A Zrínyi 1566 rockmusical a szigetvári hősöket mutatja be, mikor 1566-ban védték a várat a Bécs ellen vonuló Szulejmántól, majd az utolsónak maradt 300 ember kitört a lángoló belső várból és hősi halált halt. Az akkori eseményeket érzelmekre hatóan és lendületesen bemutató színpadra szánt produkció méltán számíthat nagy érdeklődésre, történelmi témája, hősiességének aktualitása, dalainak slágergyanús dallama és szövege, valamint a benne szereplő énekesek és színészek kedveltsége révén.

Városmajori Nyári Fesztivál Budapesten - 2025-ben is különböző műfajú, változatos programokkal várjuk régi és új nézőinket Buda szívébe. A mára közkedvelt, ősfákkal körülvett és kívül-belül megújult budai játszóhely több mint hetven produkcióval, különleges és látványos koncertekkel, ősbemutatókkal, zenés- és prózai előadásokkal, gyerekprogramokkal, táncelőadással, Színházi Szemlével, hazai és nemzetközi filmvetítésekkel, valóságos műfajkarnevállal várja majd június és október között visszatérő és új nézőit a fővárosi Városmajor.
Kiemelt ajánlat

Fertőrákoson, a Barlangszínházban 2025-ben is felejthetetlen élmények várják! Változatos programokkal, koncertekkel, néptáncgálával, zenés előadásokkal, színházi estekkel és sok más kulturális és szórakoztató műsorral várják az érdeklődőket, Fertőrákoson. A Barlangszínház idén is színes programkínálattal és különleges miliővel invitálja a kultúrakedvelő közönséget.

Izgalmas és varázslatos családi meseelőadások várják a 3-10 éves korosztályt a Városligetben. A színes díszletek között zajló mesejátékokat könnyen érthető, verses formátumban adja elő a 3-4 fős társulat, s közben játékosan bevonják a résztvevő gyermekeket is a produkciókba. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött! Hozzatok magatokkal plédet, mert földön ülős rendezvény lesz.

Tokaji Fesztiválkatlan programok 2025 / 2026. Online jegyvásárlás! Ha Tokaj akkor Fesztiválkatlan! Egész nyáron várják a kikapcsolódásra vágyókat Tokajban. A programkínálatban koncertek, gyermekelőadások, interaktív előadások, musicalek és még számos szórakoztató program minden évben, mely Tokaj kiemelt rendezvényévé teszi a sorozatot. Népszerű hazai együttesek, színházi produkciók és előadók is színesítik a műsort.

Pécsváradi Zoltán - Vizeli Csaba: A gonosz mostoha című családi musicaljét tekinthetik meg az érdeklődők a Magyarock Dalszínház előadásában 2024. december 27-én 13:00 órai kezdettel a komáromi Monostori Erőd KlapkArénájában. A gonosz mostoha című új magyar családi musical vidám története a mesék sokszor visszatérő negatív főhősét mutatja be, vagyis azt, hogy milyen élete is lehetne, ha ma íródnának a történetei.