Capa Központ programok 2026 Budapest

Capa Központ programok Budapesten

Megalakulása óta a fotográfus szakma és a fotográfia iránt érdeklődő nagyközönség érdekeit és igényeit hivatott szolgálni. A vizuális intézmény feladatrendszerébe tartozik hazai és nemzetközi kiállítások, szakmai rendezvények szervezése, rangos fotográfiai díj alapítása, a magyar és nemzetközi fotográfusok és fotográfiai műhelyek bemutatása. Az országos és európai hatókörű intézmény eszközrendszerével a fotográfia műfaját népszerűsíti. A Capa Központ tevékenységének helyszíne az Ernst Lajos által építtetett, a budapesti Nagymező utcában álló épület. A központ 2013-ban nyitotta meg a kapuit a nagyközönség előtt Robert Capa születésének 100. évfordulóján.

PROGRAM

Megnyitó: ZÁRT AJTÓK MÖGÖTT. Terek és gesztusok egy diktatúrából

2026. június 3., szerda, 18 óra

• A kiállítást megnyitja: TAKÁCS Tibor történész

• A kiállítás kurátora: KOPIN Katalin művészettörténész

• Kiállító alkotók: HUGYECSEK Balázs, KOVALOVSZKY Dániel

• Szakértő: Dr. MÜLLER Rolf történész

A kiállítás megtekinthető:

2026. június 4. – augusztus 30.

Kedd-Péntek: 13 – 18 óra

Szombat-Vasárnap: 10 – 18 óra

Hétfőn és ünnepnapokon zárva.

2026. június 4., csütörtök, 15 óra

Hemző-díj 2026 – prezentáció

Hemző Károly Alapítvány 35 év alatti magyar fotográfusoknak hirdeti meg kurátori pályázatát minden évben. A díjra jelölő rangos grémium tagjai nyilvános prezentáción mutatják be jelöltjeiket.

Akik a nyilvános prezentáción bemutatják a jelöltjeiket az idei Hemző Károly-díjra:

• Hárs Katalin képszerkesztő, rovatvezető

• Kerekes Emőke fotográfus, a KópiaKollektiva alapítója

• Kocsány Kornél fotográfus, a wonderzofphotography alapítója

• Török János fotóriporter

• Pályi Zsófia fotográfus, az Image Tellers alapítója

• Sopronyi Gyula fotográfus

• Szigeti Tamás fotóriporter, a MÚOSZ fotóriporter iskolájának vezető tanára

• Zoltai András fotográfus, a tavalyi győztes

A prezentáción a közönség és a zsűri tagjai megismerhetik a jelöltek életrajzát, eddigi munkásságát és a pályázati anyagát is.

Az Alapítvány kuratóriuma – Lajos Mari, Szarka Klára, Korniss Péter, Bánkuti András, Bácsi Róbert László és Salvarani Zsófia – a jelöltek közül választja ki a Hemző-díjas alkotót és (színvonalas, csaknem egyenértékű pályázatok esetén) a finalistákat.

Az eseményen való részvétel ingyenes.

KIÁLLÍTÁSOK:

ZÁRT AJTÓK MÖGÖTT. Terek és gesztusok egy diktatúrából

2026. június 4. – augusztus 30.

A kiállítás a Rákosi- és a korai Kádár-korszak börtönvilágát, valamint a kommunista diktatúra meghatározó helyszíneit és működésmódját idézi meg. A kiállított fotográfiák, az installáció, a dokumentumfilmek és a fogvatartás tárgyi emlékei rámutatnak és reflektálnak az egykori internálótáborokra, börtönökre, kihallgatóhelyiségekre és a pereket kiszolgáló terekre, amelyekhez személyes sorsok, emberi tragédiák és túléléstörténetek kapcsolódnak. A kiállítás középpontjában az 1945 és 1963 közötti időszak áll: a kommunista diktatúra kiépülésétől az úgynevezett „nagy” amnesztiáig tartó korszak, amelynek feldolgozásával, történeti hűségű bemutatásával és kortárs megközelítésű reflexiójával az alkotók arra keresik a választ, miként lehetett túlélni az embertelen meghurcoltatást és bezártságot úgy, hogy közben az ember megőrizze méltóságát. A terror mértékét jól mutatja, hogy csupán 1950-ben közel tízezer személyt ítéltek el politikai okokból. Ugyanekkor Kistarcsán és Recsken kétezerötszáz internáltat őriztek, 1953-ra pedig a bírói ítélet nélkül fogvatartottak száma a magyar táborvilágban meghaladta az ötezret. A Rákosi-diktatúra legsötétebb éveiben mintegy háromszáz embert végeztek ki, míg az 1956-os forradalom megtorlása során kétszázharminchármat, továbbá több mint húszezer főt bebörtönöztek, tizenháromezret internáltak.

A kiállítás helyszínei egyszerre ismerősek és ismeretlenek. A Gyorskocsi utcai börtön kusza szögesdrótjai, a recski munkatábor kiszáradt földje, a Conti utcai börtön folyosója vagy a Markó utcai fegyház félárnyékos fala, az áthatolhatatlan, mindent kizáró és teljes elszigeteltséget biztosító súlyos cellaajtók ma is léteznek, mégis alig érzékeljük történelmi terhüket. Kovalovszky Dániel fotográfiái, az épületbejárásokat rögzítő filmek és a hozzájuk kapcsolódó történeti adatok, valamint Hugyecsek Balázs fotóalapú kortárs installációja ezeket a helyeket szólaltatják meg, hangot, színt és súlyt társítva az emlékeinkben lebegő, egykorvolt tereknek. A helyszínek üresek, a foglyok hiányoznak, mégis minden részlet az erőszak emlékezetét hordozza. A néző képzeletében újra megjelennek azok az emberi történetek, amelyeket a diktatúra megpróbált eltörölni.

A kiállítás terében öt Topotéma-film is látható, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának tudományos ismeretterjesztő projektje, amely az 1944 és 1990 közötti magyar politikai rendőrség térhasználatát és működésének fizikai környezetét vizsgálja. A mozgóképes anyagok tovább tágítják azt a történeti és térbeli kontextust, amelyet a fotográfiák bemutatnak.

A tárlat fontos elemei a kiállítótérbe helyezett cellaajtók és a priccs, amelyek konkrét, fizikai tapasztalattá alakítják a börtön világát. Ezzel lép párbeszédbe Hugyecsek Balázs Döntésekcímű installációja is, amely a pozitív tereket állítja szembe a diktatúra zárt és erőszakos helyszíneivel. A tükörre előhívott pincefalrészletek, a nyolc kézjelet megjelenítő fotó és a programozott fény sejtelmes, folyamatosan változó teret hoznak létre. A villanásszerűen felkapcsolódó fények az üresen hagyott középső mezőben rajzolják ki a kézjeleket, melyek egy-egy döntésre utalnak, miközben reflexfényeik a falakon, a mennyezeten és a priccs környezetében szóródnak szét.

A kiállítás tudatosítja, hogy egy-egy döntés hatására milyen könnyű volt egyik napról a másikra eltűnni a koncepciós perek és internálások rendszerében. A tárlat ezért nem pusztán dokumentáció, hanem vizuális emlékezetmunka is.

Az alkotók nagy elkötelezettséggel kutatták a Rákosi- és a korai Kádár-korszak büntetés-végrehajtási rendszerét, a koncepciós perek világát, a börtönök és kényszermunkatáborok levegőtlen magányát. A történészi kutatómunka, a feltárt személyes sorsok, a felkeresett és láthatóvá vált helyszínek teszik ezt a kiállítást fontos mementóvá.

A helyszínek a túlélők portréitól válnak személyessé. Az idős arcok neutrális háttér előtt jelennek meg, kiszakítva őket egykori szenvedéseik közegéből. Tekintetükben egyszerre van jelen a trauma és a túlélés tapasztalata. Válóczy István egykori elítélt visszaemlékezése a szabadság legelemibb érzékelését idézi fel. Más történetek a rendszer kegyetlenségét teszik kézzelfoghatóvá: a kihallgatások brutalitását, a megalázó börtönkörülményeket, az előre eldöntött ítéleteket. „Életfogytiglanra ítélem, bár megérett a kötélre” – hangzott el Tutsek Gusztáv bíró szájából egy tárgyaláson, tömören megmutatva a diktatúra igazságszolgáltatásának természetét.

A tárlat a kollektív emlékezet terévé válik. Nem csupán dokumentál, hanem emlékeztet arra, hogy a történelem nem lezárt múlt, hanem jelen idejű felelősség.

Magnum Photos: Early Color – Korai színes fotográfiák

2026. május 21. – augusztus 23.

A második világháború után a képes sajtó – élén a Life, a Paris Match és a Holiday magazinokkal – alapvetően formálta át a világ vizuális érzékelését. Ebben az időszakban a színes fénykép a modernitás és a magával ragadó képi erő szimbólumává vált. Erre a változásra reflektált az 1947-ben alapított Magnum Photos ügynökség is, amely példátlan alkotói szabadságot és teret biztosított fotósainak az új, színes formátumokkal való kísérletezéshez. A fekete-fehérnél drágább és bonyolultabb nyersanyagok használata a gyors hírképek helyett lassabb, megfontoltabb alkotói folyamatot eredményezett, amely a hangulatra és a részletekre fokozottan érzékeny látásmódot hozott a fotóesszék világába.

A kiállítás e vizuális átmenet izgalmas, korai szakaszába enged bepillantást az ügynökség első generációs fotográfusainak lencséjén keresztül. A tárlaton meghatározó munkákkal szerepelnek az alapítók: David Seymour és George Rodger, akik Robert Capa mellett szintén felismerték és formálták a sajtó színes riportok iránti növekvő igényét. Mellettük olyan legendás fotográfusok képei elevenednek meg, mint Werner Bischof, akinek munkáiban a formai kompozíció és a színek mesteri egyensúlya jelenik meg, vagy a magazinok címlapjait szuggesztív portréival uraló Philippe Halsman. A színt dokumentarista megközelítésmódjukba szervesen beépítő Inge Morath és Eve Arnold alkotásai, valamint a világot bejáró Burt Glinn felvételei pedig azt bizonyítják, hogyan vált a szín a sajtófotó egyik legfontosabb kifejezőeszközévé.

Robert Capa: Magyar riport, 1948

2026. április 9. – augusztus 23.

A kiállítás a New York-i International Center of Photography fotógyűjteményéből válogat.

„A legprofibb amerikai turisták külföldi tudósítóknak nevezik magukat és ha az Egyesült Államok területén kívül születtek, kedvenc témájuk a visszatérés. Én Budapestre tértem vissza, mert történetesen ott van és mert csak egy rövid szezonra tette lehetővé a visszatérést” – írta Capa 1952-ben.

A rövid, amit Magyarország a riporter visszatérésére lehetővé tett, 1948. szeptember elejétől október közepéig tartott. A látogatásról szóló képes beszámoló az amerikai Holiday magazin 1949. novemberi számában Budapesti beszélgetés címmel jelent meg.

Robert Capa több olvasó tudósítást is írt európai turistaparadicsomokról a második világháború után indult, utazással és luxusélettel foglalkozó, színes havilap elképzeltnek. A Budapesti beszélgetés azonban kivétel a fotóriporter gazdagoknak könnyed írásai között, hiszen saját, a harmincas években elhagyott szülőföldjéről és a visszatérés lehetetlenségéről is szól.

A kiállítás ezt a lehetetlen küldetést mutatja be, visszahelyezve az egykori Friedmann Endrét ifjúságának romos kulisszái közé.

Robert Capa 1948-ban már harmincöt éves, amerikai állampolgár, a Szabadság-rend kitüntetettje, az Orosz napló t jegyző John Steinbeck úti- és szerzőtársa; egy eleven nemzetközi szakmai és bajtársi hálózat része. A Magnum néven alapított független fotóügynökség társalapítója. A New York Herald Tribune fórumán felszólal a vasfüggöny, a hidegháború, az uszítás és az ellenségeskedés ellen.

1948. őszi hazaérkezése tizenhét korábbi korábbi távozása óta korántsem az első, de 1931 óta a leghosszabb időzik itthon s aztán nem tér vissza többé.

A következő évben kiállításon szerepelt pár itt készült fotója és néhány külföldi lapban is megjelent, de az ekkoriban másokkal közösen kiadott munkáihoz hasonló, könyv terjedelmű „ magyar riport” sosem. A hozzáférhető képek és a most először látható kontaktfelvételek segítségével azt tapasztalt sorra, milyen témák érdekelték, miből akart dolgozni az ekkor már világhírű fotóriporter.

Fisli Éva kurátor

Szabó Emma – BUT DO YOU LIKE ME?

2026. március 12. – május 31.

A BUT DO YOU LIKE ME? egy több éven át épülő fotográfiai projekt, amely a kortárs kamaszlét átmeneti állapotait vizsgálja. A sorozat személyes indíttatásból született: Szabó Emma fiatal anyaként saját emlékeiből – és azok hiányából – kiindulva fordul a Z és az alfa generáció felé. A kérdés nem pusztán az, hogyan látjuk a mai fiatalokat, hanem az is, milyen mintázatok, feszültségek és feltáratlan örökségek ismétlődnek generációról generációra.

A munka egy visszatéréssel kezdődött: a fotográfus saját egykori gimnáziumába látogatott el, hogy az emlékeit vizuálisan újraértelmezze. A folyamat 2024-ben új lendületet kapott, amikor Szabó elnyerte a Budapest Fotográfiai Ösztöndíjat. A támogatás lehetővé tette, hogy a sorozat hosszabb távon, nagyobb elmélyüléssel folytatódjon, és a kialakuló kapcsolatokból egy komplexebb, rétegzettebb kutatási folyamat bontakozzon ki. A projekt nem csupán képek együttese, hanem egy fokozatosan épülő bizalmi tér, amelyben a résztvevők történetei idővel sűrűbbé és árnyaltabbá formálódnak. Kameráján keresztül értő figyelemmel kiséri őket és létrehoz egy olyan atmoszférát, ahol a bizalom és a sebezhetőség a képek belső feszültségévé válnak.

Az autó mint visszatérő motívum tranzit-helyszínként jelenik meg, egy ideiglenes menedékként, ahol a privát és a nyilvános közötti határok feloldódnak, és az identitás performatív folyamata intimebb rétegekben tárul fel.

A projekt szorosan összefonódik az alkotó elméleti munkájával is: Szabó Emma jelenleg a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem fotográfia mesterszakán folytat kutatást. Szakdolgozatában a generációs törések, a családi rendszerek és az online jelenlét identitásformáló hatásainak összefüggéseit vizsgálja vizuális narratívákon keresztül, főleg kortárs magyar dokumentumfilmekből (KIM, Dívák, KIX). A sorozat is ebből a reflexív háttérből táplálkozik, nem kínál lezárt narratívát; inkább nyitott helyzeteket teremt, amelyekben a néző saját tapasztalataival lép párbeszédbe a képekkel.

A BUT DO YOU LIKE ME? így nem csupán dokumentáció, hanem érzékeny generációs dialógus: egy vizuális tér, ahol múlt és jelen, emlékezet és alakuló identitás egymásba rétegződik.

A kiállítás megtekinthető:

2026. március 12. – május 31.

Mindennap 9 és 19 óra között.

Ünnepnapokon zárva.

Új Robert Capa életmű-kiállítással várjuk látogatóinkat!

Robert Capa, a tudósító címmel megnyílt a világ első, állandó Robert Capa életmű-kiállítása a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ új, 500 nm-es kiállítóterében. A Magyar Állam 2008-ban vásárolta meg a Master’s Set III (Mestergyűjtemény) sorozatot, amely 937 darab a kilencvenes években készült nagyítást tartalmaz. Ezzel New York és Tokió mellett Budapest vált a Capa-hagyaték legfontosabb őrzőjévé. Az egyedülálló tárlat a sorozatból mintegy 140 – köztük számos ikonikussá vált – fényképet bemutatva a fotográfus életének fontosabb állomásait tárja a látogató elé, az életmű által meghatározott témák szerinti feldolgozásban. Robert Capa munkássága azért fontos, mert képeivel és hozzáállásával mély hatást gyakorolt a közönségre, örökre megváltoztatta a fotóriporteri szakma normáit és hozzájárult a történelem megértéséhez és az emlékezéshez.

Megváltozott nyitvatartás!

Capa Központ

• Hétfő: zárva
• Kedd–péntek: 13–18 óra
• Szombat–vasárnap: 10–18 óra

8F Galéria

• Hétfő–vasárnap: 9–19 óra

A pénztár fél órával a zárás időpontja előtt bezár.

A 8F Galériába ingyenes a belépés.