Művészeti Stúdiónk elsősorban élményfestés kurzusok szervezésével foglalkozik, emellett tematikus rajz és festészeti workshopokat/ szakköröket, kézműves foglalkozásokat, egyéni órákat tartunk és szervezetünk kezdőknek és haladóknak, továbbá megrendelésre vállaljuk grafikák (pl.: karikatúra) és festmények (pl. fényképről portrék) elkészítését. Semmilyen előképzettség nem szükséges! Garantált kikapcsolódás. Lehetőség van vászon helyett vászontáskára festeni, így az elkészült festményeket a kezdő művészek magukkal tudják vinni. Stúdiónkat folyamatosan új programokkal, élménytáborokkal, kézműves workshopokkal színesítjük,

Lovardánk Budapesttől 42 km-re található 30 hektárnyi területen, gyönyörű, erdőkkel övezett környezetben. Istállóinkban 34 bokszban állnak képzett és képzés alatt álló ménjeink. A fedett lovarda mellett két kültéri pálya biztosít edzési lehetőséget. Füves karámjaink és a vadregényes tereplehetőségek lovaink kikapcsolódását szolgálják. Növendék és anyakancáink a kancatelepen, míg méncsikóink egy különálló méntelepen legelnek a futóistállók mellett. Bértartásra iskolánkban nincs lehetőség, képzésre korlátozott számban vállalunk lovakat. Kurzusokat is indítunk haladó lovasok számára lovaglási lehetőséggel. A spanyol ló és lovaskultúra népszerűsítése érdekében magasan képzett lovainkkal különböző rendezvényeken bemutatókat vállalunk. Igény szerint csoportok részére lovarda és méneslátogatást biztosítunk edzésnézési lehetőséggel. Célunk, hogy hazánk lovaséletét jól képzett szakemberekkel gazdagítsuk, a lovaskultúránkat népszerűsítsük és a világhírű vérvonalat bővítsük!

Rátaláltam az antikolás világára, találtam meg a hobbit, avagy egy új életformát. A műhelyemben régi tárgyak imádata találkozik a felújításuk szeretetével, így egyedi dekorációs elemek születnek. Workshopokat tartok (dekorációs, bútorfestő) kezdőknek és haladóknak, szeretném átadni a tapasztalatokat, amiket én megtanultam, hogy elkerüld az első lépések buktatóit, így már első alkalommal sikerélmény kísérje munkád és kreativitásod.

Szeretettel várja az Equest Sport Lovarda szolgáltatásaival a kezdő és haladó lovasokat, de azokat is, akik még csak ismerkedni szeretnének a lovakkal. Lóbarát tartási körülmények, barátságos környezet Domaszéken, Szeged mellett. Lovasoktatás, lovaglás, díjugratás szakképzett oktatók segítségével, jól idomított, szelíd lovak közreműködésével.

Szeretettel várunk mindenkit aki lovagolni szeretne vagy akár sétálgatni a természetben és közben élvezni a lónyerítést! A farm célja még, hogy ide látogatva minél többen ismerhessék meg közelről az állatok és a lovak világát, az állatok és a lótartás rejtelmeit, így a későbbiekben a gyermekek ne csak megszeressék, hanem felelősségteljesen gondozzák is őket. Kisállatsimogató, játszóvár, halastó, nyaranta íjászpálya teszi még gazdagabb élménnyé a kikapcsolódást.