül megfér egymás mellett az ólomkatona-készítő, a vertcsipke-készítő, és a könyvkötő,.

A vertcsipke-készítő és a könyvkötő asztalánál is nagy a nyüzsgés. A mesterek segítségével bárki kipróbálhatja a könyvkötést, a díszdoboz-készítést, melyek mindegyike mintegy 30-45 percig tart. Az előbbieken túl az érdeklődők csináltathatnak bögrét saját fényképükkel, ez is helyben elkészül. Szuvenírként vásárolhatók továbbá oklevelek, imakönyvek, naptárak, bögrék és csipkék egyaránt.

Nyitvatartás 2020

2020. január 1. – március 31. szombat 10:00-16:00
2020. március 15. vasárnap – Ünnepi program 12:00-17:00
2020. április 1. – április 30. szombat 10:00-16:00
2020. április 12-13. Húsvétvasárnap és -hétfő 10:00-17:00
2020. április 25. szombat – Pedagógus nyíltnap 10:00-17:00
2020. május 1. – június 30. csütörtök, szombat 10:00-17:00
2020. május 1. péntek – Majális 10:00-17:00
2020. május 2. szombat – Anyák napja 10:00-17:00
2020. május 5., 12., 19., 26. kedd 10:00-17:00
2020. május 22. péntek 10:00-17:00
2020. május 27. szerda 10:00-17:00
2020. május 31. Pünkösdvasárnap és gyereknap 10:00-17:00
2020. június 1. Pünkösdhétfő 10:00-17:00
2020. június 5., 12. péntek 10:00-17:00
2020. június 9. kedd 10:00-17:00
2020. június 20. szombat – Szent Iván nap 11:00-18:00
2020. június 27. szombat – Harcosok napja 11:00-18:00
2020. július 1. – augusztus 31. csütörtök, szombat 11:00-18:00
2020. augusztus 20. csütörtök – Ünnepi program 11:00-18:00
2020. szeptember 1. – október 31. szombat 10:00-16:00
2020. október 27. kedd 10:00-16:00
2020. október 29. csütörtök 10:00-16:00
2020. november 1. – december 19. szombat 10:00-16:00
2020. november 7. szombat – Márton nap 10:00-17:00

Találatok száma: 20
Gyermekprogramok az Élménybirtokon, élmények egész sora vár a bikali Élménybirtokon

Gyermekprogramok az Élménybirtokon, élmények egész sora vár a bikali Élménybirtokon 2021.01.11. - 12.31.

Az Élménybirtok vendégeit, különösen a gyermekeket nem csupán látnivalók tucatjai várják a faluban, az óvárosban és a városon kívül, hanem olyan programok sora is, melyekbe maguk is bekapcsolódhatnak. Az interaktív foglalkozások javarésze a birtok nyitva tartása alatt egész évben elérhető, így minden ... Bővebben

Kiemelt ajánlat

20 fős esküvő királyi körülmények között a bikali Puchner Kastélyszállóban

20 fős esküvő királyi körülmények között a bikali Puchner Kastélyszállóban 2021.01.01. - 12.31.

Élete legszebb napja királyi körülmények között? Igen, lehetséges: mondja ki a boldogító igent nálunk a Puchner Kastélyszállóban: eldöntheti, hogy Mátyás Király korabeli vagy Habsburg kori főúri hangulatot szeretne esküvőjén. Bővebben

Kiemelt ajánlat

30 fős esküvő  királyi körülmények között a bikali Puchner Kastélyszállóban

30 fős esküvő királyi körülmények között a bikali Puchner Kastélyszállóban 2021.01.01. - 12.31.

Élete legszebb napja királyi körülmények között? Igen, lehetséges: mondja ki a boldogító igent nálunk a Puchner Kastélyszállóban: eldöntheti, hogy Mátyás Király korabeli vagy Habsburg kori főúri hangulatot szeretne esküvőjén. 30 fős esküvők megrendezését vállaljuk kastélyszállónkban. Bővebben

Kiemelt ajánlat

40 fős esküvő  királyi körülmények között a bikali Puchner Kastélyszállóban

40 fős esküvő királyi körülmények között a bikali Puchner Kastélyszállóban 2021.01.01. - 12.31.

Élete legszebb napja királyi körülmények között? Igen, lehetséges: mondja ki a boldogító igent nálunk a Puchner Kastélyszállóban: eldöntheti, hogy Mátyás Király korabeli vagy Habsburg kori főúri hangulatot szeretne esküvőjén. 40 fős esküvők megrendezését vállaljuk kastélyszállónkban és annak ... Bővebben

Kiemelt ajánlat

Esküvő helyszín 150 fő részére királyi körülmények között a bikali Puchner Kastélyszállóban

Esküvő helyszín 150 fő részére királyi körülmények között a bikali Puchner Kastélyszállóban 2021.01.01. - 12.31.

Élete legszebb napja királyi körülmények között? Igen, lehetséges: mondja ki a boldogító igent nálunk a Puchner Kastélyszállóban: eldöntheti, hogy Mátyás Király korabeli vagy Habsburg kori főúri hangulatot szeretne esküvőjén. Bővebben

Kiemelt ajánlat

Esküvő helyszín 200 fő részére  királyi körülmények között a bikali Puchner Kastélyszállóban

Esküvő helyszín 200 fő részére királyi körülmények között a bikali Puchner Kastélyszállóban 2021.01.01. - 12.31.

Élete legszebb napja királyi körülmények között? Igen, lehetséges: mondja ki a boldogító igent nálunk a Puchner Kastélyszállóban: eldöntheti, hogy Mátyás Király korabeli vagy Habsburg kori főúri hangulatot szeretne esküvőjén. Bővebben

Kiemelt ajánlat

Esküvő helyszín 250 fő részére királyi körülmények között a bikali Puchner Kastélyszállóban

Esküvő helyszín 250 fő részére királyi körülmények között a bikali Puchner Kastélyszállóban 2021.01.01. - 12.31.

Élete legszebb napja királyi körülmények között? Igen, lehetséges: mondja ki a boldogító igent nálunk a Puchner Kastélyszállóban: eldöntheti, hogy Mátyás Király korabeli vagy Habsburg kori főúri hangulatot szeretne esküvőjén. 250 fős esküvők megrendezését vállaljuk kastélyszállónkban és annak ... Bővebben

Kiemelt ajánlat

Fegyverek a középkorban, bemutató a kor kedvelt fegyvereivel Bikalon, a Reneszánsz Élménybirtokon

Fegyverek a középkorban, bemutató a kor kedvelt fegyvereivel Bikalon, a Reneszánsz Élménybirtokon 2021.01.01. - 12.31.

Látogass el hozzánk bikali Reneszánsz Élménybirtokunkra! Lovagunk a középkor kedvelt fegyvereit, Kegyetlen Lajos pedig oly rettegett büntetéseit tárja a nézők elé. Bikalon vár az újabb családi kaland! Az izgalmas lovagi tornák, a látványos csatajelenetek és a mozgalmas ügyességi lovasbemutatók helyszínéül ... Bővebben

Kiemelt ajánlat

Középkori jelmezkölcsönző családi és céges rendezvényekre, a bikali Élménybirtokon

Középkori jelmezkölcsönző családi és céges rendezvényekre, a bikali Élménybirtokon 2021.01.01. - 12.31.

A festőien szép Puchner Birtok utcái, épületei és programjai, visszarepítik az időben. Hogy teljes élményt nyújtson az időutazás, éljen a lehetőséggel és foglalja le jelmezét előre! Gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt maradandó élményt nyújt, ha egy napot királyok nyomdokaiba lépve, főúri öltözetben ... Bővebben

Kiemelt ajánlat

Középkori táncoktatás a bikali Élménybirtokon

Középkori táncoktatás a bikali Élménybirtokon 2021.01.01. - 12.31.

Tánc-percek-tánctanítás középkori ritmusokra az Apródképző Színháztermében. Egyetlen kisdiák sem vitatja többé az állítást, hogy a tanulás is lehet szórakoztató, ha egyszer kipróbálta az Élménybirtok Apródképzőjét. A fiatalok élményekkel gazdagodva szerezhetnek ismereteket őseink népi viseleteiről, nemzetünk hitvilágáról, ... Bővebben

Kiemelt ajánlat

1 2   


Találatok száma: 1
Szállásfoglalás, ajánlatkérés közvetlenül a szálláshelyek elérhetőségein!

Puchner Kastélyszálló****

Puchner Kastélyszálló****

A Mecsek lábánál, hívogató völgyekkel szabdalt, dimbes-dombos, varázslatos vidéken található a Puchner Birtok, egy több mint 14 hektáros, ősfákkal övezett területen. A kastélyszálló mellett található Élménybirtokon pedig életre kel a középkor! Bővebben

Kiemelt partner



Találatok száma: 1
Asztalfoglalás, bejelentkezés közvetlenül a vendéglátóhelyek elérhetőségein!

Fogadó a Fehér Hattyúhoz

Fogadó a Fehér Hattyúhoz

Hol máshol csillapíthatná éhségét egy középkori kalandozás során a látogató, ha nem egy középkori fogadóban? A Bikali Élménybirtokon a Déli-kaputól nem messze, a mézeskalács-készítő és a gyertyaöntő műhelyének közelében, a hattyús-tó mellett található a messze földön híres Fogadó a Fehér Hattyúhoz. Az ... Bővebben

Kiemelt partner




Pontos cím, geokód, térkép
A PROGRAMGAZDA AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJA!
Pontatlanságot talált? Itt jelezze nekünk!

Országos eseménynaptár

KeSzeCsüSzoVa
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 1 2
MEGADOTT INTERVALLUMBAN:
-TÓL -IG