Budapest Art Week - Magyar Nemzeti Múzeum 2020

Budapest Art Week - Magyar Nemzeti Múzeum 2020


A Magyar Nemzeti Múzeum is csatlakozott a Budapest Art Week rendezvénysorozathoz, így 2020. október 16-25. között különböző programokkal várják a látogatókat.

KEDVES LÁTOGATÓ!
Felhívjuk figyelmét, hogy ennek a megjelenésnek jelenleg NINCS ÉRVÉNYES IDŐPONTJA portálunkon, ezért az itt közölt tartalom már lehet, hogy NEM AKTUÁLIS! Friss információkat az info@programturizmus.hu e-mail címen kérhet vagy küldhet.

A Magyar Nemzeti Múzeum a magyar történelem tárgyi emlékeit mutatja be. A nemzeti öntudat kialakulásának fontos évtizedében, 1802-ben gróf Széchenyi Ferenc a nemzetnek ajándékozta magángyűjteményét, ezzel megalapítva a Magyar Nemzeti Múzeumot. Miután az országgyűlés közadakozásra szólította fel az ország lakosait, a következő évtizedekben több százan adakoztak. Később a gyűjtemény az 1947-ben a Pollack Mihály tervezte klasszicista épületben kapott otthont. Az adományok és vásárlások útján dinamikusan gyarapodó gyűjteményből kezdtek kiválni a szakmúzeumok - 1872-ben az Iparművészeti Múzeum, 1896-ban pedig a Szépművészeti Múzeum. Jelenleg, az állandó kiállításokon az őskőkori leletektől egészen a rendszerváltás koráig kaphatunk áttekintést a Kárpát-medence és a magyar nép történetéről.

TÁRLATVEZETÉS - LUXUS ISTENEK – MITOLÓGIA A SEUSO-KINCSEKEN
2020. október 20. 17:00

Magukat a görög kultúrkör örököseinek mondó rómaiak vallása nagy fordulatot vett a negyedik században a kereszténység térnyerésével. De azelőtt vajon hogyan épülhetett fel ez a bonyolult kapcsolatokkal átszőtt kozmikus rendszer? Milyen szörnyetegeket teremtett az ókori elme és keltett életre az ősi mítoszokban? Milyen istenek emelkedtek ki a római panteonból, és „vésték bele magukat” a színezüstbe? A Seuso – kincs tükröződő felületére pillantva választ kaphatunk ezekre, és további kérdésekre is.

Létszám: max. 30 fő

KIÁLLÍTÁS - A KORONÁZÁSI PALÁST
2020. október 16-25.

A múzeum páratlan értékű relikviája a magyar uralkodók koronázásán viselt egykori palást, az európai textilművészet 1000 éves remekműve. Az európai textilművészet egyedülálló kincsét eredetileg miseruhának szánták. A kazulát, a rajta olvasható hexameter szerint 1031-ben Szent István király és Gizella királyné rendelte meg a székesfehérvári bazilika számára. A bizánci selyemből készült, aranyszálakkal hímzett öltözetet a 13. századtól a 20. századig a magyar királyok koronázó palástjaként használták.

KIÁLLÍTÁS - KELET ÉS NYUGAT HATÁRÁN – A MAGYAR FÖLD NÉPEINEK TÖRTÉNETE
2020. október 16-25.

A régészeti kiállítás az őskőkortól a honfoglalásig tárja a látogatók elé a magyar föld népeinek történetét. A használati tárgyak, ékszerek, fegyverek, hangszerek és sok egyéb lelet a Kr. e. 400 000 – Kr. u. 804-ig tartó korszakból származik, amelyeket izgalmas ásatások során, vagy épp a szerencsének köszönhetően találtak meg az elmúlt évszázadokban. Tíz teremre osztva az egyes korok emlékeivel találkozhat a látogató.

KIÁLLÍTÁS - MAGYARORSZÁG TÖRTÉNETE I.
2020. október 16-25.

Az államalapítástól 1703-ig – Középkor
A történeti kiállítás első fele Magyarország történetét az államalapítástól a XVIII. század elejéig mutatja be. A honfoglalás után a magyar királyság létrehozása és megszervezése volt a legfontosabb feladat, a kereszténység felvétele biztosította az ország helyét a keresztény Európa ekkor alakuló új államai között. A magyarság átvette a nyugati kultúra értékeit, és azokat saját keleti eredetű hagyományaival ötvözte. A XI-XVII. századi, virágzó, majd részekre hulló Magyar Királyság történelmét a kiállítás jelentős tárgyi emlékeken keresztül mutatja be. Tárgyak sokasága szemlélteti, hogyan alakult évszázadokon át a társadalom szegényebb és gazdagabb rétegeinek mindennapi élete.

KIÁLLÍTÁS - MAGYARORSZÁG TÖRTÉNETE II.
2020. október 16-25.

1703-tól 1990-ig – Újkor, legújabb kor
A történeti kiállítás második felében a magyar újkori és modern kori történelem jeles személyiségeit és történelemformáló eseményeit idézi meg a kiállítás a Rákóczi-szabadságharctól a trianoni Magyarországon át a kommunista rendszer összeomlásáig.

KIÁLLÍTÁS - LAPIDÁRIUM - RÓMAI KŐTÁR
2020. október 16-25.

A Lapidáriumnak - a Magyar Nemzeti Múzeum római kőtárának - a múzeum főépületének déli udvara alatt és a hozzá kapcsolódó pince-rendszer egyik helyiségében berendezett kiállítótér ad otthont. A kiállítás a múzeum nemzetközileg is számon tartott gazdag gyűjteményéből a legjellemzőbb kőemlék típusokat mutatja be: urnatartó kőedényt, sírköveket, szarkofágokat, kis, templom formájú síremlékek (aediculák) elemeit, isteneknek szentelt fogadalmi oltárokat és építkezéseket megörökítő feliratokat.

KIÁLLÍTÁS - A SEUSO-KINCS - PANNÓNIA FÉNYE
2020. október 16-25.

A Seuso-kincs. Pannonia fénye című kiállításon három elegáns térben csodálhatja meg a közönség a késő római császárkor egyik legértékesebb leletegyüttesét. A Magyar Nemzeti Múzeumban átadott új kiállítóterek a legkorszerűbb kiállítástechnikai és műtárgyvédelmi eszközökkel büszkélkedhetnek, miközben az átalakítás során a műemlékvédelmi szempontok is messzemenően érvényesültek. A megújult impozáns terek kiemelik a Seuso-kincs egyedi művészi értékét, a megújult kurátori koncepció pedig abban segíti a 21. század látogatóit, hogy dekódolják a kincs ezüstedényeinek üzenetét. A korábbi Seuso-kiállításokhoz képest bővebb tárgyi anyag felhívja a figyelmet a kincs birodalmi és pannóniai összefüggéseire, közvetíti a kései Római Birodalom elitjének mentalitását, arisztokratikus életformáját és önmagáról alkotott képét, s azt a folyamatot, amelynek során a korabeli birodalmi elit kereszténnyé lett. A kiállítás a leletegyüttes művészi értéke mellett a római korban képviselt értékével is foglalkozik, azaz segít meghatározni egykori tulajdonosának a társadalomban elfoglalt helyét, pozícionálja a késő római nemesfém tárgyakat tartalmazó kincsleletek sorában a Seuso-kincset és hangsúlyozza annak jelentőségét.

BÉRLETVÁSÁRLÁS

A Budapest Art Week összes programja egy karszalaggal látogatható!
A 2020. október 16-25. között megrendezésre kerülő Budapest Art Week eseményre online vásárolhatsz bérletet, amely feljogosít a rendezvénysorozatban szereplő összes kiállítás megtekintésére nyitvatartási időben és a programokon (vezetett sétákon, tárlatvezetéseken, múzeumpedagógiai foglalkozásokon, beszélgetéseken, műteremlátogatásokon stb.) való részvételre.

Az online vásárolt jegyek és bérletek karszalagra válthatóak a Budapest Art Week ideje alatt a résztvevő intézményekben.

Vásárolja meg karszalagját a Magyar Nemzeti Múzeumban!

Jegyárak:

teljes árú 10 napos bérlet: 8.000 Ft
diák 6 napos bérlet: 5.000 Ft
nyugdíjas 6 napos bérlet: 5.000 Ft
napijegy: 2.500 Ft

További ajánlataink

2020.10.29. 16:00 Rendhagyó tárlatvezetések Budapesten, interaktív tárlatvezetés a Magyar Nemzeti Múzeumban
PÁNCÉLSIMOGATÓ - tematikus tárlatvezetés - Múzeumok Őszi Fesztiválja
2020.10.29. 16:00 Magyar Nemzeti Múzeum programok 2020 Budapest
PÁNCÉLSIMOGATÓ - tematikus tárlatvezetés - Múzeumok Őszi Fesztiválja
2020.10.29. 16:00 Tematikus tárlatvezetés a Magyar Nemzeti Múzeumban
PÁNCÉLSIMOGATÓ - tematikus tárlatvezetés - Múzeumok Őszi Fesztiválja
2020.10.26. - 2020.10.31. Családi program Budapesten, az őszi szünetben a Magyar Nemzeti Múzeumban
2020.10.27. - 2020.11.01. Múzeumi könyvvásár Budapesten, könyvek, ajándéktárgyak a Magyar Nemzeti Múzeum boltjában
2020.10.31. 11:00 Rendhagyó tárlatvezetések Budapesten, interaktív tárlatvezetés a Magyar Nemzeti Múzeumban
KÓDOKBA ZÁRT HIT I.
2020.10.31. 11:00 Tematikus tárlatvezetés a Magyar Nemzeti Múzeumban
KÓDOKBA ZÁRT HIT I.
2020.10.31. 11:00 Magyar Nemzeti Múzeum programok 2020 Budapest
KÓDOKBA ZÁRT HIT I.
2020.10.26. - 2020.11.01. Ismerje meg Magyarország történetét, állandó kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban
2020.10.26. - 2020.11.11. Múzeumok Őszi Fesztiválja 2020. Budapest, Magyar Nemzeti Múzeum
2020.11.02. - 2020.11.08. Ismerje meg Magyarország történetét, állandó kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban
2020.11.03. - 2020.11.08. Múzeumi könyvvásár Budapesten, könyvek, ajándéktárgyak a Magyar Nemzeti Múzeum boltjában
2020.11.04. Tanárok Napja 2020 Budapest, Magyar Nemzeti Múzeum
2020.11.04. 17:00 Magyar Nemzeti Múzeum programok 2020 Budapest
TANÁROK NAPJA | KEREKASZTAL-BESZÉLGETÉS
2020.11.05. 17:00 A Seuso-kincs. Pannonia fénye állandó kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban
VILLÁK, EZÜSTÖK ÉS LAKOMÁK- Mráv Zsolt régész szakvezetése
2020.11.05. 17:00 Magyar Nemzeti Múzeum programok 2020 Budapest
VILLÁK, EZÜSTÖK ÉS LAKOMÁK- Mráv Zsolt régész szakvezetése
2020.11.05. 17:00 Tematikus tárlatvezetés a Magyar Nemzeti Múzeumban
VILLÁK, EZÜSTÖK ÉS LAKOMÁK- Mráv Zsolt régész szakvezetése
2020.11.05. 17:00 Rendhagyó tárlatvezetések Budapesten, interaktív tárlatvezetés a Magyar Nemzeti Múzeumban
VILLÁK, EZÜSTÖK ÉS LAKOMÁK- Mráv Zsolt régész szakvezetése
2020.11.06. 16:00 Rendhagyó tárlatvezetések Budapesten, interaktív tárlatvezetés a Magyar Nemzeti Múzeumban
A VÁNDORSZÍNÉSZNŐKTŐL A FILMCSILLAGOKIG - tárlatvezetés - Múzeumok Őszi Fesztiválja
2020.11.06. 16:00 Magyar Nemzeti Múzeum programok 2020 Budapest
A VÁNDORSZÍNÉSZNŐKTŐL A FILMCSILLAGOKIG - tárlatvezetés - Múzeumok Őszi Fesztiválja
2020.11.06. 16:00 Tematikus tárlatvezetés a Magyar Nemzeti Múzeumban
A VÁNDORSZÍNÉSZNŐKTŐL A FILMCSILLAGOKIG - tárlatvezetés - Múzeumok Őszi Fesztiválja
2020.09.30. - 2020.11.07. Híres magyar nők, tárlatvezetések a korabeli nők életéről a Magyar Nemzeti Múzeumban
2020.11.07. - 2020.11.13. Országjáró kiállítás Hétköznapi Trianon címmel a Magyar Nemzeti Múzeum gömbsátrában
2020.11.07. 10:00 Magyar Nemzeti Múzeum programok 2020 Budapest
NŐKNEK VALÓ VIDÉK? III. - tárlatvezetés - Múzeumok Őszi Fesztiválja
2020.11.07. 10:00 Rendhagyó tárlatvezetések Budapesten, interaktív tárlatvezetés a Magyar Nemzeti Múzeumban
NŐKNEK VALÓ VIDÉK? III. - tárlatvezetés - Múzeumok Őszi Fesztiválja
2020.11.07. 10:00 Tematikus tárlatvezetés a Magyar Nemzeti Múzeumban
NŐKNEK VALÓ VIDÉK? III. - tárlatvezetés - Múzeumok Őszi Fesztiválja
2020.11.07. 11:00 Tematikus tárlatvezetés a Magyar Nemzeti Múzeumban
Ó, KI EZ OLTÁRON… II. -XVI-XVIII. SZÁZAD
2020.11.07. 11:00 Rendhagyó tárlatvezetések Budapesten, interaktív tárlatvezetés a Magyar Nemzeti Múzeumban
Ó, KI EZ OLTÁRON… II. -XVI-XVIII. SZÁZAD
2020.11.07. 11:00 Magyar Nemzeti Múzeum programok 2020 Budapest
Ó, KI EZ OLTÁRON… II. -XVI-XVIII. SZÁZAD
2020.10.19. - 2020.11.21. Bolgár betűk Budapesten – 2020 című művészeti installáció a Magyar Nemzeti Múzeum parkjában
2020.11.09. - 2020.11.15. Ismerje meg Magyarország történetét, állandó kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban
2020.11.10. - 2020.11.15. Múzeumi könyvvásár Budapesten, könyvek, ajándéktárgyak a Magyar Nemzeti Múzeum boltjában
2020.11.14. 19:00 Magyar Nemzeti Múzeum koncertek 2020 / 2021
HOMMAGE À SZÉCHÉNYI | KONCERT A NEMZETI MÚZEUMBAN
2020.11.14. 19:00 Magyar Nemzeti Múzeum programok 2020 Budapest
HOMMAGE À SZÉCHÉNYI | KONCERT A NEMZETI MÚZEUMBAN
2020.11.14. 19:00 Múzeumi koncert Budapesten, a Budapest Sound Collective koncertje a Magyar Nemzeti Múzeumban
2020.11.16. - 2020.11.22. Ismerje meg Magyarország történetét, állandó kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban
2020.11.17. - 2020.11.22. Múzeumi könyvvásár Budapesten, könyvek, ajándéktárgyak a Magyar Nemzeti Múzeum boltjában
2020.10.06. - 2020.11.24. Honvéd ereklyék, VÁLOGATÁS MÁDAY NORBERT GYŰJTEMÉNYÉBŐL a Magyar Nemzeti Múzeumban
2020.11.21. Ingyenes múzeumlátogatás minden hónap harmadik szombatján a Magyar Nemzeti Múzeumban
2020.11.21. 11:00 Rendhagyó tárlatvezetések Budapesten, interaktív tárlatvezetés a Magyar Nemzeti Múzeumban
KÓDOKBA ZÁRT HIT II.
2020.11.21. 11:00 Tematikus tárlatvezetés a Magyar Nemzeti Múzeumban
KÓDOKBA ZÁRT HIT II.
2020.11.21. 11:00 Magyar Nemzeti Múzeum programok 2020 Budapest
KÓDOKBA ZÁRT HIT II.
2020.11.23. - 2020.11.29. Ismerje meg Magyarország történetét, állandó kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban
2020.11.23. - 2020.11.29. Országjáró kiállítás Hétköznapi Trianon címmel a Magyar Nemzeti Múzeum gömbsátrában
2020.11.24. - 2020.11.29. Múzeumi könyvvásár Budapesten, könyvek, ajándéktárgyak a Magyar Nemzeti Múzeum boltjában
2020.11.25. 17:00 Szerda esti programok Budapesten, száz év száz percben a Magyar Nemzeti Múzeumban
2020.11.25. 17:00 Kalandozás a múzeumban, zárás utáni kalandozás a budapesti Magyar Nemzeti Múzeumban
2020.09.29. - 2021.06.04. Fotókiállítás Budapesten, a Magyar Nemzeti Múzeum kerítésén - Összetartozás Éve | Kerti Galéria
2020.09.10. - 2020.11.30. Régészeti kiállítás Budapesten, REJTŐZKÖDŐ ÖRÖKSÉGÜNK címmel a Magyar Nemzeti Múzeumban
2020.11.30. - 2020.12.06. Ismerje meg Magyarország történetét, állandó kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban
2020.12.07. - 2020.12.13. Ismerje meg Magyarország történetét, állandó kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban
2020.12.12. Magyar Nemzeti Múzeum koncertek 2020 / 2021
MÁV Unokák/2.
2020.12.14. - 2020.12.20. Ismerje meg Magyarország történetét, állandó kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban
2020.12.16. - 2021.03.15. Időszaki kiállítás Budapesten, Ars et virtus - Horvátország – Magyarország. 800 év közös öröksége
2020.12.21. - 2020.12.27. Ismerje meg Magyarország történetét, állandó kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban
2020.12.23. 17:00 Szerda esti programok Budapesten, száz év száz percben a Magyar Nemzeti Múzeumban
2020.12.23. 17:00 Kalandozás a múzeumban, zárás utáni kalandozás a budapesti Magyar Nemzeti Múzeumban
2020.09.01. - 2020.12.31. Kényszermunka a Szovjetunióban című kiállítás az MNM Malenkij Robot Emlékhelyen
2020.09.01. - 2020.12.31. Közös időnk`89-90 közösségi kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban
2020.12.28. - 2021.01.03. Ismerje meg Magyarország történetét, állandó kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban
2020.01.01. - 2020.12.31. Sajtótájékoztató helyszín Budapesten, a Magyar Nemzeti Múzeumban
2020.01.01. - 2020.12.31. Terembérlés Budapesten, a belvároshoz közeli Magyar Nemzeti Múzeumban
2020.01.01. - 2020.12.31. Különterem Budapesten, terembérlési lehetőség a Magyar Nemzeti Múzeumban
2020.01.01. - 2020.12.31. Kávézó különterem bérlés Budapesten a Magyar Nemzeti Múzeumban
2020.01.01. - 2020.12.31. Rendezvényterem Budapesten, a Magyar Nemzeti Múzeumban
2020.01.01. - 2020.12.31. Múzeumi órák 7. osztályosoknak a Magyar Nemzeti Múzeumban
2020.01.01. - 2020.12.31. Ősemberek élete, múzeumi foglalkozás óvodástól 6. osztályos korig a Magyar Nemzeti Múzeumban
2020.01.01. - 2020.12.31. Interaktív múzeum Budapesten, interaktív múzeumi órák a Magyar Nemzeti Múzeumban
2020.01.01. - 2020.12.31. Élet az Árpád-kori Magyarországon, múzeumi csoportos foglalkozás a Magyar Nemzeti Múzeumban
2020.01.01. - 2020.12.31. Magyar lovagkor múzeumi foglalkozás a Magyar Nemzeti Múzeumban
2020.01.01. - 2020.12.31. Nagy Lajos korabeli fegyverek, múzeumi foglalkozás a Magyar Nemzeti Múzeumban
2020.01.01. - 2020.12.31. Mátyás király kora, múzeumi foglalkozás Mátyás király országáról a Magyar Nemzeti Múzeumban
2020.01.01. - 2020.12.31. Török hódoltság Magyarországon, múzeumi foglalkozás a Magyar Nemzeti Múzeumban
2020.01.01. - 2020.12.31. 19. századi Magyarország, múzeumi foglalkozás a Magyar Nemzeti Múzeumban
2020.01.01. - 2020.12.31. Boldog Békeidők és Erzsébet királyné kora, múzeumi foglalkozás a Magyar Nemzeti Múzeumban
2020.01.01. - 2020.12.31. Milyen a katonaélet a II. világháborúban, múzeumi foglalkozás a Magyar Nemzeti Múzeumban
2020.01.01. - 2020.12.31. Szerelem - férfi és női szerepek a középkorban, múzeumi foglalkozás a Magyar Nemzeti Múzeumban
2020.01.01. - 2020.12.31. Várháborúk kora Magyarországon, múzeumi foglalkozás a Magyar Nemzeti Múzeumban
2020.01.01. - 2020.12.31. Török magyar várháborúk, múzeumi foglalkozás a Magyar Nemzeti Múzeumban
2020.01.01. - 2020.12.31. Polgárosodás kora Magyarországon, csoportos múzeumi foglalkozás a Magyar Nemzeti Múzeumban
2020.01.01. - 2020.12.31. Budapest a dualizmus korában, múzeumi foglalkozás a Magyar Nemzeti Múzeumban
2020.01.01. - 2020.12.31. Etikett a 19. század végén, csoportos múzeumi foglalkozás a Magyar Nemzeti Múzeumban
2020.01.01. - 2020.12.31. Honfoglaló mesék, múzeumi foglalkozás óvodásoknak a Magyar Nemzeti Múzeumban
2020.01.01. - 2020.12.31. Lovagmesék, múzeumi foglalkozás óvodásoknak a Magyar Nemzeti Múzeumban
2020.01.01. - 2020.12.31. Dráma foglalkozások felső tagozatosoknak, csoportos múzeumi foglalkozás a Magyar Nemzeti Múzeumban
2020.01.01. - 2020.12.31. 1848. március 15. állandó kiállítás és múzeumi foglalkozás a Magyar Nemzeti Múzeumban
2020.01.01. - 2020.12.31. A két világháború között, Horthy korszak - múzeumi foglalkozás a Magyar Nemzeti Múzeumban
2020.01.01. - 2020.12.31. Élet a török uralom alatt, múzeumi témahét a Magyar Nemzeti Múzeumban
2020.01.01. - 2020.12.31. Mindennapi élet a török korban, múzeumi foglalkozás a Magyar Nemzeti Múzeumban
2020.01.01. - 2020.12.31. Végvári élet a török hódoltságban, múzeumi témahét a Magyar Nemzeti Múzeumban
2020.01.01. - 2020.12.31. Hogyan éltek a honfoglaló magyarok, múzeumi foglalkozás a Magyar Nemzeti Múzeumban
2020.01.01. - 2020.12.31. Múzeumpedagógiai foglalkozások 1-12. osztályos gyerekeknek Budapesten a Magyar Nemzeti Múzeumban
2020.01.01. - 2020.12.31. 19. század végi kultúrát bemutató állandó kiállítás látogatható a Magyar Nemzeti Múzeumban
2020.01.01. - 2020.12.31. Állandó kiállítás a 20. század eleji Magyarországról a Magyar Nemzeti Múzeumban, Boldog békeidők
2020.01.01. - 2020.12.31. A Rákóczi szabadságharc korát bemutató állandó kiállítás tekinthető meg a Magyar Nemzeti Múzeumban
2020.01.01. - 2020.12.31. Állandó kiállítás a törökök kiűzéséről a Magyar Nemzeti Múzeumban
2020.01.01. - 2020.12.31. Erdélyt és a királyi Magyarországot bemutató állandó kiállítás látogatható a Nemzeti Múzeumban
2020.01.01. - 2020.12.31. Hunyadi Mátyás korát bemutató állandó kiállítás tekinthető meg a Magyar Nemzeti Múzeumban
2020.01.01. - 2020.12.31. Középkori városok és falvak mindennapi tárgyai tekinthetőek meg a Magyar Nemzeti Múzeumban
2020.01.01. - 2020.12.31. A Koronzási Palást tekinthető meg állandó kiállítás keretében a Magyar Nemzeti Múzeumban
Találatok száma: 5

Hotel Memories Budapest**** Rumbachspace Event & Conference

Hotel Memories Budapest**** Rumbachspace Event & Conference

A Hotel Memories Budapest**** 2018 októberében nyitotta meg kapuit, később 2019-ben pedig 4 rendezvényhelyszínnel bővült. A hotel a VII. kerület szívében, a Dohány utcai Zsinagógától 30 méterre, a Deák Ferenc téri metrómegállótól pedig 100 méterre található a Wesselényi utcában található. Bővebben

Kiemelt partner

Continental Hotel Budapest**** Superior

Continental Hotel Budapest**** Superior

CONTINENTAL HOTEL BUDAPEST**** SUPERIOR - A négycsillagos design hotel Budapest történelmi belvárosában a szecesszió és a modern belsőépítészet elemeiből kialakított egyedi saját stílust sugároz. A szálloda 272 szobája - ebből 13 lakosztály - szélessávú internet elérhetőséggel, személyre szabott és business ... Bővebben

Kiemelt partner

Hotel Sofitel Budapest Chain Bridge

Hotel Sofitel Budapest Chain Bridge

Luxus hotel Budapest szívében, a Duna partján. A hotelben 350 légkondicionált szoba, melyből 54 lakosztály, áll a vendégek rendelkezésére, csodálatos kilátással a Lánchídra és a várra. Bővebben

Kiemelt partner

Anna Hotel**** Budapest

Anna Hotel**** Budapest

Az Anna Hotel Budapest a XI. kerületében, idilli környezetben helyezkedik el. A hotelt körülölelő gyönyörű kertnek köszönhetően vendégeink a béke szigetén érezhetik magukat, a főváros hangos forgatagától néhány perc távolságban. A hotel a főváros egyik legújabb szállodája és nyitása óta célja, hogy ... Bővebben

Kiemelt partner

Danubius Hotel Gellért

Danubius Hotel Gellért

Budapest egyik legszebb szecessziós épülete a Duna-parton, a Gellért-hegy lábánál. A híres Gellért Fürdőhöz közvetlenül csatlakozó patinás szálloda hangulatos belső terekkel nyújt kényelmet és kikapcsolódást. Ki sem kell tennie a lábát a szállodából, hogy megtapasztalja a világhírű Gellért fürdő jótékony ... Bővebben

Kiemelt partner



Találatok száma: 1

Magyar Nemzeti Múzeum Kávéház

Magyar Nemzeti Múzeum Kávéház

A kávézó hétfő kivételével, nyitvatartási időben, gazdag étel-ital kínálattal várja a múzeumba látogatókat a középkori kőemlékeket bemutató hangulatos térben. Bővebben

Kiemelt partner



A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!

Kiemelt ajánlatok

Magyar Nemzeti Múzeum programok 2020 Budapest
Magyar Nemzeti Múzeum programok 2020 Budapest
  • Budapest
  • VIII. kerület
2020. október 29. 16:00
Múzeumok Őszi Fesztiválja 2020. Budapest, Magyar Nemzeti Múzeum
Múzeumok Őszi Fesztiválja 2020. Budapest, Magyar Nemzeti Múzeum
  • Budapest
  • VIII. kerület
2020.10.26. - 11.11.

Figyelmébe ajánljuk!

Magyar Nemzeti Múzeum
Magyar Nemzeti Múzeum
  • Budapest
  • VIII. kerület

Szállásra van szüksége? Foglaljon online!
Pontos cím, geokód, térkép
A PROGRAMGAZDA AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJA!
Pontatlanságot talált? Itt jelezze nekünk!

Országos eseménynaptár

KeSzeCsüSzoVa
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1
MEGADOTT INTERVALLUMBAN:
-TÓL -IG