1046 Budapest - 4. kerület - Újpest, Nádasdy Kálmán u. 15. II./8. (47.584197998 x 19.111061096)

AFF képzés – Accelerated Freefall – Gyorsított szabadeső képzés
A gyorsított szabadeső képzés a legmodernebb kiképzési módszerek egyike. Ezt a kiképzési módszert azért nevezik “Gyorsított Szabadeső”-nek (AFF, Accelerated Freefall) mert a tanulási folyamat háromszor- ötször gyorsabb mint a hagyományos bekötőköteles kiképzési programoknál. Az AFF módszert úgy tervezték meg, hogy koncentrált, egyénre szabott oktatást biztosítson a tanuló számára. Rendkívüli pozitívuma ennek a képzési formának, hogy a tanulóból akár egyetlen hosszabb hétvége alatt (3-4 nap alatt) önálló ejtőernyős válhat.
Egyesületünk oktatói között találhatóak a hazai AFF képzés alapjainak letevői, illetve modernizálói. Több mint 20 éves AFF oktatói tapasztalattal rendelkezünk, több száz fő képzésében közreműködtünk, több ezer sikeres AFF ugrással a hátunk mögött.
Bekötött légcellás képzés
Egyik legelterjedtebb képzési program. A körkupolás ejtőernyővel történő képzéstől eltérően, a képzés légcellés ejtőernyővel történik, így a tanulónak nem kell külön átképzésben részesülnie. A követelményeket a tanuló – I-X. szintre lebontva – fokozatosan sajátítja el, minimum 22 ejtőernyős ugrás végrehajtása közben.
Az első ugrások bekötőköteles felszereléssel (újabban a bekötőkötél helyett az oktató általi kézi nyitással) kerülnek végrehajtásra, melynek lényege, hogy 1000-1200 méteres magasságból kiugorva a légijárműhöz csatlakoztatott bekötőkötél (illetve az oktató), “automatikusan” megindítja az ejtőernyő nyílási folyamatát. A program bekötött részének befejezése után, a tanuló fokozatosan, mindig több késleltetési idővel, egyre nagyobb magasságból, immár önálló nyitással szabadeső ugrásokat hajt végre.
A program második szakaszában a tanuló, tapasztalat növekedésével, fokozatosan terhelve, újabb testrepülési gyakorlatokat sajátít el.
A tanuló a legmodernebb siklóejtőernyővel ellátott, biztosítókészülékkel felszerelt, háton – a fő- és tartalék-ejtőernyő is a háton elhelyezett tokban – található tandemredszerű ejtőernyővel kerül kiképzésre.
A program kezdeti szakaszában a képzést végző oktatók, – alapos elméleti és gyakorlati felkészítés után – a tanuló tevékenységét a légijárműből, vagy a célterületről kísérik figyelemmel.
Kombinált bekötött légcellás képzés
Az elmúlt években igényként merült fel, hogy a bekötött légcellás képzés és a gyorsított szabadeső képzés előnyeit kombinálva, egymásra építve a két oktatási rendszert tegyük hatékonyabbá az alapfokú ejtőernyős kiképzést. Az érvényben lévő képzési szabályok lehetőséget biztosítanak erre, ezért már több ugró így sajátította el a szükséges ismereteket.
A képzés légcellás ejtőernyővel történik és az I-VI. szint megegyezik a bekötött légcellás képzéssel.
A VII. szinttől kezdve az ugrásokat minimum 3000 méteres magasságból hajtjuk végre kombinált légcellás oktató, vagy gyorsított szabadeső oktató közreműködésével, aki már az alapvető testrepüléshez szükséges mozgásokra oktatja a tanulót.
Nagyon gyorsan lehet így fejlődni. A tanulók optimálisan kihasználják ugrásaikat és hatékonyabban tudnak felkészülni az A jogosítás megszerzéséhez szükséges vizsgára.
A követelményeket a tanuló – I-X. szintre lebontva – fokozatosan sajátítja el, minimum 19 ejtőernyős ugrás végrehajtása közben.
Forrás: a sportklub honlapja
2026.01.01 - 2026.12.31
Találatok száma: 4

Igényesen kialakított, légkondicionált, kétágyas szobáink TV-vel, zuhanyzóval, telefonnal felszereltek. Hangulatos éttermünkben svédasztalos reggelivel várjuk kedves vendégeinket. Igényesen kialakított rendezvényhelyszíneink teret adnak bármilyen összejövetelnek, legyen akár: Baráti összejövetel, céges családi nap, csapatépítés, díjátadás, dolgozói party, előadás, termékbemutató, esküvő/lakodalom, házassági évforduló kiállítás, konferencia, megnyitó, osztálytalálkozó, partnerfogadás, privát party, sajtótájékoztató, születésnap, tárgyalás.

A Vitta Hotel superior minőségi szobáival és személyre szabott szolgáltatásaival egészen új megvilágításba kívánja helyezni kategóriáját. Fő küldetésünk, hogy bebizonyítsuk: minőség és elérhető árak jól megférnek egymás mellett. A legújabb trendeknek megfelelően berendezett szobáink és deluxe-lakosztályaink atmoszférája egyedi impulzusokkal tölti meg a rohanó élet hétköznapjait.

Találatok száma: 8

A Csülök Vendéglő - nevéhez illően - elsősorban a tradicionális magyar konyha ízeit kínálja. Étlapjukon megtalálhatók a szárnyas, sertés, marha és hal ételek, melyek közül vendégeink által leginkább kedvelt finomságok a Csülök pékné módra, a sztrapacska, valamint a Jókai bableves. Az étteremben 3 különálló légkondicionált helyiség található. Tavasztól őszig hangulatos terasz várja a vendégeket.

Vendéglőnk nevéhez illő, a halászéletet, a régi Duna-parti kisvendéglők hangulatát idéző termeinkben minden vendégünk megtalálja a számára megfelelő asztalt, az általa elképzelt rendezvényhez illő különtermet. Étlapunkon, napi kínálatunkban a tradicionális magyar és nemzetközi konyha ízei egyaránt helyet kapnak. Kiváló mesterszakácsaink felejthetetlen ízeket biztosítanak Önnek és vendégeinek. Ezen kívül mindig friss, az évszakhoz, jeles napokhoz vagy különleges alkalmakhoz illeszkedő egyedi ételsorokkal, programokkal várjuk a hozzánk betérőket. Vendégeink zavartalan kiszolgálását nemzetközi szakmai gyakorlattal rendelkező, több nyelven beszélő személyzet végzi.

Találatok száma: 5

Megnyitott Budapest első mókus- és madárparkja, amely nem csupán Újpest, hanem a főváros első mókus -és madárparkja is egyben. Sokféle madárfajjal és mókusokkal is találkozhatnak a látogatók. Az apró liget új, fából készült etetőket és itatókat kapott, de rovarhoteleket és sün-házakat is helyeztek ki. A gyermekek és felnőttek számára kialakított közösségi tér pedig lehetőséget ad, hogy egy kis eledelt helyezzünk ki az állatoknak vagy akár csak megfigyeljük őket, mindezt biztonságos, idilli környezetben.

Az 1972 óta működő múzeum Budapest IV. kerülete, Újpest közigazgatási határain belüli terület általános történetét mutatja be tárgyak, fotók és egyéb dokumentumok alapján. Helytörténeti könyvtárral és dokumentumtárral rendelkezik. A lelkes tanár Neogrády László vezetésével már az ötvenes években elkezdődött a környék helytörténeti emlékeinek gyűjtése. Ahogy lenni szokott a gyűjtemény egyre gyarapodott, és egy idő után elérte a kritikus szintet, amikor már nem lehetett nem tudomást venni róla. A több költözést megért kiállítási anyag jelenleg közel 100 négyzetméteren mutatja be Újpest és a helyén feltárt települések két évezredre visszanyúló emlékeit.

Közép-Európa első, önálló lepkemúzeuma az újpesti kertvárosban található. A múzeumot a gyűjtő, Juhász György saját otthonában rendezte be, hogy közszemlére tegye az elmúlt évtizedek utazásai alatt felhalmozott, korábban csak kutatók számára hozzáférhető tudományos jelentőségű anyagot. A szépséges lepkék mellett a kevésbé esztétikus, de legalább olyan érdekes ízeltlábúak serege: skorpiók, pókok, sáskák, bogarak mindenféle méretben szemlélhetők a múzeumi üvegvitrinekben. Az élettelen természetet néhány különleges kőzet, színes ásvány, sőt egy valódi meteoritdarab is képviseli.

Találatok száma: 24

Éld át a sörfőzés élményét testközelből! Megismernéd, hogyan készülnek a legizgalmasabb söreink? Szeretnéd látni, hogyan néz ki a kisüzemi sörfőzés belülről? Várunk főzdetúránkra, ahol megmutatjuk, hogyan készülnek sörkülönlegességeink a kezdetektől egészen a korsóig! Utána meg is kóstolnád, mert miért ne? Gyere el a FIRST sörfőzdébe és ismerd meg, hogyan készülnek a sörkülönlegességeink! A FIRST-nél beleshetsz a sörfőzőink mindennapjaiba. Az egy órás idegenvezetés mellett érdekességeket is megtudhatsz a sörökről, a túra után pedig vendégünk vagy 4x2 dl sörkóstolóra! Vásárolj főzdetúrajegyet és utána foglalj egy számodra megfelelő időpontot! Szeretettel várunk!
Kiemelt ajánlat

Megyeri Klub rendezvények, előadások, programajánló 2026. Kulturális programok, filmklubok, kiállítások, táncos foglalkozások, szórakoztató műsorok várják a népszerű budapesti kulturális központban az érdeklődőket. Számos szabadidős és kikapcsolódási lehetőség vár minden korosztályt, családias hangulat, színes programkínálat jellemzi a kedvelt rendezvényhelyszínt és közösségi teret.

Programok, események, rendezvények az Újpesti Kulturális Központ intézményeiben 2026-ban. Újpest meghatározó kulturális intézménye. Házaiban egész évben változatos programokkal várják a kerület lakói mellett a máshonnan érkező vendégeket is. Koncertek, előadói estek, táncos rendezvények színesítik a programkínálatot.

Koncertek, zenés programok Újpesten online jegyvásárlási lehetőséggel 2026-ban. A kerület kulturális helyszínein egész évben számos zenei program közül válogathat az érdeklődő. Az önálló koncertek mellett zenés, táncos estek színesítik a programkínálatot. Több nagy múlttal rendelkező együttes is rendszeresen fellép a helyszíneken.

Újpesti Dumaszínház előadások 2026-ban. Online jegyvásárlás! Az újpesti Dumaszínház estjein a nevetés garantált! A hazai stand-up legnépszerűbb humoristái hozzák el legújabb műsoraikat, hogy a mindennapok történéseit sajátos, szellemes stílusban meséljék el. Közvetlen hangulat, életszagú történetek és rengeteg nevetés várja a közönséget minden alkalommal – egy este, amikor tényleg jókedvben lehet részed.

Tudományos témájú előadások és rendezvények mindenkinek 2025 / 2026-ban. A tudományos stand-up ötvözi a stand-up comedy humoros és szórakoztató stílusát a tudományos ismeretterjesztéssel. Az előadók humoros formában adnak elő tudományos témákat, miközben igyekeznek érthetővé és élvezetessé tenni az adott területet a laikus közönség számára. A tudományos stand-up segít elérni azokat is, akiket a hagyományosabb formában előadott tudományos tartalom nem érintene meg. Egyre népszerűbb, mert hidat képez a tudomány és a mindennapi emberek között, miközben szórakoztató módon ösztönöz gondolkodásra és kíváncsiságra. Online jegyvásárlási lehetőség!

Tudományos Stand Up - Kepes András: Igazad van!

A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!
Megosztás
Kapcsolódó témák:
Országos eseménynaptár