Visegrád túra, fedezze fel a környéket gyalogosan, kerékpárral vagy lóháton!
Visegrádot és környékét behálózzák a szebbnél szebb túraútvonalak. Vess egy pillantást Visegrád látványtérképére és győződj meg róla magad is! Nem véletlen, hogy profi sportolók: terepfutók, terep bringások, sőt magashegyi expedíciós hegymászók is ide járnak edzeni. A Pilis és a Visegrádi-hegység igazi színfoltja hazánknak, vadregényes tájai elcsábítják az ide érkezőket
Visegrád túra
Kezdő és nagyobb tapasztalattal rendelkező túrázók egyaránt válogathatnak az útvonalak között, de a félcipős kirándulást kedvelők is nyugodt szívvel nekiindulhatnak egy kisebb, de annál látványosabb kalandozásnak, például a Zsitvay-kilátóhoz.
A Dunakanyar szinte minden környékbeli túra során megmutatja magát, látványa felfrissít és energiát ad a folytatáshoz, megunhatatlan élmény. A Prédikálószékről nyílik Magyarország egyik legszebb panorámája, a Szentfa-kápolnától felfelé vezető utat izgalmas, sziklás szakaszok tarkítják, jól esik megpihenni a Vadálló köveknél, majd kényelmesen elfogyasztani a magunkkal vitt elemózsiát a Prédikálószék csúcsán. Persze a sokak által ismert és szeretett csúcstúrák mellett biztosan találsz még felfedezésre váró útvonalat, akár a látványtérkép segítségével.
Ideje megdolgoztatni a túrabakancsot – vár Rád Visegrád!
AJÁNLOTT TÚRAÚTVONALAK GYALOGOSAN
A gyalogtúrákat nehézségi szintek szerint differenciáltuk, segédletként megadva a szintidőt, kényelmes sétatempóval számolva, valamint releváns esetekben a szintemelkedést. A könnyű túrák jellemzően rövid, néhány órás kirándulásnak felelnek meg, a közepes és hosszabb útvonalak pedig félnapot, vagy akár egész napot is igénybe vesznek. A túraútvonalak összeállítása során figyelembe vettük, hogy a megcélzott csoportok számára érdekes látnivalók, programok is kiegészítsék a természetjárás örömét.
Könnyű, rövid túrák
Bejárás ideje: 2-4 óra a különböző látnivalók, programokra szánt időtartamot beleszámítva
Ajánljuk családok óvodás, kisiskolás gyerekekkel, alkalmi kirándulók, idősebbek számára
1. Mogyoróhegyi tanösvény
Hossz: kb. 4 km (Visegrád-nagymarosi rév – Mogyoróhegyi tanösvény közti távolság)
Bejárás időtartama látnivalókkal: 2-3 óra
Szint: +240 m / -80 m (hozzávetőleges értékek)
2. Apátkúti-völgy
Hossz: 3 km (Visegrád-nagymarosi rév – Telgárthy rét közötti távolság)
Bejárás időtartama látnivalókkal: 2-3 óra
Szint: +90 m / -2 m (hozzávetőleges értékek)
3. A Fellegvár és a Nagy-Villám (Zsitvay-kilátó)
Hossz: 3 km (Visegrád-nagymarosi rév – Zsitvay-kilátó távolsága)
Bejárás időtartama látnivalókkal: 2-3 óra
Szint: +272 m / - 1 m (hozzávetőleges értékek)
4. A Salamon-torony és a Királyi Palota
Hossz: 1,7 km (Visegrád-nagymarosi rév – Salamon-torony távolsága)
Bejárás időtartama látnivalókkal: 1,5-2 óra
Szint: + 15 m / - 7 m (hozzávetőleges értékek)
5. Kis-Villám (Vadvirágos tanösvény)
Hossz: 3 km (Visegrád-nagymarosi rév – Vadvirágos tanösvény kezdőpont távolsága)
Bejárás időtartama látnivalókkal: 2-3 óra
Szint: + 238 m / - 106 m (hozzávetőleges értékek)
Közepes nehézségű túrák
Ajánljuk családosok idősebb (legalább felsőtagozatos) gyerekekkel, gyakorlott túrázók számára
1. Kalandozás az Apátkúti-völgyben és a Spartacus-ösvényen
Hossz: kb. 19,5 km (teljes kör)
Bejárás időtartama látnivalókkal: kb. 7 óra
Szint +354 m / -354 m (hozzávetőleges értékek)
2. Visegrád hegyein-völgyein
Hossz: kb. 6,5 km
Bejárás időtartama látnivalókkal: kb. 4 óra
Szint +258 m / -272 m (hozzávetőleges értékek)
Hosszú túrák Visegrád környékén
Ajánljuk gyakorlott túrázók, sportolók, kéktúrázók, teljesítménytúrázók számára
1. A Visegrádi-hegység keleti oldalán
Hossz: kb. 18 km
A bejárás időtartama látnivalókkal: 7-8 óra
Szint: +565 m / -567 m (hozzávetőleges értékek)
2. A Visegrádi-hegység esszenciája
Hossz: kb. 23 km
A bejárás időtartama látnivalókkal: 8-9 óra
Szint: +725 m / -670 m (hozzávetőleges)
3. Visegrádi kör
Hossz: 24 km
Bejárás időtartama látnivalókkal: 8-9 óra
Szint: +583 m / -582 m (hozzávetőleges érték)
4. Országos Kéktúra (16. sz. szakasz)
Hossz: 17,6 km
Bejárás időtartama látnivalókkal: 6-7 óra
Szint: +144 m / -735 m
AJÁNLOTT TÚRAÚTVONALAK KERÉKPÁRRAL
A Pilisben és a Visegrádi-hegységben több lehetőség is van kerékpározásra, azonban fontos szabály, hogy ezt kizárólag a kerékpáros piktogramokkal kijelölt utakon lehet megtenni.
A kerékpáros túrákat a hosszúságuk alapján differenciáltuk: egy rövidebb, egy közepes és egy hosszabb útvonalat ajánlunk a Visegrádot és környékét kerékpáron felfedezni vágyók részére. Az útvonalakat kiegészíti a kerékpárosok számára ajánlott néhány szolgáltatás is.
Az erdei területeken való kerékpározással kapcsolatos további információ a Pilisi Parkerdő honlapján található.
1. Visegrádi-hegység kerékpáros kör
Útvonal: Telgárthy-rét (Visegrád) – Pap-rét – Hegytető (Pilisszentlászló) – Kisrigó Vendéglő (Pilisszentlászló) – Hegytető (Pilisszentlászló) – Pap-rét – Telgárthy-rét (Visegrád)
Rövidített útvonal: Telgárthy-rét (Visegrád) – Pap-rét – Telgárthy-rét (Visegrád)
Az útvonal hossza: 22 km, a rövidített útvonal kb. 10 km
2. Zöld kerékpáros jelzés (zold-kerekpar.jpg)
Útvonal: Szentendre (Skanzen) – Pap-rét – Pálócki-rét – József-forrás – Visegrádi-kapu – Visegrád, parkoló
Az útvonal hossza: kb. 20 km
3. Kék és zöld kerékpáros jelzés (kek-kerekpar.jpg,zold-kerekpar.jpg)
Útvonal: Pilisszentkereszt – Király-kúti nyereg – Pilisszentlászló – Pap-rét – Telgárthy-rét – Panoráma-út – Fellegvár – Sibrik-domb – Parkoló
Az útvonal hossza: kb. 35 km
Egyéb szolgáltatások
Kerékpárkölcsönzés, kerékpárszerelés
LOVAS TÚRÁK
A nyári időszakban lehetőség van a Pilis és a Visegrádi-hegységben a lovasokat segítő szolgáltatások igénybevételére.
További információ és útvonal ajánlatok a Pilisi Parkerdő honlapján találhatóak.
Irodánkban kapható térképek:
Visegrád látványtérkép, Dömös látványtérkép
Az Országos Kéktúra Hollóháztól Nagymarosig - turistakalauz térképpel
Az Országos Kéktúra Visegrádtól az Írott-kőig - turistakalauz térképpel
Pilis Visegrádi-hegység - turistakalauz térképpel
Börzsöny és az Ipoly völgye - turistakalauz térképpel
Dunakanyar aktív térkép
Pilis Visegrádi-hegység - turistatérkép
Dunakanyar - turistatérkép
Börzsöny- turistatérkép
Magyarország térkép
Magyarország autóatlasz
Budapest térkép
Szentendre – Esztergom várostérkép
Dunakanyar kerékpáros útikalauz
Kerékpártúrák Magyarországon
2025.01.01. - 2025.12.31. |
További ajánlataink
2025.02.17. - 2025.02.23. | |
2025.02.20. |
Visegrádi programok 2025. Fesztiválok, rendezvények, események Visegrádon
Operatív érték – a besúgottak - Filmvetítés és közönségtalálkozó |
2025.02.20. 18:00 |
Visegrád mozi műsor 2025
Operatív érték – a besúgottak |
2025.02.20. - 2025.02.22. | |
2025.02.21. 17:00 |
Visegrád mozi műsor 2025
Minden, ami fénynek tűnik |
2025.02.21. 19:15 |
Visegrád mozi műsor 2025
Hogyan tudnék élni nélküled? |
2025.02.21. | |
2025.02.21. | |
2025.02.22. 15:00 |
Visegrád mozi műsor 2025
Áradás |
2025.02.22. 17:00 |
Visegrád mozi műsor 2025
Minden, ami fénynek tűnik |
2025.02.22. 19:15 |
Visegrád mozi műsor 2025
Nosferatu |
2025.02.23. | |
2025.02.23. | |
2025.02.24. - 2025.03.02. | |
2025.02.27. 18:00 |
Visegrád mozi műsor 2025
A brutalista |
2025.02.27. - 2025.03.01. | |
2025.02.28. |
Visegrádi programok 2025. Fesztiválok, rendezvények, események Visegrádon
Felolvasószínház beszélgetés |
2025.02.28. 17:00 |
Visegrád mozi műsor 2025
Áradás |
2025.02.28. 19:15 |
Visegrád mozi műsor 2025
Bridget Jones: Bolondulásig |
2025.02.28. | |
2025.02.28. | |
2025.03.01. 15:00 |
Visegrád mozi műsor 2025
Mágikus Állatok Iskolája: Az erdő napja |
2025.03.01. 17:00 |
Visegrád mozi műsor 2025
Szerethető |
2025.03.01. 19:15 |
Visegrád mozi műsor 2025
Bridget Jones: Bolondulásig |
2025.03.02. | |
2025.03.02. | |
2025.03.03. - 2025.03.09. | |
2025.03.09. | |
2025.03.09. | |
2025.03.10. - 2025.03.16. | |
2025.03.16. | |
2025.03.16. | |
2025.03.17. - 2025.03.23. | |
2025.03.22. - 2025.03.23. | |
2025.03.23. | |
2025.03.23. | |
2025.03.24. - 2025.03.30. | |
2025.03.30. | |
2025.03.30. | |
2025.03.31. - 2025.04.06. | |
2025.04.06. | |
2025.04.06. | |
2025.04.07. - 2025.04.13. | |
2025.04.13. | |
2025.04.13. | |
2025.04.14. - 2025.04.20. | |
2025.04.18. - 2025.04.21. | |
2025.04.20. | |
2025.04.20. | |
2025.04.21. - 2025.04.27. | |
2025.04.27. | |
2025.04.27. | |
2025.04.28. - 2025.05.04. | |
2025.05.01. - 2025.05.04. | |
2025.05.04. | |
2025.05.04. | |
2025.05.05. - 2025.05.11. | |
2025.05.09. - 2025.05.11. | |
2025.05.11. | |
2025.05.11. | |
2025.05.12. - 2025.05.18. | |
2025.05.14. - 2025.05.16. | |
2025.05.16. - 2025.05.18. | |
2025.05.18. | |
2025.05.18. | |
2025.05.19. - 2025.05.25. | |
2025.05.21. - 2025.05.23. | |
2025.05.23. - 2025.05.25. | |
2025.05.25. | |
2025.05.25. | |
2025.05.26. - 2025.06.01. | |
2025.05.28. - 2025.05.30. | |
2025.05.30. - 2025.06.01. | |
2025.06.01. | |
2025.06.01. | |
2025.06.02. - 2025.06.08. | |
2025.06.03. - 2025.06.06. | |
2025.06.06. - 2025.06.08. | |
2025.06.08. | |
2025.06.09. - 2025.06.15. | |
2025.06.10. - 2025.06.13. | |
2025.06.13. - 2025.06.15. | |
2025.06.15. | |
2025.06.16. - 2025.06.22. | |
2025.06.17. - 2025.06.19. | |
2025.06.20. - 2025.06.22. | |
2025.06.22. | |
2025.06.23. - 2025.06.29. | |
2025.06.27. - 2025.06.29. | |
2025.06.29. | |
2025.06.30. - 2025.07.06. | |
2025.07.04. - 2025.07.06. | |
2025.07.06. | |
2025.07.07. - 2025.07.13. | |
2025.07.11. - 2025.07.13. | |
2025.07.11. - 2025.07.13. | |
2025.07.11. - 2025.07.13. | |
2025.07.13. | |
2025.07.14. - 2025.07.20. | |
2025.07.17. - 2025.07.20. |
Visegrádi programok 2025. Fesztiválok, rendezvények, események Visegrádon
BUHURT világbajnokság |
Hotel Honti Visegrád
Budapesttől 40 km-re, a Dunakanyar gyöngyszemén, a történelmi múltú Visegrád központjában, gyönyörű, csendes, felüdülést nyújtó, romantikus, zöld környezetben fekszik az osztrák stílusban épült Hotel Honti.
Hotel Visegrád****
A Hotel Visegrád wellness szálloda Visegrád és környéke idegenforgalmának egyik legismertebb és legnépszerűbb szolgáltatója. Filozófiánk lényege, hogy megbízható színvonalon nyújtsunk minőségi szolgáltatásokat megfizethető árakon a Dunakanyarba látogató egyéni és csoportos vendégeinknek. Szállodánk ...
JEKA „László” Ifjúsági Szálló Visegrád
LÁSZLÓ turistaházunk, ifjúsági szálláshelyünk Visegrád központjában helyezkedik el, így innen bármelyik visegrádi látnivaló gyalogosan is könnyen elérhető. A szálláshely, melyet mindig csak egy társaságnak adunk ki, egy udvaron belül három épületből áll.
Madas László Erdészeti Erdei Iskola Visegrád
A visegrádi Mogyoró-hegyen 1988-ban alapított, később alapítója nevét felvevő Madas László Erdészeti Erdei Iskola hazánk és Európa legelső erdei iskolája. Alapítása óta teljes kapacitással működik, évente 8000 látogatót fogad.
Mr. Görgey Art Hotel & Bistro Visegrád
Görgey Artúr családjának egykori vadászkastélya megújult, varázslatosan egyedi hangulatú szobákkal és szolgáltatásokkal várja kedves Vendégeit!
Mátyás Tanya Hotel
Szeretettel várunk mindenkit Budapesttől 42 km-re Visegrádon a Dunától 200 méterre, a Királyi palota szomszédságában, nagy parkban álló Mátyás Tanya Hotelbe. A múlt század stílusában épült kúria koloniál bútorokkal berendezett szobákból csodálatos kilátás nyílik a Dunára és a hegyekre. Egész évben fogadja ...
Patak Park Hotel Visegrád
Idilli környezet, nyugalom, zavartalan csend! A szálloda a Dunakanyar legszebb környezetében, Visegrádon, az erdővel borított csodálatos hegyvidéki környezetbe ágyazva, az Apátkúti patak partján található és egyedülálló panorámával rendelkezik. Az erdei friss levegő páratlan élményével, a patak adta ...
Royal Club Hotel**** Visegrád
Visegrád, az ezer színben pompázó Dunakanyar egyik legszebb ékköve. Izgalmas történelmi emlékek, csodás természeti kincsek, lenyűgöző panoráma! A Royal Club Hotel Visegrád egyik legújabb szállodája, a központtól mindössze 400 méter távolságra, egy tökéletes kiindulópont, ahonnan felfedezheti a környék ...
Thermal Hotel Visegrád**** Superior
Thermal Hotel Visegrád**** a festői szépségű Dunakanyarban, Visegrád mellett, nyugodt, barátságos környezetben helyezkedik el, a Pilisi parkerdő szomszédságában, Budapest belvárosától mindössze 40 kilométerre. A négycsillagos superior szálloda teljes körű kényelmet és első osztályú szolgáltatásokat nyújt a ...
Vitalizáló Vendégház Visegrád
Visegrádon a Vitalizáló Vendégház csodálatos természeti környezetben segít vendégeinek egészségesebben és boldogabban élni. Itt néhány nap alatt fél évre elegendő energiát gyűjthetünk a csendes, nyugalmas környezetben s ebben a különböző kúrák és még sok más igénybe vehető szolgáltatás segítenek.
Don Vito Pizzéria és Étterem
Visegrádon a Fő utcában, nem messze a városházától, a Keresztelő Szent János Templom árnyékában húzódik meg az olasz éttermek egyik hazai gyöngyszeme, a DON VITO. Az étteremhez egy utcára nyíló terasz is kapcsolódik, ahol tavasztól őszig az utca forgatagában, a szabadban élvezhetik a vendégek az olasz ...
Nagyvillám Étterem
A Nagyvillám étterem egy álomként született meg a Dunakanyar fölé magasodva egyedülálló kilátással a Fellegvárra és a Dunára.
Palotaház
A Visegrád szívében, a központi parkolónál elhelyezkedő épületegyüttes sokrétű szolgáltatásokkal áll a látogatók rendelkezésére. Mesterségek udvara, piactér és vinotéka, Étkek háza -látványkonyhás étterem.
Renaissance Étterem
A Reneszánsz Étterem az országban egyedülálló módon belső kialakításával, kosztümjeivel, és persze nem utolsósorban az agyagedényekben felszolgált ínycsiklandozó étkekkel és italokkal Visegrád aranykorába, a XV. század végére repíti vissza Visegrádra látogató vendégeit.
Ördögmalom Erdei Étterem - Visegrádi Pisztrángos Tavak
Vad- és pisztrángétterem festői környezetben. Éttermünk egyik különlegessége a helyben füstölt pisztráng, amit vákuumfóliába csomagolva elvitelre is készítünk. A Visegrádi Pisztrángos Tavak kellemes időtöltést, tartalmas kikapcsolódási lehetőséget nyújt a természetjárók, pihenni vágyó családok és a ...
Kovács - kert Étterem
Elegáns polgári stílusban berendezett étterem Visegrád központjában, a 11-es számú főútról lekanyarodva a fellegvár felé vezető utcában helyezkedik el. Hangulatos kerthelyiség, kitűnő házias konyhája egyaránt kínál bő választékot magyar, illetve helyi specialitásokból.
Plintenburg Étterem
Panorámás teraszunkról csodálhatják a Duna-part közvetlen közelségét, ez idő alatt széles kínálatú étel-, és itallapunk finomságaiból választhatnak vendégeink!
Reneszánsz Étterem
A Reneszánsz Étterem az országban egyedülálló belső kialakításával, kosztümjeivel, és persze nem utolsósorban az agyagedényekben felszolgált ínycsiklandozó étkekkel és italokkal Mátyás korába repíti vissza vendégeit.
Schachtel Étterem
A Schachtel Étterem a visegrádi Révkikötőnél várja vendégeit.
Schatzi Sváb Bisztró
Hangulatos környezetben, Visegrád közepén várja vendégeit a Schatzi Sváb Bisztró. Ételrendelés elvitelre és házhoz szállítással is, Visegrád egész területén ingyenesen. A bisztró borboltként is üzemel. Rendezünk borkóstolókat, koncerteket és jeles napokhoz kapcsolódó tematikus vacsorákat, valamint vállaljuk ...
A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!