Turizmus Program
Turizmus Program

Siófoki Nyuladalom

Hévízi tavaszi akció

Városligeti Húsvéti Sokadalom

Országos Étterem Hét

Szabadulj ki!

Gyógywellness

Játékpark Budapest

Veresegyházi Medveotthon látogatás egész évben
Gyulai wellness élmények teljes panziós akcióval!
Veresegyházi Medveotthon látogatás egész évben
Gyulai wellness élmények teljes panziós akcióval!

A tavalyinál is több utassal zárta a BAHART a 177. személyhajózási szezont

Kiemelkedő nyári forgalmat követően 2 millió 74 ezer utasszámmal zárult október 23-án a 177. személyhajózási szezon. A személyhajók 721 ezer utast szállítottak, amely az előző évit 4%-kal, a 2019-es évi forgalmat 2,5%-kal haladja meg. A kompok fedélzetén 1 millió 353 ezer utast köszönthettek eddig, ami 18 ezerrel több a 2022-es évi azonos időszakhoz képest és 49 ezer fővel a 2019-es adatot is meghaladja. Év végéig a kompokon szállított utasok száma elérheti az 1,4 millió főt, amivel harminc éves rekord is megdőlhet.
A tavalyinál is több utassal zárta a BAHART a 177. személyhajózási szezont

A Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) kiemelkedő eredményeit részben települések között közlekedő menetrendi hajóknak köszönheti, amelyek 530 ezer utast szállítottak az idei szezonban. A legkedveltebb járatok 2023-ban is a Siófok-Balatonfüred-Tihany-Balatonföldvár útvonalakon voltak, amin 227 ezren, míg a Fonyód-Badacsony útvonalon 191 ezren utaztak. A séta és nosztalgiahajókat 145 ezer utas vette igénybe, ez 8 ezerrel több, mint a tavalyi évben és 10 ezerrel a 2019-es adatot is felülmúlja. A legnépszerűbb sétahajós kikötők Siófok, Balatonfüred és Keszthely voltak, a bulihajókra Balatonlellén, Siófokon és Balatonfüreden szálltak fel a legtöbben, míg a varázshajók Keszthelyen, Balatonmáriafürdőn és Balatonlellén vonzották a legtöbb utast. A programhajókra 30 ezren váltottak jegyet, a rendezvényhajókon pedig 15 ezer fő utazott idén. A legtöbb, 118 ezer utast a Fonyód és Badacsony között közlekedő Füred katamarán szállította, a további hajók sorrendje: Siófok katamarán, Badacsony katamarán, Szent Miklós motoros és Szigliget motoros. Az év legforgalmasabb hónapja az augusztus volt, de az őszi hónapok is átlag feletti forgalmat generáltak.

A személyhajókon szállított kerékpárok száma az idei szezonban 27%-kal volt magasabb a tavalyinál és elérte a 39 ezret, míg a kompokon a 126 ezret is meghaladta, ami 16%-os növekedést jelent. A kompon szállított gépjárművek száma eddig 423 ezer volt.

Az utasszámmal együtt növekedett a jegy.bahart.hu-nak, a BAHART online jegyértékesítő felületének népszerűsége. A 2022-es 51 ezer online vásárlóhoz képest idén 69 ezren váltottak digitális jegyet. 

Ugyan október 23-án kifutottak az idei utolsó menetrend szerinti személyhajók, a BAHART egyedi programhajói és az őszi szünetben induló sétahajók továbbra is várják az utazókat. A kompok pedig az év minden napján közlekednek. November 5-ig Szántódrévből 6.40 és 18.40 között, Tihanyból 07.00 és 19.00 között indulnak, 40 perces időközönként, ezt követően pedig 60 percenként indulnak útnak a két rév között.

Őszi és téli programhajók: a korábbi évekhez képest újdonság, hogy az őszi szünetben extra sétahajó járatok indulnak Balatonfüredről és Siófokról. A tihanyi XXI. Gardália Napokon nézőhajó is közlekedik, míg december 2-án Mikulás hajókkal utazhatnak az érdeklődők Balatonfüreden és Siófokon.

Facebook Share

Ossza meg ismerőseivel

Facebookon!

Megosztás

érdekelnek a hirdetési lehetőségeink?

Kérlek, küldj e-mailt az info@programturizmus.hu címre!

Legjobb élmények

;