Kiemelt partner
1055 Budapest - 5. kerület - Belváros-Lipótváros, Falk Miksa u. 30. (47.51205 x 19.048525)

Kontakt személy:
Dr. Virág Judit
Kontakt személy:
Kelen Anna
Dr. Virág Judit a magyar műtárgypiac meghatározó szereplője, több mint húsz éve dolgozik művészettörténészként és igazságügyi festmény szakértőként a hazai műkereskedelemben. Rendszeresen ad szakvéleményt magyar képek vonatkozásában nemzetközi aukciós házaknak (Dorotheum, az Erste Wiener, a Sotheby’s és a Christie’s aukciós házaknak), gyakran hívják kirendelt bírósági szakértőnek festmények értékbecsléséhez és eredetiségéhez kapcsolódó polgári és peres eljárásokban.
A Virág Judit Galéria és Aukciósház minden általa eladott festmény eredetiségéért felelősséget és garanciát vállal, valamint eredetiség igazolást – attesztet – ad. Valamennyi eladásra kerülő festmény csak alapos, igény esetén más szakértők bevonásával történő vizsgálata után kerül eladásra.
Árveréseinken rendkívül egyszerű vásárolni, akár személyesen, akár telefonon, otthonról.
Miért a Virág Judit Galéria?
A csapat
Az aukciókat megelőzően a galéria kiállítóterében az árverésre kerülő művek megtekinthetők az aukciós kiállításon. A galéria kiállítótere Európában is egyedülálló, múzeumi kvalitású, csaknem 400 nm-es területtel bővült, így összesen 1250 négyzetméteres a kiállítótér.
A galéria anyagából rendszeresen nyílnak időszaki kiállítások is.
Szeretné tudni, hogy a tulajdonában lévő műtárgy milyen értéket képvisel? Dr. Virág Judit művészettörténész és igazságügyi festményszakértő, valamint a galéria művészettörténészei (link a szakértőkhöz) több évtizedes tapasztalatukkal állnak az Ön rendelkezésére.
Munkatársaink díjmenetesen adnak értékbecslést a galéria profiljába tartozó festményekre.
Ha fotót küld nekünk az eladásra kínált festményről, az alábbiakra lenne szükségünk:
Szakértőink előzetes időpont egyeztetést követően, a galériában személyesen is díjmentesen végeznek értékbecslést. Kérjen értékbecslést online rendszerünkön keresztül vagy személyesen galériánkban.
Figyelembe véve az Ön szempontjait, javaslatot teszünk a műtárgy aukciós induló árára, valamint a katalógusban feltüntetett becsértékre is.
Szükség esetén a képet restauráltatjuk, kereteztetjük. Művészettörténészeink elvégzik a szükséges háttérkutatásokat, hogy az Ön műtárgya a legmagasabb áron cserélhessen gazdát.
Fontos:
Az árverés előtt szerződést kötünk Önnel. A szerződésben foglalt feltételek szerint értékesítjük a tárgyat, és tájékoztatjuk a díjazásról, amely az aukciósház jutalékát, a biztosítást, a tárolást, a szállítást, az esetleges restaurálást, keretezést, valamint a katalógusban való megjelenést érinti.
Az aukciót követően értesítjük, hogy milyen leütési árat ért el az Ön által beadott tétel. 14 munkanappal az árverést követően kezdjük meg a kifizetést a beadók részére, az aukciós jutalékot, valamint az esetlegesen felmerülő restaurálási költséget a leütési árból vonjuk le.
További ajánlataink
2025. november
2025.11.04. - 2025.11.16.
Virág Judit Galéria programok 2025 Budapest. Kiállítások, aukciók, művészeti események
A Zsolnay kerámia aukció anyagából kiállítás a Virág Judit Galériában
2025.11.04. - 2025.11.16.
Aukciós kiállítás 2025. Budapest. A Virág Judit Galéria Zsolnay kerámia- és 17. Kortárs aukciójának kiállítása
Zsolnay kerámia aukció anyag kiállítása a Virág Judit Galériában
2025.11.04. - 2025.11.18.
Virág Judit Galéria programok 2025 Budapest. Kiállítások, aukciók, művészeti események
17. Háború utáni és Kortárs Művek Aukciója anyagából nyílt kiállítás
2025.11.04. - 2025.11.18.
Aukciós kiállítás 2025. Budapest. A Virág Judit Galéria Zsolnay kerámia- és 17. Kortárs aukciójának kiállítása
A 17. Kortárs Aukció anyag kiállítása
2025.11.04. - 2025.11.21.
Virág Judit Galéria programok 2025 Budapest. Kiállítások, aukciók, művészeti események
Kiállítás az Időzített online aukció anyagából
2025.11.04. - 2025.11.21.
Aukciós kiállítás 2025. Budapest. A Virág Judit Galéria Zsolnay kerámia- és 17. Kortárs aukciójának kiállítása
Időzített online aukció anyag kiállítás
2025.11.15.
Virág Judit Galéria programok 2025 Budapest. Kiállítások, aukciók, művészeti események
Tárlatvezetés a Zsolnay kerámia aukció kiállításon a Virág Judit Galériában
2025.11.15.
Tárlatvezetés programok Budapesten a Virág Judit Galériában
Tárlatvezetés a Zsolnay kerámia aukció kiállításon a Virág Judit Galériában
2025.11.15.
2025.11.17.
2025.11.17.
Aukció Budapest 2025. Aukciók a Virág Judit Galériában
Zsolnay Kerámia Aukció / Budapest Music Center
2025.11.17.
Virág Judit Galéria programok 2025 Budapest. Kiállítások, aukciók, művészeti események
Zsolnay Aukció / Budapest Music Center Budapest
2025.11.19.
Aukció Budapest 2025. Aukciók a Virág Judit Galériában
17. Háború utáni és Kortárs Művek Aukciója / Budapest Music Center Budapest
2025.11.19.
Virág Judit Galéria programok 2025 Budapest. Kiállítások, aukciók, művészeti események
17. Háború utáni és Kortárs Művek Aukciója / Budapest Music Center Budapest
2025.11.23.
Aukció Budapest 2025. Aukciók a Virág Judit Galériában
Időzített online aukció
2025.11.23.
Virág Judit Galéria programok 2025 Budapest. Kiállítások, aukciók, művészeti események
Időzített online aukció
2025.11.28. - 2025.11.30.
2025. januártól decemberig
Találatok száma: 43

Szállodánk a divatos elegancia képviselője, a közösségi terek letisztult stílusát élénk sárgák, visszafogott kékek, kényelmes bútorok jellemzik. A szállodai szolgáltatások között olyan újítások is megtalálhatók, mint az élő, kontaktus nélküli chat a recepcióval, vagy a vezeték nélküli készüléktöltés a szobákban.

Fedezd fel Budapestet egy turista szemével és lazíts a világ egyik legjobb szállodájának választott Aria Hotel Budapestben! A zenei tematikájú luxus butikhotel különböző zenei irányzatokat képviselve négy szárnyra különül – klasszikus, opera, jazz és kortárs –, melynek mindegyike más-más stílusjegyeket visel, mégis egy egészet alkot. A hotel ékessége az egész évben nyitva tartó tetőterasz, a High Note SkyBar, ahonnan páratlan kilátás nyílik Budapestre. Az Aria Hotel Budapest, a Library Hotel Collection tagja.

Az Atryum Fashion City Hotel Budapest belvárosában várja vendégeit, legyen szó pihenésről, városnézésről vagy üzleti útról. 2024-ben nyitottuk meg kapuinkat Budapest szívében, a Nyugati pályaudvar mellett. Már az érkezésed pillanatában érezheted az egyediséget, hiszen a saját divatházunkon – a luxus ruhamárkákat kínáló Atryum Fashion City bolton - áthaladva jutsz el a recepcióhoz. A 36 szoba kitűnő választás, ha Budapest látványosságait gyorsan és könnyedén felfedeznéd vagy csak elmerülnél Pest zsongásáb

A Bohém Art Hotel Budapest legújabb, különleges szállodája. Kiváló fekvése mellett – a történelmi belvárosban, 50 méterre a Váci utcától és a Dunaparttól – nemcsak egyesíti a legkeresettebb városi szállodák (design és hip hotelek) stílusjegyeit, de jól megkülönböztethető, egyedi tulajdonsággal is rendelkezik: az egykori, híres Szénássy Körzőgyár épületéből újjávarázsolt szálloda galéria is egyben, ahol a kortárs, fiatal magyar képzőművészet az épület minden szegletében megtalálható.

A Budapest Marriott Hotel a főváros szívében, a híres Duna korzón helyezkedik el. Egyedülálló módon a városban - az ötcsillagos luxusszálloda valamennyi szobája a Dunára és a Budai Várra néző kilátást kínál. A Hotel csapata azért dolgozik, hogy az itt rendezett összejövetelek nem csak színvonalasak, de emlékezetesek is legyenek. Maradj formában felügyelt órákon, vagy kérj angolul beszélő személyi edző segítségét belvárosi edzőtermünkben. Élvezd a szaunát, a gőzfürdőt és a pezsgőfürdőt a kikapcsolódáshoz.

A Charm Hotel Budapest (korábban Boutique Hotel Budapest), a város szívében, a nyüzsgő Váci utca és a Só utca találkozásánál, üzletek, kávéházak, éttermek, szórakozóhelyek, a Nagyvásárcsarnok, a Gellért Fürdő és egyéb turisztikai nevezetességek közelében, a Dunától csupán néhány utcára található. A belvárosi szállodaépület teljes komfortot nyújtó szobái a nemzetközi butikhotelek igen kedvelt, modern és elegáns stílusában kerültek kialakításra.

A City Hotel Mátyás szálloda Budapest szívében a pesti oldalon helyezkedik el a Március 15.-e téren. A 3 csillagos szálloda 50 méterre a Váci utcától található. Kényelmes szobákkal várja vendégeit a belvárosi házak hangulatával. Szobáik egy része különleges dunai kilátással rendelkezik. Fedezze fel Budapest gazdag történelmét és élje át a főváros pezsgő ritmusát.

A D8 Hotel Budapest szív��ben található, tökéletes helyszínt biztosítva a főváros főbb látnivalóinak felfedezéséhez. A háromcsillagos lifestyle szálloda egy színes, modern, belvárosi csomópont, tökéletes hely a városi kalandorok számára. A tökéletes helyszínt keresed baráti társalgásra egy fárasztó nap után!? Mi megtaláltuk neked! Várunk a lobbyban.

Találatok száma: 200

Az Akadémia Klub egyedi helyszín a 150 éves történelmi épület Duna-parti szárnyában, mely a tudományt és a fejlődést jelképezi. A Magyar Tudományos Akadémia Székházában működő exkluzív, belvárosi rendezvényhelyszínen cégünk teljeskörű rendezvényszervezéssel foglalkozik már 15 éve. Rendezvénytermeink és zártkörű éttermünk impozáns környezettel és festői dunai panorámával várják vendégeiket. Legyen szó kis és nagy létszámú üzleti ebédekről, vacsorákról, reprezentatív és protokolláris fogadásokról, díszvacsorákról, sajtótájékoztatókról, konferenciákról, melyek az Akadémia szellemiségéhez méltóak.

Az Atryum Fashion Cafe Bar Budapest szívében, a Nyugati pályaudvar szomszédságában egyedülálló élményt kínál vendégeinek. Fashion kávézónk különlegessége, hogy egy világmárkákat kínáló divatüzleten – Atryum Fashion City - keresztül lehet elérni, így egyszerre ad helyet a stílusos vásárlásnak és a kávézásnak. A hangulatos belső térben szezonális kávékülönlegességeket kóstolhatunk meg, mint például a Narancsos csokis latte, ami igazi kedvenc az őszi-téli időszakban. Ráadásként, vendégeink kiskedvencei is együtt is élvezhetik a kávézás örömeit gazdijaikkal

A Baalbek egy életteli, napfényben úszó étterem, ahol kiváló hangulatban próbálhatjuk ki a mediterrán konyha remekeit. Konyhánkon újjáélednek a tradicionális libanoni ízek, melyek a sz��pséges Duna-parti panorámával és a legendás arab vendégszeretettel ötvözve igazán különleges hellyé varázsolják éttermünket.

A 2019-ben és 2022-ben is Michelin csillagot kapott étteremben az egykori Monarchia gasztronómiai és kulturális örökségét mutatjuk meg a mi szemüvegünkön és modern gondolatainkon keresztül, letisztítva és elegáns szintre emelve azokat. A menüt a fellelhető legjobb minőségű alapanyagokra építjük, ezek határozzák meg a menü evolúcióját, mindamellett, hogy néhány magyar különlegességet főzünk bele, ami a személyes élményeinkből vagy az ország gasztronómiai történetéből táplálkozik. Menünk szezonálisan változik hónapról hónapra, az alapanyagok idényét bővítve. Mi a vendégeinknek főzünk a la minute, nálunk az ételeknek van hőmérséklete, azoknak pedig jelentősége. Privát vacsora álmait és kívánságait valóra váltjuk a Babelben vagy bárhol máshol.

Találatok száma: 6

Fedezze fel a Zsolnay-gyár páratlan örökségét, az eozinmáz varázslatos fényét és a korszak legkülönlegesebb mesterműveit szakértőink vezetésével! Az 5. Zsolnay Aukció kiállítása a Zsolnay-gyár történetének ikonikus darabjait és ritkaságait mutatja be — a klasszikus eozin technikától a szecessziós formavilágon át egészen az art deco korszak eleganciájáig. A tárlatvezetések ingyenesek, regisztráció nem szükséges.
Kiemelt ajánlat

Tárlatvezetések, kulisszatitkok és izgalmas történetek a Virág Judit Galéria életéből. A kiállításokat és tárlatvezetéseket már 1250 négyzetméteren élvezhetik és tekinthetik meg a látogatók. Fedezd fel Majoros Áron szobrászművész és a NagyMolnár művészpáros lenyűgöző alkotásait egyedülálló tárlatvezetések keretében! Négy alkalommal neves szakértők és művészek vezetnek be a kiállítás rejtelmeibe, új nézőpontokat és mélyebb értelmezéseket kínálva.

Zsolnay tárlatvezetések

A Virág Judit Galéria és Aukciósház fő profilja a 19-20-21. századi magyar festmények, szobrok, valamint a historikus és szecessziós Zsolnay és Gorka Géza kerámiák forgalmazása, bemutatása. Reprezentatív kiállítótermeiben tematikus, exkluzív kiállítások várják a látogatókat, gyűjtőket. A galéria évente több aukciót rendez a klasszikus és kortárs magyar festészet kiemelkedő darabjaiból, valamint Zsolnay kerámiákból. Az aukciókon személyesen, telefonon, vételi megbízással, illetve a galéria saját fejlesztésű online platformján keresztül lehet licitálni.

A Virág Judit Galéria november 17-én tartja egyedüliként a világon Zsolnay aukcióját. Az immáron ötödik ilyen árverést több kontinensről is figyelemmel követik majd a gyűjtők, hiszen a Zsolnay kerámiák ma már a földkerekség legkeresettebb porcelánjai közé tartoznak. Idén igazi csúcsdarabokkal találkozhat a közönség, többek között egy különleges óriáskaspóval, amelynek először bukkan fel a piacon. Az aukciós kiállítást a Virág Judit Galériában november 4-16. között ingyenesen csodálhatja meg a publikum.

17. Háború utáni és Kortárs Művek Aukciója! A kortárs képzőművészeti szcéna legnagyobb sztárjait vonultatja fel a Virág Judit Galéria közelgő kortárs aukciója. Az árverést november 19-én 18 órától tartják a Budapest Music Centerben. Keserü Ilona, valamint a magyar származású világsztár, Vera Molnar egy-egy kiemelkedő festménye mellett megjelennek a kínálatban Bak Imre, Fajó János és Lantos Ferenc fontos alkotásai is a november 19-i aukción. Az új generáció ultrakortárs művészeit többek között Orr Máté és Nemes Márton képviselik. A galéria egy fontos digitális újítást is bejelentett: időzített online aukciós lehetőséget nyit meg a vásárlók előtt.

Találatok száma: 2

Aukciós kiállítások a Virág Judit Galériában Budapesten. Sok szeretettel várunk minden érdeklődőt a Virág Judit Galéria és Aukciósház aukciós kiállításaira. Már 1250 négyzetméteren élvezhetik és tekinthetik meg a nagy igényességgel válogatott klasszikus és modern magyar képzőművészeti kiállításokat és tárlatokat az új kiállítótermünkben. A kiállításokra és a tárletvezetésekre szeretettel várjuk az érdeklődőket.

A Virág Judit Galéria és Aukciós Ház fő profilja a XIX. és XX. századi kvalitásos magyar festmények és szecessziós Zsolnay kerámiák forgalmazása, bemutatása. A Zsolnay-gyár a 20. század elején Európa egyik vezető kerámiaüzeme volt. A Zsolnay név egybeforrott a megbízhatóság, a minőség fogalmával, társadalmi presztízst jelentett Zsolnay tárgyat birtokolni. Nem volt olyan közép-, nagypolgári vagy arisztokrata magyar család, bankár, kereskedő, politikus, művész, akinek az enteriőrjében ne lett volna Zsolnay kerámia.

A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!
Hívjon telefonon!
Érdeklődjön e-mailben!
Látogasson el weboldalunkra!
Nézze meg pontos címünket!
Keresse fel Facebook oldalunkat!
Megosztás
Kapcsolódó témák:
Országos eseménynaptár