Szekszárdi Néptáncfesztivál

Szekszárdi Néptáncfesztivál


A Babits Mihály Kulturális Központ és a Bartina Néptánc Együttes 2018. november 17–18-án rendezi meg a megalakulásának 50. évfordulóját ünneplő Szekszárdi Néptáncfesztivált.

KEDVES LÁTOGATÓ!
Felhívjuk figyelmét, hogy ennek a megjelenésnek jelenleg NINCS ÉRVÉNYES IDŐPONTJA portálunkon, ezért az itt közölt tartalom már lehet, hogy NEM AKTUÁLIS! Friss információkat az info@programturizmus.hu e-mail címen kérhet vagy küldhet.

A fesztivál a magyar amatőr néptánc mozgalom rangos versenye, melyre a jól és kiválóan minősült táncegyütteseket vártuk, határon túlról is! Az együttesek maximum 18 perces műsoridővel mutatkoznak be, melyet egy vagy két részletben adnak elő. Valamennyi együttes műsorán szerepelni kell egy nyugati dialektus táncanyagából vagy egy nemzetiségi táncanyagból készült koreográfiának. A versenyszámok közül egyiknek új műnek kell lennie, melyet versenyen, zsűri előtt még nem mutattak be.

TÁMOGATÓK:
Csoóri Sándor Alap
Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata

RÉSZTVEVŐ CSOPORTOK:
• Békéscsabai Balassi Táncegyüttes
• Békéscsabai Csaba Nemzetiségi Táncegyüttes
• Budapesti ELTE Néptáncegyüttes
• Budapesti Liget Táncegyüttes
• Budapesti Rákospalotai Szilas Néptáncegyüttes
• Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes
• Fordulj Kispej Lovam Táncegyüttes
• Gyöngyösi Vidróczki Néptáncegyüttes
• Pécsi Mecsek Táncegyüttes
• Pécsi Misina Néptáncegyüttes és Táncszínház
• Sátorhelyi Néptáncegyüttes
• Siófoki Balaton Táncegyüttes
• Szécsényi Palóc Néptáncegyüttes
• Szekszárdi Bartina Néptáncegyüttes

PROGRAM:

2018. NOVEMBER 17.
13:30 - 16:00 – Első versenyprogram
16:30 - 19:00 – Második versenyprogram
20:30 - 21:30 – Ajándékműsor
21:30 - 24:00 – Táncház (benne vetélkedők és játékok)

2018. NOVEMBER 18.
10.30 – Díjkiosztó és gálaműsor

Valamennyi programra a belépés díjtalan!

A rendezvény a Csoóri Sándor Alap támogatásával valósul meg.

További ajánlataink

2020.08.03. - 2020.08.07. Szekszárdi programok 2020. Fesztiválok, rendezvények, események Szekszárdon
Nyári Napközis Tábor: Szuperhős tábor
2020.08.03. - 2020.08.07. Babits Mihály Kulturális Központ Szekszárd programok 2020
Szuperhős tábor
2020.08.03. - 2020.08.07. Szekszárdi gyerekprogramok 2020
Nyári Napközis Tábor
2020.08.03. - 2020.08.07. Szekszárd tábor 2020. Nyári napközis táborok a Babits Mihály Kulturális Központban
Szuperhős tábor
2020.08.07. Babits Mihály Kulturális Központ Szekszárd programok 2020
Canarro - Swing manouche és a régi magyar sírós-vigadós tangós dixi
2020.08.07. 19:00 Szekszárdi koncertek 2020
Canarro - Swing manouche és a régi magyar sírós-vigadós tangós dixi
2020.08.07. 19:00 Szekszárdi programok 2020. Fesztiválok, rendezvények, események Szekszárdon
Canarro - Swing manouche és a régi magyar sírós-vigadós tangós dixi
2020.08.08. 16:00 Szekszárdi programok 2020. Fesztiválok, rendezvények, események Szekszárdon
Térzene koncert
2020.08.08. 16:00 Szekszárdi koncertek 2020
Térzene koncert
2020.08.03. - 2020.08.19. Agora Mozi Szekszárd 2020
2020.08.10. - 2020.08.14. Szekszárdi programok 2020. Fesztiválok, rendezvények, események Szekszárdon
Nyári Napközis Tábor: Kézműves alkotótábor
2020.08.10. - 2020.08.14. Szekszárdi gyerekprogramok 2020
Nyári Napközis Tábor
2020.08.10. - 2020.08.14. Szekszárd tábor 2020. Nyári napközis táborok a Babits Mihály Kulturális Központban
Kézműves alkotótábor
2020.08.10. - 2020.08.14. Babits Mihály Kulturális Központ Szekszárd programok 2020
Kézműves alkotótábor
2020.08.12. Szekszárdi programok 2020. Fesztiválok, rendezvények, események Szekszárdon
Bán István és Hara Fruzsina közös estje
2020.08.12. 20:00 Szekszárdi koncertek 2020
Bán István és Hara Fruzsina közös estje
2020.08.14. Babits Mihály Kulturális Központ Szekszárd programok 2020
Oláh Krisztián Quartet
2020.08.14. 20:00 Szekszárdi programok 2020. Fesztiválok, rendezvények, események Szekszárdon
Oláh Krisztián Quartet
2020.08.14. 20:00 Szekszárdi koncertek 2020
Oláh Krisztián Quartet
2020.08.15. 16:00 Szekszárdi programok 2020. Fesztiválok, rendezvények, események Szekszárdon
Térzene koncert
2020.08.15. 16:00 Szekszárdi koncertek 2020
Térzene koncert
2020.08.18. Babits Mihály Kulturális Központ Szekszárd programok 2020
Főnixmadár - Freund Antal szobrász kiállításmegnyitója
2020.08.18. - 2020.09.06. Szekszárdi kiállítások 2020-ban a Babits Mihály Kulturális Központban és a Művészetek Házában
Főnixmadár - Freund Antal szobrász kiállítása
2020.08.18. 17:00 Szekszárdi programok 2020. Fesztiválok, rendezvények, események Szekszárdon
Főnixmadár - Freund Antal szobrász kiállításmegnyitója
2020.08.22. 16:00 Szekszárdi koncertek 2020
Térzene koncert
2020.08.22. 16:00 Szekszárdi programok 2020. Fesztiválok, rendezvények, események Szekszárdon
Térzene koncert
2020.08.25. Szekszárdi programok 2020. Fesztiválok, rendezvények, események Szekszárdon
Ő színtén - beszélgetés színházról, kultúráról, közéletről Alföldi Róberttel
2020.08.25. Babits Mihály Kulturális Központ Szekszárd programok 2020
Ő színtén - beszélgetés színházról, kultúráról, közéletről Alföldi Róberttel
2020.08.27. Szekszárdi programok 2020. Fesztiválok, rendezvények, események Szekszárdon
Budapest Klezmer Band koncert - ÚJ IDŐPONT
2020.08.27. Babits Mihály Kulturális Központ Szekszárd programok 2020
Budapest Klezmer Band koncert - ÚJ IDŐPONT
2020.08.27. 19:00 Szekszárdi koncertek 2020
Budapest Klezmer Band koncert - ÚJ IDŐPONT
2020.08.29. 16:00 Szekszárdi programok 2020. Fesztiválok, rendezvények, események Szekszárdon
Térzene koncert
2020.08.29. 16:00 Szekszárdi koncertek 2020
Térzene koncert
2020.09.04. Babits Mihály Kulturális Központ Szekszárd programok 2020
Nemzetek Dalai - Farkas Judit és Olgyai Gergő ének-gitár koncertje
2020.09.04. 19:00 Szekszárdi programok 2020. Fesztiválok, rendezvények, események Szekszárdon
Nemzetek Dalai - Farkas Judit és Olgyai Gergő ének-gitár koncertje
2020.09.04. 19:00 Szekszárdi koncertek 2020
Nemzetek Dalai - Farkas Judit és Olgyai Gergő ének-gitár koncertje
2020.09.12. Babits Mihály Kulturális Központ Szekszárd programok 2020
Gemenc Hangja 2020
2020.09.12. Szekszárdi programok 2020. Fesztiválok, rendezvények, események Szekszárdon
Gemenc Hangja 2020
2020.09.16. Babits Mihály Kulturális Központ Szekszárd programok 2020
Tesla - Végtelen energia – musical show
2020.09.16. Szekszárdi programok 2020. Fesztiválok, rendezvények, események Szekszárdon
Tesla - Végtelen energia – musical show
2020.09.16. 19:00 ExperiDance Szekszárd: Tesla - Végtelen Energia musical show a Babits Mihály Kulturális Központban
2020.09.16. 19:00 Szekszárdi színházi előadások 2020
Tesla - Végtelen energia – musical show
2020.09.23. Babits Mihály Kulturális Központ Szekszárd programok 2020
Mérő László: A szívemre hallgassak, vagy az eszemre? - Érzelmeink és döntéseink logikája - ÚJ IDŐPONT
2020.09.23. Szekszárdi programok 2020. Fesztiválok, rendezvények, események Szekszárdon
Mérő László: A szívemre hallgassak, vagy az eszemre? - Érzelmeink és döntéseink logikája - ÚJ IDŐPONT
2020.09.23. 19:00 Pszichológiai előadás Szekszárdon, Dr. Mérő László előadása a Babits Mihály Kulturális Központban
2020.09.29. Babits Mihály Kulturális Központ Szekszárd programok 2020
Kettőskereszt vagy amit akartok - Dombóvári István önálló estje
2020.09.29. Szekszárdi programok 2020. Fesztiválok, rendezvények, események Szekszárdon
Kettőskereszt vagy amit akartok - Dombóvári István önálló estje
2020.10.08. Babits Mihály Kulturális Központ Szekszárd programok 2020
Pál Feri `Hogyan válhat erőforrássá a múlt? Hogyan alakítható szabadon a jövő?` című előadása
2020.10.08. Szekszárdi programok 2020. Fesztiválok, rendezvények, események Szekszárdon
Pál Feri `Hogyan válhat erőforrássá a múlt? Hogyan alakítható szabadon a jövő?` című előadása
2020.10.14. Babits Mihály Kulturális Központ Szekszárd programok 2020
Élj szívből! Dr. Csernus Imre előadása - ÚJ IDŐPONT
2020.10.14. Babits Mihály Kulturális Központ Szekszárd programok 2020
Lords of the Organ IV. - Rákász Gergely koncertorgonista hangversenye
2020.10.14. Szekszárdi programok 2020. Fesztiválok, rendezvények, események Szekszárdon
Élj szívből! Dr. Csernus Imre előadása - ÚJ IDŐPONT
2020.10.14. 18:00 Szekszárdi koncertek 2020
Lords of the Organ IV. - Rákász Gergely koncertorgonista hangversenye
2020.10.14. 18:00 Szekszárdi programok 2020. Fesztiválok, rendezvények, események Szekszárdon
Lords of the Organ IV. - Rákász Gergely koncertorgonista hangversenye
2020.10.17. Babits Mihály Kulturális Központ Szekszárd programok 2020
Nagy Szenes gála
2020.10.17. Szekszárdi koncertek 2020
Nagy Szenes Gála
2020.10.17. Szekszárdi programok 2020. Fesztiválok, rendezvények, események Szekszárdon
Nagy Szenes gála
2020.10.20. Babits Mihály Kulturális Központ Szekszárd programok 2020
Megáldjam az autódat? - Winkler Róbert önálló estje - ÚJ IDŐPONT
2020.10.20. Szekszárdi programok 2020. Fesztiválok, rendezvények, események Szekszárdon
Megáldjam az autódat? - Winkler Róbert önálló estje - ÚJ IDŐPONT
2020.10.29. Szekszárdi koncertek 2020
Péter Szabó Szilvia: NOXTALGIA Unplugged
2020.10.29. Babits Mihály Kulturális Központ Szekszárd programok 2020
Péter Szabó Szilvia: NOXTALGIA Unplugged
2020.10.29. Szekszárdi programok 2020. Fesztiválok, rendezvények, események Szekszárdon
Péter Szabó Szilvia: NOXTALGIA Unplugged
2020.11.09. Babits Mihály Kulturális Központ Szekszárd programok 2020
Magyar Rákellenes Liga: a fellegek felett
2020.11.09. Szekszárdi programok 2020. Fesztiválok, rendezvények, események Szekszárdon
Magyar Rákellenes Liga: a fellegek felett - Szentgyörgyi György kapitány előadása
2020.11.12. - 2020.12.02. Babits Mihály Kulturális Központ Szekszárd programok 2020
50. Jubileumi Tolna Megyei Gyermekrajz Pályázat és Kiállítás - ÚJ IDŐPONT
2020.11.12. - 2020.12.02. Szekszárdi programok 2020. Fesztiválok, rendezvények, események Szekszárdon
50. Jubileumi Tolna Megyei Gyermekrajz Pályázat és Kiállítás - ÚJ IDŐPONT
2020.11.12. - 2020.12.02. Szekszárdi kiállítások 2020-ban a Babits Mihály Kulturális Központban és a Művészetek Házában
50. Jubileumi Tolna Megyei Gyermekrajz Pályázat és Kiállítás - ÚJ IDŐPONT
2020.11.23. Szekszárdi koncertek 2020
Koncz Zsuzsa koncert - ÚJ IDŐPONT
2020.11.23. Babits Mihály Kulturális Központ Szekszárd programok 2020
Koncz Zsuzsa koncert
2020.11.23. Szekszárdi programok 2020. Fesztiválok, rendezvények, események Szekszárdon
Koncz Zsuzsa koncert
2020.11.28. - 2020.12.19. Szekszárdi kiállítások 2020-ban a Babits Mihály Kulturális Központban és a Művészetek Házában
VII. Berekai Éva Országos Népi Ékszer Pályázat
2020.11.28. - 2020.12.19. Babits Mihály Kulturális Központ Szekszárd programok 2020
VII. Berekai Éva Országos Népi Ékszer Pályázat és Kiállítás
2020.11.28. - 2020.12.19. Szekszárdi programok 2020. Fesztiválok, rendezvények, események Szekszárdon
VII. Berekai Éva Országos Népi Ékszer Pályázat és Kiállítás
2020.01.01. - 2020.12.31. Szülinapi buli Szekszárdon, szülinapozz a Babits Mihály Kulturális Központban
2021.09.16. - 2021.09.19. Szekszárdi Szüreti Napok 2021
2021.09.16. - 2021.09.19. Szekszárdi programok 2020. Fesztiválok, rendezvények, események Szekszárdon
Szekszárdi Szüreti Napok

A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!

Kapcsolódó témák:

Figyelmébe ajánljuk!

Kiemelt ajánlatok


Szállásra van szüksége? Foglaljon online!
Pontos cím, geokód, térkép
A PROGRAMGAZDA AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJA!
Pontatlanságot talált? Itt jelezze nekünk!

Országos eseménynaptár

KeSzeCsüSzoVa
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6
MEGADOTT INTERVALLUMBAN:
-TÓL -IG