2026-ban is koncertekkel, fellépésekkel várja a Mendelssohn Kamarazenekar. Online jegyvásárlási lehetőség. A zenekar repertoárja a barokk zenétől a klasszikán át a XX. század legjelentősebb művein keresztül a kortárs zenéig terjed. Több mű ősbemutatója, ill. magyarországi bemutatója is fűződik nevükhöz. A legkiválóbb hazai és külföldi szólisták, karmesterek működnek közre a zenekar koncertjein. Több turnén vettek részt Európa szinte minden országában, valamint Észak-, Közép- és Dél-Amerikában. Az együttes nyitottságára jellemző, hogy gyakran lép fel jazz-muzsikusokkal, illetve a könnyűzenei élet kiválóságaival is. A Mendelssohn Kamarazenekart művészi munkájának elismeréseképpen 2010-ben Bartók–Pásztory díjjal tüntették ki.

2026-os koncertek a Concerto Zeneházban. Online jegyvásárlás! Budapest IX. kerületének egyik kis utcájában található a zenekar otthonául szolgáló Concerto Budapest Zeneház, amely – kiváló akusztikájának köszönhetően - nem csak a zenekari próbák, de kisebb kamarakoncertek, gyermek- és ifjúsági programok helyszínéül is szolgál.

Koncertek, zenés programok a Mátyás-templomban 2026-ban online jegyvásárlási lehetőséggel. A templom Budapest ikonikus épülete, helyszíne. A budai várnegyedben található. Évente több alkalommal kerülnek megszervezésre koncertek a falai között. Elsősorban a komolyzene nagyjainak művei csendülnek itt fel.

Kiemelt ajánlat
Keszthelyen 2025-ben is könnyűzenei és komolyzenei koncertekkel várják a zene szerelmeseit egész évben. A Balaton parti város színes programkínálattal, fesztiválokkal, koncertekkel, színházi előadásokkal, kulturális programok sokaságával várja a Keszthelyre látogatókat.
Kiemelt ajánlat

Zene nélkül mit érek én… – Cserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncert
Keszthelyen 2025-ben is könnyűzenei és komolyzenei koncertekkel várják a zene szerelmeseit egész évben. A Balaton parti város színes programkínálattal, fesztiválokkal, koncertekkel, színházi előadásokkal, kulturális programok sokaságával várja a Keszthelyre látogatókat.
Kiemelt ajánlat

Rákász Gergely fellépései az ország több pontján 2026-ban online jegyvásárlási lehetőséggel. Rákász Gergely 15 évesen, az ország legfiatalabb koncertorgonistájaként adta első hangversenyét. 2005-ig az Egyesült Államokban tanult és koncertezett, mindezidáig több mint 1000 fellépése volt Magyarország, Európa és Amerika nagyvárosaiban. Egyedi látásmódja fiatalos lendülettel tölti meg a komolyzenét. Látványkoncertjeivel új műfajt teremtett, melyben képzőművészet, tánc, és színészi játék segítségével tízezrekhez közelítette a műfajt és a hangszert.

2026. március 8-án kerül megrendezésre a Mozart-nap a Zeneakadémián. A Concerto Budapest szervezésében ezúttal is egy teljes napon át tölti be majd a Nagytermet és a Solti termet az emelkedett humanizmust és dévaj derűt, időtlen szépséget és játékos rafinériát árasztó Mozart-zene, méghozzá a legkiválóbb muzsikusok előadásában.

A fehérvárcsurgói Károlyi Kastély - Fejér megye egyik gyöngyszeme -, távol a nyüzsgő, rohanó várostól, mégis könnyen elérhető távolságban, magas színvonalú kulturális programokat kínál. Az impozáns, arisztokrata kastélyban a hely szelleméhez méltó programokkal várják a rendezvényekre érkező vendégeket.

Fülei Balázs zongoraművész és Mariana Pires szoprán koncertje
A fehérvárcsurgói Károlyi Kastély - Fejér megye egyik gyöngyszeme -, távol a nyüzsgő, rohanó várostól, mégis könnyen elérhető távolságban, magas színvonalú kulturális programokat kínál. Az impozáns, arisztokrata kastélyban a hely szelleméhez méltó programokkal várják a rendezvényekre érkező vendégeket.
Kiemelt ajánlat

Nagy örömünkre szolgál, hogy a 2025-2026-os évadban ismét négy színes koncerttel hozhatjuk közel a zenét Önökhöz.Utazás a barokktól a romantikáig, bécsi mesterek remekművei, zeneszerző dinasztiák különleges arcai és két nagy romantikus közönségkedvenc – ezt kínálja a Filharmónia Magyarország 2025/2026-os keszthelyi bérlete. Kár lenne kihagyni!