Ha Balaton, akkor hajózás!
Ha Balaton, akkor hajózás!
Balaton hajóbérlés 2017. Nagyhajók, katamaránok, nosztalgiahajók, motoroshajók, vízibuszok

Balaton hajóbérlés 2017. Nagyhajók, katamaránok, nosztalgiahajók, motoroshajók, vízibuszok

2017.01.01. - 12.31. , Több kikötőben igénybevehető

A Balatoni Hajózási Zrt. bérbe adja balatoni hajóit családi és céges rendezvények számára. A balatoni hajók között befogadóképességük és szolgáltatásaik szerint is lehet válogatni.

E-mail cím: [sales...megnézem]
Cím: , Több kikötőben igénybevehető

Balatoni nagyhajók

A hajók felépítésükből adódóan, a nyitott és zárt utasterek bútorzatának megfelelő átrendezésével kiválóan alkalmasak konferenciák, tárgyalások, állófogadások, árubemutatók rendezésére, esküvők, továbbá zenés-táncos rendezvények lebonyolítására, nagyobb csoportok, iskolák egész napos hajókirándulására. Igény esetében lehetőség van hideg és meleg ételek, italok felszolgálására. A hajón bár áll az utasok rendelkezésére.

Füred

Az 1979-ben épült kéttestű hajó felső fedélzetén egy nagyméretű tágas, nyitott, valamint egy kisebb zárt utastér, az alsó fedélzeten egy nagyméretű, kényelmes, panorámaablakos, klimatizált utasterem található.

Jellemzők:

  • Befogadóképessége: 400 fő
  • Fogadás - nyitott/álló: 200-250 fő
  • Fogadás - zárt/álló: 200-250 fő
  • Ültetett konferencia: 150 fő
  • Ültetett fogadás: 100 + 50 fő

Siófok

A katamarán elrendezésű, kéttestű hajó felső fedélzetén egy nagyméretű, tágas, nyitott, valamint egy kisebb zárt utastér, az alsó fedélzeten egy nagyméretű, kényelmes, panorámaablakos, klimatizált utasterem van kialakítva.

Jellemzők:

  • Legnagyobb hossz: 29,60 m
  • Legnagyobb szélesség: 10,00 m
  • Főgépek teljesítménye: 368 kW
  • Befogadóképessége: 400 fő
  • Fogadások - nyitott/álló: 200-250 fő
  • Fogadások - zárt/álló: 200-250 fő
  • Ültetett konferencia: 120-130 fő
  • Ültetett fogadás: 100 + 50 fő

Badacsony

A katamarán elrendezésű, kéttestű hajó felső fedélzetén egy nagyméretű, tágas, nyitott, valamint egy kisebb zárt utastér, az alsó fedélzeten egy nagyméretű, kényelmes, panorámaablakos, klimatizált utasterem van kialakítva.

Jellemzők:

  • Befogadóképessége: 400 fő
  • Fogadás - nyitott/álló: 200-250 fő
  • Fogadás - zárt/álló: 200-250 fő
  • Ültetett konferencia: 150 fő
  • Ültetett fogadás: 100 + 50 fő

Szent Miklós

Az 550 személyes személyhajó a Balatonon közlekedő hajók közül a legnagyobb. Sokoldalúan használható, menetrend szerinti tömegközlekedésre éppúgy, mint színvonalas, exkluzív rendezvények megtartására.

Jellemzők:

  • Befogadóképessége: 550 fő
  • Állófogadás: 350 fő
  • Ültetett konferencia: 250 - 280 fő
  • Ültetett fogadás: 200 fő

A hajó felső fedélzetén egy nagy méretű tágas, nyitott, de felülről fedett, valamint egy kisebb zárt utastér került kialakításra. Az alsó fedélzeten egy nagy méretű, kényelmes, panorámaablakos csaknem 250 m² nagyságú egyetlen közbenső alátámasztás nélkül megépített, klimatizált és fűthető zárt utastér található. A hajón bár áll az utasok rendelkezésére.

A hajó kiválóan alkalmas az alábbiak lebonyolítására

  • állófogadások, konferenciák,
  • szakmai rendezvények, üzleti tárgyalások,
  • termékbemutatók,
  • szakmai- és családi rendezvények,
  • esküvők, bankettek,
  • csoportos kirándulások

Szigliget

A 2012-ben épült 300 személyes személyhajó a Balatonon közlekedők közül a legújabb. A hajó felső fedélzetén egy nagy méretű tágas, nyitott, de felülről fedett, valamint egy kisebb zárt utastér található. Az alsó fedélzeten egy nagy méretű, panorámaablakos, fűthető zárt utastér került kialakításra. A hajón büfé áll az utasok rendelkezésére.

Jellemzők:

  • Befogadóképessége: 300 fő
  • Állófogadás: 200 fő
  • Ültetett konferencia: 150 fő

Nosztalgia hajók

Helka

A Balaton két legrégebbi hajója az 1891-ben épült Kelén és Helka, melyek többszöri átépítés, modernizálás után is megtartották a XIX. század végére jellemző külső kialakításukat. Ez tette őket a Balaton legkedveltebb, legszebb nosztalgiahajóivá.

Jellemzők:

  • Legnagyobb hossz: 35.22 m
  • Legnagyobb szélesség: 5.28 m
  • Főgépek teljesítménye: 220 kW
  • Befogadóképessége: 120 fő
  • Fogadás - nyitott/álló: 80-100 fő
  • Fogadás - zárt/álló: 50 fő
  • Ültetett fogadás: 30-40 fő
  • Ültetett konferencia: 30 fő

A hajók felső fedélzete nyitott, a főfedélzeten két kisebb nyitott, és rossz idő esetére egy kényelmes, zárt utastér lett kialakítva. A hajótestben egy nagy méretű, zárt, körpamlagos utasterem található, ahol bár áll az utasok rendelkezésére. A hajó belső utastere klimatizált. Kiválóan alkalmas exkluzív kirándulások, hajóutak, nosztalgiaprogramok megtartására, kisebb fogadások, sajtótájékoztatók, szakmai és családi rendezvények, esküvők lebonyolítására. A hajókon lehetőség van hideg és meleg ételek, italok felszolgálására.

Kelén

  • Jellemzők:
  • Legnagyobb hossz: 35.08 m
  • Legnagyobb szélesség: 5.00 m
  • Főgépek teljesítménye: 315 kW
  • Befogadóképessége: 120 fő
  • Fogadás - nyitott/álló: 80-100 fő
  • Fogadás - zárt/álló: 50 fő
  • Ültetett konferencia: 30 fő
  • Ültetett fogadás: 30-40 fő

Csongor

A Csongor egy régebbi építésű kisebb luxushajó, mely a XX. század elejének hangulatát sugározza. A hajó főfedélzete nyitott, a hajótestben pedig rossz idő esetére egy kisebb zárt utastermet rendeztük be. A hajó kiválóan alkalmas kisebb kirándulások, rendezvények lebonyolítására. A hajó színvonalas utaskiszolgálással, drinkbárral, kártyaszalonnal, napozófedélzettel várja utasait. A rendezvényeken lehetőség van hideg és meleg ételek, italok felszolgálására.

Jellemezők:

  • Legnagyobb hossz: 25,54 m
  • Legnagyobb szélesség: 5,64 m
  • Főgépek teljesítménye: 143 kW
  • Befogadóképessége: 45 fő
  • Fogadás - nyitott/álló: 25 fő
  • Fogadás - zárt/ülő: 20 fő

Tünde

Az 1927-ben épült - a századelő hangulatát idéző - hajó főfedélzete nyitott, a hajótestben egy kisebb zárt utasterem került kialakításra.

Jellemzők:

  • Befogadóképessége: 60 fő
  • Fogadás - nyitott/álló: 60 fő
  • Fogadás - zárt/ülő: 20-25 fő

Csobánc

Régebbi építésű, kényelmes nosztalgiahajó főfedélzete nyitott, a hajótestben pedig egy tágas, zárt utasterem van berendezve. A hajón napozófedélzet, kártyaterem és bár áll az utasok rendelkezésére. Különleges hangulatú családi rendezvények, kirándulások megtartása, kisebb fogadások lebonyolítására kiválóan alkalmas. A rendezvények esetében lehetőség van hideg és meleg ételek, italok felszolgálására.

Jellemzők:

  • Legnagyobb hossz: 25,54 m
  • Legnagyobb szélesség: 5,64 m
  • Főgépek teljesítménye: 143 kW
  • Befogadóképessége: 60 fő
  • Fogadás - nyitott/álló: 30-40 fő
  • Fogadás - zárt/ülő: 20 fő

Motoroshajók

Fonyód

A hajó főfedélzetén egy nagyméretű elől és középen fedett panorámaablakos, hátul és a sétafedélzeten nyitott utastér található. A hajótestben 16 férőhelyes, klimatizált szalon, jól felszerelt bárpultos büfével nyújt kellemes utazást.

Jellemzők:

  • Befogadóképessége: 180 fő
  • Fogadás - nyitott/ülő: 44 fő
  • Fogadás - zárt/ülő: 60 fő

Hévíz

Az 1960-ban épült Hévíz és az 1963-ban épült Keszthely hajón elől egy kisebb méretű, hátul egy közepes méretű fedett, panorámaablakos, a sétafedélzeten pedig, egy nyitott utastér található. Az első zárt utastérben büfé került kialakításra A hajó középső része fedett, de nyitott. A hajók belső utastere klimatizált. Mindkét hajó kiválóan alkalmas csoportok részére, kisebb-nagyobb kirándulások lebonyolítására.

Jellemzők:

  • Befogadóképessége: 200 fő
  • Fogadás - nyitott/ülő: 80 fő
  • Fogadás - zárt/ülő: 70 fő
  • Büfé: 15 fő

Keszthely

Az 1960-ban épült Hévíz és az 1963-ban épült Keszthely hajón elől egy kisebb méretű, hátul egy közepes méretű fedett, panorámaablakos, a sétafedélzeten pedig, egy nyitott utastér található. Az első zárt utastérben büfé került kialakításra A hajó középső része fedett, de nyitott. A hajók belső utastere klimatizált. Mindkét hajó kiválóan alkalmas csoportok részére, kisebb-nagyobb kirándulások lebonyolítására.

Jellemzők:

  • Befogadóképessége: 200 fő
  • Fogadás - nyitott/ülő: 80 fő
  • Fogadás - zárt/ülő: 70 fő
  • Büfé: 15 fő

Szántód

A hajó főfedélzetén egy nagyméretű, elől és középen fedett, panorámaablakos, hátul és a sétafedélzeten nyitott utastér található. A hajótestben 16 férőhelyes (fűthető) szalon jól felszerelt bárpultos büfével nyújt kellemes utazást. A 180 fő befogadására alkalmas hajó kiválóan alkalmas csoportos utazásra.

Lelle

A hajó főfedélzetén egy nagyméretű, elől és középen fedett, panorámaablakos, hátul és a sétafedélzeten nyitott utastér található. A hajótestben 16 férőhelyes (fűthető) szalon jól felszerelt bárpultos büfével nyújt kellemes utazást. A 180 fő befogadására alkalmas hajó kiválóan alkalmas csoportos utazásra.

Jellemzők:

  • Befogadóképessége: 180 fő
  • Fogadás - nyitott/ülő: 44 fő
  • Fogadás - zárt/ülő: 60 fő

Vízibuszok

Akali

Az 1959-ben épült Akali vízibusz típusú hajó első részében egy zárt, korszerű kényelmes utasterem található. A hajó hátsó utastere teljesen nyitott. A hajón drink bár áll az utasok rendelkezésére. A hajó nagyobb belső terme kerékpárok szállítására alkalmas.

Jellemzők:

  • Befogadóképessége: 90 fő

Almádi

Az 1959-ben épült Almádi vízibusz típusú hajó első részében egy zárt, korszerű kényelmes utasterem található. A hajó hátsó utastere teljesen nyitott. A hajón drink bár áll az utasok rendelkezésére.

Jellemzők:

  • Befogadóképessége: 90 fő

Ederics

Az 1959-ben épült Ederics vízibusz típusú hajó első részében egy zárt, korszerű kényelmes utasterem található. A hajó hátsó utastere teljesen nyitott. A hajón drink bár áll az utasok rendelkezésére.

Jellemzők:

  • Befogadóképessége: 90 fő

Révfülöp

Az 1963-ban épült Révfülöp vízibusz típusú hajó első részében egy zárt, korszerű kényelmes utasterem található. A hajó hátsó utastere teljesen nyitott. A hajón drink bár áll az utasok rendelkezésére.

Jellemzők:

  • Befogadóképessége: 80 fő
  • Fogadás - nyitott/álló: 60-70 fő
  • Fogadás - zárt/álló: 25-30 fő
  • Ültetett konferencia: 25-30 fő
  • Ültetett fogadás: 25-30 fő

 Arács

Jellemzők:

  • Befogadóképesség: 80 fő

További hajók

Aqua Pannonia

A hajó kiválóan alkalmas kisebb csoportok utazására. Az oszlopokkal alátámasztott, könnyűszerkezetű tetővel fedett, de oldalt nyitott hátsó utasfedélzeten, valamint az orrfedélzeten mintegy 50 vendég élvezheti a hajózás örömeit. A hajó fedélzetén hűtött italok fogyasztására van lehetőség.

Jellemzők:

  • Befogadóképessége: 50 fő
  • Fogadás - nyitott/ülő: 20 fő
  • Fogadás - nyitott/álló: 40 fő

Gyorshajók

Calypso

13 személyes gyorshajó!

Normál üzemi körülmények között, minimum 40 km/h sebességgel tud közlekedni. Ez azt jelenti, hogy pl. a Siófok-Balatonfüred távolságot 20 perc alatt teszi meg a hajó, a Siófok-Badacsony közötti utat 60 perc alatt, a Keszthely Tihany távot pedig 90 perc alatt. A hajón hűtőszekrény és hideg italok rendelkezésre állnak, külön megrendelés alapján egyszerűbb ételek is felszolgálhatók. Hosszabb megrendelés esetén kedvezmény!

Hunor

Élmény, gyorsaság, kaland!

25 személyes gyorshajó. Normál üzemi körülmények között, 35 km/h sebességgel tud közlekedni. Ez azt jelenti, hogy pl. a Siófok - Balatonfüred távolságot 25 - 30 perc alatt teszi meg a hajó. A hajók kényelmes, félig nyitott utastérrel és rögzített ülésekkel rendelkeznek. A hajó belső tere és a beszállítóhely úgy van kialakítva, hogy a mozgássérült utasok számára is használható. A főfedélzeten 20 fő számára van kényelmes ülőhely, míg a fedélzet alatti térben további 5 fő foglalhat helyet.

Jellemzők:

  • A hajó teljes hossza: 11,34 m
  • A hajótest hosszúsága: 9,98 m
  • A hajótest szélessége: 3,98 m
  • Merülése: 0,92 m

Magor

Élmény, gyorsaság, kaland!

25 személyes gyorshajó. Normál üzemi körülmények között, 35 km/h sebességgel tud közlekedni. Ez azt jelenti, hogy pl. a Siófok - Balatonfüred távolságot 25 - 30 perc alatt teszi meg a hajó. A hajók kényelmes, félig nyitott utastérrel és rögzített ülésekkel rendelkeznek. A hajó belső tere és a beszállítóhely úgy van kialakítva, hogy a mozgássérült utasok számára is használható. A főfedélzeten 20 fő számára van kényelmes ülőhely, míg a fedélzet alatti térben további 5 fő foglalhat helyet.

Jellemzők:

  • A hajó teljes hossza: 11,34 m
  • A hajótest hosszúsága: 9,98 m
  • A hajótest szélessége: 3,98 m
  • Merülése: 0,92 m

Szolgáltatásaink

  • svédasztalos fogadás
  • hideg-meleg ételek, saláták, sütemények
  • teljes körű italválaszték
  • zenés, táncos műsorok szervezése

2017.01.01. - 2017.12.31.

Megjegyzés az időpontokhoz:

Időpont egyeztetéssel!

Kapcsolódó időpontok

2017.08.16. - 2017.08.18. Balatonfüredi diszkóhajó indul a nyári főszezonban heti négy alkalommal, retro és mai slágerekkel
2017.08.16. - 2017.08.18. Diszkóhajók a Balatonon fergeteges retró és mai slágerekkel, büfével a fedélzeten
2017.08.17. - 2017.08.18. Balatonfüredi hajózás programok, sétahajózás és hajókirándulás Balatonfüredről
2017.08.18. Hajókirándulás Balatonalmádiból, nosztalgia sétahajózás borkóstolóval a Kristinus Borbirtok boraival
2017.08.18. Balatonboglári diszkóhajó indul a kikötőből a nyári főszezonban, hetente háromszor
2017.08.18. Diszkóhajók a Balatonon fergeteges retró és mai slágerekkel, büfével a fedélzeten
2017.08.18. Diszkóhajók a Balatonon fergeteges retró és mai slágerekkel, büfével a fedélzeten
2017.08.18. Balatonszemesi hajózás, naplemente túra egy sétahajó fedélzetén
2017.08.18. Keszthelyi nyári gyermekhajózás, varázshajó izgalmas programmal a keszthelyi hajókikötőből
2017.08.18. Balatonfüredi gyerekhajó indul a nyári főszezonban, varázshajó izgalmas programmal, a hajókikötőből
2017.08.18. Siófoki hajózás, élményhajó kulturális szórakoztató programmal, akár 50% MasterCard kedvezménnyel
2017.08.18. Balatonföldvári gyerekhajó indul péntekenként, varázshajó izgalmas programmal, a hajókikötőből
2017.08.18. Révfülöpi nyári diszkóhajózás
2017.08.18. Gyerekhajó indul Balatonmáriafürdőről, varázshajó izgalmas programmal, a hajókikötőből
2017.08.18. Balatonakali nyári sétahajózás
2017.08.18. Hajókirándulás Balatonudvariból, balatoni hajózás menetrendi járatokkal
2017.08.14. - 2017.08.19. Balatonalmádi nyári sétahajózás a Balatoni Hajózással
2017.08.14. - 2017.08.19. Gyerekhajók a nyári Balatonon, varázshajó izgalmas programmal kicsiknek, nagyobbaknak és szüleiknek
2017.08.17. - 2017.08.19. Esti sétahajózás a Balatonon, naplemente túra Keszthelyről a Balatoni Hajózás szervezésében
2017.08.17. - 2017.08.19. Keszthelyi sétahajózás, 1 órás naplemente romantikus hajóút pezsgővel és üditővel
2017.08.17. - 2017.08.19. Sétahajózás Keszthelyről nyáron, sétahajó programok, naplemente túrával és nosztalgia borkóstolással
2017.08.17. - 2017.08.20. Szigligeti nyári sétahajózás a Balatoni Hajózás hajóival, a hajókikötőből
2017.08.17. - 2017.08.20. Balatonkenesei nyári sétahajózás a Balatoni Hajózás hajóival a balatonkenesei hajókikötőből
2017.08.19. Balatonlelle tűzijáték 2017. Tűzijáték néző bulihajó indul augusztus 19.-én!
2017.08.19. Badacsonyi augusztus 20. Tűzijáték néző bulihajó indul az ünnepség előtti napon, 19.-én, 2017-ben!
2017.08.19. Balatonboglári augusztus 20.-ai ünnepség előtt tűzijátéknéző sétahajó a kikötőből 19.-én, 2017-ben!
2017.08.19. Balatonmáriafürdő diszkóhajózás a nyári főszezonban
2017.08.19. Diszkóhajók a Balatonon fergeteges retró és mai slágerekkel, büfével a fedélzeten
2017.08.19. Balatonfüredi hajózás programok, sétahajózás és hajókirándulás Balatonfüredről
2017.08.19. Balatonalmádi hajókirándulás, romantikus naplemente túra egy sétahajó fedélzetén
2017.08.19. Diszkóhajók a Balatonon fergeteges retró és mai slágerekkel, büfével a fedélzeten
2017.08.19. Diszkóhajók a Balatonon fergeteges retró és mai slágerekkel, büfével a fedélzeten
2017.08.19. Balatonboglár hajókirándulás, romantikus naplemente túra egy sétahajó fedélzetén
2017.08.19. Diszkóhajók a Balatonon fergeteges retró és mai slágerekkel, büfével a fedélzeten
2017.08.19. Diszkóhajók a Balatonon fergeteges retró és mai slágerekkel, büfével a fedélzeten
2017.08.19. Diszkóhajók a Balatonon fergeteges retró és mai slágerekkel, büfével a fedélzeten
2017.08.19. Fonyódi nyári diszkóhajózás a Balatoni Hajózás hajóival, retro és mai slágerekkel
2017.08.19. Balatonfüredi diszkóhajó indul a nyári főszezonban heti négy alkalommal, retro és mai slágerekkel
2017.08.19. Diszkóhajók a Balatonon fergeteges retró és mai slágerekkel, büfével a fedélzeten
2017.08.19. Balatonlelle hajókirándulás, nosztalgia sétahajózás borkóstolóval a Kristinus Borbirtok boraival
2017.08.19. Révfülöpi sétahajózás, naplemente túra egy sétahajó fedélzetén
2017.08.19. Badacsonyi diszkóhajózás nyáron, bulihajó hetente kétszer a Balatoni Hajózás hajóival
2017.08.19. Diszkóhajók a Balatonon fergeteges retró és mai slágerekkel, büfével a fedélzeten
2017.08.19. Diszkóhajók a Balatonon fergeteges retró és mai slágerekkel, büfével a fedélzeten
2017.08.19. Balatonfüredi sétahajózás hajókirándulással, 2 órás félsziget kerülő élményhajózás
2017.08.19. Hajózás Siófok, bulihajók indulnak Siófokról, retro és mai slágerekkel a zenei kínálatban
2017.08.19. Balatonlellei bulihajó a nyári főszezonban
2017.08.19. Tihanyi sétahajózás nyáron a Balatoni Hajózási Zrt. hajóival
2017.08.19. Balatongyöröki diszkóhajó indul a nyári főszezonban minden kedden és szombaton kedvelt slágerekkel
2017.08.19. Keszthelyi hajózás, bulihajó indul szombatonként a keszthelyi kikötőből
2017.08.19. Balatonkenesei sétahajózás, romantikus naplemente túra egy sétahajó fedélzetén a Balatoni Hajózással
2017.08.19. Balatonszemesi bulihajó, party a Balaton közepén!
2017.08.19. - 2017.08.20. Balatonboglári nyári sétahajózás a Balatoni Hajózás hajóival
2017.08.19. - 2017.08.27. Balatonfüredi hajózás programok, sétahajózás és hajókirándulás Balatonfüredről
2017.08.19. 15:00 Badacsonyi Minimax hajó - JEGYVÁSÁRLÁS
Jegyrendelés
2017.08.19. 15:00 Balatoni Minimax Hajó 2017
2017.06.03. - 2017.08.20. Balatoni sétahajózás a Balatoni Hajózási Zrt. szervezésében
2017.07.08. - 2017.08.20. Balatoni sétahajózás a Balatoni Hajózási Zrt. szervezésében
2017.07.08. - 2017.08.20. Balatoni sétahajózás a Balatoni Hajózási Zrt. szervezésében
2017.08.14. - 2017.08.20. Balatoni vízitaxi és gyorshajó szolgáltatás calypso hajókkal
2017.08.14. - 2017.08.20. Balatoni vízitaxi Siófokról, gyorshajó járat Siófok - Balatonfüred - Tihany útvonalon
2017.08.14. - 2017.08.20. Balatonföldvári sétahajózás naponta, a Balatoni Hajózás hajóival
2017.08.14. - 2017.08.20. Sétahajózás Keszthelyről nyáron, sétahajó programok, naplemente túrával és nosztalgia borkóstolással
2017.08.14. - 2017.08.20. Calypso gyorshajó Fonyódról Badacsonyba
2017.08.14. - 2017.08.20. Badacsonyi sétahajózás a Balatoni Hajózás sétahajóival kora tavasztól késő őszig
2017.08.14. - 2017.08.20. Balatoni vízitaxi és gyorshajó szolgáltatás calypso hajókkal
2017.08.14. - 2017.08.20. Tihanyrév hajókirándulás menetrendi járatokkal a Balatoni Hajózási Zrt. szervezésében
2017.08.14. - 2017.08.20. Fonyódi sétahajózás nyáron a Balatoni Hajózási Zrt. hajóival
2017.08.14. - 2017.08.20. Sétahajózás Balatonfüredről, 1 órás hajókirándulás a Balatonon páratlan élményekkel
2017.08.14. - 2017.08.20. Hajókirándulás sétahajózással Siófokról tavasztól - őszig, 1 órás program a Balatonon
2017.08.14. - 2017.08.20. Balatonlellei hajókirándulások és sétahajózás a Balatoni Hajózással
2017.08.14. - 2017.08.20. Balatoni vízitaxi Badacsonyból Fonyódra
2017.08.14. - 2017.08.20. Badacsonyi sétahajózás a nyári főszezonban a Balatoni Hajózás hajóival
2017.08.14. - 2017.08.20. Révfülöpi sétahajózás
2017.08.14. - 2017.08.20. Révfülöp hajókirándulás menetrendi járatokkal a Balatoni Hajózási Zrt. hajóival
2017.08.14. - 2017.08.20. Sétahajózás Keszthelyről, balatoni hajókirándulás a Balatoni Hajózási Zrt. szervezésében
2017.08.14. - 2017.08.20. Sétahajózás Balatonlelléről nyáron, balatoni panoráma hajózás a főszezonban
2017.08.15. - 2017.08.20. Balatoni bulik, party és bulihajók indulnak nyáron, buli a Balaton közepén!
2017.08.15. - 2017.08.20. Balatoni naplemente túra Siófokról, romantika egy sétahajó fedélzetén
2017.08.15. - 2017.08.20. Balatonmáriafürdői sétahajózás a hajókikötőből
2017.08.16. - 2017.08.21. Romantikus naplemente hajókirándulás Balatonfüredről
2017.08.20. Siófok tűzijáték augusztus 20. Tűzijátéknéző séta- és bulihajó indul a kikötőből 2017-ben!
2017.08.20. Balatonalmádi program augusztus 20. Tűzijáték néző sétahajó indul a kikötőből 2017-ben
2017.08.20. Balatonfüred tűzijáték augusztus 20. Tűzijáték néző séta- és bulihajó indul a kikötőből 2017-ben!
2017.08.20. Keszthely tűzijáték augusztus 20. Tűzijátéknéző sétahajó indul a kikötőből 2017-ben!
2017.08.20. Fonyód augusztus 20. Tűzijáték néző séta- és bulihajók indulnak a kikötőből 2017-ben!
2017.08.20. Balatonföldvár tűzijáték 2017. Tűzijáték néző sétahajó indul augusztus 20.-án
2017.08.20. Révfülöp augusztus 20. ünnepi tűzijátéknéző sétahajó indul a kikötőből 2017-ben!
2017.08.20. Keszthelyi hajókirándulás nosztalgia sétahajózás borkóstolóval
2017.08.20. Diszkóhajók a Balatonon fergeteges retró és mai slágerekkel, büfével a fedélzeten
2017.08.20. Diszkóhajók a Balatonon fergeteges retró és mai slágerekkel, büfével a fedélzeten
2017.08.20. Balatonboglári diszkóhajó indul a kikötőből a nyári főszezonban, hetente háromszor
2017.08.20. Révfülöpi nyári diszkóhajózás
2017.08.20. Balatonmáriafürdői naplemente sétahajózás
2017.08.20. Sétahajózás Keszthelyről nyáron, sétahajó programok, naplemente túrával és nosztalgia borkóstolással
2017.08.21. Gyerekhajók a nyári Balatonon, varázshajó izgalmas programmal kicsiknek, nagyobbaknak és szüleiknek
2017.08.21. Keszthelyi nyári gyermekhajózás, varázshajó izgalmas programmal a keszthelyi hajókikötőből
2017.08.21. - 2017.08.27. Balatoni vízitaxi és gyorshajó szolgáltatás calypso hajókkal
2017.08.21. - 2017.08.27. Calypso gyorshajó Fonyódról Badacsonyba
2017.08.21. - 2017.08.27. Balatonföldvári sétahajózás naponta, a Balatoni Hajózás hajóival
2017.08.21. - 2017.08.27. Sétahajózás Keszthelyről nyáron, sétahajó programok, naplemente túrával és nosztalgia borkóstolással
2017.08.21. - 2017.08.27. Sétahajózás Balatonfüredről, 1 órás hajókirándulás a Balatonon páratlan élményekkel
2017.08.21. - 2017.08.27. Hajókirándulás sétahajózással Siófokról tavasztól - őszig, 1 órás program a Balatonon
2017.08.21. - 2017.08.27. Balatonlellei hajókirándulások és sétahajózás a Balatoni Hajózással
2017.08.21. - 2017.08.27. Balatoni vízitaxi Badacsonyból Fonyódra
2017.08.21. - 2017.08.27. Révfülöp hajókirándulás menetrendi járatokkal a Balatoni Hajózási Zrt. hajóival
2017.08.21. - 2017.08.27. Sétahajózás Keszthelyről, balatoni hajókirándulás a Balatoni Hajózási Zrt. szervezésében
2017.08.22. Gyerekhajók a nyári Balatonon, varázshajó izgalmas programmal kicsiknek, nagyobbaknak és szüleiknek
2017.08.22. Balatonboglári nyári sétahajózás a Balatoni Hajózás hajóival
2017.08.22. Fonyódi sétahajózás nyáron a Balatoni Hajózási Zrt. hajóival
2017.08.22. Fonyódi gyermekhajózás nyáron, varázshajó izgalmas programmal, a fonyódi kikötőből
2017.08.22. Operett hajó a Balatonon az Orfeum Vándorszínpaddal és Oszvald Marikával!
2017.08.22. Badacsonyi sétahajózás a nyári főszezonban a Balatoni Hajózás hajóival
2017.08.22. Badacsonyi sétahajózás a Balatoni Hajózás sétahajóival kora tavasztól késő őszig
2017.08.22. Révfülöpi sétahajózás
2017.08.22. - 2017.08.27. Balatonkenesei nyári sétahajózás a Balatoni Hajózás hajóival a balatonkenesei hajókikötőből
2017.08.23. Balatonföldvári sétahajózás, naplemente túra egy sétahajó fedélzetén
2017.08.23. Romantikus naplemente hajókirándulás Balatonfüredről
2017.08.23. Balatonmáriafürdői sétahajózás a hajókikötőből
2017.08.24. Gyerekhajók a nyári Balatonon, varázshajó izgalmas programmal kicsiknek, nagyobbaknak és szüleiknek
2017.08.24. Balatonboglári nyári sétahajózás a Balatoni Hajózás hajóival
2017.08.24. Balatonlellei gyermekprogram, varázshajó izgalmas programmal, a balatonlellei kikötőből
2017.08.24. Badacsonyi sétahajózás a Balatoni Hajózás sétahajóival kora tavasztól késő őszig
2017.08.24. Badacsonyi sétahajózás a nyári főszezonban a Balatoni Hajózás hajóival
2017.08.24. Révfülöpi sétahajózás
2017.08.25. Gyerekhajók a nyári Balatonon, varázshajó izgalmas programmal kicsiknek, nagyobbaknak és szüleiknek
2017.08.25. Keszthelyi nyári gyermekhajózás, varázshajó izgalmas programmal a keszthelyi hajókikötőből
2017.08.25. - 2017.08.26. Fonyódi sétahajózás nyáron a Balatoni Hajózási Zrt. hajóival
2017.08.26. Diszkóhajók a Balatonon fergeteges retró és mai slágerekkel, büfével a fedélzeten
2017.08.26. Diszkóhajók a Balatonon fergeteges retró és mai slágerekkel, büfével a fedélzeten
2017.08.26. Diszkóhajók a Balatonon fergeteges retró és mai slágerekkel, büfével a fedélzeten
2017.08.26. Diszkóhajók a Balatonon fergeteges retró és mai slágerekkel, büfével a fedélzeten
2017.08.26. Diszkóhajók a Balatonon fergeteges retró és mai slágerekkel, büfével a fedélzeten
2017.08.26. Balatonfüredi Minimax hajó - JEGYVÁSÁRLÁS
2017.08.26. Balatonföldvári sétahajózás, naplemente túra egy sétahajó fedélzetén
2017.08.26. Balatonboglári nyári sétahajózás a Balatoni Hajózás hajóival
2017.08.26. Balatoni bulik, party és bulihajók indulnak nyáron, buli a Balaton közepén!
2017.08.26. Fonyódi nyári diszkóhajózás a Balatoni Hajózás hajóival, retro és mai slágerekkel
2017.08.26. Szigligeti nyári sétahajózás a Balatoni Hajózás hajóival, a hajókikötőből
2017.08.26. Balatonfüredi diszkóhajó indul a nyári főszezonban heti négy alkalommal, retro és mai slágerekkel
2017.08.26. Balatonfüredi hajózás programok, sétahajózás és hajókirándulás Balatonfüredről
2017.08.26. Badacsonyi diszkóhajózás nyáron, bulihajó hetente kétszer a Balatoni Hajózás hajóival
2017.08.26. Romantikus naplemente hajókirándulás Balatonfüredről
2017.08.26. Balatonfüredi sétahajózás hajókirándulással, 2 órás félsziget kerülő élményhajózás
2017.08.26. Hajózás Siófok, bulihajók indulnak Siófokról, retro és mai slágerekkel a zenei kínálatban
2017.08.26. Balatonlellei bulihajó a nyári főszezonban
2017.08.26. Révfülöpi sétahajózás
2017.08.26. - 2017.08.27. Badacsonyi sétahajózás a Balatoni Hajózás sétahajóival kora tavasztól késő őszig
2017.08.26. - 2017.08.27. Balatoni vízitaxi Siófokról, gyorshajó járat Siófok - Balatonfüred - Tihany útvonalon
2017.08.26. - 2017.08.27. Balatoni vízitaxi és gyorshajó szolgáltatás calypso hajókkal
2017.08.26. - 2017.08.27. Badacsonyi sétahajózás a nyári főszezonban a Balatoni Hajózás hajóival
2017.08.26. 17:00 Balatoni Minimax Hajó 2017
2017.06.03. - 2017.08.27. Balatoni sétahajózás a Balatoni Hajózási Zrt. szervezésében
2017.08.27. Balatonmáriafürdői sétahajózás a hajókikötőből
2017.08.28. - 2017.09.03. Balatoni vízitaxi és gyorshajó szolgáltatás calypso hajókkal
2017.08.28. - 2017.09.03. Calypso gyorshajó Fonyódról Badacsonyba
2017.08.28. - 2017.09.03. Balatonföldvári sétahajózás naponta, a Balatoni Hajózás hajóival
2017.08.28. - 2017.09.03. Sétahajózás Keszthelyről nyáron, sétahajó programok, naplemente túrával és nosztalgia borkóstolással
2017.08.28. - 2017.09.03. Sétahajózás Balatonfüredről, 1 órás hajókirándulás a Balatonon páratlan élményekkel
2017.08.28. - 2017.09.03. Hajókirándulás sétahajózással Siófokról tavasztól - őszig, 1 órás program a Balatonon
2017.08.28. - 2017.09.03. Balatonlellei hajókirándulások és sétahajózás a Balatoni Hajózással
2017.08.28. - 2017.09.03. Balatoni vízitaxi Badacsonyból Fonyódra
2017.08.28. - 2017.09.03. Révfülöp hajókirándulás menetrendi járatokkal a Balatoni Hajózási Zrt. hajóival
2017.08.28. - 2017.09.03. Sétahajózás Keszthelyről, balatoni hajókirándulás a Balatoni Hajózási Zrt. szervezésében
2017.08.29. Fonyódi sétahajózás nyáron a Balatoni Hajózási Zrt. hajóival
2017.08.29. Badacsonyi sétahajózás a nyári főszezonban a Balatoni Hajózás hajóival
2017.08.29. Badacsonyi sétahajózás a Balatoni Hajózás sétahajóival kora tavasztól késő őszig
2017.08.29. Révfülöpi sétahajózás
2017.08.29. - 2017.09.03. Balatonkenesei nyári sétahajózás a Balatoni Hajózás hajóival a balatonkenesei hajókikötőből
2017.08.30. Balatonmáriafürdői sétahajózás a hajókikötőből
2017.08.31. Badacsonyi sétahajózás a Balatoni Hajózás sétahajóival kora tavasztól késő őszig
2017.08.31. Badacsonyi sétahajózás a nyári főszezonban a Balatoni Hajózás hajóival
2017.08.31. Révfülöpi sétahajózás
2017.09.01. - 2017.09.02. Fonyódi sétahajózás nyáron a Balatoni Hajózási Zrt. hajóival
2017.09.02. Balatonfüredi hajózás programok, sétahajózás és hajókirándulás Balatonfüredről
2017.09.02. Szigligeti nyári sétahajózás a Balatoni Hajózás hajóival, a hajókikötőből
2017.09.02. Balatonfüredi sétahajózás hajókirándulással, 2 órás félsziget kerülő élményhajózás
2017.09.02. Révfülöpi sétahajózás
2017.09.02. - 2017.09.03. Badacsonyi sétahajózás a Balatoni Hajózás sétahajóival kora tavasztól késő őszig
2017.09.02. - 2017.09.03. Balatoni vízitaxi Siófokról, gyorshajó járat Siófok - Balatonfüred - Tihany útvonalon
2017.09.02. - 2017.09.03. Balatoni vízitaxi és gyorshajó szolgáltatás calypso hajókkal
2017.09.02. - 2017.09.03. Badacsonyi sétahajózás a nyári főszezonban a Balatoni Hajózás hajóival
2017.04.28. - 2017.09.03. Vízparti kemping a Balatonon, családi kempingezés a balatonszemesi Hattyú kempingben
2017.06.17. - 2017.09.03. Balatonlelle - Tihany hajó menetrend szerint, fedezze fel a félszigetet kóstolja meg a finom borokat
2017.06.17. - 2017.09.03. Balatonszemesi hajókirándulás menetrendi járatokkal a Balatoni Hajózási Zrt. hajóival
2017.09.03. Balatonmáriafürdői sétahajózás a hajókikötőből
2017.09.04. - 2017.09.10. Balatonföldvári sétahajózás naponta, a Balatoni Hajózás hajóival
2017.09.04. - 2017.09.10. Sétahajózás Keszthelyről nyáron, sétahajó programok, naplemente túrával és nosztalgia borkóstolással
2017.09.04. - 2017.09.10. Sétahajózás Balatonfüredről, 1 órás hajókirándulás a Balatonon páratlan élményekkel
2017.09.04. - 2017.09.10. Hajókirándulás sétahajózással Siófokról tavasztól - őszig, 1 órás program a Balatonon
2017.09.04. - 2017.09.10. Balatonlellei hajókirándulások és sétahajózás a Balatoni Hajózással
2017.09.04. - 2017.09.10. Révfülöp hajókirándulás menetrendi járatokkal a Balatoni Hajózási Zrt. hajóival
2017.09.04. - 2017.09.10. Sétahajózás Keszthelyről, balatoni hajókirándulás a Balatoni Hajózási Zrt. szervezésében
2017.09.05. Fonyódi sétahajózás nyáron a Balatoni Hajózási Zrt. hajóival
2017.09.05. Badacsonyi sétahajózás a nyári főszezonban a Balatoni Hajózás hajóival
2017.09.05. Badacsonyi sétahajózás a Balatoni Hajózás sétahajóival kora tavasztól késő őszig
2017.09.05. Révfülöpi sétahajózás
2017.09.05. - 2017.09.10. Balatonkenesei nyári sétahajózás a Balatoni Hajózás hajóival a balatonkenesei hajókikötőből
2017.09.06. Balatonmáriafürdői sétahajózás a hajókikötőből
2017.09.07. Badacsonyi sétahajózás a nyári főszezonban a Balatoni Hajózás hajóival
2017.09.07. Badacsonyi sétahajózás a Balatoni Hajózás sétahajóival kora tavasztól késő őszig
2017.09.07. Révfülöpi sétahajózás
2017.09.08. - 2017.09.09. Fonyódi sétahajózás nyáron a Balatoni Hajózási Zrt. hajóival
2017.09.09. Szigligeti nyári sétahajózás a Balatoni Hajózás hajóival, a hajókikötőből
2017.09.09. Balatonfüredi hajózás programok, sétahajózás és hajókirándulás Balatonfüredről
2017.09.09. Balatonfüredi sétahajózás hajókirándulással, 2 órás félsziget kerülő élményhajózás
2017.09.09. Révfülöpi sétahajózás
2017.09.09. - 2017.09.10. Balatoni vízitaxi Badacsonyból Fonyódra
2017.09.09. - 2017.09.10. Bahart Regatta Vitorlásverseny, túra- és pályaverseny 2017
2017.09.09. - 2017.09.10. Balatoni vízitaxi Siófokról, gyorshajó járat Siófok - Balatonfüred - Tihany útvonalon
2017.09.09. - 2017.09.10. Badacsonyi sétahajózás a Balatoni Hajózás sétahajóival kora tavasztól késő őszig
2017.09.09. - 2017.09.10. Balatoni vízitaxi és gyorshajó szolgáltatás calypso hajókkal
2017.09.09. - 2017.09.10. Balatoni vízitaxi és gyorshajó szolgáltatás calypso hajókkal
2017.09.09. - 2017.09.10. Calypso gyorshajó Fonyódról Badacsonyba
2017.09.09. - 2017.09.10. Badacsonyi sétahajózás a nyári főszezonban a Balatoni Hajózás hajóival
2017.04.28. - 2017.09.10. Vízparti kempingezés Balatonbogláron
2017.04.30. - 2017.09.10. Hajós programok a Balatonon egyedi programhajók több kikötőből
2017.05.20. - 2017.09.10. Hajókirándulás és hajózás Balatonföldvárról menetrendi járatokkal a Balatoni Hajózással
2017.06.03. - 2017.09.10. Hajókirándulás Csopakról a Balatonon menetrendi járatokkal a Balatoni Hajózási Zrt. hajóival
2017.06.03. - 2017.09.10. Nyári sétahajózás Alsóörsön
2017.06.03. - 2017.09.10. Hajókirándulás Balatonlelle és Badacsony között menetrendi szerinti járattal
2017.06.03. - 2017.09.10. Keszthelyi hajókirándulás menetrendi járatokkal a Balatoni Hajozási Zrt. hajóival
2017.06.03. - 2017.09.10. Siófoki sétahajózás nyáron, hajókirándulás a Balatoni Hajózási Zrt. szervezésében
2017.06.03. - 2017.09.10. Balatonalmádi sétahajózás és hajókirándulás menetrendi járatokkal a Balatoni Hajózás hajóival
2017.06.03. - 2017.09.10. Balatonkenesei hajókirándulás és sétahajózás menetrendi járatokkal a Balatoni Hajózási Zrt. hajóival
2017.06.03. - 2017.09.10. Balatonmáriafürdői hajókirándulás menetrendi hajóval Badacsonyra, fedezze fel a badacsonyi borokat
2017.09.10. Balatonmáriafürdői sétahajózás a hajókikötőből
2017.09.11. - 2017.09.17. Sétahajózás Balatonfüredről, 1 órás hajókirándulás a Balatonon páratlan élményekkel
2017.09.11. - 2017.09.17. Hajókirándulás sétahajózással Siófokról tavasztól - őszig, 1 órás program a Balatonon
2017.09.16. Balatoni vízitaxi és gyorshajó szolgáltatás calypso hajókkal
2017.09.16. Balatoni vízitaxi Siófokról, gyorshajó járat Siófok - Balatonfüred - Tihany útvonalon
2017.09.16. Balatonmáriafürdői hajókirándulás menetrendi hajóval Badacsonyra, fedezze fel a badacsonyi borokat
2017.09.16. - 2017.09.17. Badacsonyi sétahajózás a Balatoni Hajózás sétahajóival kora tavasztól késő őszig
2017.09.17. Balatonmáriafürdői sétahajózás a hajókikötőből
2017.09.18. - 2017.09.24. Sétahajózás Balatonfüredről, 1 órás hajókirándulás a Balatonon páratlan élményekkel
2017.09.18. - 2017.09.24. Hajókirándulás sétahajózással Siófokról tavasztól - őszig, 1 órás program a Balatonon
2017.09.23. Balatoni vízitaxi és gyorshajó szolgáltatás calypso hajókkal
2017.09.23. Balatoni vízitaxi Siófokról, gyorshajó járat Siófok - Balatonfüred - Tihany útvonalon
2017.09.23. Balatonmáriafürdői hajókirándulás menetrendi hajóval Badacsonyra, fedezze fel a badacsonyi borokat
2017.09.23. - 2017.09.24. Balatoni Hajós Fesztivál 2017
2017.09.23. - 2017.09.24. Badacsonyi sétahajózás a Balatoni Hajózás sétahajóival kora tavasztól késő őszig
2017.09.24. Balatonmáriafürdői sétahajózás a hajókikötőből
2017.09.25. - 2017.10.01. Sétahajózás Balatonfüredről, 1 órás hajókirándulás a Balatonon páratlan élményekkel
2017.09.25. - 2017.10.01. Hajókirándulás sétahajózással Siófokról tavasztól - őszig, 1 órás program a Balatonon
2017.04.01. - 2017.09.30. Csapatépítés a Balatonon, céges csoportos kirándulás a Balatoni Hajózás hajóival
2017.04.15. - 2017.09.30. Gyorshajó a Balatonon Siófokon, Balatonfüreden, Fonyódon és Badacsonyban, valamint menetrend szerint
2017.04.29. - 2017.09.30. Balatongyöröki sétahajózás
2017.09.30. Balatoni vízitaxi és gyorshajó szolgáltatás calypso hajókkal
2017.09.30. Balatoni vízitaxi Siófokról, gyorshajó járat Siófok - Balatonfüred - Tihany útvonalon
2017.09.30. Balatonmáriafürdői hajókirándulás menetrendi hajóval Badacsonyra, fedezze fel a badacsonyi borokat
2017.09.30. - 2017.10.01. Badacsonyi sétahajózás a Balatoni Hajózás sétahajóival kora tavasztól késő őszig
2017.04.15. - 2017.10.01. Hajókirándulás Balatonboglárról menetrendi hajókkal a Balatoni Hajózási Zrt. hajóival
2017.04.29. - 2017.10.01. Balatonmáriafürdői hajózás Badacsonyba hajókirándulás, sétahajózás, a szüreti fesztiválok alatt is
2017.04.29. - 2017.10.01. Szigligeti hajózás menetrend szerint 2017
2017.10.01. Balatonmáriafürdői sétahajózás a hajókikötőből
2017.10.07. - 2017.10.08. Badacsonyi sétahajózás a Balatoni Hajózás sétahajóival kora tavasztól késő őszig
2017.10.07. - 2017.10.08. Hajókirándulás sétahajózással Siófokról tavasztól - őszig, 1 órás program a Balatonon
2017.10.07. - 2017.10.08. Sétahajózás Balatonfüredről, 1 órás hajókirándulás a Balatonon páratlan élményekkel
2017.10.07. - 2017.10.08. Sétahajózás Keszthelyről, balatoni hajókirándulás a Balatoni Hajózási Zrt. szervezésében
2017.10.14. - 2017.10.15. Hajókirándulás sétahajózással Siófokról tavasztól - őszig, 1 órás program a Balatonon
2017.10.14. - 2017.10.15. Badacsonyi sétahajózás a Balatoni Hajózás sétahajóival kora tavasztól késő őszig
2017.10.14. - 2017.10.15. Sétahajózás Balatonfüredről, 1 órás hajókirándulás a Balatonon páratlan élményekkel
2017.10.14. - 2017.10.15. Sétahajózás Keszthelyről, balatoni hajókirándulás a Balatoni Hajózási Zrt. szervezésében
2017.10.21. - 2017.10.22. Badacsonyi sétahajózás a Balatoni Hajózás sétahajóival kora tavasztól késő őszig
2017.10.21. - 2017.10.22. Hajókirándulás sétahajózással Siófokról tavasztól - őszig, 1 órás program a Balatonon
2017.10.21. - 2017.10.22. Sétahajózás Balatonfüredről, 1 órás hajókirándulás a Balatonon páratlan élményekkel
2017.10.21. - 2017.10.22. Sétahajózás Keszthelyről, balatoni hajókirándulás a Balatoni Hajózási Zrt. szervezésében
2017.10.21. - 2017.10.23. Hétvégi hajókirándulás Fonyódról vagy Badacsonyból Szigligetre a Süllőfesztiválra
2017.10.21. - 2017.10.23. Szigligeti Süllőfesztiválra utazás hajóval, érkezzen gyorshajó járatainkkal Fonyódról, Badacsonyból
2017.03.15. - 2017.10.23. Kerékpár szállítás hajón, kerékpárszállító hajójárat a Balatonon, a Balatoni Hajózási Zrt. hajóival
2017.04.15. - 2017.10.23. Borkóstoló hajókirándulás Tihanyba menetrendi járatokkal a Balatoni Hajózási Zrt. szervezésében
2017.04.15. - 2017.10.23. Balatoni hajózás Fonyód - Badacsony 2017
2017.04.15. - 2017.10.23. Hajóprogramok a Balatoni Hajózás hajóival
2017.04.15. - 2017.10.23. Tihanyi hajókirándulás, hajózás menetrend szerinti járaton
2017.04.15. - 2017.10.23. Menetrend szerinti hajójáratok a Balatonon 2017
2017.04.15. - 2017.10.23. Hajózás Badacsonyból 2017
2017.04.15. - 2017.10.23. Keszthelyi hajózási szolgáltatások séta- és bulihajóval, hajókirándulással és egyéb programokkal
2017.04.15. - 2017.10.23. Hajókirándulás Badacsonyból, menetrendi járatok és sétahajók valamint bulihajók indulnak a kikötőből
2017.04.15. - 2017.10.23. Balatonfüredi hajózási szolgáltatások menetrendi és sétahajózással, családi és egyéni programokkal
2017.04.15. - 2017.10.23. Meglepetés gyerekeknek, Playmobil ajándék a Balatoni Hajózási Zrt. járatain gyermekjegy mellé!
2017.04.15. - 2017.10.23. Balatoni sétahajózás a Balatoni Hajózási Zrt. szervezésében
2017.10.28. Halloween party a Balatonon, party hajózás a Balatoni Hajózási Zrt. szervezésében
2017.11.04. Halloween program gyerekeknek, hajó Siófokról interaktív mesével, zenével, izgalmas programokkal
2017.01.01. - 2017.12.31. Balatoni vitorláskikötő-lánc várja a vitorlázókat a Balatoni Hajózási vitorláskikötőiben
2017.01.01. - 2017.12.31. Ajándék hajózás, kedvezmény- és ajándékkártyák balatoni hajózás programokra 2017
2017.01.01. - 2017.12.31. Házassági évforduló, családi ünnepek a Balatoni Hajózási Zrt. hajóin
2017.01.01. - 2017.12.31. Rendezvényhajó a Balatonon, akár több száz fős rendezvények a Balatoni Hajózás Zrt. hajóin
2017.01.01. - 2017.12.31. Balatoni hajózás 2017
2017.01.01. - 2017.12.31. Balatoni esküvő hajón, álomesküvő a Balatoni Hajózás légkondicionált hajóin
2017.01.01. - 2017.12.31. Balatonfüredi kedvezményes sétahajózás gyerekcsoportoknak a Balatoni Hajózás kirándulóhajóival
2017.01.01. - 2017.12.31. Balatonboglári kedvezményes hajózás gyerekcsoportoknak a Balatoni Hajózás kirándulóhajóival
2017.01.01. - 2017.12.31. Siófoki vitorlázás
2017.01.01. - 2017.12.31. Balatonfüredi vitorlázás megfelelő méretű kikötőhellyel
2017.01.01. - 2017.12.31. Balatoni hajózás, sétahajók, hajóprogramok, menetrendszerinti járatok, komp, vitorláskikötők
2017.01.01. - 2017.12.31. Balatoni hajó bérleti díj 2017. Nagyhajók, katamaránok, nosztalgiahajók, motoroshajók, vízibuszok
2017.01.01. - 2017.12.31. Balatoni katamarán bérlés 2017. Hajóbérlés Siófokon
2017.01.01. - 2017.12.31. Hajóbérlés Balatonfüred 2016
2017.01.01. - 2017.12.31. Hajóbérlés Balatonlelle 2016
2017.01.01. - 2017.12.31. Hajóbérlés Keszthelyen
2017.01.01. - 2017.12.31. Hajóbérlés Fonyód 2016
2017.01.01. - 2017.12.31. Hajóbérlés Révfülöp 2016
2017.01.01. - 2017.12.31. Hajóbérlés Tihany 2016
2017.01.01. - 2017.12.31. Zamárdi hajóbérlés 2017
2017.01.01. - 2017.12.31. Hajóbérlés Szigliget 2016
2017.01.01. - 2017.12.31. Hajóbérlés Zánka 2016
2017.01.01. - 2017.12.31. Hajóbérlés Kenese 2016
2017.01.01. - 2017.12.31. Hajóbérlés Csopak 2016
2017.01.01. - 2017.12.31. Hajóbérlés Alsóörs 2016
2017.01.01. - 2017.12.31. Hajóbérlés Almádi 2016
2017.01.01. - 2017.12.31. Hajóbérlés Aliga 2016
2017.01.01. - 2017.12.31. Motoros hajóbérlés a Balatonon szakmai és családi rendezvényekre
2017.01.01. - 2017.12.31. Hajóbérlés rendezvény szervezéshez a Balatonon
2017.01.01. - 2017.12.31. Hajóbérlés szülinapra szolgáltatásokkal a Balatonon, a Balatoni Hajózási Zrt. hajóival
2017.01.01. - 2017.12.31. Balatoni kompmenetrend Szántód és Tihany között 2017
2017.01.01. - 2017.12.31. Balatonföldvári kedvezményes hajózás gyerekcsoportoknak a Balatoni Hajózás kirándulóhajóival
2017.01.01. - 2017.12.31. Balatoni hajózás gyerekeknek, kedvezmény csoportoknak a Balatoni Hajózás kirándulóhajóival
2017.01.01. - 2017.12.31. Badacsonyi kedvezményes sétahajózás gyerekcsoportoknak
2017.01.01. - 2017.12.31. Kedvezményes sétahajózás Keszthelyen gyerekcsoportoknak
2017.01.01. - 2017.12.31. Balatoni vitorlázás a Balatoni Hajózás szolgálatásaival
2017.01.01. - 2017.12.31. Osztálykirándulás a Balatonon, sétahajózás, menetrendi járatok, gyerekhajó, bulihajó
2017.01.01. - 2017.12.31. Komp Szántód 2017
2017.01.01. - 2017.12.31. Révfülöpi kedvezményes sétahajózás gyerekcsoportoknak
2017.01.01. - 2017.12.31. Fonyódi kedvezményes sétahajózás gyerekcsoportoknak a Balatoni Hajózás kirándulóhajóival
2017.01.01. - 2017.12.31. Kompmenetrend Tihany 2017
2017.01.01. - 2017.12.31. Kedvezményes balatoni sétahajózás gyerekcsoportoknak