Kipróbálná a 70-es, 80-as, 90-es évek meghatározó utazási élményét? Utazna ismét klasszikus, faburkolatú, lehúzható ablakos fülkés kocsival, vagy éppen forgatható ülésekkel rendelkező komfortkocsival? Akkor jó helyen jár! Idén a már jól ismert balatoni vonalak mellett új helyszíneken is utazhat múltidéző vonatokkal, ahol korabeli mozdonyok, az eredeti állapot szerint felújított járművek vagy éppen az Utasellátó adott korszakra jellemző finomságai várják.

Össznemzeti különvonat a csíksomlyói búcsúra – Csíksomlyó Expressz és Székely Gyors – lelki vezető részvételével. A négynapos program csúcspontja természetesen a Csíksomlyói Mária Ünnep, a Pünkösdi Búcsú. És a zarándoklat, a Történelmi Magyarország Ezeréves határára a vadregényes Gyimesekbe, Gyimesbükkre.

A kellemes sétahajózás során megcsodálhatja a gyönyörű balatoni panorámát. A sétahajózás keretében hajóink szinte valamennyi kikötőből indulnak, és páratlan élményt nyújtó hajózást követően térnek vissza a kiinduló hajóállomásra. A sétahajózás során utasaink megcsodálhatják a Balatont és a part menti látnivalókat egyaránt. Igény esetén, csoportok számára a meghirdetett időpontokon kívül is biztosítjuk sétahajózási szolgáltatásunkat!
Jegyvásárlás
Kiemelt ajánlat

Kinyitja kapuit az Istvántelki Gőzösműhely Budapesten. Szeretné megtudni, hol és hogyan javítják a gőzmozdonyokat? A gőzmozdonyok letűnt világa elevenedik meg az Istvántelki Gőzösműhelyben. Méghozzá olyan emberek tolmácsolásában, akik egész életüket a vasparipák életre keltésének, karbantartásának, restaurálásnak szentelték. A gőzösműhelyben megállt az idő, de az élet nem. Jó ez így. Érdemes megnézni. Az üzemlátogatás során a vendégek betekintést nyerhetnek a gőzösműhelyben folyó munkálatokba, valamint megtekinthetik a műhelyhez tartozó csarnokban tárolt járműveket és kipróbálhatják a vonatok csarnokban történő mozgatását lehetővé tevő tolópadot. Vegyen részt programunkon!

Élmény, kikapcsolódás, programlehetőségek a BAHART hajók fedélzetén. Nálunk nemcsak a felnőttek, hanem a legfiatalabb utasaink is megtalálják a legizgalmasabb szórakozást. Gyerekhajók indulnak Balatonföldvárról vidám gyerekprogramokkal. A hajónk olyan vizekre evez, ahol kalózokkal, bűvészekkel és bohócokkal találkozhatnak. Varázsolunk, kincset keresünk, szórakozunk, játszunk és feledhetetlen vidám perceket töltünk együtt a hajó fedélzetén. Itt gyermeke nem esik a vízbe, csupán egyik ámulatból a másikba!

Élmény, kikapcsolódás, programlehetőségek a BAHART hajók fedélzetén. Nálunk nemcsak a felnőttek, hanem a legfiatalabb utasaink is megtalálják a legizgalmasabb szórakozást. Élmény, kikapcsolódás, programlehetőségek a BAHART hajók fedélzetén az egész családnak. A Balaton elválaszthatatlanul összefügg a hajózással is! Gyerekhajónk olyan vizekre evez, ahol kalózokkal, bűvészekkel és bohócokkal találkozhatnak. Varázsolunk, kincset keresünk, szórakozunk, játszunk és feledhetetlen vidám perceket töltünk együtt a hajó fedélzetén.

Élmény, kikapcsolódás, programlehetőségek a BAHART hajók fedélzetén. Nálunk nemcsak a felnőttek, hanem a legfiatalabb utasaink is megtalálják a legizgalmasabb szórakozást. Élmény, kikapcsolódás, programlehetőségek a BAHART hajók fedélzetén az egész családnak. A Balaton elválaszthatatlanul összefügg a hajózással is! Gyerekhajónk olyan vizekre evez, ahol kalózokkal, bűvészekkel és bohócokkal találkozhatnak. Varázsolunk, kincset keresünk, szórakozunk, játszunk és feledhetetlen vidám perceket töltünk együtt a hajó fedélzetén. A hajók a program végén az induló állomásokra érnek vissza.

Élmény, kikapcsolódás, programlehetőségek a BAHART hajók fedélzetén. Nálunk nemcsak a felnőttek, hanem a legfiatalabb utasaink is megtalálják a legizgalmasabb szórakozást. Gyerekhajók indulnak Balatonalmádiból vidám gyerekprogramokkal. Hajónk olyan vizekre evez, ahol kalózokkal, bűvészekkel és bohócokkal találkozhatnak. Varázsolunk, kincset keresünk, szórakozunk, játszunk és feledhetetlen vidám perceket töltünk együtt a hajó fedélzetén. Itt gyermeke nem esik a vízbe, csupán egyik ámulatból a másikba!