Gyulai wellness kikapcsolódás - kedvező árakon teljes panziós akcióval!
Gyulai wellness kikapcsolódás - kedvező árakon teljes panziós akcióval!
Húsvéti ünnepi programokra hívjuk és várjuk!
Húsvéti ünnepi programokra hívjuk és várjuk!

Körhinta előadás


A Nemzeti Színház és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes közös produkciójával, a Körhinta című előadással indul az idei nyári színházi szezon 2018. június 24-én a Gyulai Várszínházban. A főbb szerepekben: Varga József, Szűcs Nelli, ifj. Vidnyánszky Attila, Szabó Nikolett, Farkas Dénes látható.

Körhinta előadás
KEDVES LÁTOGATÓ!
Felhívjuk figyelmét, hogy ennek a megjelenésnek jelenleg NINCS ÉRVÉNYES IDŐPONTJA portálunkon, ezért az itt közölt tartalom már lehet, hogy NEM AKTUÁLIS! Friss információkat az info@programturizmus.hu e-mail címen kérhet vagy küldhet.

Szerelem, föld, házasság, érdekek. Vajon melyik a fontos? A fiatalok boldogsága, vagy hogy – évszázadok paraszti törvénye szerint – egyesüljenek a birtokok, amelyek majd megélhetést jelentenek egy új család számára. Szerelem? Lehet-e a pillanat boldogságára jövőt építeni? Erősebb a társadalom, a „földhöz a föld törvénye”, a józan ész, mint két ember egymás-akarása?

Vidnyánszky Attila rendező számára a történet személyes és társadalmi szála közül elsősorban a személyes a fontos. A szerelem ereje, hatalma, és a beteljesülő szerelemben a jövő lehetősége… Mindazok, akik látták a János vitéz és a Johanna a máglyán rendezését, megtapasztalhatták, hogy Vidnyánszky az érzelmek sodró erejét grandiózus színpadi kompozíciókban viszi színre. A nagyszerű szereposztás mellett a produkció dinamizmusáért a Nemzeti Táncegyüttes felel… Újra műfajokat átívelő, a prózát, a táncot, a zenét egyesítő költői színházi előadás születik a Nemzetiben.

A főbb szerepekben:
Varga József, Szűcs Nelli, ifj. Vidnyánszky Attila, Szabó Nikolett, Farkas Dénes

Rendező: Vidnyánszky Attila

Belépőjegy: 4.000 Ft – 3.500 Ft – 3.000 Ft

Kapcsolódó időpontok

2019.03.18. Gyulai programok 2019. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Georg Büchner: Woyzeck - paneldráma egy igazi történet alapján
2019.03.18. 19:00 Gyulai Várszínház előadások 2019
Georg Büchner: Woyzeck - paneldráma egy igazi történet alapján
2019.03.21. Gyulai programok 2019. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Egészségfejlesztő előadások diákoknak Zsiga Attilával - Mi a Te logód?
2019.03.21. Gyulai programok 2019. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Egészségfejlesztő előadások felnőtteknek Zsiga Attilával - Ön értékel… És?
2019.03.21. 10:00 Gyulavári Kastélyjárat minden csütörtökön Gyuláról
2019.03.23. Gyulai programok 2019. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Barokk kori Alkotóház az Almásy-kastélyban
2019.03.23. Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont: garantált programok szombatonként
Barokk kori Alkotóház
2019.03.23. Gyulai családi programok 2019
Kulcskereső a gyulai várban - Szabaduló szoba családoknak
2019.03.23. Gyulai programok 2019. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Családi szombat délután - Nevess!Ints! Bábcsoport bábelőadása
2019.03.23. Gyulai programok 2019. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Kulcskereső a gyulai várban - Szabaduló szoba családoknak
2019.03.23. Tematikus tárlatvezetések és családi programok a gyulai Almásy-kastélyban minden szombaton
2019.03.23. Szabadulószoba a Gyulai várban - kulcskereső játék családoknak
2019.03.27. Gyulai programok 2019. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Cabaret - a Turay Ida Színház előadása
2019.03.28. Gyulai programok 2019. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Egészségfejlesztő előadások felnőtteknek Zsiga Attilával - Jobb félni, mint megijedni?
2019.03.28. Gyulai programok 2019. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Egészségfejlesztő előadások diákoknak Zsiga Attilával - Akarva Akaratlanul
2019.03.28. 10:00 Gyulavári Kastélyjárat minden csütörtökön Gyuláról
2019.03.29. Gyulai programok 2019. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
47. Városi Borverseny a Vigadóban
2019.03.30. Gyulai családi programok 2019
Kulcskereső a gyulai várban - Szabaduló szoba családoknak
2019.03.30. Gyulai programok 2019. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Kulcskereső a gyulai várban - Szabaduló szoba családoknak
2019.03.30. Tematikus tárlatvezetések és családi programok a gyulai Almásy-kastélyban minden szombaton
2019.03.30. Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont: garantált programok szombatonként
Női szalon az Almásy-kastélyban - Illatos ékességek
2019.03.30. Gyulai programok 2019. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Női szalon az Almásy-kastélyban - Illatos ékességek
2019.03.30. Gyulai programok 2019. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Kultur Cafe 48: Pál Utcai Fiúk koncert
2019.03.30. Szabadulószoba a Gyulai várban - kulcskereső játék családoknak
2019.04.03. Gyulai programok 2019. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Tóth Péter zongoraművész koncertje
2019.04.03. Gyulai programok 2019. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Mit jelent a klasszikus zene? - Tóth Péter zongoraművész előadása diákoknak
2019.04.03. 15:00 Gyulai Várszínház előadások 2019
Mit jelent a klasszikus zene? - Tóth Péter zongoraművész előadása diákoknak
2019.04.03. 19:00 Gyulai Várszínház előadások 2019
Tóth Péter zongoraművész koncertje
2019.04.04. 10:00 Gyulavári Kastélyjárat minden csütörtökön Gyuláról
2019.04.05. Gyulai programok 2019. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Dr. Csernus Imre pszichológus `Egy életed van!` című előadása
2019.04.06. Gyulai családi programok 2019
Kulcskereső a gyulai várban - Szabaduló szoba családoknak
2019.04.06. Tematikus tárlatvezetések és családi programok a gyulai Almásy-kastélyban minden szombaton
2019.04.06. Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont: garantált programok szombatonként
Pincetárlat és Játékos Szalondélután
2019.04.06. Gyulai családi programok 2019
Pincetárlat és Játékos Szalondélután az Almásy-kastélyban
2019.04.06. Gyulai programok 2019. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Pincetárlat és Játékos Szalondélután az Almásy-kastélyban
2019.04.06. Gyulai programok 2019. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Kulcskereső a gyulai várban - Szabaduló szoba családoknak
2019.04.06. Szabadulószoba a Gyulai várban - kulcskereső játék családoknak
2019.04.09. Gyulai programok 2019. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Mondjad, Atikám! - Vecsei H. Miklós József Attila estje
2019.04.09. 19:00 Gyulai Várszínház előadások 2019
Mondjad, Atikám! - Vecsei H. Miklós József Attila estje
2019.04.11. 10:00 Gyulavári Kastélyjárat minden csütörtökön Gyuláról
2019.04.12. Gyulai programok 2019. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Antovszki Band - Gyulai Pálinkafesztivál
2019.04.12. Gyulai programok 2019. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Nicsak, ki lakik itt? című vígjáték - bérleten kívüli előadás
2019.04.12. - 2019.04.14. Gyulai programok 2019. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Gyulai Pálinkafesztivál
2019.04.13. Gyulai programok 2019. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Kis Grófo koncert - Gyulai Pálinkafesztivál
2019.04.13. Gyulai programok 2019. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
TNT koncert - Gyulai Pálinkafesztivál
2019.04.13. Gyulai programok 2019. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Fenyő Miklós koncert - Gyulai Pálinkafesztivál
2019.04.13. - 2019.04.14. Gyulai programok 2019. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
XXIII. Medivid Agility Kupa és XIV. ParAgility Kupa
2019.04.14. Gyulai programok 2019. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Rúzsa Magdi koncert - Gyulai Pálinkafesztivál
2019.04.15. Gyulai programok 2019. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Házhoz megy a Zenede II.
2019.04.15. Gyulai Várszínház előadások 2019
Házhoz megy a Zenede II. - zenetörténeti előadás diákoknak
2019.04.15. Gyulai programok 2019. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Házhoz megy a Zenede II. - zenetörténeti előadás diákoknak
2019.04.15. 12:00 Gyulai Várszínház előadások 2019
Házhoz megy a Zenede II.
2019.04.18. 10:00 Gyulavári Kastélyjárat minden csütörtökön Gyuláról
2019.04.20. Gyulai programok 2019. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Retro Művház Disco a Vigadóban
2019.04.25. Gyulai programok 2019. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
REMIX - Az IttÉs Most Társulat és a 3 slammer improvizatív zenés előadása
2019.04.25. 10:00 Gyulavári Kastélyjárat minden csütörtökön Gyuláról
2019.04.25. 19:00 Gyulai Várszínház előadások 2019
REMIX - Az IttÉs Most Társulat és a 3 slammer improvizatív zenés előadása
2019.04.27. Tematikus tárlatvezetések és családi programok a gyulai Almásy-kastélyban minden szombaton
2019.04.27. Gyulai programok 2019. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Női szalon az Almásy-kastélyban - Illatos ékességek
2019.04.27. Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont: garantált programok szombatonként
Női szalon az Almásy-kastélyban - Illatos ékességek
2019.04.27. Gyulai programok 2019. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Dr. Lenkei Gábor előadása a Művelődési Központban
2019.05.02. 10:00 Gyulavári Kastélyjárat minden csütörtökön Gyuláról
2019.05.04. Gyulai programok 2019. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Pincetárlat és Játékos Szalondélután az Almásy-kastélyban
2019.05.04. Tematikus tárlatvezetések és családi programok a gyulai Almásy-kastélyban minden szombaton
2019.05.04. Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont: garantált programok szombatonként
Pincetárlat és Játékos Szalondélután
2019.05.04. Gyulai családi programok 2019
Pincetárlat és Játékos Szalondélután az Almásy-kastélyban
2019.05.09. 10:00 Gyulavári Kastélyjárat minden csütörtökön Gyuláról
2019.05.10. Gyulai programok 2019. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Pernahajder Campbell koncert
2019.05.10. Gyulai programok 2019. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Bálint Gazda előadása: „A közterületek és a családi kertek szerepe a város `zöldítésében`
2019.05.10. Gyulai programok 2019. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
DJ Dominique
2019.05.10. - 2019.05.12. Gyulai Virágok Fesztiválja 2019
2019.05.10. - 2019.05.12. Gyulai programok 2019. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Gyulai Virágok Fesztiválja
2019.05.10. - 2019.05.12. Gyulai családi programok 2019
Gyulai Virágok Fesztiválja
2019.05.11. Gyulai programok 2019. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Jótékonysági futás - “Fuss a sérült gyermekekért!”
2019.05.11. Gyulai programok 2019. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Hooligans koncert
2019.05.11. Gyulai programok 2019. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Inka-H Band koncertje
2019.05.12. Gyulai programok 2019. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
„Virágcsokor” - Hevesi Imre akusztikus koncertje
2019.05.16. 10:00 Gyulavári Kastélyjárat minden csütörtökön Gyuláról
2019.05.17. Gyulai programok 2019. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Bangó Margit koncert
2019.05.17. - 2019.05.19. Gyulai programok 2019. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
IX.Gyulavári Kastélynapok
2019.05.18. Gyulai programok 2019. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Kovács Kati koncert
2019.05.18. Gyulai programok 2019. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Dér Heni koncert
2019.05.19. Gyulai programok 2019. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
CHARLIE élő koncert
2019.05.23. 10:00 Gyulavári Kastélyjárat minden csütörtökön Gyuláról
2019.05.24. - 2019.05.26. Gyulai programok 2019. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Erkel Diák Ünnepek 2019
2019.05.27. Gyulai programok 2019. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Csiribiri - Halász Judit előadása gyerekeknek és felnőtteknek
2019.05.30. 10:00 Gyulavári Kastélyjárat minden csütörtökön Gyuláról
2019.01.02. - 2019.05.31. Gyula túra 2019. Természetjáró túra a Kisökörjárási-parkerdőben túravezető kíséretével
2019.06.07. - 2019.06.10. Kézműves Sörfesztivál Gyula 2019
2019.06.07. - 2019.06.10. Gyulai programok 2019. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Kézműves Sörfesztivál
2019.06.08. Gyulai programok 2019. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Republic koncert - Kézműves Sörfesztivál
2019.06.09. Gyulai programok 2019. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Ákos koncert - Kézműves Sörfesztivál
2019.06.14. - 2019.06.16. Gyulai programok 2019. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
HOFEKA KUPA - terep-rallye
2019.06.14. - 2019.06.16. Gyulai programok 2019. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
HOFEKA KUPA - Terep Rallye
2019.06.20. - 2019.06.23. Gyulai programok 2019. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Romantikus Filmek Fesztiválja
2019.06.22. Gyulai programok 2019. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Múzeumok éjszakája
2019.06.22. Gyulai családi programok 2019
Múzeumok éjszakája
2019.06.25. Gyulai programok 2019. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Gyulai Várszínház 56. évad megnyitó
2019.06.25. - 2019.06.26. Gyulai programok 2019. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Weöres Sándor Napok
2019.06.25. - 2019.08.10. Gyulai Várszínház Összművészeti Fesztivál 2019
2019.06.25. - 2019.08.10. Gyulai programok 2019. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Gyulai Várszínház Összművészeti Fesztivál
2019.06.28. - 2019.06.30. Gyulai programok 2019. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
XX. Körös-Völgyi Sokadalom
2019.06.28. - 2019.06.30. Gyulai családi programok 2019
XX. Körös-Völgyi Sokadalom
2019.06.29. Gyulai programok 2019. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Pocakos Triatlon
2019.07.09. - 2019.07.16. Shakespeare Fesztivál Gyula 2019
2019.07.09. - 2019.07.16. Gyulai programok 2019. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Shakespeare Fesztivál
2019.07.18. Gyulai Vár Blues Fesztivál 2019
2019.07.18. Gyulai programok 2019. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Gyulai Vár Blues Fesztivál
2019.07.19. Halmos Béla Népzenei és Világzenei Fesztivál 2019 Gyula
2019.07.19. Gyulai programok 2019. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Halmos Béla Népzenei és Világzenei Fesztivál
2019.07.26. - 2019.07.28. Gyulai Végvári Napok 2019
2019.07.26. - 2019.07.28. Gyulai családi programok 2019
Gyulai Végvári Napok
2019.07.26. - 2019.07.28. Gyulai programok 2019. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Gyulai Végvári Napok
2019.08.01. - 2019.08.08. Erdélyi hét 2019. Erdélyi magyar színházak bemutatkozása Gyulán
2019.08.01. - 2019.08.08. Gyulai programok 2019. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Erdélyi Hét – Erdélyi magyar színházak bemutatkozása
2019.08.01. - 2019.08.08. Gyulai programok augusztus 2019
Erdélyi Hét – Erdélyi magyar színházak bemutatkozása
2019.08.01. - 2019.08.10. Gyulai programok augusztus 2019
Gyulai Várszínház Összművészeti Fesztivál
2019.08.15. - 2019.08.18. Gyulai programok 2019. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Minden Magyarok Nemzetközi XXV. Néptáncfesztiválja
2019.08.15. - 2019.08.18. Gyulai programok augusztus 2019
Minden Magyarok Nemzetközi XXV. Néptáncfesztiválja
2019.08.15. - 2019.08.18. Gyulai családi programok 2019
Minden Magyarok Nemzetközi XXV. Néptáncfesztiválja
2019.08.15. - 2019.08.18. Minden Magyarok Nemzetközi Néptáncfesztiválja 2019 Gyula
2019.08.23. - 2019.08.24. Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont: garantált programok szombatonként
Kastély Zenei Napok
2019.08.23. - 2019.08.24. Gyulai programok 2019. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Kastély Zenei Napok
2019.08.23. - 2019.08.24. Gyulai programok augusztus 2019
Kastély Zenei Napok
2019.11.02. Gyulai programok 2019. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Halloween futás
2019.11.02. Halloween futás 2019 Gyula
2019.12.01. - 2019.12.22. Gyulai programok 2019. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Városi advent - Harruckern tér
2019.12.06. - 2019.12.08. Gyulai programok 2019. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
XII. Gyulai Méz- és Mézeskalács Fesztivál
2019.12.06. - 2019.12.08. Gyulai családi programok 2019
XII. Gyulai Méz- és Mézeskalács Fesztivál
2019.12.31. Gyulai programok 2019. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Városi szilveszter - utcabál a város több pontján
2020.01.01. Gyulai programok 2019. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Újévi hangverseny a Városháza dísztermében
Találatok száma: 2

Wellness Hotel Gyula**** Superior

Wellness Hotel Gyula**** Superior

Nem csak szállás: Gyula történelmi-, romantikus környezetében, romantika a pároknak, szórakozás a baráti társaságoknak, móka a gyermekeknek, wellness a szülőknek és feltöltődés a szenioroknak. Mint családbarát wellness szálloda, kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy minden generáció önfeledt ... Bővebben


Hőforrás Hotel és Üdülőpark

Hőforrás Hotel és Üdülőpark

A Hőforrás Hotel és Üdülőpark a gyógyvizéről híres gyulai termál-és strandfürdő, a Várfürdő közelében, Gyula város zöldövezetében, zajtól és átmenő forgalomtól mentes területen található.A gyulai szálloda, melyet 4 hektáros bekerített saját park vesz körül, már messziről felhívja magára a figyelmet ... Bővebben




Találatok száma: 1

Körös Garden Étterem

Körös Garden Étterem

A Körös Garden Étterem kínálatából mindenki ízlésének megfelelően, változatosan, kedvére válogathat, a nemzetközi konyha specialitásain keresztül a legegészségesebb ételekig, ugyanakkor nagy figyelmet fordítunk szűkebb régiónk (Békés megye) gasztronómiájának megismertetésére is. Vendégeink egyéni ... Bővebben




A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!


Szállásra van szüksége? Foglaljon online!
Pontos cím, geokód, térkép
A PROGRAMGAZDA AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJA!
Pontatlanságot talált? Itt jelezze nekünk!
Kevés az információ?
Ha valamit nem talál, további információkat kérhet szerkesztőségünktől.
Információkérés

Országos eseménynaptár

KeSzeCsüSzoVa
25 26 27 28 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
MEGADOTT INTERVALLUMBAN:
-TÓL -IG

Legjobb élmények

ExperiDance előadások és jegyvásárlás 2019
Erkel Színház műsor és jegyvásárlás 2019
Szegedi Szabadtéri Játékok 2019. Műsor és online jegyvásárlás!
Budapesti Operettszínház előadások 2019. Online jegyek!
Kiev City Ballet - Rómeó és Júlia országos turné 2019. Online jegyek!
Dumaszínház előadások jegyvásárlási lehetőséggel!
Lord of the Dance - Dangerous Games turné 2019. Online jegyek!
Csányi Sándor fellépései jegyvásárlási lehetőséggel!
12.000 feletti
követő
Csatlakozz Facebook közösségünkhöz, hogy
az elsők között értesülj a legjobb programokról!
több mint 17.000
program
Iratkozz fel hírlevelünkre
a kimondottan neked javasolt élménykínálatokért!
1.000 feletti
online jegy
Ne töltsd az időt sorban állással!
Vásárold meg nálunk előre a jegyedet!

Megyék

Tájegységek


© 2007-2019 PROGRAMTURIZMUS - Magyar TourMix Kft.
Gemius
Interticket