Kiss József Könyvtár, Művelődési Ház és Sportcsarnok Harkány
Kulturális és sportközpont Harkányban.
A Művelődési ház ad otthont minden nagyobb helyi rendezvénynek, illetve konferenciának. Jelentős szerepet vállal különböző kulturális programok, hagyományos városi rendezvények megszervezésében, mint például hangversenyek, szüreti mulatság, sörfesztivál, térségi és harkányi művészek bemutatkozása, nőnap, kiállítások rendezése, nemzeti és helyi ünnepek.
Az épület befogadóképessége 250 fő, önálló konyhával rendelkezik, így alkalmas akár lakodalmak lebonyolítására is. Az épületben található a helyi könyvtár is, ahol egy internet kapcsolattal rendelkező számítógép terem is üzemel.
A Sportcsarnok szintén a kulturális és sportközponthoz tartozó létesítmény. A csarnok küzdőtere 1.125 négyzetméteres. A sportcsarnok a különböző versenyek – pl. nemzetközi asztalitenisz és billiárd -, az iskolai testnevelés mellett otthont ad számos kulturális és szórakoztató programnak, egyebek között gyermekműsoroknak és koncerteknek is.
A sportcsarnok szomszédságában 2 füves futballpálya, egy műfüves- és két salakos teniszpálya található a hozzá tartozó öltözőkkel és vizesblokkal.
A harmadik, a kulturális és sportközponthoz tartozó épület a Terehegyi Faluház. A gyönyörű környezetben nemrég felújított épület szolgálja a kikapcsolódást hatalmas kertjével és udvarával, valamint otthont ad többek között házasságkötéseknek, konferenciáknak és közgyűléseknek is.
Zsigmondy sétány, park
A gyógyfürdő kiépítése az 1820-as évek közepén indult meg, nem sokkal a kénes víz gyógyító hatásának véletlen felfedezése után. Az első fürdőépület klasszicista stílusú volt, a hozzá tartozó szálloda 28 szobával fogadta a vendégeket.
Hamarosan megkezdődött a terület parkosítása is, mintegy 40 holdon sétautakat alakítottak ki, fákat, bokrokat ültettek, szobrokat állítottak a sétautak mentén. Zsigmondy Vilmos bányamérnök tervei alapján készültek el a karsztvizet felszínre juttató első kutak. Róla nevezték el a fürdőtől délre található ősparkot, ahol számos képzőművészeti alkotás és kényelmes padok várják a pihenni vágyókat.
2019 októberében fejeződött be a sétány rekonstrukciója. A felnőttek az új pihenőtereket, rendezvényteret, míg a kisebbek az európai színvonalú gigantikus mászókákat, csúszdát és akadálypályákat vehették birtokba. A területen napelemes töltőpont működik, modern szökőkút és számos berendezési tárgy helyet kapott.
Itt került felépítésre egy szabadtéri színpad is, ahol számos koncert mellett, ingyenes mozi vetítésekre is sor kerül a turista szezonban hetente két alkalommal.
Forrás: a fenntartó honlapja
2024.01.01 - 2024.12.31 |
Dráva Hotel Thermal Resort ****
A Dráva Hotel Thermal Resort az európai hírű gyógyfürdőhelyen Harkányban, Magyarország déli részén, Pécstől 25 km-re található. Az újonnan felépített négycsillagos szálloda, a Dráva Hotel Thermal Resort a gyógyfürdő közvetlen szomszédságában, csendes, zöld környezetben várja vendégeit.
Termál Kemping Apartmanházak Harkány
Apartmanok és bungalók: akár egy luxus villapark! Négy- és hatfős apartmanok mindennel felszerelve. Szálloda az erdőben! Új Hotelszárny! Romantikus hotelszobák az új kempingközpontban. Világszínvonalú lakókocsi-helyek! Az európai “karavánok” régi-új kedvence. Sátoros ünnep minden nap! Újjávarázsolt ...
A16 Design Panzió Harkány
Panziónk Harkány központjában helyezkedik el a Harkányi Gyógy-és strandfürdő bejáratától mindössze 100 méterre található, ami egy kellemes sétával könnyen megközelíthető. Az A16 design panzió igényesen berendezett, jó minőségű belsőépítészeti anyagok és berendezési tárgyak felhasználásával készült, nyugodt ...
Alfa Apartman
A város központi részén álló Alfa Apartmanházunk egész évben várja pihenni vágyó vendégeit. A gyógyfürdőbejárat az Alfa Apartmantól 5 perc sétával elérhető, valamint 100-200m körzetben helyezkednek el a város üzletei, az éttermek, hivatalok, buszpályaudvar, orvosi rendelő.
Ametiszt Hotel Harkány
Gyógyuljon és pihenjen, várja az Ametiszt Hotel Harkány! Kedvező árú szállás lehetőség a város szívében - A Harkány szállás kínálatában megtalálható Ametiszt Hotel Harkány csendes, nyugodt helyen, közel a gyógyfürdőhöz nyújt színvonalas, kedvező árú szállás és éttermi szolgáltatást. Szállodánk a település új ...
Andrea Apartman
Az Andrea Apartmanok - Harkány egyik legújabb apartmanjai -, a város központjában, mégis csendes, nyugodt helyen, a fürdőtől és a központtól egyaránt 300 m-re találhatók.
Anikó Vendégház Harkány
Az Anikó Vendégház Harkány központjában, a fürdőbejárattól 10 perc sétára, csendes, zöldövezeti környezetben található. 3 szobát + 1 apartmant kínálunk 8 + 4 fő kényelmes elhelyezését biztosítva. Kettő és három ágyas szobáink tusolóval, WC-vel, televízióval felszereltek és részben teraszosak. Jól ...
Anna Apartmanház Harkány
A harkányi Anna Apartmanház egész évben várja a pihenésre, gyógyulásra vágyó vendégekeit! Baráti társaságok részére 11 fő szállásolható el az Anna Apartmanházban.
Arborétum Hotel Harkány
Harkány, Magyarország egyik legrégebbi és legkedveltebb gyógyüdülőhelye.A Harkányba üdülésre, szállásra, wellnessre és gyógyulásra vágyóknak ajánljuk szállodánkat, amely Harkány legszebb parkjában-arborétumában helyezkedik el. Jöjjön Harkányba, jöjjön a harkányi Gyógyfürdőbe, jöjjön harkányi hotelünkbe, ...
Barbara Apartmanok Harkány
Az apartman a Gyógyfürdő bejáratától 500 méterre található. Új társasházban, nyugodt környezetben 1 és 2 szobás lakások, zárt parkolóval, parabola antennával.
Dráva Hotel Étterem
Étlapunkon a hagyományos hazai ízek mellett nemzetközi ízkavalkádot talál. Élvezze ki a naponta változó büféválasztékunkat! Töltsön nálunk egy romantikus estét gyertyafényes vacsorával, válasszon A’ la’ carte étlapunkról. A ház kitűnő borai is hozzájárulnak a gasztronómiai élményekhez. Italkínálatunkat neves ...
Robinson Étterem Harkány
Várjuk szeretettel a Robinson étteremben, ahol barátságos környezetben belekóstolhat a magyaros konyha és specialitásaink ízvilágába.
Szigeti Halászcsárda Harkány
A családias hangulatú vendéglőnkben házias ételeket kínálunk ,melyekre többnyire a magyaros ízek a jellemzők, de az ínyencek is találnak igazán foguk alá valót.
Átrium Hotel Harkány
A fürdőváros központjában, a strand bejáratától mindössze 100 méterre található az Átrium Hotel kulturált, kellemes épülete, mely szolgáltatásaival elősegíti az itt tartózkodó vendégek gyógyulását, pihenését.
Ciao Ciao Pizzéria Cukrászda Harkány
Válasszon olasz konyhánk bőséges ételkínálatából, és hagyja magát elkápráztatni. Kényeztesse magát ízletes ételeink és frissítő italaink széles választékával. A saláták kínálata mindenki számára tartogat valamit. Az igazi káprázatról különböző süteményeink és szeretettel készített tortáink gondoskodnak, ...
Hellas Étterem Harkány
Harkány főutcáján, a strandfürdő platán bejárathoz közeli, hangulatos étterem. Térjen be hozzánk ízletes menü kínálatukra, autentikus étlap és street food ajánlatunkra. Magyar konyhánk ételei széles választékával várja Önt. A saláták bőséges kínálata mindenki számára tartogat valamit. Mindenképpen ...
Magyar Csárda Vendégház
A Magyar Csárda és Vendégház hagyományos magyar ételekkel, kellemes, otthonos vendégszobákkal és igazi magyar vendégszeretettel várja vendégeit Harkányban.
Zöldkert Vendéglő Harkány
Éttermünket azzal a céllal nyitottuk, hogy bemutassuk a Harkányba látogató vendégeknek, és az itt élő barátainknak a Délvidék konyhájának finomságait.
Sétány Étterem Harkány
A Sétány Éttermet 1997 óta családi vállalkozásként üzemeltetjük, fáradhatatlan töretlen lelkesedéssel. A Sétány Étterem Harkány központjában, a Gyógyfürdő bejáratának közvetlen szomszédságában, a központi parkban helyezkedik el. A Sétány Étterem határolja el a gyógyfürdőt a strandfürdőtől illetve az ...
Wellness pihenés az őszi szünetben, várjuk a harkányi Dráva Hotelben 2024. október 23. (szerda) - 2024. október 31. (csütörtök)
Látogasson el hozzánk ősszel is! Harkány a Villányi-hegység lábánál található mediterrán klímájú városka, az európai hírű gyógyvíz otthona. A Dráva Hotel Thermal Resort a város központjában, hatalmas zöld, ősfás területen, csendes, zöld környezetben várja vendégeit. A hotel kutyabarát hely, kisállatokkal ...
Őszi szünet, családi pihenés Harkányban. Wellness és gasztronómiai élmények, gyermekprogramok 2024. október 23. (szerda) - 2024. október 31. (csütörtök)
Őszi kikapcsolódás az iskolai szünidő alatt! Járjátok be a környéket, bowlingozzatok a Retro Bowling Bárban, majd relaxáljon az egész család a Dráva Hotelben! Éjszakai fürdőzéssel és animációs programokkal várjuk Vendégeinket!
Harkányi hosszú hétvége, gyógyító wellness pihenés a Dráva Hotelben 2024.10.24. (csütörtök) - 2024.12.20. (péntek)
Pihentető napok, gyógyító élmények a Dráva Hotel Thermal Resort****-ban, félpanziós ellátással és egyszeri belépéssel a Harkányi Gyógyfürdőbe! A csomagajánlat 2024. október 24. - december 20. között foglalható. Minimum tartózkodás: 2 éjszaka.
Halloween Harkányban, rémisztően jó családi hétvége a Dráva Hotelben 2024. november 1. (péntek) - 2024. november 3. (vasárnap)
Jelmezes vacsora, éjszakai fürdőzés, gyermekanimáció és még sok izgalmas program várja a gyerekeket és szüleiket, nagyszüleiket Harkányban, egy felejthetetlen wellness hétvégére! Éjszakai fürdőzés, animációs programok, tökfaragás, bűvész show és finomabbnál finomabb rémisztő koktélok minden nap, hogy ...
Wellness buli hétvége Jolly-val és barátaival Harkányban, a Dráva Hotel Thermal Resortban 2024. november 8. (péntek) - 2024. november 10. (vasárnap)
2024-ben ismét wellness buli hétvége Jolly-val és barátaival a Dráva Hotel****-ben! Wellness, kényelem, finom falatok és fergeteges esti bulik sztárfellépőkkel.
Wellness Karácsony Harkány 2024. Töltse az év egyik legszebb ünnepét a Dráva Hotelben! 2024. december 22. (vasárnap) - 2024. december 29. (vasárnap)
Idén szóljon a Karácsony a pihenésről és a feltöltődésről! Foglaljatok szobát a Dráva Hotel****ben, vagy válasszátok kényelmes családi Apartmanjaink egyikét és gyűjtsetek még több közös élményt A Dráva Hotel Thermal Resort a város központjában, a harkányi Strand- és Gyógyfürdő mellett, hatalmas zöld, ...
Ünnepi hétvége Harkányban, karácsonyi wellness pihenés a Dráva Hotelben 2024. december 22. (vasárnap) - 2024. december 29. (vasárnap)
Karácsonyi ünnepi hétvége a Dráva Hotelben, kikapcsolódás 2024. december 22-29. között. Töltse meghitten és pihenéssel a karácsonyi ünnepeket meglepetés bekészítéssel és programokkal. Minimum tartózkodás: 3 éj.
Szilveszter Harkányban 2024. Óévbúcsúztató wellness a Villányi-hegység lábánál 2024.12.29. (vasárnap) - 2025.01.02. (csütörtök)
Dél-Magyarország, Baranya megye e Dráva-menti vidéke történelmi és kulturális értékekben, néprajzi hagyományokban, természeti szépségekben gazdag. Látogasson el hozzánk, töltse az év utolsó napjait nálunk! A Dráva Hotel Thermal Resort a város központjában, a harkányi Strand- és Gyógyfürdő mellett, hatalmas zöld, ...
Harkányi nyaralás gyermek- és kutyabarát szállodában, a harkányi Strand- és Gyógyfürdő mellett 2025.06.01. (vasárnap) - 2025.08.31. (vasárnap)
Harkány a Villányi-hegység lábánál található mediterrán klímájú városka, európai hírű gyógyvíz otthona. A Dráva Hotel Thermal Resort a város központjában, a harkányi Strand- és Gyógyfürdő mellett, hatalmas zöld, ősfás területen, csendes, zöld környezetben várja vendégeit. A környék egyik legjobb ...
1 hetes wellness Harkányban, aktív pihenés kedvezményes áron a Dráva Hotelben 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.20. (péntek)
7 éjszakás, félpanziós pihenés korlátlan wellness használattal Harkányban. Szolgáltatásaink között megtalálhatók a hagyományos, gyógy-, sport- és egyéb kényeztető masszázsok, melyekre vendégeinknek kiemelt kedvezményt biztosítunk. Az aktív pihenés kedvelőit teniszpályák, homokos strandröplabda-, ...