Esterházy Strand és Élményfürdő
Balatonfüred reformkori hangulatban megújuló fürdőtelepének egyik legszebb eleme az Esterházy strand, amely kiválóan parkosított plázsról gyönyörű tihanyi panorámával, kedvező mederkialakításával várja a nyugodt, biztonságos pihenést kedvelő fürdővendégeket a Tagore Sétányon.
Az Eszterházy strandot kiemelten ajánljuk mozgássérültek számára, a strandra való bejutásuk akadálymentesen biztosított. Ezen kívül a móló végén található személyemelő lift segítségvel tudjuk segíteni a fürdőzésüket, valamint akadálymentesített mellékhelységek is rendelkezésükre állnak, emellett az Élményfürdő szintén megközelíthető számukra.
Az évről-évre fokozatosan megújuló épített környezetben méltán számíthat a legigényesebb vendégek elégedettségére.
Programok a területén: fitness és aquafitness foglalkozások, gyermek ügyességi versenyek és kézműves foglalkoztatás, animáció, strandröplabda versenyek
Élményfürdő
-Technikai okok miatt nem üzemel-
A medence csoport egy kisebb; 40-60 cm vízmélységű gyermek- és egy nagyobb; 90-140 cm mélységű, mendkettőnél feszített víztükrű élménymedencéből áll. A medence csoport összes vízfelülete 475 négyzetméter, az egyidejű befogadóképessége 200 fő.
A medencék vízét nagy teljesítményű szivattyúkkal állandóan "forgatjuk", és folyamatosan szűrjük. A forgatott vízáramba nagy teljesítményű fűtő elemek is be vannak kapcsolva, melyek segítségével a vizek hőmérsékletét legalább 26 fokon garantáljuk, amihez a napsugárzás további 4-6 celsius fokos többletet is hozzáadhat tartósan kedvező időjárási körülmények esetén.
A medencékhez 1-1 csúszda csatlakozik. Az élmény-hatást a gyermek medencében különböző csobogókkal, a felnőtt élménymedencében többféle, masszírozó jellegű zuhanyokkal és minden testrész lazítására kiépített vízpezsgető lég-befúvással biztosítjuk.
Kiemelkedő élményt kínál a vadvízi folyosóban való sodródás, vagy a vízgomba alatti hűsölés. A szolgáltató egységhez nagy választékkal ellátott büfé, minden napszakban árnyékos pihenő-terasz és melegvizes zuhanyzókkal felszerelt vizesblokkok csatlakoznak.
Forrás: Eszterházy Strand weboldala
2024.01.01 - 2024.12.31 |
Akadémia Sporthotel**** Balatonfüred
Az Akadémia Hotel a Balaton északi partjának fővárosában Balatonfüreden a Tihanyi Apátságra lenyűgöző kilátással rendelkező szállodánk csendes környezetben, közvetlen az uszoda mellett a városközponttól csupán 10 perc sétára található. A szálloda 50 szobája, mintegy 120 fő elhelyezését teszi lehetővé. ...
Astoria Hotel*** Balatonfüred
Miért különleges élmény az Astoria Hotel*** és Étterem? A villa a város egyik legszebb kastélyszerű, impozáns épülete. A szálloda épületét a Dőry család építette – romantikus stílusban – 1868-ban nyaralónak. A csodálatos nyaralót eredeti stílusában őriztük meg látogatóink számára. A főépület elegáns ...
Gold Haus Panzió Balatonfüred
Panziónk Balatonfüreden, a Móricz Zsigmond utcában található, ahonnan a strand közel 15, a Tagore sétány pedig nagyjából 10 perces sétával közelíthető meg. Klímás kétágyas (franciaággyal, külön ággyal), családi és földszinti superior szobáink vannak. A kétágyas szobákhoz erkély, míg a földszinti superior ...
Anna Grand Hotel Balatonfüred
Az Anna Grand Hotel Közép-Európa legnagyobb édesvízi tavának északi partján, Balatonfüred történelmi belvárosában helyezkedik el. Az Anna Grand Hotel Wine & Vital régmúltat idéző patinájával tökéletes a pihenni vágyóknak. Az újjászületett ANNA GRAND immár a nevéhez méltó, valódi luxust kínál. A ...
Anna Villa Vendégház Balatonfüred
A Balatonfüred szívében található, egyedülálló Anna Villa Füred tökéletes egy pihentető nyaraláshoz pár percre a Balatontól, mégis csendes, nyugodt környezetben. A szállás üzleti filozófiája és adottságai okán felnőttbarát hely, ahol elsődleges a csend és nyugalom biztosítása a felnőtt vendégek ...
Apartman Bruckner Villa
A 2004-ben épült Bruckner Villa Apartman-ház Balatonfüred-Arácson, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park határában a Péter-hegyen, az erdő közelségében helyezkedik el. Gyönyörű körpanoráma nyílik a tóra és a Tihanyi-félszigetre. A tágas, ápolt kert napozásra és sportolásra is lehetőséget nyújt kedves ...
Apartmanházak Balatonfüred
Családunk három házat üzemeltet, amelyeknek mindegyike különféle szolgáltatásokkal várja vendégeit. A házainkban két-három és négyágyas elhelyezésre van lehetőség, amelyekhez saját konyhát, illetve svédasztalos reggelit biztosítunk.
Aqua Ház Balatonfüred
Az Aqua Ház Balatonfüred üdülőcentrumában, zöldövezetben, nyugodt környezetben fekszik. A házban 2-3-4 ágyas szobák állnak a vendégek rendelkezésére. A szobák modern berendezésűek, teraszosak, színes TV-vel felszereltek.
Aura Hotel Balatonfüred - Felnőttbarát szálloda
Töltődj fel és érezd jól magad! Élvezd az Aura Hotel Balatonfüred nyújtotta exkluzív kényelmet: king size méretű franciaágyaink, ergonomikus matracaink valamint párna menünk a pihentető alvást garantálják, esőerdő zuhanyunk és organikus fürdőszobai bekészítünk a frissítő élményeket biztosítják. Ingyenes ...
Babi Panzió Vendégház
A vendégház Balatonfüred kertvárosában, a városközponttól 500 m-re található. A szobák saját fürdőszobával, TV-vel, hűtővel és légkondicionálóval felszerelve várják a pihenni vágyókat. A reggelit a teraszon, illetve hangulatos étkezőben fogyaszthatják el a vendégek.
Zafír Étterem Balatonfüred
Balatonfüred egyik legcsendesebb fekvésű szállodájának, az Akadémia Hotel**** Balatonfüred Zafír étterme szeretettel várja vendégeit egy finom ebédre vagy vacsorára. Balaton északi partjának egyik legszebb kilátását kínáló panoráma teraszon és az étteremhez közvetlenül kapcsolódó teraszon nyári estéken kerti ...
Astoria Étterem Balatonfüred
Konyhaművészeti remekek a reformkortól napjainkig. Éttermünk nemzetközi és hazai ételkínálattal várja kedves vendégeit, külön kívánságra vegetáriánus és diétás ételeket is készítünk. Jó idő esetén a mediterrán hangulatú, leanderekkel díszített 100 fős kerthelyiségünk nyújt kellemes felüdülést egy frissítő ital ...
Bergmann Cukrászda Balatonfüred
Balatonfüred egyik gasztronómiai nevezetességévé nőtte ki magát az 1992-ben megnyitott Petőfi Sándor u. 64. szám alatti Bergmann Cukrászda. Az igényesség és a békebeli elegancia ölt testet a kedves Vendég előtt, mikor ide belép. A tradicionális hagyományok ápolása és megőrzése mögött egy valóban XXI. századi ...
Bistro Sparhelt Balatonfüred
Gondosan válogatott borlappal és az évszaknak megfelelő ételkínálattal várunk Benneteket! A chef, Elek Balázs havonta változó étlappal örvendezteti meg vendégeinket. A nagy körültekintéssel válogatott alapanyagok, a szakma mély ismerete, konyhai fortélyok sora és a főzés szeretete teszik felejthetetlenné a ...
Blaha Lujza Hotel és Étterem Balatonfüred
Balatonfüred a tó északi partjának legrégebbi gyógy- és üdülővárosa. Szerencsés földrajzi és éghajlati adottságai miatt kedvelt üdülőhely. A Hotel Blaha Lujza a Balatontól 200 m-re, a reformkori Füred belvárosában található. A klasszicista stílusú épületrészből alakítottuk ki az éttermet, a hozzá csatlakozó ...
Borcsa Étterem
Balatonfüreden, a Balaton legszebb sétánya, a romantikus és egyben idilli Tagore-sétány keleti végénél található a népszerű vendéglátó komplexum: a Borcsa Étterem. Működését 1984-ben kezdte meg, 2000. augusztusától pedig teljesen megújulva, töretlen és egyre nagyobb népszerűséggel várja vendégeit: a sétányról ...
Brada Faloda Balatonfüred
Éttermünk tálcás rendszerű, önkiszolgáló jellegű, ahol a választott ételt kényelmes barátságos környezetben fogyaszthatják el. Amennyiben vendégeink nem a helyszínen kívánnak ebédelni, lehetőség van a választott ételt jól zárható műanyag edényben elvinni. Az étlapon változatos, a tradicionális , és a reform ...
Bökő Pince
Pincénk Balatonfüreden, a Bocsár dűlőn található. Minden borunk tartályos és reduktív kivéve a vörösek, melyek spontán, fahordóban erjednek, valamint szűretlenül, derítetlenül kerülnek a palackokba. A többi bornál bentonitos derítést és szűrést alkalmazunk, más beavatkozás nincs a borokba.
Figula Pincészet
A Figula Családi Pincészet 1993-ban kezdte meg működését a Pannon-táj ékköveként emlegetett Balaton-régióban. Szőlőskertjeink a pincészet 6 km-es körzetében találhatóak, Balatonfüreden, Balatonszőlősön, Pécselyen, Csopakon és Tihanyban. A 30 hektáros birtokon – a klasszikus értelemben vett terroir ...
Gyukli Pince
A Gyukli Pincében közel négy évtizede készítjük a Balaton régió kiváló borait. Gazdálkodóként hisszük, hogy a természet tiszta, ezért mind a szőlőben, mind pedig a pincében lehetőség szerint kemikáliák nélkül asszisztáltunk annak folyamataihoz.
Murcifesztivál Balatonfüred 2024 2024. szeptember 28. (szombat)
Az őszi időszak legjobban várt eseményéhez érkeztünk - Füredi Murcifesztivál 2024! Az idén 5 helyszínen várunk titeket szuper családi programokkal, rengeteg murcival, zamatos ó- és újborokkal és remek hangulattal szeptember 28-án.
Balatonarácsi programok 2024 2024. szeptember 28. (szombat)
Füredi Ősz teljesítménytúrák
Balatonarács (Arács) a mai Balatonfüredhez 1954-ben kapcsolt ősi magyar település. Balatonarács jelenleg is Balatonfüred településrésze, a füredi városközpont (Vörös-templom) és Csopak között félúton fekszik, a Tamás-hegy, illetve a Péter-hegy lábánál. Arács történelmi faluközpontja a két hegy közti ...
Balatonfüredi fesztiválok 2024 2024. szeptember 28. (szombat)
Murcifesztivál
Balatonfüredi kiemelt rendezvények, programok, események egész évben. Balatonfüred színes kulturális és gasztronómiai programokkal, fesztiválokkal, koncertekkel, kiállításokkal várja az érdeklődőket, páratlan természeti környezetben, a Balaton északi partján.Történelmi és kulturális hagyományok, évtizedekre ...
Gasztronómiai programok Balatonfüred 2024 2024. szeptember 28. (szombat)
Füredi Murcifesztivál
Balatonfüred egész évben kulturális és gasztronómiai programokkal, rendezvényekkel várja a Balaton északi partján az érdeklődőket. Családi programok, fesztiválok, különleges borok, ételek, hagyományos és új ízek várják az itt nyaralókat és a helyi lakosokat. Változatos események minden korosztálynak, minden ...
Romantikus Reformkor Fesztivál Balatonfüred 2024 2024. szeptember 28. (szombat) - 2024. szeptember 29. (vasárnap)
Időutazásra invitálnak minden kedves érdeklődőt Balatonfüreden a Romantikus Reformkor programjai! A Romantikus Reformkor fesztivál három eseménydús nappal várja az időutazás szerelmeseit. A Tagore sétányon minden nap népi és iparművészeti vásár várja a látogatókat, a rendezvény leglátványosabb programjának ...
Balatonfüredi komolyzenei koncertek 2024 2024. október 1. (kedd)
Spanyol utazás 47+6 húron: Anastasia Razvalyaeva hárfaművész és Környei Miklós gitárművész koncertje
Koncertek Balatonfüreden! Minőségi szórakozás, zene és kikapcsolódás a Balaton északi partján. Számos komolyzenei koncertből, zenei eseményből, rendezvényből válogathatnak a zeneszerető, zenei élményre vágyó helyi lakosok és a város üdülő vendégei.
Balatonfüredi színházi előadások 2024 / 2025 2024. október 5. (szombat)
Színházi előadások Balatonfüreden 2024 / 2025-ben.
Balatonfüredi koncertek 2024 2024. október 19. (szombat)
Balatonfüreden koncertek minden műfajban, egész évben, 2024-ben is! A Balaton északi partján színes kulturális és zenei programok, koncertek és fesztiválok minden korosztálynak. Több helyszínen, felnőtt- és gyermekkoncertek, zenés rendezvények várják az érdeklődőket. A város pezsgő hangulattal, páratlan ...
Gyerekprogram Balatonfüreden, játszószoba keddtől szombatig kisebb és nagyobb gyerekeknek 2024. szeptember 17. (kedd) - 2024. szeptember 21. (szombat)
A balatonfüredi játszószobában a gyerekek minden nap készíthetnek kézműves tárgyakat, ajándékokat, festhetnek, rajzolhatnak, bütykölhetnek, társasjátékozhatnak, kártyázhatnak barátaikkal. A Játszószoba szolgáltatásait nyitvatartási időben 6 éves korig szülői felügyelettel, 6-tól 14 éves korig ...
Játszószoba Balatonfüred 2024. Ingyenes játékok és élmények gyerekeknek a könyvtárban 2024. szeptember 17. (kedd) - 2024. szeptember 21. (szombat)
A Játszószoba a Balatonfüredi Lipták Gábor Városi Könyvtár részeként működik, ahol minden nap készíthetsz kézműves tárgyakat, ajándékokat, festhetsz, rajzolhatsz, “bütykölhetsz”, társasozhatsz, kártyázhatsz, ping-pongozhatsz barátaiddal.
Balatonfüredi programok 2024. szeptember 2024. szeptember 1. (vasárnap) - 2024. szeptember 30. (hétfő)
Balatonfüred szeptemberben is színes kulturális és gasztronómiai programokkal, rendezvényekkel, fesztiválokkal várja az érdeklődőket. Az Északi part legszebb városában egész évben értékes és érdekes programok az egész családnak, páratlan természeti környezetben, minőségi kulturális élettel, kiállításokkal, ...
Arácsi Népház és Kiállítóház programok 2024 2024.09.12. (csütörtök) - 2024.10.10. (csütörtök)
Balatonfüreden, az Arácsi Népház és Kiállítóház színes kulturális programkínálattal, rendezvényekkel, kiállításokkal várja az érdeklődőket. Előadások, játszóház, könyvbemutatók, beszélgetések, szervezett túrák és számos értékes és érdekes program a Balaton északi partján, Balatonfüreden, az Arácsi Népház és ...
Kisfaludy Galéria programok 2024 Balatonfüred 2024.09.14. (szombat) - 2024.10.05. (szombat)
A Kisfaludy Galéria a reformkori városrészben, a Tagore sétány és a hajókikötő mellett várja a művészetek barátait. A Galéria épületét az 1800-as években a tihanyi Bencés Apátságtól Neumann Lázár bérelte, az épület vendéglő volt. 1914-ben megkezdték a vendéglő `mozgó színházzá` alakítását, azaz mozi ...
Balatonfüredi kiállítások 2024. Időszaki kiállítások Balatonfüred múzeumaiban, galériáiban 2024.09.14. (szombat) - 2024.10.05. (szombat)
A Balaton fényei - Balatonfüredi kollektív tárlat 2024
Balatonfüreden kiállításokkal várják a művészet kedvelőit több helyszínen. Időszakos és állandó kiállítások az alábbi kiállítóhelyeken látogathatók: Vaszary Galéria, Kisfaludy Galéria, Városi Múzeum, Városi Helytörténeti Gyűjtemény, Arácsi Népház és Kiállítóház, Balaton Szabadidő és Konferencia Központ, Lipták ...
Szeptemberi esküvő történelmi hangulatban Balatonfüred reformkori városrészében 2024. szeptember 1. (vasárnap) - 2024. szeptember 30. (hétfő)
Szeptemberi esküvő helyszínének javasoljuk szállodánkat Balatonfüreden, az Astoria Hotelt. Mindent egy helyen tudunk biztosítani az esküvő megrendezéséhez. Helyszínt, étkezést és szállást is az ifjú párnak és a násznépnek. A Hotel elegáns étterme kiválóan alkalmas esküvői ebédek, vacsorák lebonyolítására. ...
Októberi esküvő Balatonfüreden, a történelmi városrészben található Astoria Hotelben 2024. október 1. (kedd) - 2024. október 31. (csütörtök)
Októberi esküvő helyszínének javasoljuk szállodánkat Balatonfüreden. Mindent egy helyen tudunk biztosítani az esküvő megrendezéséhez. Helyszínt, étkezést és szállást is az ifjú párnak és a násznépnek. A Hotel elegáns étterme kiválóan alkalmas esküvői ebédek, vacsorák lebonyolítására. Csodálatos álomesküvője ...
Októberi hosszú hétvége 2024 Balatonfüred. Várjuk a történelmi városnegyedben az Astoria Hotelben 2024. október 4. (péntek) - 2024. október 6. (vasárnap)
Októberi pihenés a balatonfüredi patinás Astoria Hotelben. Balatonfüred egész évben népszerű üdülőhely. A város az őszi időszakban a balatoni fürdőzés helyett számos látnivalóval várja a turistákat. Balatonfüred épített környezete és a reformkori városrész bőven kínál nevezetességeket az idelátogató ...
Balatonfüredi wellness akciós szállás ősszel az Akadémia Sporthotelben 2024.09.01. (vasárnap) - 2024.11.30. (szombat)
Foglaljon szállást a legjobb árakon Balatonfüreden az őszi időszakban! Az Akadémia Hotel központi elhelyezkedéssel, kényelmes szobákkal, finom ételekkel és a városi uszoda szolgáltatásaival várja vendégeit! Válogasson aktuális csomagajánlatainkból!
Nyugdíjas pihenés Balatonfüreden korlátlan uszoda és szauna használattal az Akadémia Sporthotelben 2024.09.01. (vasárnap) - 2024.12.22. (vasárnap)
Akciós pihenés nyugdíjasoknak Balatonon az Akadémia Sporthotelben félpanzióval és Balatonfüredi Városi Uszoda és Szaunavilág korlátlan használatával, ahol gőzkabin, infraszauna, finn szauna, verseny medence áll a vendégek rendelkezésére. Pihenjen aktívan csendes, nyugodt környezetben a Balaton egyik ...
Tóparti pihenés Balatonfüreden, Relax napok uszodahasználattal az Akadémia Sporthotelben 2024.09.01. (vasárnap) - 2024.12.22. (vasárnap)
Tóparti pihenés Balatonfüreden - Relax napok büféreggelivel, büfévacsorával, városi uszoda használattal az Akadémia Sporthotelben. Kedvezményes ajánlatunk minimum 2 éjszaka foglalásától érvényes.
Városi Helytörténeti Gyűjtemény Balatonfüred
A balatonfüredi helytörténeti gyűjtemény anyaga, kutatószolgálata egy új, erre a célra tervezett 400 négyzetméteres épületben, az Óvárosba került. A korszerű intézményben a helytörténeti kutatószolgálat mellett látványtár-kiállítás és zeneműterem is helyet kapott. Nyitás: 2024. május 1.
Arácsi Tájház Balatonfüred
A Balaton-felvidék jellegzetes épülettípusát idéző parasztházból felújított tájház Arácson (Balatonfüred). A nádfedeles, tornácos ház két kiállításra-, és egy közösségi térként alkalmas helyiséggel, illetve nagy szabadtérrel rendelkezik. A Tájházban a tisztaszoba és a konyha helyiségekben ...
Bodorka Vízivilág Látogatóközpont Balatonfüred
A Balatoni Vízivilág Látogatóközpontban, Balatonfüreden az érdeklődők élőben, szemtől-szemben találkozhatnak a vidék halaival, a pár centiméteres szélhajtó küsztől egészen Közép-Európa leghatalmasabb haláig, a több mázsásra is megnövő harcsáig. 17 akváriumban több mint ötvenféle édesvízi és tengeri ...
Esterházy-kastély Nyaralástörténeti Látogatóközpont Balatonfüred
Esterházi-kastély, Nyaralástörténeti Látogatóközpont Balatonfüreden. Az egykori kastély a reformkori városrész egyik ikonikus épülete. A felújítás során értékes falfestmény is előkerült, most restaurálva ez is látható. A kastélyban egy nyaralástörténeti kiállítás látható. A kiállítást tulajdonképpen egy korabeli ...
Gapa Terasz & Parkerdő Balatonfüred
Gyere, és nézz körbe! Valóban megéri feljönni a Száka-hegy csúcsára, barangolni a hűs tölgyesek árnyékában, gyönyörködni a páratlan panorámában, élvezni a jófajta borok és étkek zamatát. Távol a Balaton-part zajától nyílt egy hely Balatonfüred legnyugatibb magaslatán. Az évszázados tölgyesben megbújó Gapa ...
Gál Pál Kilátó Balatonfüred
2021 augusztusában nyílt meg a Gapa terasz és Parkerdő középponti épülete a Száka-hegy 271 méter magas csúcsán álló a Gál Pál Kilátó. A 12 méter magas, fakilátó, különleges módon felfelé szélesedik, deltásodik, Takács Viktor építész tervei szerint készült el. A Gál Pál Kilátó a Balaton-felvidék ...
Jókai Mór Emlékház Balatonfüred
Az Emlékház 1954-től kiállítóhelyként működik, a kiállítás látványa Jókai Mór, Laborfalvi Róza és családjuk balatonfüredi életébe nyújt bepillantást a hétköznapi élet hangulatának felidézésével. A hagyatékban megőrzött bútorok és tárgyi emlékek méltó bemutatását, a tárgyi kultúrának a kort megidéző, ...
Katti Zoób Divat & Múzeum Balatonfüred
Divatmúzeum nyílt Balatonfüreden. A Katti Zoób Fashion & Museum előzetes bejelentkezés alapján látogatható. Előre bejelentkezéssel csütörtöktől vasárnapig tekinthető meg a múzeum. Időpontot foglalni telefonon, vagy e-mailben lehetséges.
Kerektemplom Balatonfüred
A templomot 1841-ben kezdték klasszicista stílusban építeni a római Pantheon mintájára, építészi előzménye valószínűleg az esztergomi Szent Anna plébániatemplom volt. A templom 1988-ban új orgonát kapott, melyet Paulus Frigyes orgonaépítő készített. Az épület fennállásának százötvenedik évfordulójára ...
Lóczy-barlang Látogatóközpont Balatonfüred
Látványos mészkőrétegek, szakvezetés, a közelben kilátó és tanösvények. A látogatóközpontban interaktív kiállítás mutatja be a térség földtani, természeti értékeit. A látogatóközpont közelében geológiai tanösvényt alakítottak ki. A látogatókat ajándékbolt és büfé várja.