Lapidáriumi tárlatvezetés a Magyar Nemzeti Múzeum Római Kőtárában
A Lapidáriumnak - a Magyar Nemzeti Múzeum római kőtárának - a múzeum főépületének déli udvara alatt és a hozzá kapcsolódó pince-rendszer egyik helyiségében berendezett kiállítótér ad otthont. A Kőtár látogatáshoz kérjen tárlatvezetést.
Lapidárium - Kőtár
A kiállítás a múzeum nemzetközileg is számon tartott gazdag gyűjteményéből a legjellemzőbb kőemlék típusokat mutatja be: urnatartó kőedényt, sírköveket, szarkofágokat, kis, templom formájú síremlékek (aediculák) elemeit, isteneknek szentelt fogadalmi oltárokat és építkezéseket megörökítő feliratokat.
A kőemlékek a Pannoniára vonatkozó történeti, művészettörténeti ismereteinket egészítik ki egy olyan korban, amelyből csak kevés történetírói adat maradt fenn. A kőemlékek feliratai hírt adnak a tartomány bennszülött lakosságának és a római bevándorlók társadalmának, hivatalainak felépítéséről, adatokat tartalmaznak a gazdasági életre, a katonai csapatok állomáshelyeire vagy a katonák származására vonatkozóan. A hadtörténeti és politikai eseményekre is a feliratokból következtethetünk (katonai őrhelyek építése a dunai határ mentén, császári látogatás a tartomány több városában és katonai táborában).
A felirat nélküli és domborműves kőemlékek alapján megismerhetjük a rómaiak temetkezési szokásait és a korabeli viseletet, valamint az itt lakók mindennapjaiba is bepillanthatunk.
A magyar és idegen nyelvű tárlatvezetéseket (angol, német, olasz, francia) is kérjük, legalább egy héttel előre egyeztesse munkatársainkkal az oldal alján található megrendelőlap visszaküldésével.
Felhívjuk figyelmét, hogy az időszaki és az állandó kiállításokon kizárólag múzeumunk képzett tárlatvezetői tarthatnak magyar, illetve idegen nyelvű tárlatvezetéseket. Ha azonban igény van olyan tárlatvezetésre, amely a felsorolt nyelvek között nem szerepel, vagy az adott időpontban a kért nyelven nem tudunk tárlatvezetést biztosítani, előzetes bejelentkezés alapján az utazási irodák idegenvezetői tolmácsolhatják a vezetést kiállításokon.
TÁRLATVEZETÉSI DÍJAK
Iskolai osztályoknak/nyugdíjas (62 felett) csoportoknak** teljes öregségi nyugdíjra jogosult magyar és EGT állampolgárok: 8.000 Ft
Csoportoknak magyar nyelven 1-15 fő**: 10.000 Ft
Csoportoknak magyar nyelven 16-30 fő**: 15.000 Ft
Csoportoknak idegen nyelven 1-30 fő**: 20.000 Ft
Csoportoknak tolmácsolással 1-30 fő**: 15.000 Ft
** A tárlatvezetési díj mellé a belépőjegy megváltása szükséges, tárlatvezetések megrendelése e-mail-ben lehetséges.
2024.01.01. - 2024.12.31. |
További ajánlataink
2024.08.14. | |
2024.08.14. | |
2024.08.24. | |
2024.08.24. | |
2024.09.07. | |
2024.09.07. | |
2024.09.14. | |
2024.09.14. 10:30 |
Tematikus tárlatvezetések a Magyar Nemzeti Múzeumban 2024
HIT A HATALOM ÁRNYÉKÁBAN - Juhász Zoltán András tárlatvezetése |
2024.09.19. |
Magyar Nemzeti Múzeum programok 2024 Budapest
KERTI FRÖCCS: ANDRÉ KERTÉSZ ÉS A DUNA |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. |
Atlantic Hotel*** Budapest
Az Atlantic Hotel*** Budapest a város szívében, a lüktető élet közelében épült, a vendégeket mégis csendes, barátságos környezet fogadja. Budapest nevezetességei, az üzleti és szórakozó negyed néhány perc alatt elérhető.
Atrium Fashion Hotel Budapest
Az Atrium Fashion Hotel a pesti városközpontban, a Blaha Lujza tér mellett található. Az egyedi belsőépítészeti stílusú, a legmodernebb trendeknek megfelelően kialakított szálloda új minőséget képvisel Budapesten.
ESCALA Hotel & Suites Budapest
A nyüzsgő Corvin sétány mellett található ESCALA Hotel & Suites Budapest egyik legnevesebb apartmanhotelje, az ideális választás, ha luxus lakosztályokat keres Budapest belvárosában. Vendégeink mind rövidebb, mind hosszabb tartózkodás alatt élvezhetik sokszínű szolgáltatásainkat; mint például a ...
Hotel City Inn**** Budapest
Budapest új belvárosában, a Corvin Sétányon található Budapest újépítésű modern belvárosi szállodája a Hotel City Inn****, ahol kényelmes, modern szobákkal, konferenciatermekkel, wellness részleggel várjuk Kedves Vendégeinket. Szállodánk számos szobatípusa között mindenki talál ízlésének és igényeinek ...
Hotel Gloria Budapest City Center * * *
Magas színvonalon 3 csillagos árakkal működő magánszálloda, félúton a repülőtér és a városközpont között. Házunk a csendes, zöldövezeti Tisztviselőtelepen található. Szállodánk légkondicionált étteremmel és konferenciateremmel, drinkbárral, zárt parkolóval, business centerrel várja kedves vendégeit. 26 ...
Hotel Millennium Budapest
A Hotel Millennium a főváros frekventált helyén, a Liszt Ferenc nemzetközi repülőteret Budapest központjával összekötő Üllői úton található. A szálloda 116 tágas szobájának és a 6 apartmanjának mindegyike légkondicionált és zuhanyzóval vagy fürdőkáddal rendelkezik, valamint vendégeink kényelmét ...
Hotel Museum Budapest****
Ha a központi elhelyezkedést és a modern stílusú szobákat részesíti előnyben, akkor szállodánk a legjobb választás arra, hogy felfedezze Budapestet. Ajánljuk kávé - és teafőzési lehetőséggel, fürdőköpennyel és papuccsal felszerelt magasabb típusú superior szobáinkat. Az impozáns műemlék épületben 104 ...
Hotel Nemzeti Budapest Mgallery by Sofitel
Budapest belvárosában, Hotel Nemzeti Budapest néven nyitotta meg első magyarországi MGallery szállodáját az Accor Csoport. A felső kategóriás MGallery kollekcióhoz 18 országban közel 100 szálloda tartozik, exkluzív, személyre szabott, felejthetetlen élményeket biztosítva vendégeiknek. Az első budapesti ...
Hotel Palazzo Zichy**** Budapest
A négycsillagos butik hotel, amely egy XIX. századi főúri rezidenciából lett kialakítva, 2009 óta fogadja a vendégeket 80 jól felszerelt modern stílusú szobával. A homlokzat és az épület számos belső eleme megőrizte a régi palota szépségét, amely a híres nemesi család, Gróf Zichy Nándor és családja ...
Impulso Fashion Hotel**** Budapest
Szállodánk Budapest belvárosában várja kedves vendégeit akár üzleti útjukon, akár családi vagy baráti pihenésük során keresnek egy meghitt pihenőhelyet. A szálloda a Blaha Lujza tértől 5 percnyi sétára helyezkedik el, így bármikor könnyedén megközelíthető. Vendégeink igényeit szem előtt tartva 142 tágas, jól ...
Magyar Nemzeti Múzeum Kávéház
A kávézó hétfő kivételével, nyitvatartási időben, gazdag étel-ital kínálattal várja a múzeumba látogatókat a középkori kőemlékeket bemutató hangulatos térben.
A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!