8172 Balatonkenese, Kálvin János tér 4. (47.034325 x 18.106693)
Egy kulturális intézmény szerepét, feladatát meghatározza az a hely, ahol létrehozták. A legkézenfekvőbb az a helyzet, amikor az intézmény egy szellemi törekvés mentén, a helyi hagyományok által meghatározottan, jogilag rendezett, gazdaságilag stabil és egységes akarat mellett végezheti a munkáját. Ezzel a céllal alapította meg 2000-ben Balatonkenese Nagyközség Önkormányzata a balatonkenesei Közművelődési Intézmény és Könyvtár intézményét. Földrajzi adottságaiból adódóan jelentős turisztikai szerepet is betölt. Balatonkenese kultúráját nagymértékben meghatározza a szellemi, és épített örökség, a hagyomány. Tudatos átgondolással az egymásra épülő kulturális és turisztikai stratégia kialakítása a cél. A közművelődési intézmény közreműködik abban, hogy a település közösségi, kulturális értékei közismertté váljanak, erősödjön a helyi tudat, a lokálpatriotizmus. A helyi információk cseréje útján ösztönzi a helyi értéket védő és gazdagító összefogásokat, segíti a civil szervezeteket. A kulturális élet eseményeiről dokumentumokat gyűjt, őriz, illetve közismertté teszi azokat. Az intézmény feladata a hagyományok ápolása, hagyományőrző közösségek működésének segítése, az egyetemes kultúra értékeinek megismertetése, az ismeretterjesztő, az amatőr alkotó, műkedvelő közösségek tevékenységének támogatása, továbbá a helyi társadalom kapcsolatrendszerének, közösségi életének, érdekérvényesítésének segítése. Elsődleges szerepet kap ezen kívül a kultúrák közötti kapcsolatok kiépítésének és fenntartásának segítése, a szabadidő kulturális célú eltöltéséhez a feltételek biztosítása, olyan művelődési lehetőségek biztosítása, amelyek a település sajátos adottságaihoz szorosan hozzátartoznak. Ahhoz, hogy az intézmény jól és sikeresen működjön, szükség van egy vezető, szervező gondolatra, a kulturális hagyományokba ágyazott struktúrára, és a rendezett gazdasági háttérre.
További ajánlataink
2025.10.03. - 2025.10.05.
Balatonkenesei programok 2025. Események, rendezvények, fesztiválok
Töltött Káposzta, Bor és Pálinkafesztivál
2025.01.01 - 2025.12.31
Találatok száma: 8
A BFYC barátságosan és igazi vendégszeretettel várja a vízről érkezőket, jöjjenek akár túracélpontként több éjszakára, akár egy ebédre vagy egy jó kávéra. Behajózva a kikötőbe, az a megnyugtató tény fogad, hogy egyértelműen látszik, hol a vendéghely, azaz nem kell egy idegen helyen forgolódni, kérdezősködni, a kikötőmester pedig már ott is áll, hogy elkapja a kötelet.

A Délceg Réce a Balaton északi partján található, mindössze egy órányira Budapesttől, Balatonkenesén. Közvetlenül a főút mellett, a vasútállomásnál, pár perc sétára a Balatontól, árnyas, barátságos kerttel, saját parkolóval 10 autó számára. Kültéri medence, jacuzzi, infraszauna, grillterasz és kandallós közösségi tér várja a pihenni vágyó vendégeket egész évben.

A szálloda Balatonkenese-Balatonakarattya üdülőterületén egy 2 hektáros nagy kertben helyezkedik el, közvetlenül a Balaton partján. Kellemes saját stranddal és vitorláskikötővel is rendelkezünk. A főépületben elhelyezkedő szállodai szobák 2+1 ágyasak, valamint rendelkezünk 2 szobás 4+1 ágyas apartmanokkal is. Ezeket a klasszikus szállodai szobákat kedvelő vendégeinknek kínáljuk. A parton találhatók a vitorlásklub kis szobái, melyek ideális és olcsó turistaszállást biztosítanak fiatal baráti társaságoknak, arra járó vitorlázóknak.

Szállodánk a fővárostól csupán egy órára, három hektár parkosított területen, közvetlenül a Balaton partján fekszik. Konferenciaközpontjának köszönhetően kitűnő helyszín konferenciák, szakmai rendezvények, tréningek és csapatépítések rendezésére. A pihenni vágyók számára pedig aktív kikapcsolódási lehetőségeket és wellness szolgáltatásokat kínál.

A Magyar Honvédség Rekreációs, Kiképző és Konferencia Központ Közép-Európa legnagyobb édesvízi tava, a Balaton keleti kapujánál található, Balatonkenese és Balatonakarattya között. Több mint 1 km-es közvetlen partszakasszal rendelkező, 30 hektáros gyönyörű őspark felejthetetlenné teszi a pihenést. A sajátos mikroklímával rendelkező üdülő egész évben várja a kikapcsolódni, pihenni vágyókat. Területén 4 szálloda, 31 összkomfortos faház szolgál a vendégek elhelyezésére.

Találatok száma: 7
A BFYC barátságosan és igazi vendégszeretettel várja a vízről érkezőket, jöjjenek akár túracélpontként több éjszakára, akár egy ebédre vagy egy jó kávéra. Behajózva a kikötőbe, az a megnyugtató tény fogad, hogy egyértelműen látszik, hol a vendéghely, azaz nem kell egy idegen helyen forgolódni, kérdezősködni, a kikötőmester pedig már ott is áll, hogy elkapja a kötelet.
A BFYC barátságosan és igazi vendégszeretettel várja a vízről érkezőket, jöjjenek akár túracélpontként több éjszakára, akár egy ebédre vagy egy jó kávéra. Behajózva a kikötőbe, az a megnyugtató tény fogad, hogy egyértelműen látszik, hol a vendéghely, azaz nem kell egy idegen helyen forgolódni, kérdezősködni, a kikötőmester pedig már ott is áll, hogy elkapja a kötelet.
A BFYC barátságosan és igazi vendégszeretettel várja a vízről érkezőket, jöjjenek akár túracélpontként több éjszakára, akár egy ebédre vagy egy jó kávéra. Behajózva a kikötőbe, az a megnyugtató tény fogad, hogy egyértelműen látszik, hol a vendéghely, azaz nem kell egy idegen helyen forgolódni, kérdezősködni, a kikötőmester pedig már ott is áll, hogy elkapja a kötelet.
Találatok száma: 3
Találatok száma: 2
Készülj egy ízig-vérig magyar fesztiválra, ahol ízek, dallamok és jókedv várnak! III. Töltött Káposzta, Bor és Pálinkafesztivál Balatonkenesén a Széchenyi parkban 2025. október 3–5. között. Ínycsiklandó töltött káposzták, kiváló borok és pálinkák, élőzene, DJ-k, gyerekprogramok, néptánc és igazi fesztiválhangulat! A belépés ingyenes.
Kiemelt ajánlat

Balatonkenesei programajánló egész évben minden korosztálynak. Népszerű kulturális programok, kiállítások és koncertek. Hagyományőrző programok, jeles napi és ünnepi események. Családi és gyerek programok. Sportversenyek, sportesemények. A nyári programok között Balatonkenesén is sláger programhelyszín a vízpart. Fürdés, lazulás, élmény programok egész nyáron.

A Balaton és a Bakony településeit többnyire kerékpárral járható közutak, illetve földutak kötik össze. Kiépített önálló kerékpárút Balatonkenesén található, mely a Balaton Bringakörút egyik szakaszát képezi. Könnyű és közepes nehézségű kerékpártúrákon lehet bebarangolni Balatonkenesét és környékét. A balatonkenesei kerékpárúton elindulva könnyen megközelíthetők a Balaton parti települések. Az edzettebb kerékpárosok pedig felfedezhetik a Balaton szépségei mellett a Bakony nevezetességeit is.

Kirándulás, túra a balatonkenesei tátorjános, magas part egyedülálló értékeihez. A 25-30 méter magas, pannon üledék és lösz alkotta fal oldalában ritka és értékes madárfajok költenek, különleges növények élnek. A tátorján ma ismert élőhelyei közül ez a legjelentősebb. A területre szakvezetés kérhető a Balaton-felvidéki Nemzeti Parktól.

A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!
Megosztás
Kapcsolódó témák:
Országos eseménynaptár