Nemzeti Hét Balatongyörök 2026
8313 Balatongyörök, Kossuth Lajos utca 1.

Kedves Látogató!
Felhívjuk figyelmét, hogy ennek a megjelenésnek jelenleg NINCS ÉRVÉNYES IDŐPONTJA portálunkon, ezért az itt közölt tartalom már lehet, hogy NEM AKTUÁLIS! Friss információkat az [email protected] e-mail címen kérhet vagy küldhet.
A rendezvény évről évre sok látogatót vonz a településre, hiszen egyszerre kínál tartalmas kulturális programokat, családi kikapcsolódást, hagyományőrző élményeket, kézműves vásárt, gasztronómiai kínálatot és esti koncerteket. A Nemzeti Hét Balatongyörökön nem csupán programsorozat, hanem találkozási pont: közösségi élmény, ahol a magyar kultúra, a történelem, a zene, az ízek és a nyári balatoni hangulat együtt jelennek meg.
A jubileumi évben több jelentős évforduló is kapcsolódik a tervezett előadások témáihoz. Egyeztetések zajlanak többek között Nagy Lajos király születésének 700. évfordulója, a mohácsi csata 500. évfordulója, valamint Papp László háromszoros olimpiai bajnok ökölvívó születésének 100. évfordulója kapcsán is.
Az esti koncertek között már most kiemelt érdeklődésre tarthat számot az Ismerős Arcok koncertje, amely idén is a Nemzeti Hét egyik meghatározó zenei eseménye lesz. A tervek között szerepel továbbá a Csík Zenekar, valamint Ferenczi György és a Rackajam koncertje is.
A programot idén is színesítik kézművesek, hagyományőrzők, családi programok, étel- és italkínálat, valamint Balatongyörök testvértelepülése, Gelence dalárdájának látogatása is.
A jubileumi 20. Nemzeti Hét méltó módon kapcsolja össze Balatongyörök nyári hangulatát, kulturális értékeit és közösségi erejét.
15:30 – Ünnepélyes megnyitó
Köszöntőt mond: Rétvári Róbert a Zala Megyei Közgyűlés alelnöke, valamint Bánkiné Király Zsuzsanna Balatongyörök polgármestere
16:00 – Háromszoros ökölvívó olimpiai bajnokunk 100. születésnapjára emlékezünk
Papp László emlékezete – ifj. Papp László előadása
17:00 – Tóth Máté energiajogász előadása
18:00 – Cseh Valentin hadtörténész előadása
Nagy Lajos király háborúi – Nagy Lajos király születésének 700. évfordulójához kapcsolódva
19:00 – Rab Irén – Kultúrtörténész, író
20:30 – Gyenesdiási Dalárda
16:00 – Halász Dániel református tiszteletes előadása
A délvidéki magyar szórvány élete
17:00 – Gubík László, a Felvidéki Magyar Szövetség elnökének előadása
A felvidéki magyarok élete első kézből
18:00 – K. Debreceni Mihály – újságíró előadása (Kárkáptajla)
A kárpátaljai háború árnyékában
19:00 – Sógor Csaba – volt RMDSZ és EU képviselő (Erdély)
Ki tudja, merre visz a végzet
21:00 – Ferenczi György és az 1ső Pesti Rackák koncertje
16:00 – Dr. Borvendég Zsuzsanna történész, európai parlamenti képviselő (Mi Hazánk) előadása
Az értékeitől megfosztott Európa
17:00 – Kenyeres Oszkár hazajáró előadása
15 év hazajárás a Kárpát-medencében
18:00 – Ábrahám Róbert újságíró előadása
Mi történt az elmúlt 4 évben?
19:00 – Szűcs Gábor parlamenti képviselő
Szép új világ
21:00 – Ismerős Arcok koncert
15:00 – Magyar Haditengerészet emlékhely avatás (Móló melletti sétány)
16:00 – Tyirityan Zsolt – Betyár sereg vezetője
A Betyár sereg torténete
17:00 – Horváth József biztonságpolitikai szakértő előadása
Világrendváltozás
18:00 – Takaró Mihály irodalomtörténész előadása
Nemzettudat és a magyar kultúra védelme
19:00 – Boros Imre – közgazdász
Merre fele halad a nyugat?
21:00 – Csík János és a Mezzo zenekar koncertje
10:15 A templom udvarán lévő felújított kereszt megáldása és utána agapé
16:00 – Domonkos László – író
Patriotizmus 2026 áprilisa után
17:00 –Dr. Máté Zsuzsa KDNP Országgyűlési képviselő
Prés a alatt a Parlamentben – Ez lenne a szeretetország?
18:00 – Csere Péter író, jogász előadása
Gróf Tisza István meggyilkolása
19:00 –Bogár László közgazdász előadása
Globális háború
21:00 – Kerecsen zenekar koncertje
A rendezvény házi asszony : Halász Zsuzsanna – MTVA műsorvezetője
Főszervező: Balatongyöröki Honismereti Kör Egyesület
A szervezők a programváltoztatás jogát fenntartják.
További ajánlataink
2026. november
2026.11.07. 16:00
Balatongyöröki programok 2026 - Rendezvények, események, fesztiválok
Idősek napja Balatongyörökön
2026.11.12. 18:00
Balatongyöröki programok 2026 - Rendezvények, események, fesztiválok
Nemzetközi rocklegendák – Kiss Tamás zenés előadása
2026.11.16. 19:00
Balatongyöröki programok 2026 - Rendezvények, események, fesztiválok
Zene(s) legendák – Vendég: Vincze Lilla
Találatok száma: 10

A Zala megyei Balatongyörökön, Hévíztől 13 km-re található Eifert Panzió játszótérrel és vízi sportolási lehetőségekkel várja vendégeit. A helyszínen ingyenes, privát parkolási lehetőség is biztosított. Néhány szobához terasz vagy erkély is tartozik. A lakóegységekben saját fürdőszoba található. Az Eifert Panizó teljes területén ingyenes Wi-Fi áll rendelkezésre. A szálláshelyen 24 órás recepció és fodrászat is működik.

Giardino, a tornácos, otthonosan barátságos hotel Balatongyörök főutcájáról nyílik, és 14 kényelmes szobával várja a pihenésre, kikapcsolódásra vágyó vendégeket. Különlegessége a hangulatos, mediterrán kert, ahol az ezerszínű virágok között teljesen átadhatja magát a pihenésnek.

Szállodánk egy kis üdülőfaluban a Balatontól pár lépésre található. Remek kikapcsolódási lehetőséget biztosít wellness részlegünk.

Panziónk Balatongyörök központjában található, de annak egy nyugodt, csendes utcájában. 400 m-re a Strandtól, és a rendezvény helyszínektől, így azok 4-5 perc alatt elérhetők, de azok zaja nem zavarja pihenni vágyó vendégeinket.

Balatongyörök községben kínálunk szállást apartmanjainkban, ahol kutyás vendégeinket is várjuk.

Az Orgona Nyaraló- és Apartmanház egy különálló nyaraló és egy földszintes apartmanház 3 db kétszemélyes stúdió apartmannal, zárt udvarral, kerttel. A nyaraló- és apartmanház a strandtól 350 m-re, csendes utcában helyezkedik el Balatongyörök központjában.

Balatongyöröki ifjúsági és sporttábor - gyerekeknek és családoknak. Sportolóknak,kerékpárosoknak,baráti társaságoknak és mindenkinek aki pihenésre vágyik! Ifjúsági és sporttáborunk közvetlenül a vízparton egy hatalmas zöld területen helyezkedik el. Így az összes szórakozási lehetőség könnyen elérhető. Pl.: hangulatos éttermek, pizzéria, fagylaltozó, ajándékbolt, programiroda. A táborunk területén kialakított piknik parkban lehetőség nyílik grillezésre, bográcsozásra. A nagyméretű faházak, társalgó, mind a vendégek kényelmét szolgálják.

Az új építésű villa a mai kor igényeinek megfelelően hűthető-fűthető. A szobákban és az apartmanokban saját fürdőszoba, erkély, LCD TV, hűtőszekrény és WIFI szolgálja vendégeink kényelmét. A közös helységek kényelmesek, tágasak, akár a jól felszerelt konyhánkban vagy a kertben, kemencében, bográcsban elkészítheti kedvenc ételeit, de félpanziós ellátást is igénybe vehet. A kertben napozó rész, szabadtéri kemence, bográcsozóhely és grillsütő található. A wellness részlegünkben úszómedence, jakuzzi, finn szauna és sókamra szolgálja vendégeink felüdülését. Az udvar hátsó részéből közvetlenül rátérhetünk a kiépített túrautakra, tanösvényekre.

Keszthely és Hévíz közelében található apartmanházunk, mely egész évben várja a pihenni vágyó turistákat. A Szépkilátóról elénk tárul a Tapolcai-medence, a Szent György-hegy, a Badacsony és Szigliget.

A Györöki Ifitáborban 218 fő gyermek, fiatal üdülhet naponta májustól szeptember végéig.
Találatok száma: 2

Az időszámításunk előtti első századból egy kelta sírban találtak a Keszthely határában lévő Dobogón egy boroskancsót, amelyen a Da Bibere latin felirat ékeskedett. A keltákat követően a római korban virágzott igazán a környéken a borkultúra, de mi tagadás ma is igen nagy népszerűségnek örvend.

Családi vendéglőnk már több mint két évtizede fogadja vendégeit egy meleg, családias légkörben hazai ízekkel és ételkülönlegességekkel, legyen szó egy egyszeri étkezésről, vagy akár kisebb rendezvényekről. Éttermünk kapacitását és erőforrásait figyelembe véve, a 6 fő feletti társaságok esetében az asztalfoglalás és ételrendelés elengedhetetlen.

Megjelenés forrása: ajánlat weboldala
Elérhetőségek, linkek
Telefonszám
E-mail cím
Weboldal
Közösségi oldalak
Ennél az alap megjelenésnél az elérhetőségek, linkek nem aktívak.
Információt az alábbi gombbal kérhet:
A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!
Hasonló ajánlatok böngészése:
Földrajzi helyek felfedezése:
Kapcsolódó témák megtekintése: