Mobilmánia koncertek 2026. A MOBILMÁNIA együttes az egykori P.Mobil legendás zenészeivel jött létre 2008-ban. 2009-ben szakmai és közönség szavazatok alapján az 5 legjobb magyar koncertzenekar közé választották a csapatot. 2010-ben megjelent Az út legyen veled című második stúdióalbumukkal Fonogram díjasok lettek.

Mobilmánia Vikidál Gyulával

2026. július 8-11. között Jazz és a Bor fesztiválja - Babos emlékére Balatonbogláron. A város kiemelt rendezvényén igazi, nyári fesztivál hangulat, koncertek és kiváló borászok várják az érdeklődőket. Esténként a mediterrán hangulatú udvarunkon jazz koncert és kiváló borok várják a látogatókat. A zene mellett az ízek kavalkádját nyújtjuk a jobbnál jobb borok bemutatásával.

Anconai szerelmesek színházi és zenés előadások 2026-ban az ország több pontján. Az Anconai szerelmesek című zenés komédia a bemutatása óta eltelt húsz évben a legtöbbet és legtöbbféleképp játszott vígjátéka a hazai színpadoknak. Az olasz vásári komédiák legjobb hagyományait ötvözi a hagyományos magyar humorral és a hetvenes évek legismertebb olasz slágereivel. Online jegyvásárlás!

Színházi előadások, koncertek gyerekeknek Balatonbogláron 2026-ban online jegyvásárlási lehetőséggel. A népszerű üdülővárosban gyermekprogramok, előadások várják a legkisebbeket egész évben. A nyári szezonban szabadtéri programokat, gyermekműsorokat is kínálnak a balatonboglári fesztiválok, rendezvények, melyekre szeretettel várják az érdeklődő családokat!

2026-ban műsorra kerülő előadások az ország több pontján. Chagall, a világhírű festőművész álmodta meg a szakállas hegedűs figuráját, aki egy kis falu házai fölé emelkedve muzsikálja el közössége álmait, szenvedéseit, megaláztatásait és teremt átjárást ég és föld között. A világhírű Brodway-musical nagy erővel szól a kisebbségi lét terheiről, a hagyományok erejéről, önironikus lírával fogalmazza meg az esendőségeket. Szeretettel szól az emberről, huncutul a „ha én gazdag lennék „ állapotról, méltósággal a tejes kisemmizéséről, a hontalanságról.

Hegedűs a háztetőn - Vörösmarty Színház

Ha csütörtök, akkor Balatongyörökön szól a jazz! 2026-ban három alkalommal telik meg a jazz dallamaival és ritmusaival csütörtök esténként Balatongyörök egyik leghangulatosabb kis tere a műemlék templom alatt. A balzsamos esti levegőben igazi fiesta hangulatot varázsolnak a művészek a Balaton-partra.

Boeing, Boeing – Leszállás Párizsban, vígjáték előadások 2026-ban az ország több pontján. Bernard, a sztárépítész elegáns loft-lakásában éli gondtalan életét. Ha kinéz az ablakon, Párizsra lát. Ha vacsorázna, a házvezetőnő viszi otthon a nemzetközi konyhát. Ha menyasszonya megérkezik, mámorosan szeretik egymást. Ha másik menyasszonya érkezik meg, vele is mámorosan szeretik egymást. Ha a harmadik, vele is. Mert minden normális, modern férfinak három menyasszony az ideális, csak légiutas-kísérők legyenek, és menetrend szerint elkerüljék egymást. Amikor beállít a régi iskolatárs, hogy apró szívességet kérjen, ő is elámul az irigylésre méltó és tökéletes rendszeren. Persze egyetlen apró hiba is végzetes. Kettő még rosszabb, vicces. Ez az este a harmadik hibával kezdődik...

Boeing Boeing - Leszállás Párizsban / vígjáték két felvonásban