Kiemelt ajánlat
2026.01.01. (csütörtök) - 2026.12.31. (csütörtök)
6325 Dunatetétlen

A Csárda-halmot a 18-19. századi térképeken szinte minden esetben jelölik. Fontos megálló volt a Kiskőrös - Kiskunhalas felé vezető út és a Harta - Fülöpszállási út kereszteződésében.
A halom egy természetes dombvonulaton mesterségesen emelt földhányás (kunhalom), mely évszázadokkal ezelőtt élt emberek kétkezi munkájával jött létre. A halom, méreténél fogva, alkalmas lehetett a környék megfigyelésére, valamint tájékozódási szempontból fontos terepalakulat lehetett.
A halmot a 19. század végétől a 21. század elejéig többször megbontották. Az I. és II. katonai felmérés szerint a hartai út (az 5305. sz. út elődje) délről kerülte, a későbbi, 1950-80 közötti térképeken és 1950-es évekbeli térképészeti légi fényképeken már a dombot szeli át. A Csárda-halom esete nem egyedi, a 19. és 20. század során számos alföldi, út menti halmot elhordtak, földjét töltésekhez, építkezésekhez használták.
A domb jelenlegi alakja háromszöghöz hasonló, jól kiemelkedik környezetéből. Az anyagbányászat során a domb magja elpusztult, ezért azt ma már csak közelítőleg lehet jelölni, mint ahogy a halmon az újkorban állt épületből is csak néhány, az itt birtokos Teleki családra utaló T jelű bélyeges tégla maradt.
Régészeti lelőhely, a természetvédelmi törvény erejénél fogva országos jelentőségű védett természeti területnek (kunhalom) minősül.
2026.01.01. - 2026.12.31.
Dunatetétlen
További ajánlataink
2026. szeptember
2026.09.05.
Kiskunsági Nemzeti Park túranaptár 2026 - Gyalogtúrák, vízitúrák
Kirándulás a Rákosi Vipera Napja alkalmából
6096 Kunpeszér
2026.09.05.
Kiskunsági Nemzeti Park programok 2026 - Események, rendezvények, fesztiválok
PTK50 - Kerékpárral a Pallaviciniek nyomában
6762 Sándorfalva

Szarvasbőgés az Őrjegben
6239 Császártöltés
2026.09.05.
Kiskunsági Nemzeti Park programok 2026 - Események, rendezvények, fesztiválok
Szarvasbőgés az Őrjegben
6239 Császártöltés
2026.09.05.
Kiskunsági Nemzeti Park programok 2026 - Események, rendezvények, fesztiválok
Kirándulás a Rákosi Vipera Napja alkalmából
6096 Kunpeszér
2026.09.13.
Kiskunsági Nemzeti Park túranaptár 2026 - Gyalogtúrák, vízitúrák
Őszi túra a Fülöpházi-homokbuckák között
6042 Fülöpháza
2026.09.13.
Kiskunsági Nemzeti Park programok 2026 - Események, rendezvények, fesztiválok
Őszi túra a Fülöpházi-homokbuckák között
6042 Fülöpháza
2026.09.19.
Kiskunsági Nemzeti Park túranaptár 2026 - Gyalogtúrák, vízitúrák
PTK50 - Csaj-tavi madárvonulás
6646 Tömörkény
2026.09.19.
Kiskunsági Nemzeti Park programok 2026 - Események, rendezvények, fesztiválok
PTK50 - Csaj-tavi madárvonulás
6646 Tömörkény
2026.09.19.
Kiskunsági Nemzeti Park programok 2026 - Események, rendezvények, fesztiválok
Lepkék éjszakája
6114 Bugac
2026.09.26.
Kiskunsági Nemzeti Park túranaptár 2026 - Gyalogtúrák, vízitúrák
Amikor elcsendesül a puszta
6114 Bugac
2026.09.26.
Kiskunsági Nemzeti Park programok 2026 - Események, rendezvények, fesztiválok
Beretzk Péter, a szegedi Fehér-tó kutatója
6763 Szatymaz
2026.09.26.
Kiskunsági Nemzeti Park programok 2026 - Események, rendezvények, fesztiválok
Amikor elcsendesül a puszta
6114 Bugac
2026. november
2026. december
Találatok száma: 6

A Meleghegyi pincefalu a település meghatározó színfoltja; az itt található pincék száma kb. 500. A pincéket mélyen bevájták a hegy oldalába, a pincelyuk fölött több méter vastag földréteg volt, amely kiváló hőszigetelő. A hőmérséklet ingadozása a pincékben 2-3 Celsius fok, az átlaghőmérséklet 11 Celsius fok. Általában ászokhordókban érlelik, tárolják a hegy levét. A pincék elé présházak épültek, melyekben a szőlőfeldolgozás eszközein kívül sok baráti találkozó elengedhetetlen kellékei - a bográcsok, asztalok, lócák - is megtalálhatók.

Budapesttől mindössze egy órára, déli irányba, a Duna jobb partján fekszik a mesebeli Bölcske, a tolnai borvidék egyik ékköve. A festői szépségű bölcskei pincefalu, a közel 400 présházával egyedülálló a környéken. Az itt található birtokunkról csodálatos panoráma nyílik, ellátunk a településen túl, egészen a Duna partig. 80-100 főt befogadni képes rendezvényterünk kiváló választás lehet mindazon párok számára, akik egy meghitt és különleges helyszínen szeretnék megünnepelni házasságkötésük napját. Látogasson el pincészetünkbe, szeretettel várjuk borkóstoló programjainkra is.

Megjelenés forrása: ajánlat weboldala
Elérhetőségek, linkek
Kövessen minket!
A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!
Hasonló ajánlatok böngészése:
Földrajzi helyek felfedezése:
Kapcsolódó témák megtekintése:
Országos eseménynaptár