Adománygyűjtés Komárom 2022. Összefogás az ukrajnai menekültek megsegítésére

Adománygyűjtés Komárom 2022. Összefogás az ukrajnai menekültek megsegítésére


Az önkormányzat mellett a helyi egyházak és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat komáromi szervezete is bekapcsolódott az ukrajnai menekültek megsegítésére szervezett országos összefogásba.

KEDVES LÁTOGATÓ!
Felhívjuk figyelmét, hogy ennek a megjelenésnek jelenleg NINCS ÉRVÉNYES IDŐPONTJA portálunkon, ezért az itt közölt tartalom már lehet, hogy NEM AKTUÁLIS! Friss információkat az info@programturizmus.hu e-mail címen kérhet vagy küldhet.

Komárom is segít! Adománygyűjtés

Az önkormányzat mellett a helyi egyházak és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat komáromi szervezete is bekapcsolódott az ukrajnai menekültek megsegítésére szervezett országos összefogásba.

Dr. Molnár Attila polgármester hangsúlyozta, embert próbáló időket élünk. A városvezető a helyiek segítségét és együttműködését kéri. A küldeni kívánt csomagokat az Arany 17-ben létrehozott gyűjtőponton (Komáromi Városmarketing Kft. melletti terem) lehet leadni hétköznap 9 és 18 óra között illetve szombaton 9 és 16 óra között. Elsősorban azonnal fogyasztható tartós élelmiszereket, bébiételeteket, tisztálkodószereket, hajszárítót, törölközőt, ágyneműt, takarót, mosószert és öblítőt is várnak. Egyéb felajánlásokra a komarom@komarom.hu e-mail címen van lehetőség.

Kiss Máté evangélikus lelkész szintén a gyülekezet Facebook-oldalán osztotta meg az egyház azon felhívását, melyben részletes tájékoztatást adnak arról, hogy milyen felajánlásokat várnak és milyen módon, hova lehet azokat eljuttatni. Pénzadományokat online bankkártyás fizetéssel a perselypénz.hu oldalon, az erre a konkrét célra fenntartott felületen keresztül nyílik mód, vagy banki átutalással az alábbi számlaszámra:

Név: M.EV.EGYH. – Rendkívüli gyűjtés
Bankszámlaszám: 11707024-20478070, IBAN: HU70 1170 7024 2047 8070,
SWIFT: OTPVHUHB

A szervezők kérik, hogy a folyamatosan változó igények miatt a tárgyi felajánlásokkal kapcsolatban, minden esetben egyeztessenek az MME Országos Irodájának menekültügyi referensével Mészáros Attilával, az attila.meszaros@lutheran.hu e-mail címen, vagy a +3620 513 31 52 -es telefonszámon.

Kiss Máté kiemelte, hogy amennyiben szállásra van szükség, a Komáromi Evangélikus Lelkészi Hivatalban bárki jelezheti.

Pénzbeli adományokat e-mailben és sms-ben is várnak a telefon@lutheran.hu címre és a +3620 824 20 20 -as telefonszámra.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat február 25-én létrehozott karpataljaert@maltai.hu e-mail címre átlagosan tízpercenként érkezik felajánlás.

Ravaszné Takács Márta intézményvezető közösségi oldalán jelezte, hogy elsősorban ide is tartós és/vagy azonnal fogyasztható élelmiszert, konzervet, kis kiszerelésű üdítőitalokat, ásványvizet, édességet, tisztító és tisztálkodási szereket (fogkefe, fogkrém, törlőkendő, kézfertőtlenítő), higiéniai termékeket, pelenkát, ágyneműt várnak.

A szervezet felhívta a figyelmet, hogy —mivel jelenleg nagy készlettel rendelkeznek— ruhaneműt nem tudnak fogadni. Kiemelten fontos, hogy a felajánlott élelmiszer ne legyen lejárat közeli! Az adományokat hétfőtől péntekig 9 és 15 óra közt várják Komáromban a Kossuth Lajos utca 12. szám alatt, a MMSZ Fogyatékosok Nappali Intézménye és Sorstárs Támogató Szolgálatnál.

A pénzbeli felajánlásokat banki átutalással a következő számlaszámokra várják:
Belföldi utalás: 11784009-20200776 számlaszámra
Külföldi utalás (euróban): IBAN: HU34 1176 3842 00104881 0000 0000
Swift kód: OTPVHUHB,
vagy az adomanyozz.hu oldalon, illetve online befizetéssel a 1350-es adományvonalon hívásonként bárki 250 forinttal segíthet.

Az önkéntes adományokat és felajánlásokat a karpataljaert@maltai.hu e-mail címre várják. Egyéb információk a komarom@maltai.hu címen kérhetők.

Találatok száma: 15

Carrier Hotel

Carrier Hotel

A 2 csillagos szálloda Komárom keleti szélén, csendes környezetben fekszik a 10-es főút mellett. Az igényesen berendezett, megfelelő komfortot biztosító hotel 17 szobája 32 főt tud fogadni. Az 1-2-3 ágyas szobákban zuhanyzó/WC, kábel TV, telefon, hűtő szolgálja a vendégek kényelmét. Két teakonyhával ... Bővebben

Szállásfoglalási lehetőség
Kiemelt partner

Solaris Apartmanház

Solaris Apartmanház

Az apartmanház 2, illetve 4 ágyas apartmanokkal rendelkezik. Az apartmanok fürdőszobával, konyhával felszereltek. Felszereltség: zuhanyzós-WC-s fürdőszoba, televízió, hűtőszekrény. Az apartman ház közös konyhával és fürdőszobával is rendelkezik. Az épületben tárgyaló is található. A fotók tájékoztató ... Bővebben

Szállásfoglalási lehetőség
Kiemelt partner

Solaris Faház és pihenőházak

Solaris Faház és pihenőházak

Faházak 4-6 fő elhelyezésére alkalmasak. A szállás ára tartalmazza a fürdőbelépő árát. A fotók tájékoztató jellegűek, az egyes faházak ettől eltérőek lehetnek. A kétcsillagos kemping a Brigetio Gyógyfürdő területén található, így közvetlen átjárást biztosítunk vendégeinknek a fürdőbe. A kemping ... Bővebben

Szállásfoglalási lehetőség
Kiemelt partner

Solaris Kemping és Üdülőházak Komárom

Solaris Kemping és Üdülőházak Komárom

A kétcsillagos kemping a Komáromi Gyógyfürdő területén található, így közvetlen átjárást biztosítunk vendégeinknek a fürdőre. A kemping városközponti elhelyezkedésének köszönhetően a centrum és a város főbb látnivalói is gyalogosan elérhetőek. A kemping 1990 óta várja vendégeit. Bővebben

Szállásfoglalási lehetőség
Kiemelt partner

Thermal Hotel és Camping

Thermal Hotel és Camping

A Brigetio Gyógyfürdő területén lévő, családias jellegű, két csillagos Thermál Hotel két családi szobával és 25 db részben pótágyazható, kétágyas szobával rendelkezik. A szobák mindegyike zuhanyzó/WC-s fürdőszobával, televízióval, mini hűtőszekrénnyel és telefonnal felszerelt. Emeleti szobáink döntő ... Bővebben

Szállásfoglalási lehetőség
Kiemelt partner

WF Szabadidőpark Komárom

WF Szabadidőpark Komárom

Szabadidőparkunk Komárom városától pár perces autóútra található a Puskaporosi majorban. Óriási zöldövezetben, a természet szívében, színes szolgáltatásokkal várunk mindenkit, aki pihenni, feltöltődni, szórakozni vágyik. Bővebben

Kiemelt partner

Czanek Apartman Komárom

Czanek Apartman Komárom

Szállás Komáromban a termálfürdő közvetlen közelében! Házunk emeletén két kényelmes, szép egyszobás apartmanunk van külön bejárattal. Mindkét apartmanban jól felszerelt. Bővebben


Forrás Hotel Komárom

Forrás Hotel Komárom

A város központjában a termálfürdő területén található kényelmes, családias szállodánk a Forrás Hotel. A szálloda hátsó kijárata a gyógyfürdő parkjára nyílik, így a közvetlen átjárás biztosítva van. Szobaáraink tartalmazzák a svédasztalos reggelit és a gyógyfürdő belépőt. A közelben pedig számos ... Bővebben


Hotel Aqua Komárom

Hotel Aqua Komárom

Az Aqua Hotel Komárom a város központtól egy kilométerre, a Brigeto Gyógyfürdő közvetlen szomszédságban található a pihenni,kikapcsolódni, gyógyulni és nem utolsó sorban a sportolni vágyók részére. Bővebben


Hét Vezér Apartmanhotel Komárom

Hét Vezér Apartmanhotel Komárom

A Hét Vezér Apartmanhotel a Komáromi Gyógyfürdő közvetlen szomszédságában fekszik, a fürdő területére saját bejárattal rendelkezik. Apartmanjaink többségéhez saját teraszok tartoznak, melyek a háztól mindössze 20 m-re található feszített víztükrű medencékre néznek. A közvetlen kapcsolat által a ... Bővebben


1 2   


Találatok száma: 19

Büfé Komárom Brigetio Gyógyfürdő

Büfé Komárom Brigetio Gyógyfürdő

A Brigetio Gyógyfürdő központi épületének emeleti pihenő részén büfé üzemel, ahol hideg-meleg ételekkel és italokkal állunk vendégeink rendelkezésére. A büfé a fürdő nyitvatartási idejében (9.00 – 20.00 óráig) tart nyitva. Bővebben

Kiemelt partner

Monostori Erőd - Duna Bástya Kávézó

Monostori Erőd - Duna Bástya Kávézó

A Dunai Bástya Kikötői Fogadótérben kávéval, cappucinóval, teával, ásványvízzel és üdítővel várjuk kedves Vendégeinket a bástya hivatalos nyitvatartási idejében. Ha a túra után felfrissülésre, vagy épp pihenésre vágynak, térjenek be hozzánk! Márciustól októberig jó időben teraszunkon, rossz idő ... Bővebben

Kiemelt partner

WF Szabadidőpark Komárom

WF Szabadidőpark Komárom

Szabadidőparkunk Komárom városától pár perces autóútra található a Puskaporosi majorban. Óriási zöldövezetben, a természet szívében, színes szolgáltatásokkal várunk mindenkit, aki pihenni, feltöltődni, szórakozni vágyik. Bővebben

Kiemelt partner

Bár-ka Pizzéria és Kávézó

Bár-ka Pizzéria és Kávézó

Komárom belvárosában 2008 óta várjuk szeretettel kedves vendégeinket. A helyiség kialakítása során célunk - az elnevezés jellemzőinek megőrzése mellett - egy egyedi, barátságos hely megalkotása volt. A hajó, mint a szabadság, az utazás, a kaland és a felfedezés szimbóluma szolgált iránytűként munkánk ... Bővebben


Kocsis Étterem Panzió Komárom

Kocsis Étterem Panzió Komárom

A hét minden napján várjuk régi és új vendégeinket finom ételekkel és italokkal. Bővebben


One Bit Pizzéria Komárom

One Bit Pizzéria Komárom

Elmondhatjuk, hogy városunk “legöregebb” pizzériája mi vagyunk. Már 20 éve csillapítjuk vendégeink éhségét! Az elmúlt években folyamatosan figyelemmel kísértük a fogyasztói igényeket és bővítettük a választékot, hogy megőrizzük helyi szinten piacvezető szerepünket. Bővebben


Teremgokart Pálya & Kávézó Komárom

Teremgokart Pálya & Kávézó Komárom

Ez Komárom-Esztergom megye egyik leghosszabb beltéri gokartpályája. Versenyezhet társaival és az idővel! 400m hosszú betoncsík várja, hogy HONDA gokartjainkkal száguldozzon. Mindezt télen és nyáron egyaránt megteheti. Bővebben


Tó Csárda Komárom

Tó Csárda Komárom

A csárda fő fogásai közé a csülök, mint füstölt, mint nyers csülök sütve különböző módon elkészítve ajánljuk, de a frissensülteket is számos módon elkészítjük vendégeink részére szárnyas húsból, illetve sertéshúsból egyaránt. A vendéglátóegység 40 fő maximális befogadására alkalmas. Szíveskedjen ... Bővebben


Vasmacska Étterem és Panzió Komárom

Vasmacska Étterem és Panzió Komárom

A Vasmacska Étterem és Panzió Komáromban, a Magyar-Szlovák határátkelő-híd lábánál található, a Monostori Erődhöz legközelebbi étterem. Az idelátogatók sokszínű kulturális, turisztikai és sportolási lehetőség közül válogathatnak. Panziónkban 20 db kétágyas, 2 db 3 ágyas és 2 db 4 ágyas szoba ... Bővebben


Aranytál Étterem Komárom

Aranytál Étterem Komárom

Komárom legújabb étterme, panziója és rendezvényterme várja a kikapcsolódni vágyókat. Házias ízek, tágas és szép belső terek, zárt belső udvar. Legyen szó gyertyafényes vacsoráról, családi összejövetelről vagy egy délben elfogyasztott menüről, nálunk az étkezés mindig különleges élményt jelent. Legyen a ... Bővebben


1 2   


A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!

Kapcsolódó témák:

Pontos cím, geokód, térkép
2900 Komárom , Arany János u. 17.
A PROGRAMGAZDA AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJA!
Pontatlanságot talált? Itt jelezze nekünk!

Országos eseménynaptár

KeSzeCsüSzoVa
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
MEGADOTT INTERVALLUMBAN:
-TÓL -IG