Kiemelt ajánlat
2025.03.15. (szombat) - 2025.10.31. (péntek)
2000 Szentendre, Sztaravodai út (47.693516 x 19.048277)
Valkai Csaba, a szentesi Vasúttörténeti Alapítvány munkatársa, nyugdíjas szentesi vasutas és elkötelezett vonatrestaurátor csaknem teljesen egyedül építette újjá az 1930-ban gyártott, háromtengelyes BCmot 422 pályaszámú motorkocsit a szentesi MÁV-fűtőházban.
A Skanzen Vonat egy Ganz-Jendrassik féle motorkocsi. Eredeti pályaszáma BCmot 422 volt, az 1924-es nagy fejlesztési hullámban tervezték, és 80 096 gyári számmal épült. Első útjának pontos dátuma sajnos nem ismeretes. Tudjuk azonban, hogy az 1960-as években Vésztőn volt állomásítva. 1989-ben ABymot-ból A-164-re átszámozva a békéscsabai Pályagazdálkodási Főnökség motorkocsija lett. Innen utazott át Szentesre 1998-ban, ahol Valkai Csaba közel egy évtizeden át őrizte, mígnem egy sikeres közbeszerzés után felújíthatta.
A restaurálás során a vonat egyes részleteit aprólékos munkával állította helyre a felújítást végző szakember. A másodosztályú ülések kárpitozása, a harmadosztályú fapadok, de a csomagtartók, a bádogból készült feliratok is mind-mind megegyeznek a harmincas években használtakkal. Egyetlen eltérés, hogy a felújítás révén a motorkocsi akadálymentes, így kerekesszékkel és babakocsival is igénybe vehető.
A peronon a kiszolgáló személyzet, a masiniszta és a kalauz várja az utasokat. A legfeljebb 15 km/h sebességgel közlekedő motorkocsi mintegy 20 perc alatt teszi meg az utat Főbejárattól (ami egyben a múzeum új bejárati épülete és látogatóközpontja) a végállomásig (a Néprajzi Látványtárig), majd elindul újabb 20 perces útjára vissza.
Egyszeri oda-vissza úttal 4,6 km-t tesz meg a vonat, ami nagyjából napi 46 km-t jelent. Hálás szívvel gondolunk a kitartó, kedves, segítőkész, az utolsó járaton már picikét fáradtan mosolygó mozdonyvezetőre és kalauzra, akiknek vonat iránti gondoskodó szeretete, jókedve szinte már összeforrt a vonatról kialakult képpel.
2025.03.15. - 2025.10.31.
Szentendre
További ajánlataink
2025.04.01. - 2025.10.31.
Találatok száma: 2
Kiemelt partner
Kiemelt partner
Kiemelt partner
A Mádi borozó és pinceétterem magával ragadó 19. századi hangulata mellett italkínálata miatt is kiváló választás lehet, hiszen a legjobb hazai kézműves borokat találhatjuk itt meg. A pinceétterem 30-60 fős vacsorák, fogadások, kisebb esküvőkre kínál exkluzív megoldást. A köztéri pinceborozónk hangulatos termében népszerű programunk a felföldi kézműves borokat kínáló borkóstoló.

A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!
Hívjon telefonon!
Érdeklődjön e-mailben!
Látogasson el weboldalunkra!
Nézze meg pontos címünket!
Keresse fel Facebook oldalunkat!
Megosztás
Kapcsolódó témák:
Országos eseménynaptár