Gótikus táblaképek állandó kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában

Gótikus táblaképek állandó kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában

Kiemelt ajánlat
Népszerűség
2023.01.01. (Vasárnap) - 2023.12.31. (Vasárnap)

A magyarországi szárnyasoltárok, táblaképek és faszobrok legnagyobb múzeumi együttesét a Magyar Nemzeti Galéria őrzi. A D épület földszintjének kiállítása e gyűjtemény 1300 és 1500 közé keltezhető műtárgyait – alapvetően az időrendet és a stílus változását követve – mutatja be, de figyelmet fordít a tárgyak készítésének és használatának eredeti helyére is.

Gótikus táblaképek és faszobrok

Bevezetésképpen a változó igények és lehetőségek függvényében gazdagodó templombelső hangulatát idézzük meg, végezetül pedig korai szárnyasoltárok együttesével találkozik a látogató.

A gótikus táblaképek, faszobrok és szárnyasoltárok középkori templomaink berendezésének emlékei. A nyugati liturgiában használatos felszerelési tárgyak vallási tartalmak közvetítésére készültek. A táblaképek túlnyomó többsége szárnyasoltárokhoz tartozott, míg az egyházi szertartásokon kívüli személyes vallási elmélyülést az ereklyék hordozására is alkalmas kisebb oltárok és önálló kegyképek szolgálták. Gyűjteményünk faszobrai nagy többségükben szintén szárnyasoltárokat díszítettek, formájukat és ikonográfiájukat az oltáregyüttesben elfoglalt helyük határozta meg.


2023.01.01. - 2023.12.31.
További ajánlataink

2023.10.05. Magyar Nemzeti Galéria programok 2023. Események, rendezvények, kiállítások
Előre meghirdetett tárlatvezetés: Barabás Miklós. A rajz mestere
2023.10.05. Kreatív szakkör Budapesten 2023. Művészkém – kreatív szakkör gyerekeknek
2023.10.05. Magyar Nemzeti Galéria tárlatvezetések 2023
2023.10.05. Magyar Nemzeti Galéria tárlatvezetés 2023. Barabás Miklós. A rajz mestere
2023.10.05. Magyar Nemzeti Galéria programok 2023. Események, rendezvények, kiállítások
Művészkém kreatív szakkör: Őszi tájakon
2023.10.05. Múzeumi programok gyerekeknek 2023. Foglalkozások, tárlatvezetések, programok a Nemzeti Galériában
2023.10.06. Magyar Nemzeti Galéria tárlatvezetések 2023
2023.10.06. Magyar Nemzeti Galéria programok 2023. Események, rendezvények, kiállítások
Barabás Miklós, a grafikai művészetek mestere | Hessky Orsolya művészettörténész kurátori tárlatvezetése
2023.10.06. Magyar Nemzeti Galéria tárlatvezetés 2023. Barabás Miklós. A rajz mestere
2023.10.07. Magyar Nemzeti Galéria programok 2023. Események, rendezvények, kiállítások
Séták a Galériában | Harc a fenevaddal
2023.10.07. Tárlatvezetés diákoknak a Magyar Nemzeti Galériában 2023
2023.10.07. Magyar Nemzeti Galéria tárlatvezetés 2023. Barabás Miklós. A rajz mestere
2023.10.07. Magyar Nemzeti Galéria programok 2023. Események, rendezvények, kiállítások
Előre meghirdetett tárlatvezetés: Barabás Miklós. A rajz mestere
2023.10.07. Magyar Nemzeti Galéria tárlatvezetések 2023
2023.10.07. Magyar Nemzeti Galéria programok 2023. Események, rendezvények, kiállítások
Tárlatvezetés gyerekeknek: Barabás Miklós. A rajz mestere című kiállítás
2023.10.07. Múzeumi programok gyerekeknek 2023. Foglalkozások, tárlatvezetések, programok a Nemzeti Galériában
2023.10.08. Magyar Nemzeti Galéria programok 2023. Események, rendezvények, kiállítások
Guided Tour | Selected masterpieces
2023.10.08. Angol nyelvű előadások és tárlatvezetések a Magyar Nemzeti Galériában 2023
2023.10.08. Tárlatvezetések angolul a Magyar Nemzeti Galériában 2023
2023.10.10. Magyar Nemzeti Galéria programok 2023. Események, rendezvények, kiállítások
Mintarajziskola - Részben az egész – Torzók
2023.10.10. Rajzszakkör 2023. Mintarajziskola a Magyar Nemzeti Galériában
2023.10.11. Magyar Nemzeti Galéria programok 2023. Események, rendezvények, kiállítások
Történelmi időutazás – Szellemi fitnesz
2023.10.11. Múzeumi programok időseknek 2023. Szellemi fitnesz a Magyar Nemzeti Galériában
2023.10.12. Magyar Nemzeti Galéria tárlatvezetések 2023
2023.10.12. Magyar Nemzeti Galéria programok 2023. Események, rendezvények, kiállítások
Előre meghirdetett tárlatvezetés: Barabás Miklós. A rajz mestere
2023.10.12. Magyar Nemzeti Galéria tárlatvezetés 2023. Barabás Miklós. A rajz mestere
2023.10.14. - 2023.10.15. Polgár Judit Világsakkfesztivál 2023 Budapest
2023.10.15. Fehér Bot Napja 2023. Tárlatvezetés A vakok és gyengénlátók Nemzetközi Napja alkalmából
2023.10.15. Magyar Nemzeti Galéria tárlatvezetések 2023
2023.10.15. Magyar Nemzeti Galéria programok 2023. Események, rendezvények, kiállítások
Tapints
2023.10.18. Múzeumi programok kisbabával 2023. Mama nézd! programsorozat a Nemzeti Galériában
2023.10.18. Magyar Nemzeti Galéria programok 2023. Események, rendezvények, kiállítások
Mama nézd – Zenélő festmények
2023.10.18. Magyar Nemzeti Galéria programok 2023. Események, rendezvények, kiállítások
Remekműveink – Tárlatvezetés a magyar festészet napja alkalmából
2023.10.19. Magyar Nemzeti Galéria programok 2023. Események, rendezvények, kiállítások
Mama nézd – Zenélő festmények
2023.10.19. Magyar Nemzeti Galéria programok 2023. Események, rendezvények, kiállítások
Előre meghirdetett tárlatvezetés: Barabás Miklós. A rajz mestere
2023.10.19. Magyar Nemzeti Galéria programok 2023. Események, rendezvények, kiállítások
Művészkém kreatív szakkör: Őszi tájakon
2023.10.19. Magyar Nemzeti Galéria tárlatvezetés 2023. Barabás Miklós. A rajz mestere
2023.10.19. Múzeumi programok kisbabával 2023. Mama nézd! programsorozat a Nemzeti Galériában
2023.10.19. Múzeumok Őszi Fesztiválja a Magyar Nemzeti Galériában 2023
2023.10.19. Múzeumi programok gyerekeknek 2023. Foglalkozások, tárlatvezetések, programok a Nemzeti Galériában
2023.10.19. Magyar Nemzeti Galéria tárlatvezetések 2023
2023.10.19. Kreatív szakkör Budapesten 2023. Művészkém – kreatív szakkör gyerekeknek
2023.10.21. Ingyenes múzeumlátogatás Budapesten a Szépművészeti Múzeumban és a Magyar Nemzeti Galériában
2023.10.21. Magyar Nemzeti Galéria tárlatvezetések 2023
2023.10.21. Magyar Nemzeti Galéria tárlatvezetés 2023. Barabás Miklós. A rajz mestere
2023.10.21. Magyar Nemzeti Galéria programok 2023. Események, rendezvények, kiállítások
Előre meghirdetett tárlatvezetés: Barabás Miklós. A rajz mestere
2023.10.23. Ingyenes múzeumlátogatás Budapesten a Szépművészeti Múzeumban és a Magyar Nemzeti Galériában
2023.10.25. Magyar Nemzeti Galéria programok 2023. Események, rendezvények, kiállítások
Művészeti szakkör felnőtteknek: Képben tér – Kompozíció
2023.10.25. Művészeti szakkör felnőtteknek 2023. A nagyok nyomdokában a Magyar Nemzeti Galériában
2023.10.27. Magyar Nemzeti Galéria programok 2023. Események, rendezvények, kiállítások
Rajzok és történetek a gräfenbergi vízgyógyintézet mindennapjairól | Dsupin Luca művészettörténész kurátori tárlatvezetése
2023.10.27. Magyar Nemzeti Galéria tárlatvezetés 2023. Barabás Miklós. A rajz mestere
2023.10.27. Magyar Nemzeti Galéria tárlatvezetések 2023
2023.10.28. Magyar Nemzeti Galéria programok 2023. Események, rendezvények, kiállítások
Előre meghirdetett tárlatvezetés: Barabás Miklós. A rajz mestere
2023.10.28. Magyar Nemzeti Galéria tárlatvezetések 2023
2023.10.28. Magyar Nemzeti Galéria tárlatvezetés 2023. Barabás Miklós. A rajz mestere
2023.10.31. - 2023.11.03. Múzeumi programok gyerekeknek 2023. Foglalkozások, tárlatvezetések, programok a Nemzeti Galériában
2023.10.31. - 2023.11.03. Tárlatvezetés diákoknak a Magyar Nemzeti Galériában 2023
2023.10.31. - 2023.11.03. Múzeumok Őszi Fesztiválja a Magyar Nemzeti Galériában 2023
2023.10.31. - 2023.11.03. Szünidei múzeumi programok 2023 Magyar Nemzeti Galéria
2023.11.02. Magyar Nemzeti Galéria programok 2023. Események, rendezvények, kiállítások
Művészkém kreatív szakkör: Formáljuk a teret, tereljük a formákat!
2023.11.02. Kreatív szakkör Budapesten 2023. Művészkém – kreatív szakkör gyerekeknek
2023.11.02. Múzeumi programok gyerekeknek 2023. Foglalkozások, tárlatvezetések, programok a Nemzeti Galériában
2023.11.07. Magyar Nemzeti Galéria programok 2023. Események, rendezvények, kiállítások
Mintarajziskola - Lépjünk előre – A lépő alak
2023.11.07. Rajzszakkör 2023. Mintarajziskola a Magyar Nemzeti Galériában
2023.11.10. Magyar Nemzeti Galéria programok 2023. Események, rendezvények, kiállítások
Barabás Miklós, a grafikai művészetek mestere | Hessky Orsolya művészettörténész kurátori tárlatvezetése
2023.11.10. Magyar Nemzeti Galéria tárlatvezetés 2023. Barabás Miklós. A rajz mestere
2023.11.10. Magyar Nemzeti Galéria tárlatvezetések 2023
2023.11.13. Múzeum+ Magyar Nemzeti Galéria 2023
2023.11.16. Kreatív szakkör Budapesten 2023. Művészkém – kreatív szakkör gyerekeknek
2023.11.16. Magyar Nemzeti Galéria programok 2023. Események, rendezvények, kiállítások
Művészkém kreatív szakkör: Formáljuk a teret, tereljük a formákat!
2023.11.16. Múzeumi programok gyerekeknek 2023. Foglalkozások, tárlatvezetések, programok a Nemzeti Galériában
2023.11.18. Ingyenes múzeumlátogatás Budapesten a Szépművészeti Múzeumban és a Magyar Nemzeti Galériában
2023.11.21. Művészeti szakkör felnőtteknek 2023. A nagyok nyomdokában a Magyar Nemzeti Galériában
2023.11.21. Magyar Nemzeti Galéria programok 2023. Események, rendezvények, kiállítások
Művészeti szakkör felnőtteknek: Hagyjunk nyomot!
2023.12.01. Magyar Nemzeti Galéria tárlatvezetések 2023
2023.12.01. Magyar Nemzeti Galéria tárlatvezetés 2023. Barabás Miklós. A rajz mestere
2023.12.01. Magyar Nemzeti Galéria programok 2023. Események, rendezvények, kiállítások
Rajzok és történetek a gräfenbergi vízgyógyintézet mindennapjairól | Dsupin Luca művészettörténész kurátori tárlatvezetése
2023.12.05. Magyar Nemzeti Galéria programok 2023. Események, rendezvények, kiállítások
Mintarajziskola - Akt és drapéria
2023.12.05. Rajzszakkör 2023. Mintarajziskola a Magyar Nemzeti Galériában
2023.12.07. Múzeumi programok gyerekeknek 2023. Foglalkozások, tárlatvezetések, programok a Nemzeti Galériában
2023.12.07. Magyar Nemzeti Galéria programok 2023. Események, rendezvények, kiállítások
Művészkém kreatív szakkör: Karácsonyi lázban
2023.12.07. Kreatív szakkör Budapesten 2023. Művészkém – kreatív szakkör gyerekeknek
2023.12.14. Múzeumi programok gyerekeknek 2023. Foglalkozások, tárlatvezetések, programok a Nemzeti Galériában
2023.12.14. Kreatív szakkör Budapesten 2023. Művészkém – kreatív szakkör gyerekeknek
2023.12.14. Magyar Nemzeti Galéria programok 2023. Események, rendezvények, kiállítások
Művészkém kreatív szakkör: Karácsonyi lázban
2023.12.16. Ingyenes múzeumlátogatás Budapesten a Szépművészeti Múzeumban és a Magyar Nemzeti Galériában
2023.12.19. Művészeti szakkör felnőtteknek 2023. A nagyok nyomdokában a Magyar Nemzeti Galériában
2023.12.19. Magyar Nemzeti Galéria programok 2023. Események, rendezvények, kiállítások
Művészeti szakkör felnőtteknek: Az absztrakció rejtelmei
2024.01.11. Magyar Nemzeti Galéria programok 2023. Események, rendezvények, kiállítások
Művészkém kreatív szakkör: Ezerarcú absztrakt
2024.01.11. Múzeumi programok gyerekeknek 2023. Foglalkozások, tárlatvezetések, programok a Nemzeti Galériában
2024.01.11. Kreatív szakkör Budapesten 2023. Művészkém – kreatív szakkör gyerekeknek
2024.01.25. Magyar Nemzeti Galéria programok 2023. Események, rendezvények, kiállítások
Művészkém kreatív szakkör: Ezerarcú absztrakt
2024.01.25. Múzeumi programok gyerekeknek 2023. Foglalkozások, tárlatvezetések, programok a Nemzeti Galériában
2024.01.25. Kreatív szakkör Budapesten 2023. Művészkém – kreatív szakkör gyerekeknek
2023.01.01. - 2023.12.31. Programok a Budai Várnegyedben 2023
Programok a Budai Várnegyedben
1 500 Ft - 8 900 Ft Jegyvásárlás
2023.01.01. - 2023.12.31. Bécsi kapu séta a Budai várban
2023.01.01. - 2023.12.31. Aktszobrok a századfordulóról, a Magyar Nemzeti Galéria 19-20. századi állandó kiállítása
2023.01.01. - 2023.12.31. A magyar művészet 1945 után, újrarendezett állandó kiállítás Lépésváltás címmel a Nemzeti Galériában
2023.01.01. - 2023.12.31. Modern idők - Magyar művészet a millennium és a második világháború között
2023.01.01. - 2023.12.31. Reneszánsz kőtár állandó kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában
Találatok száma: 14

Boutique Hotel Victoria Budapest****

Boutique Hotel Victoria Budapest****

A Budai Vár lábánál, közvetlenül a Duna partján fekvő, 4 csillagos butikhotel 27 panorámás szobát kínál Budapest szívében. A szálloda mindössze 10 perces sétára található a Budai Vártól, a Mátyás-templomtól és a Halászbástyától, melyek nem csak a város legnépszerűbb látványosságai, hanem az UNESCO ... Bővebben


Buda Castle Hotel****

Buda Castle Hotel****

A Buda Castle Hotel a Duna budai oldalán található gyönyörű Várnegyedben helyezkedik el közel a turisztikai látnivalókhoz, egy mégis csendes mellékutcában. A csodálatos helyszín amellett, hogy a Világörökség része 1987 óta, számos érdekességgel, gasztronómiai különlegességgel, kulturális élménnyel és ... Bővebben


Budavár Panzió

Budavár Panzió

A Budavár Panzió Buda szívében, a történelmi Várnegyedben fekszik exkluzív, csendes, de központi helyen. Panziónkban Ön az UNESCO világörökség területén lakik a Halászbástya lábánál, csak néhány lépésre a Mátyás templomtól. Bővebben


Exe Carlton Budapest

Exe Carlton Budapest

A Budapest szívében helyet kapott Exe Carlton Budapest barátságos és békés szállást biztosít a vendégek számára – ideális választás kikapcsolódni vágyók és üzleti úton lévők számára egyaránt. Bővebben


Gold Hotel Budapest

Gold Hotel Budapest

Ha Ön kedvező ár-érték arányú szállás ajánlatot keres Budapest centrumában, akkor a legjobb helyen jár. A Gold Hotel Budapest otthonos, elegáns, minőségi szobái klímával, LCD TV-vel, minibárral, hajszárítóval és ingyenes WiFi internet kapcsolattal felszereltek. Bővebben


Hilton Budapest

Hilton Budapest

Az UNESCO Világörökség listáján szereplő Budai Várnegyed szerves részeként a romantikus Halászbástya és a Mátyás templom szomszédságában fekvő Hilton Budapest első osztályú szolgáltatásokkal és exkluzív felszereltséggel várja a Budapestre látogatókat. A szálloda épülete egyedülálló építészeti bravúr: ... Bővebben


Hotel Castle Garden**** Budapest

Hotel Castle Garden**** Budapest

Szállodánk nyugodt pihenést és aktív kikapcsolódást biztosít a turistáknak és az üzletembereknek egyaránt. A Hotel Castle Garden**** az UNESCO Világörökség listájára felkerült Budai Várnegyed bejáratánál helyezkedik el, a páratlan szépségű látnivalók (mint a Mátyás templom, Halászbástya, Budavári Palota) ... Bővebben


Hotel Charles*** Budapest

Hotel Charles*** Budapest

Ha egy kis kikapcsolódásra vágyik, kedveli a zöld környezetet, az ízletes ételeket és a kényelmes szobákat, a legmegfelelőbb választás az Ön számára a Hotel Charles. Bővebben


Hotel Clark Budapest*****

Hotel Clark Budapest*****

A Hotel Clark Budapest boutique hotel a főváros szívében, a Duna-part budai oldalán, az ikonikus Széchényi Lánchíd szomszédságában helyezkedik el, páratlan kilátást nyújtva a folyóra, a Budai Várra és a főváros további nevezetességeire. Bővebben


Hotel Orion Várkert Budapest

Hotel Orion Várkert Budapest

Családias hangulatú szállodánk Budapest belvárosában, az Erzsébet -híd budai hídfőjénél található, egy saroknyira a Dunától. Kényelmes szobáink légkondicionáltak, ingyenes WIFI-vel, síkképernyős Tv-vel, telefonnal, minibárral és hajszárítóval felszereltek. Gondolva az üzleti utazókra, minden szobánkban ... Bővebben


1 2   


Találatok száma: 57

Aranybástya Étterem - Kávéház Budapest

Aranybástya Étterem - Kávéház Budapest

Szeretettel várjuk önt és kedves vendégeit elegáns környezetben, történelmi helyszínen, Budapest egyik legszebb panorámájával. Tőlünk nem mehet el éhesen! Páratlan ízű finom ételekkel, desszertekkel és hozzájuk illő, különleges italokkal várjuk. Bővebben


Asztalfoglalás
Kiemelt partner
21 Magyar Vendéglő

21 Magyar Vendéglő

A 21 A Magyar Vendéglő tulajdonosainak célja volt egy olyan magyar éttermet létrehozása, mely visszaadja a rég elfeledett és hiányzó Szindbádos gasztronómiai élményt. Békebeli magyar konyha 21. századi módon, minden eredeti hagyományos ízt koncentráltan megőrizve, ételeik mégis könnyebbek a régimódi ... Bővebben


Adrienne Deluxe Budapest

Adrienne Deluxe Budapest

Üdvözlet az exkluzív különlegességek birodalmában! Borok, pezsgők, gin, vodka és egyéb kézműves termékek kizárólag magyar termelőktől egy helyen. Bővebben


Alabárdos Étterem

Alabárdos Étterem

Hagyományos magyar ételek újragondolt formában, minőségi borok kíséretében. Ezt kínáljuk Önnek történelmi falak között a Budai Várnegyed szívében. Legyen a vendégünk! Bővebben


Arany Hordó Étterem

Arany Hordó Étterem

Az Arany Hordó Étterem egykor a király főpohárnokának rezidenciája volt a Budai Várnegyed szívében. Terméskövekből kirakott pinceborozónkat a már 500 éves épület alatt húzódó Budai Labirintus egyik ágából alakítottuk ki, ahol borbemutatókkal, vacsorákkal és kóstolókkal várjuk Vendégeinket. A ... Bővebben


Arany Kaviár Étterem

Arany Kaviár Étterem

Az Arany Kaviár több mint húsz éve van jelen a magyar gasztronómia palettáján. A legjobb fine dining éttermek között tartanak minket számon, a robosztus cári pompát ötvözzük a modern elegancia könnyedségével. A Gault Millau Étteremkalauz 2010 óta egy szakács sapkával jutalmazza az Arany Kaviárt, a ... Bővebben


Arriba Taqueria Széna tér

Arriba Taqueria Széna tér

Az Arriba Taqueria egy ínyenc mexikói étteremlánc Budapesten, friss, gyorsan elkészülő ételekkel. Az amerikai-magyar alapítók elkötelezettek az udvarias ügyfélkiszolgálás iránt, és célunk, hogy a fenséges mexikói ételeinket családias, barátságos környezetben szolgáljuk fel vendégeinknek. Mi lehet ... Bővebben


Corvin Kávézó Budapest

Corvin Kávézó Budapest

A Budai Vigadó és a Kapucinus-templom között fekvő hangulatos kis tér Budapest legrégebben lakott városrésze címet is elnyerhetné. Ezen a gyönyörű helyen, a tér közepén nyitotta meg kapuit a Corvin Kávézó 2006-ban. Kávézónk belső kialakítása a klasszikus kávéházi vonalat képviseli, összhangban a tér ... Bővebben


Csészényi Kávézó Budapest

Csészényi Kávézó Budapest

Kávézónk 2005. decembere óta várja kedves vendégeit Buda szívében, a Krisztinavárosban, a régi Rill órásműhely helyén. Bővebben


Déryné Bisztró Budapest

Déryné Bisztró Budapest

Sikkes, szexi, kozmopolita. Ilyennek szeretik a lokálpatrióta budaiak a Dérynét. Az ikonikus kávéház az Auguszt család gondozásában az 1910-es évek idusán nyitott és azóta írók, celebritások, balerinák, politikusok, könnyűvérű hölgyek és fess urak ezreit szórakoztatta dekadens varázsával egy évszázadon át. ... Bővebben


1 2 3 4 ... 6   


A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!

Kapcsolódó témák:

Kiemelt ajánlatok

Kreatív szakkör Budapesten 2023. Művészkém – kreatív szakkör gyerekeknek
Kreatív szakkör Budapesten 2023. Művészkém – kreatív szakkör gyerekeknek
  • Budapest
  • I. kerület
2023. október 5. (Csütörtök)
Magyar Nemzeti Galéria tárlatvezetés 2023. Barabás Miklós. A rajz mestere
Magyar Nemzeti Galéria tárlatvezetés 2023. Barabás Miklós. A rajz mestere
  • Budapest
  • I. kerület
2023. október 5. (Csütörtök)
Magyar Nemzeti Galéria tárlatvezetések 2023
Magyar Nemzeti Galéria tárlatvezetések 2023
  • Budapest
  • I. kerület
2023. október 5. (Csütörtök)

Figyelmébe ajánljuk!

Magyar Nemzeti Galéria
Magyar Nemzeti Galéria
  • Budapest
  • I. kerület

Országos eseménynaptár

KeSzeCsüSzoVa
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5
MEGADOTT INTERVALLUMBAN:
-TÓL -IG