Csapatépítés a Balatonon, élménydús céges programok hajóink fedélzetén
Ismerjék meg egymást kollégái egy különleges helyszínen és kovácsolódjon össze egy sikeres munkahelyi közösség, mely vállalkozása számára ezt követően komoly értéket termel majd a jövőben. Tegye egyedivé, élménydússá, de legfőképpen hatékonnyá és eredményessé csapatépítő tréningjét!
Balatoni csapatépítés
Sokaknak a Balaton egyet jelent a nyárral, a strandolással. A magyar tenger azonban ennél ezerszer több lehetőséget rejt magában. Ráadásul nem csak a kánikulában és nem csupán a parton, hanem tavasszal és ősszel, illetve a tó közepén is!
Találjon ki Ön is különleges feladatokat kollégái számára, és mi biztosítunk ehhez különleges helyszínt! A hajón „összezárt" résztvevők a csapatépítő programok alatt megtapasztalhatják a közösséget összetartó érzést és kitartást tanulhatnak a csapatmunkában, számos képességükben fejlődhetnek.
A program során megismerhetik a Balaton régió természetes és épített környezeti szépségeit, kulturális értékeit, érdekességeit. A hajóink valamelyike pedig kitűnő helyszínt kínál a különböző fókuszú szervezeti közösségfejlesztő és csapatépítő koncepciók megvalósítására.
Indulási helyszínek:
Kérésére társaságunk 22 kikötőjének bármelyikéből indítjuk hajóink valamelyikét. A kisebb létszámú eseményekhez elsősorban a komoly tradícióval rendelkező nosztalgiahajóinkat javasoljuk, míg az akár több száz fős program megtartásához nagyhajóinkat. Tekintse meg hajóinkat, válasszon igénye szerint!
A hajóbérlés mellett catering szolgáltatásunkat is szíves figyelmébe ajánljuk. Hajóinkon gazdag svédasztalos menüválasztékkal, igény szerint akár látványkonyhával várjuk a tréning-résztvevőket!
Engedje meg, hogy segítségére legyünk! Mit kell ehhez mindössze tennie?
Kérje ajánlatunkat! Alakítsuk ki közösen a legjobb megoldást!
2024.01.01. - 2024.12.31. |
További ajánlataink
2024.07.22. - 2024.07.27. |
Fonyódi hajókirándulás 2024. Sétahajók és menetrendi járatok
Menetrendi hajók |
2024.07.22. - 2024.07.27. |
Hajózás Fonyódról 2024. Menetrendi hajók és naplemente sétahajók
Menetrendi hajók |
2024.07.22. - 2024.07.28. |
Balatonfüredi hajózás 2024. Sétahajózás és hajókirándulás
Sétahajók és Naplemente hajók |
2024.07.22. - 2024.07.28. |
Balatonlellei hajókirándulás 2024. Sétahajózás a naplementébe
Naplemente sétahajók |
2024.07.22. - 2024.07.28. |
Hajókirándulás Keszthely 2024. Menetrendi és sétahajó járatok Keszthelyről
Menetrendi hajók, Sétahajók és Naplemente hajók |
2024.07.22. - 2024.07.28. | |
2024.07.22. - 2024.07.28. | |
2024.07.22. - 2024.07.28. | |
2024.07.22. - 2024.07.28. | |
2024.07.22. - 2024.07.28. |
Keszthely sétahajózás 2024. Sétahajók és Naplemente Sétahajók
Sétahajók és Naplemente hajók |
2024.07.22. - 2024.07.28. |
Keszthelyi sétahajózás 2024. Hajókirándulás a Balatonon
Sétahajók és Naplemente hajók |
2024.07.22. - 2024.07.28. |
Hajókirándulás Balatonalmádi 2024. Sétahajó és Naplemente sétahajó járatok
Sétahajók és Naplemente hajók |
2024.07.22. - 2024.07.28. | |
2024.07.22. - 2024.07.28. |
Nyári sétahajózás Alsóörsön
Menetrendi hajók |
2024.07.22. - 2024.07.28. | |
2024.07.22. - 2024.07.28. | |
2024.07.22. - 2024.07.28. |
Sétahajózás Keszthely 2024
Sétahajók és Naplemente hajók |
2024.07.22. - 2024.07.28. |
Balatonalmádi sétahajózás és hajókirándulás 2024
Sétahajók és Naplemente sétahajók |
2024.07.22. - 2024.07.28. |
Siófoki hajókirándulás 2024. Sétahajók indulnak Siófokról
Sétahajók és Naplemente hajók |
2024.07.22. - 2024.07.28. |
Siófoki hajózás 2024. Menetrendi hajók és sétahajók
Menetrendi hajók, Sétahajók és Naplemente hajók |
2024.07.22. - 2024.07.28. |
Hajózás Siófok 2024. Menetrendi hajók és sétahajók
Menetrendi hajók, Sétahajók és Naplemente hajók |
2024.07.22. - 2024.07.28. |
Siófoki sétahajózás 2024
Sétahajók és Naplemente hajók |
2024.07.22. - 2024.07.28. | |
2024.07.22. - 2024.07.28. |
Balatonalmádi hajókirándulás 2024
Sétahajók és Naplemente hajók |
2024.07.22. - 2024.07.28. | |
2024.07.22. - 2024.07.28. | |
2024.07.22. - 2024.07.28. | |
2024.07.22. - 2024.07.28. | |
2024.07.22. - 2024.07.28. | |
2024.07.22. - 2024.07.28. | |
2024.07.22. - 2024.07.28. |
Balatonlellei hajókirándulás és sétahajózás 2024. Egyórás naplemente és panoráma járatok
Sétahajók és Naplemente sétahajók |
2024.07.22. - 2024.07.28. |
Keszthelyi hajózás 2024. Menetrendi és sétahajó járatok
Menetrendi hajók, Sétahajók és Naplemente hajók |
2024.07.22. - 2024.07.28. | |
2024.07.22. - 2024.07.28. |
Balatonalmádi hajózás 2024. Menetrendi és sétahajó járatok
Menetrendi hajók, Sétahajók és Naplemente hajók |
2024.07.22. - 2024.07.28. |
Balatonfüredi hajózás 2024. Menetrendi hajók és sétahajók
Menetrendi hajók, Sétahajók és Naplemente hajók |
2024.07.22. - 2024.07.28. |
Balatonlellei hajózás 2024. Sétahajó és menetrendi járatok
Menetrendi hajók, Sétahajók és Naplemente hajók |
2024.07.22. - 2024.07.28. | |
2024.07.22. - 2024.07.28. | |
2024.07.22. - 2024.07.28. | |
2024.07.22. - 2024.07.28. |
Balatongyöröki hajózás 2024. Menetrendi járatok
Menetrendi hajók |
2024.07.24. - 2024.07.27. |
Balatonföldvári sétahajózás 2024
Sétahajók |
2024.07.27. | |
2024.07.27. | |
2024.07.27. | |
2024.07.27. | |
2024.07.27. |
Balatonmáriafürdői hajókirándulás 2024. Sétahajó és menetrendi hajójáratok
Menetrendi hajók és Sétahajók |
2024.07.27. | |
2024.07.27. | |
2024.07.27. |
Balatonboglári hajózás 2024. Sétahajók és menetrendi hajók
Menetrendi hajók és Naplemente sétahajó |
2024.07.27. | |
2024.07.27. | |
2024.07.27. |
Diszkóhajó Balaton 2024. Fergeteges bulihajók retró és mai slágerekkel a Balaton közepén
Szombati bulihajók a Balatonon |
2024.07.27. | |
2024.07.27. |
Balatonmáriafürdői hajózás 2024. Menetrendi hajójáratok és sétahajók
Menetrendi hajók és Sétahajók |
2024.07.27. | |
2024.07.27. | |
2024.07.27. | |
2024.07.27. | |
2024.07.27. | |
2024.07.27. |
Hajózás Badacsony 2024. Menetrendi járatok és sétahajók
Menetrendi hajók |
2024.07.27. |
Révfülöpi hajózás 2024. Menetrendi járatok és sétahajók
Menetrendi hajók és Naplemente sétahajók |
2024.07.27. - 2024.07.28. |
BAHART Regatta vitorlásverseny sorozat 2024
Balatonföldvár |
2024.07.28. |
Balatonmáriafürdői hajókirándulás 2024. Sétahajók
Sétahajók és Naplemente hajó |
2024.07.28. | |
2024.07.28. |
Hajózás Badacsony 2024. Menetrendi járatok és sétahajók
Menetrendi hajók és Sétahajók |
2024.07.28. |
Fonyódi hajókirándulás 2024. Sétahajók és menetrendi járatok
Menetrendi hajók és Naplemente sétahajó |
2024.07.28. |
Balatonmáriafürdői hajózás 2024. Menetrendi hajójáratok és sétahajók
Menetrendi hajók, Sétahajók és Naplemente sétahajó |
2024.07.28. |
Diszkóhajó Balaton 2024. Fergeteges bulihajók retró és mai slágerekkel a Balaton közepén
Vasárnapi bulihajók a Balatonon |
2024.07.28. |
Hajózás Fonyódról 2024. Menetrendi hajók és naplemente sétahajók
Menetrendi hajók és Naplemente sétahajók |
2024.07.28. |
Balatonmáriafürdői hajókirándulás 2024. Sétahajó és menetrendi hajójáratok
Menetrendi hajók, Sétahajó és Naplemente sétahajó |
2024.07.28. |
Balatonboglári hajózás 2024. Sétahajók és menetrendi hajók
Menetrendi hajók |
2024.07.28. | |
2024.07.28. | |
2024.07.28. | |
2024.07.28. |
Balatonszemesi sétahajózás 2024. Sétahajózás a balatoni naplementében
Naplemente sétahajó |
2024.07.28. | |
2024.07.28. |
Alsóörsi sétahajózás, hajókirándulás 2024. Egyórás sétahajó járatok nyáron
Sétahajó és Naplemente sétahajó |
2024.07.28. | |
2024.07.28. - 2024.07.30. |
Balatonföldvári sétahajózás 2024
Sétahajó és Naplemente hajó |
2024.07.28. - 2024.07.30. | |
2024.07.28. - 2024.07.31. |
Révfülöpi hajózás 2024. Menetrendi járatok és sétahajók
Menetrendi hajók |
2024.07.29. | |
2024.07.29. | |
2024.07.29. |
Balatonboglári hajózás 2024. Sétahajók és menetrendi hajók
Menetrendi hajók |
2024.07.29. - 2024.07.30. | |
2024.07.29. - 2024.07.30. |
Hajózás Badacsony 2024. Menetrendi járatok és sétahajók
Menetrendi hajók |
2024.07.29. - 2024.07.30. |
Balatonmáriafürdői hajózás 2024. Menetrendi hajójáratok és sétahajók
Menetrendi hajók és Sétahajók |
2024.07.29. - 2024.07.30. |
Balatonmáriafürdői hajókirándulás 2024. Sétahajó és menetrendi hajójáratok
Menetrendi hajók és Sétahajók |
2024.07.29. - 2024.08.03. |
Hajózás Fonyódról 2024. Menetrendi hajók és naplemente sétahajók
Menetrendi hajók |
2024.07.29. - 2024.08.03. |
Fonyódi hajókirándulás 2024. Sétahajók és menetrendi járatok
Menetrendi hajók |
2024.07.29. - 2024.08.04. |
Balatonlellei hajókirándulás és sétahajózás 2024. Egyórás naplemente és panoráma járatok
Sétahajók és Naplemente sétahajók |
2024.07.29. - 2024.08.04. | |
2024.07.29. - 2024.08.04. | |
2024.07.29. - 2024.08.04. | |
2024.07.29. - 2024.08.04. | |
2024.07.29. - 2024.08.04. |
Balatonalmádi sétahajózás és hajókirándulás 2024
Sétahajók és Naplemente sétahajók |
2024.07.29. - 2024.08.04. |
Balatonfüredi hajózás 2024. Sétahajózás és hajókirándulás
Sétahajók és Naplemente hajók |
2024.07.29. - 2024.08.04. | |
2024.07.29. - 2024.08.04. |
Siófoki hajózás 2024. Menetrendi hajók és sétahajók
Menetrendi hajók, Sétahajók és Naplemente hajók |
2024.07.29. - 2024.08.04. |
Hajózás Siófok 2024. Menetrendi hajók és sétahajók
Menetrendi hajók, Sétahajók és Naplemente hajók |
A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!