Országos eseménynaptár

Strandfürdőnkben négy vízforgató berendezéssel ellátott medence és egy gyógyvizes termálmedence áll a vendégek rendelkezésére. Az úgynevezett pipa alakú élménymedence két csúszdával, nyakmasszázzsal és hangulatos lámpákkal biztosítja a szórakozást. Az 50 méteres medence nyáron nyitott, a téli szezonban sátorral fedett, így egész évben biztosítja az úszás lehetőségét, csakúgy, mint a termálmedence. A szabványos hosszúságú ötven méteres úszómedence sportversenyeknek is helyet ad. Ezek mellett még egy ülőpados melegvizes medence, illetve egy gyermekmedence is megtalálható a fürdőben.

A Virágfürdő a Dunántúl legnagyobb egybefüggő vízfelületű élményfürdője. A fedett élményfürdőhöz kapcsolódó 28-31°C hőfokú kültéri élménymedence, sodrófolyosóval, nyakzuhanyokkal, víz alatti pezsgőlapokkal, oldalmasszázzsal és befúvókkal, valamint a 36-38 °C vízhőmérsékletű pezsgőmedence teljessé teszik a családi kikapcsolódást még kedvezőtlen időjárás esetén is.

A Viviera Beach nem csak egy hely, hanem egy élmény: nappal egy pihentető paradicsom, ahol a csodálatos panorámával ölelt partszakaszon napozhatsz, frissítő koktélokat ihatsz, és számos sporttevékenység közül választhatsz, mint a foci, röplabda, pétanque, teqball, és streetball. A gyerekek számára is van homokozó és játszótér, valamint színes rendezvényekkel és foglalkozásokkal várjuk a családokat.

A Balaton régió legnagyobb családi fürdője, kinti és benti vízi élményekkel. Egész évben, időjárástól függetlenül vár az élményfürdő, a kinti és benti gyermekvilág csúszdaparkkal, programokkal és sok-sok vízi kalanddal. Ha extra feltöltődésre van szükséged: a wellness, gyógy-és termálvilág a legjobb választás, ahol évtizedes gyógyászati tapasztalatunk és a 2300 m mélyről feltörő forró víz a garancia a megújulásra. Az új szaunavilág minden nap programokkal vár, felöntésekkel, szauna mestereink vezetésével.

Látogasson el a Mezőkövesd központjától 4 km-re fekvő Zsóry Gyógy- és Strandfürdőbe! A 11 hektáros gyönyörűen parkosított fürdő 21 medencével rendelkezik. A szórakozást, felfrissülést hullámmedence, élményelemekkel gazdagított felnőtt- és gyermekmedencék szolgálják. Az egész évben nyitva tartó fedett fürdőben 3 különböző hőfokú gyógymedence, uszoda, pezsgőfürdő, szauna és gyógyászati részleg áll a vendégek rendelkezésére.